2007. szeptember 21. péntek

szept. 21
6:07
Besokalltak az államfőktől az európai képviselők (Infostart)
Egy belső uniós jelentés szerint az Európai Parlamentnek kevesebbet kellene foglalkoznia olyan jelentésekkel, melyeknek semmilyen törvényhozói jelentőségük sincs és jobban meg kellene válogatniuk a plenáris ülésen felszólaló államfőket is.
szept. 21
6:07
Kiképzés közben vízbe fulladt két orosz katona (Kripto Akadémia)
Kiképzés közben vízbe fulladt két orosz katona a Vlagyivosztok közelében fekvő Orosz(Russzkij)-szigeten - közölte pénteken az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma.A baleset víz alatti úszás gyakorlása közben történt, további részletek egyelőre nem ismeretesek. A holttesteket sikerült a tengerből kiemelni. Hanyagság miatt bűnügyi eljárást indítottak az ügyben - közölte a helyi katonai…
szept. 21
6:25
Incidens a miniszter előadásán: "Egyetértek magukkal, ostobák" (Infostart)
Incidenssel kezdődött csütörtökön a francia külügyminiszter washingtoni előadása, amelyben hangsúlyozta: Iránnal szemben keményen kell fellépni, miközben a világ diplomáciai megoldást keres Teherán nukleáris törekvéseinek megállítására.
szept. 21
6:31
Sarkozy: Törökország ne legyen uniós tagállam (Infostart)
A francia köztársasági elnök kijelentette, hogy Franciaország "nem akar háborút" Iránnal, de azzal vádolta meg Teheránt, hogy atomfegyver előállítására törekszik.
szept. 21
7:17
New York nem kér Ahmadinezsád előadásából (Kripto Akadémia)
New York vezetése arra kérte helyi idő szerint csütörtökön a városban működő Columbia Egyetemet, hogy vonja vissza meghívását, és ne járuljon hozzá, hogy az iráni elnök a jövő héten beszédet tartson az intézményben. Mahmúd Ahmadinezsád vasárnap érkezik kétnapos látogatásra az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakára; látogatása alatt beszédet kíván mondani az egyetemen. A New York-i városi tanács feje,…
szept. 21
7:29
NATO-bombázás Afganisztánban: civil halottak (Kripto Akadémia)
Civil haltak meg Afganisztán déli részén a NATO-erők által végrehajtott bombázásban - jelentette be pénteken a közép-keleti országban állomásozó egységek parancsnoksága. A közlemény szerint a NATO-parancsnokság alatt álló nemzetközi biztonsági erők (ISAF) katonái csütörtökön több órás harcot vívtak Hilmend tartományban a tálib harcosokkal, és légi támogatást kértek. Ugyanakkor nem tudták, hogy…
szept. 21
7:52
Súlyos károkat okozott a Wipha tájfun Észak-Koreában (Kripto Akadémia)
Súlyos károkat okozott az elmúlt napokban Észak-Koreában a Wipha nevű tájfun, amely felhőszakadással is járt. A KCNA hírügynökség pénteki jelentése szerint a szélvihar következtében keletkező áradások az ország nyugati részében és a fővárosban pusztítottak, a kár jelentős. Egy hónappal korábban is komoly árvíz volt a térségben. mAugusztusban a monszunesőkhöz köthető áradásokban mintegy 600 ember…
szept. 21
8:04
Pokolgépes merénylet Kabulban: sok a civil halott (Kripto Akadémia)
Pokolgépes merényletet hajtottak végre pénteken Kabulban egy francia katonai konvoj ellen. Az első jelentések szerint a terrorakcióban egy francia katona meghalt, és a robbanásnak számos civil áldozata is volt.
