Ma hat éve, hogy szörnyű terrorcsapás érte az Egyesült Államokat, s az amerikaiak azóta sem heverték ki a sokkot, hogy országuk területén támadott az al-Kaida terrorszervezet. Az amerikai sajtóban vita bontakozott ki, vajon évről évre fel kell-e tépni a sebeket, fel kell-e idézni szeptember 11. emlékét.
Egy viking hajóra bukkantak a régészek Nagy-Britannia egyik tengerparti kisvárosában. A maradványokról már hetven évvel ezelőtt is tudtak, ám akkor inkább elrejtették, hogy ne okozzanak gondot.
Ma hat éve, hogy egy összehangolt terrorista akció keretében repülőgépek csapódtak a New York-i Világkereskedelmi Központba és a Pentagonba. A szeptember 11-ei támadássorozat alapjaiban rázta meg az Egyesült Államokat, átrendezte a világpolitikai viszonyokat, és alapul szolgált az azóta is tartó terrorizmus elleni harc megindításának.
Huszonnégy év szabadságvesztést szabtak ki egy férfira Kaliforniában terrorizmus vádjával. Az amerikai állampolgárságú 25 éves Hamid Hayat állítólag részt vett az al-Kaida terrorszervezet egy kiképzésén Pakisztánban és merényleteket tervezett az Egyesült Államokban különböző célpontok ellen.
A gyerekek egy egész generációját "mérgezi" a sok, függőséget okozó számítógépes játék, a teszteken alapuló oktatási rendszer, a hatalmas forgalom a közutakon, és az értelmetlen rettegés az idegenektől, ezek miatt pedig képtelenek a szabadban játszani - állítja egy több mint 270 szakértőből álló lobbicsoport.
Miközben Washingtonban a politikusok már múlt időben beszélnek George Bush iraki csapaterősítési politikájáról, az amerikai erők létszáma az arab országban folyamatosan növekszik. A legtöbb amerikai hírforrás úgy számol be az amerikai elnök által januárban meghirdetett csapatbővítési "hullámról", hogy azt február és június között végrehajtották: a létszám nagyjából 30 ezer fővel mintegy 160 ezer…
Ismét emelkedett az öngyilkosságok száma az amerikai tinédzserek körében - jelentette be az illetékes amerikai hatóság. A legnagyobb emelkedés a 10 és 14 közötti kislányoknál tapasztalható.
Legkevesebb huszonöt személyt sebesített meg egy, a Gázai övezetből indított rakéta kedd hajnalban Izraelben - közölték kórházi források. A hírt az izraeli hadsereg megerősítette, hozzáfűzve, hogy a rakéta a Gázai övezet északi határától egy kilométerre egy katonai támaszpont területére csapódott be. A sebesültek katonák. Palesztin milicisták gyakran lőnek ki rakétákat izraeli területre, de ezek a…
Oroszország az energiaellátáson keresztül próbálja visszaszerezni elveszett politikai befolyását Közép-Európa új demokráciáiban - mondta egy amerikai stratégiai szakértő egy budapesti rendezett energiapolitikai fórumon.
Ha Németország 10 napon belül nem vonja ki katonáit Irakból megöli iraki-német túszát az az iraki csoport, amely hónapok óta tartja fogságában a férfit.Az Igazságosság Nyilai nevű szervezet ezt a fenyegetését egy internetes honlapon hozta nyilvánosságra hétfőn. A milicisták a férfit édesanyjával februárban ejtették foglyul. A német asszonyt, akinek férje egy iraki orvos, júliusban engedték el az…
Nagyszabású rendőrségi akció kezdődött kedd reggel a nyugat-németországi Spangdahlemben található amerikai katonai repülőtéren, miután az amerikai erőket hétfő este telefonon terrortámadással megfenyegették - jelentette be a trieri rendőrség a német televízió szerint.
