A TV2 A nagy fogyás című műsorának a szereplői azonban úgy érzik majd magukat ezen a helyen, mintha cellákba zárták volna őket. A Blikk bejutott a luxuskínzókamrába.
Budapest - Rajzolj még, Picasso!” - biztatta az Activity műsorvezetője Koltai Róbertet (63), aki sokadik rajzával is csak a nevetést tudta kiváltani játékostársaiból, a megfejtést nem.
Buenos Aires - Fegyveresek rabolták el a világhírű amerikai rendező, Francis Ford Coppola számítógépét, amelyen rajta volt készülő filmje teljes forgatókönyve és az előkészületi munkák dokumentációja.
Gateshead - Kétszer is meggondolhatta volna, milyen fotót ad ki a kezéből Elton John (60), amikor egy meztelen tinilányokat ábrázoló képet ajánlott föl egy kiállításra. A fotót a pedofilügyekre szakosodott hatóság azonnal elkobozta még a megnyitó előtt, most pedig vizsgálat indult ellene.
Budapest - Az első ValóVilág műsorvezetőjeként megismert Czifra Noémi négy év szünet után a novemberben második életévét betöltő Zsomborral tért vissza a képernyőre.
Weiszenberger László szerint valótlanság, amit a pályázatokról mondott a Hír Tv által közzétett videofelvételen. A kiskunhalasi politikus erről pénteken nyilatkozott az MTI-nek. A konkrét helyzetben személyes okom volt arra, amit mondtam, de hogy mi, azt nem kívánom részletezni - közölte.
Hiába nyilatkozza azt, hogy milliókat költ magára, és mesés összegeket kap egy-egy éjszakáért gazdag üzletemberektôl, a valóságban Kelemen Annának szinte semmilye sincs. Saját bevallása szerint elszórta a pénzt drogokra.
Gáspár Gyôzô mégsem válik Beától. A showman most egy családi tragédiára hivatkozva azt állítja: félreteszik az ellentéteket Beával, a bíróság máris elnapolta a válópert.
Kútba zuhant és életét vesztette egy idős asszony pénteken este Göllében - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel. Pfeifer Péter tájékoztatása szerint egy szomszéd riasztotta a rendőröket.
Perrel fenyegetôznek a “Csak egy tánc volt” címû szám alkotói. A slágerszerzôk nem nézik tétlenül, hogy a Hooligans zenekar állítólag ellopta daluk refrénjét, és megtették a megfelelô jogi lépéseket.
Nem uniós pénzből, hanem a területfejlesztési alapból kapott támogatást a kunfehértói Rózsa Motel - derült ki a Klubrádió Kontra című péntek esti műsorából, amelyben a Weiszenberger-videót készítő F. Károly, a motel egyik volt tulajdonosa is nyilatkozott.
Végre csend és nyugalom uralkodik Antal Imre portáján, ugyanis imádott kutyusai már nem csaholnak az udvaron. Mint ahogy megírtuk, Imruska szomszédai feljenetették a mûvészt és barátját, Jenei Józsefet, mert elviselhetetlennek tartották a hét kutya állandó csaholását és a környéken terjengô bûzt.
Több mint 29 ezer fontot fizetett egy ismeretlen licitáló egy 157 éves skót whisky-ért egy pénteki aukción. Ennyi pénzt valószínűleg még nem fizettek árverésen skót whisky-ért. A most elárverezett Bowmore single malt whisky-t 1850-ben palackozták, és egy magánember árverezte el.
Kétségbeesetten keresi a fiát Horvát Ágnes: az asszony utoljára több mint tíz éve látta Zsoltot, akitôl egy jugoszláviai kiküldetés miatt szakadt el. A fiúról csak annyit tud: 28 éves és valószínûleg Bécs környékén él.