szept. 21
9:37
Házasság 7 évenkénti lejárattal (Kripto Akadémia)
A házasságkötések érvényességének 7 évenként le kellene járniuk, de meghosszabbíthatók lehetnének - ezt javasolja egy német politikusnő. Gabriele Pauli szerint az újítással sok pár megtakaríthatná a válóperi költségeket, vagy jobban igyekezne társa kedvében járni, hogy annak is legyen kedve élni a meghosszabbítással. Pauli jobboldali politikus, a Keresztényszocialista Unió (CSU) tagja, és szeretne…
szept. 21
9:43
Sarkozy nem akar háborút Iránnal (Metropol)
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök csütörtökön kijelentette, hogy Franciaország „nem akar háborút" Iránnal, de azzal vádolta meg Teheránt, hogy atomfegyver előállítására törekszik.
szept. 21
9:43
Másfél millió dolláros kártérítést kap egy pap által megbecstelenített tizenéves (Kripto Akadémia)
Peren kívüli megállapodás keretében 1,65 millió dolláros kártérítést fizet a chicagói római katolikus érsekség egy tizenöt éves fiú családjának, akit egy pap megrontott. Daniel McCormack plébános 2001 és 2005 között többször is nemi erőszakot tett a fiún az amerikai nagyváros Szent Ágota plébániáján, ahol a pap tanárként és kosárlabda edzőként tevékenykedett. McCormack júliusban bűnösnek…
szept. 21
9:48
Talajmintákkal bizonyítanák az orosz igényt (Kripto Akadémia)
Oroszország igényt tart az Északi-sark kincseire, mivel orosz tudósok májusi és júniusi sarki expedícióikon bizonyítékokat szereztek arra, hogy az orosz kontinentális talapzathoz tartozik a jégmezők alatt Szibériától a sarkig húzódó hegyvonulat, a Lomonoszov-hátság. Ezt a természeti erőforrások minisztériuma jelentette be Moszkvában. Mint közölték, az expedíció által felszínre hozott talajminták…
szept. 21
9:50
Vállalják a hazugságvizsgálatot (Kripto Akadémia)
Hazugságvizsgálatnak vetnék alá magukat a Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann szülei, hogy bizonyítsák, nem ők tették el láb alól a négyéves gyereket.
szept. 21
9:54
Fergie lánya a kifutón (Kripto Akadémia)
A brit királyi család új sztárja lehet András yorki herceg leánya, Beatrice hercegnő, aki megdöbbentően hasonlít édesanyjára, Sarah Fergussonra, de a papa szemeit is örökölte. A 19 éves Beatrice és a 47 éves Fergie a minap együtt sétáltak végig a kifutón egy jótékonysági divatbemutatón, amelyet Naomi Campbell szervezett a londoni divathét alkalmából.
szept. 21
10:35
Állatkrematóriumban kutattak Madeleine után (Kripto Akadémia)
Egy tavaly bezárt állatkrematóriumban vizsgálódott csütörtökön a Madeleine McCann eltűnése ügyében nyomozó portugál rendőrség. A két rendőrtiszt arról faggatta a kislány eltűnésének helyszínétől mintegy 50 kilométerre lévő krematórium tulajdonosát, hogy ismerte-e a szülőket, illetve beszélt-e velük. Ő azonban tagadta, hogy valaha is találkozott volna McCannékkel.
szept. 21
10:59
Börtönlázadás Szentpéterváron (Kripto Akadémia)
Kisebb lázadás tört ki csütörtökön a szentpétervári Keresztek vizsgálati fogházban: az intézmény új vezetésével elégedetlen foglyok az utcai járókelők figyelmét is felhívták magukra, de egy idő múltán saját elhatározásukból visszatértek celláikba. A Komszomolszkaja Pravda című moszkvai lap pénteki beszámolója szerint rövid időn belül egész Szentpétervár tudta, hogy a foglyok az új igazgató ellen…
szept. 21
11:04
Szerzetesek tiltakoznak Mianmarban (Infostart)
Több mint ötszáz buddhista szerzetes vett részt Rangunban a mianmari katonai rendszer elleni, immár negyedik napja tartó tüntetésen.