Az internetre került kedden egy olyan újabb videofelvétel, amelyen Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat vezetője látható - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió. Az újabb videó megjelenése az Egyesült Államok ellen elkövetett terrortámadások hatodik évfordulójával esik egybe. Legutóbb a múlt héten jelent meg a világhálón bin Laden egy üzenete. Akkor a nemzetközi és az amerikai politikában…
Az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadásokra emlékeznek kedden világszerte. New Yorkban az áldozatok névsorát olvassák majd fel, Bush amerikai elnök a fehér házi megemlékezésen vesz részt, Budapesten konferenciát tartanak.
Ketten megsebesültek, amikor bomba robbant Moszkva belvárosában hétfőn késő éjjel. A hatóságok még nem tudják, hogy terrorcselekményről, vagy leszámolásról van-e szó. Egy autó borult lángba az orosz főváros luxusüzleteknek és hoteleknek otthont adó negyedében.
Legalább 36 izraeli katona megsebesült, amikor két palesztin rakéta csapódott bázisuk területére kedden hajnalban. Ehud Olmert kormányfő valószínűleg válaszcsapást rendel el a Gáza-övezet ellen. Az izraeli Zikim bázist ért rakétatámadás sebesültjeit két helikopter és húsz mentőautó vitte kórházba.
Hivatalosan már ötvenhétre emelkedett a kedd hajnali rakétatámadásban megsebesült izraeli katonák száma. A Gáza-övezet közelében fekvő Zikim támaszpont elleni támadást a palesztin Iszlám Dzsihád mozgalom katonai szárnya vállalta magára.
Oszama Bin Laden új videója jelent meg az interneten kedden, a szeptember 11.-i terrortámadások hatodik évfordulóján - jelentette a CNN. A felvételen az Al-Káida vezére látható, amint az egyik géprablót Valid Al-Sehri-t dicséri.
Egy férfi és három gyerek megsebesült, amikor izraeli tankok tüzet nyitottak gázai házukra, Beit Hanúnban, kedden reggel - közölték kórházi források az AFP francia hírügynökséggel. A hivatalosan még nem megerősített támadás nem sokkal azután történt, hogy az Iszlám Dzsihád radikális palesztin szervezet két rakétát lőtt ki egy katonai támaszpontra kedd hajnalban.
A német rendőrség körbevette az ország egyik amerikai katonai repülőterét, miután egy névtelen telefonáló terrortámadással fenyegette meg a létesítményt. "A telefonáló németül, orosz vagy török akcentussal beszélt" - mondta a rendőrség szóvivője. A hívó arra utalt, hogy négy társa bombákkal fogja megtámadni az amerikai létesítményt.
Új videofelvétel került fel az internetre, amelyen Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorista hálózat vezetője látható - jelentette be egy, az iszlamista internetes oldalak figyelésére szakosodott, amerikai székhelyű szervezet.
A hat évvel ezelőtti szeptember 11-ei terrortámadás tanulságairól beszélt Szekeres Imre honvédelmi miniszter és April Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete kedden, a Parlamentben megrendezett USAID-szemináriumon. Az amerikai nemzetközi fejlesztési hivatal konferenciáján résztvevők egyperces néma felállással emlékeztek a 2001. szeptember 11-ei amerikai terrortámadás áldozataira.
Közismert, hogy az asztrológia szerint sorsunkat alapvetően határozza meg születésünk dátuma. Ennek megítélése persze távolról sem egyértelmű, ám szakértők szerint statisztikai adatokkal bizonyítható, hogy a nyáron született gyermekek többet betegeskednek, az "ősziek" viszont tovább élnek.
Nemzetközi együttműködést ajánl a számítógépes kalózkodás elleni védekezés érdekében Kína. A pekingi külügyminisztérium szóvivője azt mondta: ez globális probléma, és Kína is gyakran célpontja a támadásoknak.
A Németországban állomásozó amerikai alakulatok szóvivője közölte, hogy rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe a Spangdahlemben lévő katonai támaszpont térségében, miután hétfő este egy ismeretlen telefonáló terrortámadást helyezett kilátásba a bázis ellen.