Hónapok óta üresen áll már a kunfehértói Rózsa Motel, ahol a rejtett kamerás felvétel készült Weiszenberger László egykori kistérségi megbízottról (MSZP-s önkormányzati képviselô), amint az uniós pályázati pénzekkel való „ügyeskedésrôl” magyaráz két helyi vállalkozónak. Mindeközben megszólalt a felvétel készítôje is, aki egy ötmilliós kenôpénz kapcsán állította: “Weiszenberger volt Zuschlag…
„Igen, bevalljuk, médiahack volt” – jelentette ki a „barcikai ôsanya” sírjánál állva tegnap P. Koltai Gábor, a Megy a gôzös címû film producere. A film készítôi és menedzserei tegnap az állítólagos ásatások helyszínén vallották be töredelmesen: valójában ôk találták ki az Álmos nôvérének sírjáról szóló történetet.
A Los Angeles-i rendőrség 14 kiló kokaint és 20 kiló marihuánát talált egy helyi óvodában. A rajtaütés során fellelt kokain utcai értéke 252, a marihuánáé 20 millió dollár, közölte a Los Angeles-i rendőrség.
Az ôsszel együtt végre itt van egyik legfinomabb gyümölcsünk, a szôlô. A fürtökben álló szemekbôl nem csak falatozni vagy bort készíteni lehet, hanem segítségével szebbek és egészségesebbek is lehetünk. Ez az ízletes csodaszer jó a fogyókúrához, a méregtelenítéshez, sôt még pakolást is készíthet belôle, úgyhogy a legközelebbi vásárláskor érdemes annyit a kosarába pakolnia, hogy mindezt ki tudja…
Olvasóink már a focibajnokság rajtja elôtt rajt elôtt megjósolták, hogy Détári Lajos nem eszik meg sok kenyeret az edzôfaló soproni klub kispadján. A szavazók több, mint ötvenszázaléka úgy ítélte meg, az egykori világválogatott nem éri meg az ôszi idény végét sem Sopronban. Igazuk lett.
Négy ember meghalt az M0-ás körgyûrûn a 10-es kilométerkônél, amikor egy kamion hátulról két személyautónak ütközött, és az egyiket egy tartálykocsi alá lökte. A balesetben mindkét jármû kigyulladt, az autóban négy ember életét vesztette.
Megszületett Zséda kisfia. Nimród 3420 grammal, 57 centivel jött világra. Az énekesnő tegnap hozta világra gyermekét - írja a Blikk. Takács Nimród pontosan érkezett, mert éppen tegnapra várták.
Nem ment el a randevúra Sándor, aki pedig ország-világ elôtt beszélt meg találkozót a rádión keresztül azzal a rejtélyes lovas hölggyel, akit kedden délután pillantott meg a Pilisben. A Bors megpróbálta megkeresni a lányt, és kizárásos alapon arra jutottunk, hogy csakis Klaudia lehetett az.
Tanúként hallgatta ki pénteken Szilvásy Görgyöt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a Zuschlag-ügy kapcsán -írj a Magyra Nemzet. A jelenlegi titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter korábban a sportminisztérium közigazgatási államtitkára volt.
Három kamion ütközött össze az M0-ás autóúton a 18-as kilométerkőnél szombaton délelőtt, a balesetnek egy könnyebb sérültje van, a karambol miatt a forgalom lelassult a Szeged felé vezető oldalon - közölte az autópálya-rendőrség szóvivője az MTI-vel.
A korábban a pekingi nôi tenisztornán aratott remek tornagyôzelme után egy izomsérülés miatt nem folytathatta emlékezetes menetelését Szávay Ágnes. A magyar ígéret a szöuli kemény pályás viadal negyeddöntôjében két játszma, 1 óra 53 perces küzdelem után feladta a folytatást.
Kate Mosst hét világcég is elbocsátotta. A 33 éves modelltôl akkor kezdtek elfordulni a világmárkák képviselôi, amikor 2005-ben kirobbant a kokainbortánya.
Ha fél a pókoktól, otthon még egy szöget sem képes beverni, borotválja a hónalját, ráadásul nem képes betolatni egy szûk parkolóba, már szóba se állj egy pasival– szól a német kutatók jótanácsa a nôknek. A férfiasságot nélkülözô pasik nem kerülhetik el sorsukat, egyszerûen kinevetik ôket.