szept. 21
11:51
Mérgezett italtól halt meg 27 ember Pakisztánban (Kripto Akadémia)
Huszonhét embert ölt meg egy házi készítésű, mérgező anyagot tartalmazó alkoholos ital a pakisztáni Karacsiban - közölte pénteken a rendőrség. A helyi főfelügyelő szerint további 11 embert ápolnak kórházban mérgezéssel. Az ital, amely végzetessé vált számukra, vélhetően ugyanattól a szállítótól származott. Az áldozatok között egyaránt vannak muzulmánok, keresztények és hinduk. A hatóságok…
szept. 21
12:14
"A pápa nem volt hajlandó fogadni Condit" (Infostart)
Egy olasz lap szerint nem akarta fogadni az amerikai külügyminisztert XVI. Benedek pápa. Condoleezza Rice közel-keleti útja előtt akart találkozni a katolikus egyház vezetőjével - a lap forrásai szerint azonban Benedek nem volt hajlandó megszakítani vakációját és ebben Rice-nak az iraki háborút megelőző kijelentései is közrejátszottak.
szept. 21
12:25
Gyurcsány megmondta Ficónak, csalódott a Benesi Dekrétumok megerősítése miatt (Kripto Akadémia)
A miniszterelnök ma telefonon beszélt szlovák kollégájával a pozsonyi parlament tegnapi, a Benesi Dekrétumok megerősítéséről szóló döntésének hátteréről. Gyurcsány Ferenc csalódottságának hangot a határozat kapcsán. - adta hírül a kormányszóvivő. A beszélgetést Gyurcsány Ferenc kezdeményezte, és a döntéssel kapcsolatos kormányzati szándékokról kérdezte partnerét. Mint Dróczi Dávid írja: Robert…
szept. 21
12:59
Gasparovic: csak reakció volt a parlamenti határozat a Benes-dekrétumokról (Kripto Akadémia)
Egyes magyarországi és a szlovákiai magyar kisebbségi politikusok felvetéseire született reakcióként értékeli Ivan Gasparovic a szlovák parlament csütörtöki határozatát a Benes-dekrétumok sérthetetlenségéről - közölte az MTI kérdésére válaszolva Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök, a V4-ek államfőinek keszthelyi csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón. "Ezt egyfajta következménynek…
szept. 21
13:05
A schengeni csatlakozásról is tárgyaltak a V4-ek (Kripto Akadémia)
A V4-eknek sok területen szorosabban kell együttműködniük a jövőben - közölte pénteken, a plenáris tárgyalásokat követően Sólyom László köztársasági elnök, a visegrádi országok államfőinek keszthelyi találkozóján. Az államfő szerint számos területen, mint a kultúra vagy a közlekedési kérdések, már sikerült együttműködni az unión belül a visegrádi négyeknek. "Tekintettel arra, hogy eltérő nemzeti…
szept. 21
13:54
Koalíciós válság Németországban (Kripto Akadémia)
Koalíciós válsággal fenyeget Németországban a tervezett biztonsági intézkedések miatt kibontakozott vita. Pénteki értesülések szerint a nagykoalíciót alkotó konzervatív uniópártok, illetve a szociáldemokraták viszonya a kabinet hivatalba lépése óta eltelt csaknem két évben még soha nem volt olyan feszült, mint most. Angela Merkel kancellár, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és Kurt Beck, a…
szept. 21
14:46
Vadászgép-riadó vándormadarak miatt (Kripto Akadémia)
Riasztották pénteken az izraeli elfogó vadászgépeket egy Szíria felől közelgő vándormadár-raj miatt, mivel a katonai radarok nem jelezték teljes bizonyossággal, hogy az általuk felderített repülő objektumok madarak, nem pedig ellenséges repülőgépek. Az akcióról az izraeli katonai rádió számolt be. A szíriai-izraeli határon nagy a feszültség szeptember 6. óta, amikor Szíria azt állította, hogy…
szept. 21
15:51
Ismét lövöldözés egy amerikai egyetemen (Kripto Akadémia)
Megsebesített két diákot egy fegyveres támadó pénteken az egyesült államokbeli Delaware szövetségi állam egyetemén, majd elszökött. Az incidens a reggeli órákban történt a Dover városában található egyetem campusán. A támadó egy diákot és egy diáklányt sebesített meg, ez utóbbit súlyosan. A sérülteket kórházba szállították. Az egyetem vezetése felszólította a diákokat, hogy saját biztonságuk…
szept. 21
16:11
Lövöldözés egy amerikai egyetemen (Infostart)
Két fiatalt megsebesített egy fegyveres támadó pénteken az Egyesült Államokban található Delaware állam egyetemén. A támadó elszökött, az egyik sérült állapota súlyos, nem kizárt, hogy életveszélyes.