Rendkívüli készültséget léptettek életbe a németországi Spangdahlemben lévő amerikai légi támaszpont körzetében, miután az ott állomásozó amerikai erőket pokolgépes támadással fenyegették meg.
Gépkocsiba rejtett, nagy erejű pokolgépet hatástalanítottak kedden Ankarában, az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletek 6. évfordulóján - jelentette be a török főváros kormányzója.
Ha Németország 10 napon belül nem vonja ki katonáit Afganisztánból megöli iraki-német túszát az az iraki csoport, amely hónapok óta tartja fogságában a férfit. Az Igazságosság Nyilai nevű szervezet ezt a fenyegetését egy internetes honlapon hozta nyilvánosságra hétfőn. A milicisták a férfit édesanyjával februárban ejtették foglyul.
Most első a biztonság, mert ez garantálja az élethez való jogot, amelyet korábban magától értetődőnek tekintettünk - hangsúlyozta az Európai Bizottság alelnöke a hat évvel ezelőtti New York-i és washingtoni merényletekről megemlékező keddi nyilatkozatában. Franco Frattini, az igazságügyért, szabadságjogokért és biztonsági kérdésekért felelős alelnök szerint az a szeptember 11. mindörökre…
Az Egészségügyi Világszervezet megerősítette, hogy ismét megjelent a vérzéses lázat okozó Ebola-vírus a Kongói Demokratikus Köztársaságban; a WHO újabb szakértőket küld a közép-afrikai országba.
Sarkozy-mentes napot hirdetett a francia médiában november 30-ra a Gyülekezés a demokráciáért a televízióban nevű francia civil szervezet. A júliusban alakult, magát mindenféle politikai szervezettől függetlennek nevező egyesület a szerkesztőségekhez eljuttatott közleményében kérte, hogy Nicolas Sarkozy hivatalos elnökjelöltségének egyéves évfordulóját "országos Sarkozy-mentes nappal" ünnepelje a…
Sósav alapú cseppfolyós vegyi anyag szivárog egy balesetet szenvedett magyar tartálykocsiból Szlovákiában, tájékoztatta kedden a Független Hírügynökséget a szlovák rendőrség. A szerencsétlenség Turcsek község határában történt hétfőn éjjel.
Nagyerejű pokolgépet hatástalanított a török rendőrség Ankara központjában kedden reggel. Az időzített bomba egy hamis rendszámmal ellátott busz aljára volt erősítve. A robbanószerkezetet különlegesen képzett kutyák találták meg.
Az Egyesült Államok elleni terrorcselekmények hatodik évfordulóján is kiadott az al-Kaida egy újabb videofelvételt, amelyen Oszama bin Laden, a terrorhálózat vezetője látható és hallható.
Miután Pervez Musarraf elnök kiutasította Pakisztánból a hétfőn hazatért Navaz Sarif egykori kormányfőt, az ellenzék vezetőjét, hívei kedden bíróságon követelték a döntés visszavonását. Sarifot Musarraf döntötte meg puccsal 1999-ben, azóta igyekszik távoltartani a pakisztáni politikai élettől. Sarif viszont indulni akar a következő választáson.
Az indonéziai legfelsőbb bíróság döntése szerint az amerikai Time magazinnak 106 millió dollár (19,6 milliárd forint) kártérítést kell fizetnie azért, mert 1999-ben azzal vádolta meg Suharto egykori indonéz diktátort, hogy családjával együtt 15 milliárd dollárt sikkasztott 32 éves önkényuralma alatt. A Time azonban fellebbez. "Minden lehetséges eszközzel küzdeni fogunk ezen döntés ellen. Nem…
A vízumkérdésről is tárgyal Göncz Kinga washingtoni útján, a magyar külügyminiszter csütörtökön és pénteken tesz kétnapos látogatást az Egyesült Államokban - tudatta Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője kedden. A magyar diplomácia irányítója tárgyal amerikai partnerével, Condoleezza Rice külügyminiszterrel és találkozik más kormányzati vezetőkkel is. A magyar külügyminiszter amerikai…
Legkevesebb öt ebolafertőzésről és ebből következő halálesetről számolt be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden. A szervezet szóvivője szerint a halálos járvány vírusát öt áldozat testében találták meg a Kongói Demokratikus Köztársaságban (a volt Zaire-ban), de az utóbbi hónapokban állítólag több tucat gyanús haláleset is történt az afrikai dzsungelben.