Egy szál virág, vagy bombon a kedvesnek? Ugyan már! Kinek kellenek ilyen ódivatú ajándékok. Ennél sokkal egyedibb meglepit talált ki egy cég, amely így hirdeti termékét: készíts élethû és használható másolatot a péniszedrôl. A diszkrét csomagban a formázó por mellé egy vibrátort is mellékelnek.
Napokon belül szerte a világon, így Magyarországon is kapható lesz Mick Jagger legújabb válogatásalbuma, amelyhez kiadója DVD-t is ajánl. A lemez a nyáron Budapesten járt Rolling Stones frontemberének valamennyi szólóalbumáról válogat, lesznek közöttük eddig kiadatlan dalok is.
Hatással van a vércsoport az emberi természetre – állítja Bedôné Fekete Edit természetgyógyász. A 0-ás vércsoportúak szerinte agresszívek, az A vércsoportúak pedig hajlamosak a depresszióra. Vajon, az egyénre jellemzô tulajdonságok tényleg a vérünkben vannak?
Gombamérgezés miatt kellett kórházba vinni egy idős házaspárt pénteken a Somogy megyei Mernyéről. A rendőrség eljárást indított - egyelőre ismeretlen tettes ellen - mivel kiderült, hogy a gyilkos galócát egy ismerősüktől vették.
Nem Sharon Stone szerepel az Elemi Ösztön elsô és második részének szex és meztelen jeleneteiben – állítja a színésznô testdublôre. A nô szerint Stone meglehetôsen kiábrándító látványt nyújt ruha nélkül.
Harminc métert zuhant fejjel lefelé a kéményben egy 27 éves német férfi, hogy azután 12 órát még raboskodjon is benne. Az illető előzőleg a müncheni sörfesztiválon felöntött a garatra, majd pedig egy barátja lakásában akart éjszakázni, ám az nem volt otthon.
Budapest - Stohl András (40) őrült döntést hozott! Hiába volt az orvosi figyelmeztetés, hiába írtak elő számára szigorú pihenést, a népszerű színész-műsorvezető súlyos balesete és az operációja után két nappal már járkált. Újra kellett gipszelni a lábát, de így is visszatér a hét elején a képernyőre
A 33 éves Tanya Rider nyolc nappal ezelôtt tûnt el Washington államban, miután elment bevásárolni egy drogériába, és onnan nem ment haza. A hatóságok az áldozat mobiltelefonjának rádióhullámai segítségével találták meg az autóját a fôút melletti szakadékban.
Bush elnök azt sem tudja, hogyan kell kiejteni az államok és a politikusok nevét. Segítôi tévedésbôl beszédének egyik piszkozatát rakták fel az ENSZ honlapjára, amelyben minden bonyolult szóhoz kiejtési útmutatót mellékeltek.
"Örök hűséget" fogadott egymásnak Bálint és Ágnes, a pécsi állatkert két vízilova, akiket Szatyor Miklós vadaspark-igazgató adott össze szombaton, ünnepélyes külsőségek között.
Natalie Portman népszerûsége az egekbe szökkent, amióta felkerültek az internetre elsô teljesen meztelen filmszerepének kockái. A felvételen a színésznô egy hotelszobában szeretkezik.
Sajtóhíresztelésekkel ellentétben a magyar televíziózás legendás személyisége, Antal Imre jól érzi magát. Szokásos formáját hozza a Szeszélyes október 4-én, csütörtökön, 21:15-kor adásba kerülő új epizódjában az RTL Klubon.
Guinnes-rekordot állítottak fel szombaton Győrben, a Határok Nélkül Fesztivál második napján. Az egyetemi csarnok mellett egy hatalmas kehelyben 1111 liter fröccs készült el. A különleges rendezvényt Jedlik Ányos, a szikvíz, azaz a szóda feltalálójának tiszteletére rendezték meg, a Honfoglalás 1111. évfordulója alkalmából.