Ahogy közeledik Vlagyimir Putyin orosz elnök második mandátumának vége, úgy szaporodnak a találgatások utódjáról. Az elmezők egy dologban egyetértenek: biztos, hogy az új orosz vezető annak a szűk csoportnak a bizalmasa lesz, akik jelenleg is irányítják Oroszországot és akiknek közös jellemzőjük, hogy mindannyian a volt szovjet titkosszolgálat, a KGB emberei voltak.
Nem fenyegeti veszély Kalkuttai Teréz anya szentté avatási eljárását - közölte a Szentszék illetékese azután, hogy a Time magazin a koszovói albán származású szerzetesnővér eddig ismeretlen leveleiből idézett. Ezekből kiderül: a 2003-ban, azaz halála után mindössze hat évvel boldoggá avatott Teréz anya komolyan kételkedett saját hitében.
Hat gyártótól vár ajánlatot India a 126 vadászrepülőgépre kiírt tenderén, amely egyike a világ legnagyobb harcigép-beszerzéseinek. Az üzlet értéke mintegy 420 milliárd rúpiára, azaz körülbelül 2.000 milliárd forintra tehető.
Már republikánus párti politikustársai is a szexbotrányba keveredett Larry Craig szenátor lemondását követelik. A harmadik hatéves szenátori mandátumát töltő 62 éves idahói politikust a kormányzó párt megfosztotta kongresszusi bizottságokban betöltött vezető tisztségeitől. Az ügyben a Fehér Ház is közleményt bocsátott ki, amelyben "csalódottságának adott hangot".Craig tagadja, hogy meleg lenne,…
A globális klímaváltozás nyomán valószínűleg már ebben a században eljön az a pillanat, amikor csak Európa legmagasabb csúcsa kínál megfelelő terepet a síelőknek a kontinensen. Ez a csúcs azonban a közhiedelemmel ellentétben nem a Mount Blanc, hanem a Kaukázusban magasodó Elbrusz.
Több mint 300 tűzoltó küzdött az erdőtűzzel szerdán Spanyolország északkeleti területén, Castelon tartományban. A tűzoltók támogatására bevetettek 4 vízbombázó repülőgépet és két tűzoltó helikoptert.
A görög tűzoltóság szerdán bejelentette, hogy megfékezte azt a hatalmas erdőtüzet, amely egy héten át tombolt, és több mint 60 emberéletet követelt. "Optimisták vagyunk a tűz elleni harcunk kimenetelét illetően. A tűz továbbterjedésének már nem áll fenn a veszélye" - közölte Nikolaosz Diamantisz, a görög tűzoltóság szóvivője. A magyar csapat várhatóan pénteken indul vissza Budapestre.
Zavargássá fajult a szociáldemokrata chilei kormány politikája ellen tiltakozó munkavállalók tüntetése szerdán Santiagóban: a rendőrök és a demonstrálók összetűzésében megsebesült egy szenátor is, és 87 embert vettek őrizetbe. A legnagyobb szakszervezeti szövetség felhívására több ezren gyűltek össze a fővárosban és próbáltak az elnöki palotához vezető sugárútra vonulni. A tömeget visszaszorítani…
Súlyos pénzügyi szabálytalanság gyanúja miatt a külügyminisztérium ideiglenesen visszahívta Belgium párizsi nagykövetét, Pierre-Dominique Schmidtet - jelentette a belga média szerda este. A magas rangú diplomata az előzetes vizsgálatok szerint hamis aláírással, a külügyi tárca nevében próbált kölcsönhöz jutni egy pénzintézetnél. A nagykövet - aki tagadja a vádakat - a vizsgálat lezárultáig…
Sok kritika éri manapság Károly herceget és körét, amiért egykori felesége, Diana halálának tizedik évfordulójára olyan megemlékezést szerveztek, amelyről a tömegek kiszorulnak.
George Bush amerikai elnök szerdán, a Katrina hurrikán második évfordulóján ellátogatott New Orleansba, s egyperces néma főhajtással emlékezett a pusztításra.