Az Európai Bizottság kedden lemondott arról, hogy betiltsa a hagyományos angol mértékegységeket. Nagy-Britanniában és Írországban ugyanis olyan nagy volt a közvélemény ellenállása, hogy az EU feladta.
Tizenegy ember, köztük három rendőr életét vesztette kedden Pakisztánban, amikor az ország északnyugati részén fekvő Dera Iszmail Khan városban egy öngyilkos merénylő felrobbantotta a testére szerelt pokolgépet. A terrorista egy autóbusz-pályaudvaron követte el tettét, amikor észrevette, hogy a rendőrök a nyomában vannak.
A betiltás ellenére mintegy kétszáz, részben szélsőjobboldali tüntetett Brüsszelben az iszlám térhódítása ellen kedden. A tüntetők a belga fővárosban lévő uniós intézmények elé vonultak, de a rendőrségnek sikerült megakadályoznia, hogy a felvonulásból nagyobb rendbontás alakuljon ki.
Megemlékezéseket tartottak az Egyesült Államokban kedden, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások hatodik évfordulóján. New Yorkban négyszer egy percre néma csönddel tisztelegtek az áldozatok emléke előtt.
Az amerikai közvélemény többsége bukásnak tartja az Egyesült Államok iraki szerepvállalását egy kedden ismertetett felmérés szerint. A háború jövőjéről zajló vitával kapcsolatban az aznapi liberális lapok pedig őszintétlensége és katasztrofális politikája miatt támadják a Bush-kormányt.
Az amerikai közvélemény többsége bukásnak tartja az Egyesült Államok iraki szerepvállalását egy kedden ismertetett felmérés szerint. A háború jövőjéről zajló vitával kapcsolatban az aznapi liberális lapok pedig őszintétlensége és katasztrofális politikája miatt támadják a Bush-kormányt. Az amerikaiak 59 százaléka, köztük sok republikánus elkötelezettségű szavazó úgy látja, hogy az iraki háború…
Az Egyesült Államokat 2001. szeptember 11-én ért terrortámadások évfordulója kapcsán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Magyarország polgárainak, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az Egyesült Államok budapesti nagykövetének küldött üzenetet. Gyurcsány Ferenc üzenetében az emberiség legszörnyűbb terrorcselekményének nevezi a 2001. szeptember 11-i tragédiát, amelynek hatodik évfordulója szerinte saját…
"Arcátlan pimaszságnak nevezte a szlovák kormányfő azt a felvetést, hogy Szlovákia is kérjen bocsánatot Magyarországtól a kölcsönösség jegyében. Robert Fico azt követően tette ezt a kijelentést, hogy hétfőn koalíciós egyeztetést folytatott két partnerpártjának elnökével, Ján Slotával és Vladimír Meciarral."(MTI)
Tízen megsérültek - közülük kilencen súlyosan -, amikor egy személyszállító vonat összeütközött egy teherautóval a kelet-horvátországi Eszék (Osijek) közelében egy vasúti átjárónál - közölte a rendőrség. A tájékoztatás szerint a baleset még hétfő este történt az Eszék délnyugati elővárosai, Cepin és Ivanovac között fekvő vasúti átjárónál. Az ütközés következtében a vonatszerelvény két első…
Összesen 154 személyt - köztük szélsőjobboldali politikusokat - vettek őrizetbe a belga rendőrök a brüsszeli Európa-negyedben, a hatóságok által betiltott iszlámellenes demonstráció részvevői közül. Freddy Thielemans, a belga főváros polgármestere közölte, hogy az őrizetbe vetteket a közeli órákban szabadon engedik.