szept. 21
17:21
Felzúdulás és kölcsönös vádak a Benes-dekrétumok ügyében (Infostart)
Magyarország elfogadhatatlannak és érthetetlennek tartja, egyben visszautasítja a Benes-dekrétumok megerősítéséről szóló szlovák parlamenti határozatot - mondta a köztársasági elnök.
szept. 21
18:12
A francia kormányfő szerint az állam csődhelyzetben van (Kripto Akadémia)
Francois Fillon francia kormányfő úgy véli, hogy egy "csődhelyzetben lévő állam élén" áll. Ezt gazdák előtt pénteken jelentette ki a miniszterelnök Korzikán, ahol először járt hivatalba lépése óta. Fillon elkötelezte kormányát amellett, hogy az ötéves elnöki mandátum végére egyensúlyi helyzetbe hozza az állami költségvetést.
szept. 21
20:13
Robbanás történt Angliában egy iskola előtt (Kripto Akadémia)
Robbantottak egy liverpooli iskola előtt - közölte a rendőrség. Sérültekről nem érkezett jelentés. A detonáció kora délután történt egy katolikus fiúiskola előtt. A Sky brit hírtelevízió szemtanúktól úgy értesült: a robbanószerkezet egy tanár parkoló autója alatt lépett működésbe.
szept. 21
20:17
Bomba robbant egy liverpooli iskola előtt (Infostart)
Nagy-Britanniában robbanás történt kora délután egy liverpooli iskola elott - közölte a rendőrség. Sérültekről nem érkezett jelentés.
szept. 21
20:22
Másfél millió embert érint a példátlan árvíz (Infostart)
Pénzgyűjtésbe kezdtek a nemzetközi segélyügynökségek az Afrika több országát is sújtó árvízek miatt. Az évtizedek óta legsúlyosabb természeti katasztrófa az ENSZ adatai szerint másfélmillió embert érint.
szept. 21
20:39
Lengyelország nemet mondott (Infostart)
Lengyelország nem járul hozzá, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelői ellenőrizzék az októberben esedékes parlamenti választások tisztaságát - közölték lengyel diplomaták Bécsben.
szept. 21
21:27
Az EU bekeményít a Gazprommal szemben (Infostart)
Az Európai Unió megpróbálja korlátozni a Gazprom terjeszkedését, illetve azt olyan feltételhez köti, hogy Moszkva engedje be az európai cégeket az orosz energiapiacra. Az energiapiacok liberalizációjáról a héten nyilvánosságra hozott brüsszeli csomagnak ugyanakkor része az is, hogy visszaszorítanák az energiaárakat magasan tartó nagy európai cégeket.
szept. 21
21:55
Luxemburg feloldja munkaerő-korlátozásait (Kripto Akadémia)
Luxemburg úgy döntött, hogy az év végétől teljes egészében feloldja munkaerőpiacának korlátozásait a 2004-ben csatlakozott európai uniós tagországokkal, köztük Magyarországgal szemben. Az Európai Bizottság péntek esti brüsszeli közleményében üdvözölte a kis ország döntését, amelynek nyomán az új tagállamok munkakeresőit ugyanolyan feltételek illetik majd meg ott, mint a régebbi országokéit.
szept. 21
22:35
Kínos fordulat a játékbotrányban (Infostart)
Beismerte a Mattel, hogy az augusztusban visszahívott játékok gyártási hibásak voltak, ezért nem a kínai gyártókat terheli a felelősség.

Keresés