A Katrina hurrikán második évfordulóján George Bush amerikai elnök egyperces néma főhajtással emlékezett a pusztításra New Orleansban, ahol a lassú újjáépítésre panaszkodik a lakosság.
Közeledik Vlagyimir Putyin orosz elnök mandátumának vége, és szaporodnak a találgatások utódjáról, aki elemzők szerint abból a szűk csoportból kerülhet ki, akik jelenleg is irányítják Oroszországot. De kik is ezek az emberek, honnan jöttek és hogyan látják a világot és benne Oroszország szerepét?
Személyes okokra hivatkozva benyújtotta lemondását Csin Zsen-csing (Jin Renqing) kínai pénzügyminiszter. A kormány elfogadta a lemondást. A kínai kormány csütörtökön kiadott közleményében mindössze annyit közölt még, hogy Csin Zsen-csinget egy kormányzati agytröszt, a kutatási fejlesztési központ helyettes vezetőjének tisztségébe helyezte át.
Idén a megszokottnál öregebb lesz a híres francia újbor, a Beaujolais nouveau - bár csak néhány nappal. A hagyományosan november harmadik csütörtökén - idén 15-én - forgalomba kerülő ízes vörösbor előállítására szolgáló szőlők szüretelése ugyanis az elmúlt hét végén kezdődött, két héttel a megszokott időpont előtt.
A terepjárók után most a húst fogyasztó emberek kerültek az amerikai környezetvédők célkeresztjébe. Az aktivisták egy olyan tanulmányra hivatkoznak, mely szerint a fogyasztásra tenyésztett állatok több üvegházhatású gázt termelnek, mint a gépjárművek.
Az európaiak és a kanadaiak elsöprő többsége Hillary Clintont látná szívesen 2008-tól az Egyesült Államok élén - derült ki felmérésből, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra Kanadában. Az egykori First Lady mellett a szintén demokrata szenátor Barack Obama és New York egykori polgármestere, a republikánus Rudy Giuliani a legnépszerűbb, bár messze lemaradnak Clintontól.
Görögországban öt falu lakóit költöztették ki a hatóságok a tűz miatt a Peloponnészosz félsziget nyugati részén. Közben a görög parlamentnél mintegy nyolcezer ember tüntetett a politikusok tehetetlensége miatt, kevesebb mint három héttel a választások előtt.
Titkos katonai megállapodást kötött Franciaország és Líbia a bolgár ápolónők elengedését követően - közölte a Le Canard Enchainé című lap a szerződés egy másolatára hivatkozva. Tripolit nemcsak fegyverekkel látják el, Párizs a rendkívüli líbiai egységek kiképzését is vállalta. A dokumentumot Nicolas Sarkozy francia elnök líbiai július 25-i líbiai látogatása alkalmával írta alá a két állam…
Negyven személyt vett őrizetbe csütörtökön az olasz rendőrség a németországi Duisburgban augusztus elején elkövetett, hat olasz állampolgár életét kioltó gyilkossággal kapcsolatban.
Negyvenezer sátorra lenne szükség Peruban, ahol földrengés pusztított augusztus közepén. Nagyjából kétszázezer hajléktalanná vált embernek akarnak így ideiglenes otthont adni - közölték perui tisztségviselők szerdán, akik nemzetközi segítséget kértek. A dél-amerikai országban több mint ötszázan vesztették életüket az augusztus 15-i földrengésben, ami az egyik százezer fős város nyolcvan százalékát…
A brit kormány és a Londonban élő milliárdos üzletember, Borisz Berezovszkij áll Alekszandr Litvinyenko volt orosz titkos ügynök meggyilkolása mögött - állítja Andrej Lugovoj, akit a brit hatóságok a bűncselekménnyel gyanúsítanak.
A magyar tűzoltók segítségével sikerült megfékezni a tüzet a görögországi Évia-szigeten, Szeta falu körül, bár az ország más részein még égnek az erdők. A magyarok jól vannak, csak egyetlen sérülés történt, és az sem oltás közben: egyikük elvágta az ujját egy konzervdobozzal. Az egység várhatóan szombaton este tér vissza Magyarországra.
Magyarország kulcsszerepet játszhat a kubai demokratikus folyamatok előmozdításában - jelentette ki Albio Sires, a Budapesten tárgyaló amerikai kongresszusi delegáció vezetője csütörtökön.
Öt poszton változott a miniszter személye a kínai kormányban, többek között az állambiztonsági, az ellenőrzési, a pénzügyi, és a személyügyi tárca élén - közölte csütörtökön az Új Kína hírügynökség.
Kísértetek Magyarországon címmel közölte a Der Standard című osztrák liberális napilap csütörtökön Paul Lendvai elemzését a Magyar Gárda megalakulásáról, fogadtatásáról és a magyarországi radikális csoportosulások jelentette veszélyről.
Bécsben csütörtökön ismét összeül az úgynevezett koszovói trojka, hogy kiutat keressen a jelenleg ENSZ-ellenőrzés alatt álló, többnyire albánok lakta térség jövőjével kapcsolatos válságból. Az amerikai és az orosz kormány képviselőinek, valamint az Európai Unió koszovói megbízottjának ülésén nem várható végső döntés, de a rendkívüli EU-megbízott, a német Wolfgang Ischinger úgy vélte, hogy ha nem…
Egy magas rangú tálib parancsnokkal, Bradar mollával végzett csütörtökön egy amerikai légicsapás a dél-afganisztáni Hilmend tartományban - közölte az afgán védelmi minisztérium. Bradar molla a tálib rezsim egyik katonai parancsnoka volt, majd a szélsőséges iszlamisták hatalmának 2001-es megdöntése után Mohammed Omar molla tálib vezető mozgalmában játszott irányító szerepet. A védelmi minisztérium…
Fogadkozik a japán kormányzat, hogy határozottabb lépéseket tesz az orvoshiány felszámolására, miután a mentőautóban vetélt el egy terhes nő, akit három órán át ide-oda szállítottak, olyan kórházat keresve, amely hajlandó lett volna fogadni.
Létszámleépítésre készül a brit repülőtereket üzemeltető BAA, az elbocsátás mértékéről keringő kétezres számot azonban nem erősítette meg a vállalat. A leépítés tényét viszont megerősítették a cégnél, s leszögezték, hogy a biztonsági embereket, illetve az ügyfélszolgálatot nem fogja érinteni a létszámcsökkentés.
Már az amerikai sajtó is egyre nagyobb terjedelemben foglalkozik a közép-európai országok amerikai vízummentességért folyó harcával. Lengyelország amerikai nagykövete a Washington Postban azt írta, hogy az Egyesült Államok biztonságát növelné, ha a közép-európaiak engedély nélkül utazhatnának a tengerentúlra.
Az olasz rendőrség letartóztatott több mint harminc embert csütörtökön a két héttel ezelőtt történt németországi gyilkosságokkal kapcsolatban, közölte az akciót vezető rendőrtiszt. Duisburg városában hat olasz férfit lőttek le augusztus 14-én. Az esetet az olasz belügyminiszter akkor vérbosszúnak minősítette.
"Kétesélyesnek" tűnik, hogy születik-e megegyezés pénteken Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Tőkés Lászlót támogató szervezetek munkacsoportjai között. Markó Béla RMDSZ-elnök óvatos bizakodással beszélt a minap a megegyezés lehetőségéről, hangsúlyozva, hogy nem lát jelentős eltérést a tárgyalófelek célkitűzéseiben.
Németországban több mint egymillió állás beöltetlen. A vállalatok elsősorban esztergályosokat, marósokat, villanyszerelőket és mérnököket találnak nehezen - közölte a nürnbergi munkaügyi hivatal a német foglalkoztatási adatok ismertetése kapcsán. A BA vezetői szerint augusztusban tovább romlott a helyzet, mivel a konjunktúra élénkülése miatt növekszik a kereslet a szakmunkások iránt.
Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberjogi szervezet csütörtökön azzal vádolta meg az indiai biztonsági erőket, hogy kegyetlen kínzásoknak vetik alá a vitatott hovatartozású Kasmír tartomány indiai ellenőrzésű részén tevékenykedő szakadár muzulmán lázadókat, s ugyanilyen módszerekkel élnek India északkeleti részén is.
A görögországi Évia szigetén estére várhatóan teljesen eloltják a tegnap körülhatárolt erdőtüzeket - mondta el az InfoRádióban a Görögországban dolgozó magyar tűzoltó csoport vezetője. Cziva Oszkár hozzátette: a 18 tűzoltóból és egy orvosból álló magyar egység péntek reggel hazaindul.
Kelet-Spanyolországban csütörtökön 400 tűzoltó kénytelen volt meghátrálni a kedd óta tomboló erdőtűz előtt. A meleg és a nyári szelek miatt a tűz csütörtökön erősödött.
Nincs elegendő borospalack az Európai Unióban. Az Európai Bizottság megerősítette csütörtökön, hogy az európai bor és tömény szeszesitalok termelői levélben fordultak a versenypolitikai biztoshoz, közbenjárását kérve.
A Virginiai Műszaki Egyetem biztonsági hatóságainak késlekedése emberéletekbe került - számolt be a legsúlyosabb amerikai egyetemi öldöklésről készült szakértői jelentésről csütörtökön Tim Kaine kormányzó, aki azonban inkább az orvosok felelősségét feszegette. A harminchárom halottat követelő április mészárlás körülményeit vizsgáló bizottság megállapította: az iskolának gyorsabban kellett volna…
Görögországban több mint 24 millió euró (6,1 milliárd forint) kártérítést fizetett már ki a kormány a 63 emberéletet követelő erdőtüzek károsultjainak. Egyidejűleg magánszemélyek és üzletemberek 38 millió euró (9,6 milliárd forint) adományt adtak már össze a kárvallottak javára.
Románia megkezdte az illegális szerbiai cigány bevándorlók menedékkérelmének elutasítását - adta hírül csütörtökön a Krónika erdélyi magyar közéleti napilap és a bukaresti Gandul című napilap. Július óta közel kétszáz vajdasági roma ment át a zöldhatáron át, és kért menedékjogot Romániában.
Az Egyesült Államoknak támogatnia kell a széndioxid-kibocsátás csökkentéséről és a klímaváltozás elleni erőfeszítésekről megkötendő átfogó szerződést, miután egyre fogy az idő a globális felmelegedés elleni harchoz - jelentette ki csütörtökön Japánban a német kancellár.
Ján Slota úgy gondolja, hogy a szombaton felesküdött Magyar Gárda tagjainak 56 fős létszáma meghökkentő módon az 56-os magyarországi forradalmat idézi, ami vélekedése szerint azt az üzenetet hordozhatja, hogy "újabb forradalomra készülhetnek, és minden jel arra utal, hogy ez a forradalom majd Szlovákia, Románia és Szerbia ellen irányul".
Órákon át vesztegelt felszállás előtt egy amerikai repülőgép a kaliforniai San Diegóban, mert egy utas arab nyelven beszélő és szerinte furcsán viselkedő utasokra panaszkodott. A 126 utast szállító repülőgép - amelynek eredetileg éjjel 11-kor kellett volna felszállnia - csak másnap hajnalban hagyhatta el San Diegót. Az előző napi esetről csütörtökön beszámoló MSNBC televízió szerint senkit nem…
Bár az iráni hatóságok folyamatosan tagadják, állami hivatalok által írt 2006-os titkos dokumentumok bizonyítják, hogy a bahá’í diákokat eltanácsolják az iráni egyetemekről. A 300.000 fős bahá’í közösség Irán legnagyobb vallási kisebbsége.