Elfogadta csütörtökön a Központi Választási Iroda az egy nappal korábban lejárt határidő előtt benyújtott európai parlamenti jelöltlistákat. A testület egyhangúlag jóváhagyta a hat parlamenti párt...
Szávay Ágnes már Koreában hódít. A világranglista 20. helyén álló teniszezőnő a 145 ezer dollár (25 millió forint) összdíjazású szöuli torna második fordulójában 6:1, 6:4-re verte Galina Voszkobojevát (22).
Közepes játékkal is nyerni tudott a Real Madrid a spanyol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának záró mérkőzésén. A királyi klub a Betist verte meg a Bernabéuban, a találkozó első gólját Raúl szerezte tizenegyesből, a másodikat Júlio Baptista lőtte, ollózva.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az idén lezárt eddigi 80 fogyasztóvédelmi eljárásban 680 millió forint bírságot szabott ki - mondta Nagy Márta, a hatóság elnökhelyettese. 2006-ban 63 eljárás...
Az asztmás gyermekek könnyebben lélegeznek, kevesebb gyógyszerre van szükségük, és jobb a közérzetük, ha rendszeres testmozgást végeznek - mutatták ki brazil kutatók.
A magyar szájíznek nagyon kellemes élmény a gazdag, megfelelően fűszeres portugál konyha. Egyformán kínál újdonságot és kalandot, de ismerős ízeket is: a Portugáliába vetődött magyar turista legnagyobb meglepetésére a tenger gyümölcsei mellett a miénkre megszólalásig hasonlító csirkepaprikással és zúzapörkölttel is találkozhat.
Budapest - Véget érhetne a honatyák költségtérítése körüli huzavona a miniszterelnök friss felvetésével. Gyurcsány Ferenc, mint megírtuk, azt ajánlotta, hogy az elszámolás nélkül felvehető képviselői pluszjuttatás helyett legyen magasabb összegű, havi egységesen bruttó 800 ezer forintos fizetésük a T. Ház tagjainak, ám ezután rendesen, átlátható módon adózzanak. A Blikk utánajárt, vajon hogy…
Kelet-Európa országait nem érintették eddig a globális hitelpiaci válság okozta megrázkódtatások, de több ország sebezhető, mivel a tekintélyes külső egyensúlytalanság miatt akadozhat a...
Irán egy éven belül képes lesz atombombát előállítani, ha továbbra is háborítatlanul folytathatja a munkálatokat - figyelmeztetett egy iráni ellenzéki vezető a News című osztrák hetilapban közölt...
Felcsút - Négy hónap után gólokkal tért vissza a futballpályára Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke. A Felcsút játékosa májusban futballozott utoljára, ám tegnap a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián focicipőt húzott az újságírók ellen. Orbán a 8-2-es győzelemből két góllal vette ki a részét
Elképesztő. 19 percenként meghal egy ember Magyarországon a dohányzás miatt. Ám káros szenvedélyükért nemcsak a dohányosok, a környezetükben élők is nagy árat fizetnek.
Törökbálint - A gyermeke molesztálásával vádolt lelkész, S. Zsolt Sándor esete megrázta a törökbálinti református gyülekezetet. A Blikk tegnap számolt be róla, hogy a Pest megyei ügyészség vádirata szerint 2005-ben többször zaklatta szexuálisan hároméves kisfiát.
San Remo - A pályabejárásnál néha összeszorult a gyomrunk” - ismerte el ifjabb Tóth János (39) és Tagai Róbert (37), miután utcai tempóban végigmentek a San Remo-rali tegnapi, lapzártánk után kezdődött gyorsasági szakaszain.
Egyhangú szavazással elfogadta a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön azt a szabályozási tervet, amely alapján megépülhet az öt kerületet összekötő, 5,6 kilométeres haránt irányú külső kerületi körút a...
A mianmari katonai junta biztonsági erői kisöpörték Rangun utcáiról a tüntetőket csütörtökön, s eközben kilenc embert megöltek - közölték hírügynökségek a helyszínről. A hivatalos televízió...
Negyven kiállítóval - az európai országok mellett amerikai, kínai részvétellel - csütörtökön délelőtt megnyílt a RealEast Expo a Syma csarnokban. A kiállítást kísérő konferencián Bujdosó...
Hatvan nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték csütörtökön Dániában azt a tizenévest, aki még tavaly elektronikus levélben halálos fenyegetést intézett Anders Fogh Rasmussen dán kormányfő címére. Rasmussen "kilenc nap múlva halott lesz" - ezt írta tavaly márciusban a most 19 éves fiú - az egyik dán szélsőbaloldali párt ifjúsági szervezetének aktivistája - a miniszterelnök vezette párt irodájának…
Bajnai Gordon azt kérte a kollégáitól, hogy haladéktalanul függesszék fel Weiszenberger László volt kiskunhalasi kistérségi megbízott munkaviszonyát. A miniszter elmondta: úgy tudja, hogy a rendőrség már vizsgálódik az ügyben. Mint ismert, tegnap a HírTv olyan rejtett kamerás felvételeket mutatott be, amelyen a megbízott az "uniós pályázatok lefölözésének módszerét" ismertette egy helyi…
A Kiskunhalasi Önkormányzat képviselőtestületének MSZP-Sikeres Haladásért Társaság frakciója nem vállal semmiféle közösséget Zuschlag János és Weiszenberger László önkormányzati képviselőkkel és a hozzájuk kapcsolódó botrányos ügyekkel, ezért egyhangú szavazással kizárták őket soraikból - közölte Váradi Krisztián, az MSZP kiskunhalasi szervezetének ügyvezető elnöke.
Kincses Gyulát, az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet főigazgatóját jelölték az Egészségügyi Minisztérium államtitkárának az SZDSZ ügyvivői csütörtöki budapesti ülésükön - közölte Horn Gábor ügyvivő. Kincses Gyula jelölését az ügyvivők egyhangúlag támogatták - mondta Horn Gábor, aki beszámolt arról, hogy a szakember már mintegy másfél éve részt vesz a liberális egészségügyi reform…
A mai bioüzemanyagok a jelenlegi előállítási technológiák miatt nem járnak jelentős környezeti haszonnal, de az úgynevezett második generációs fajták elterjedése már érdemi eredményeket hozhat. A bioüzemanyagok nem járnak jelentős környezeti haszonnal, de a második generációs fajták már érdemi eredményeket hozhatnak.
Kincses Gyulát, az Egészségügyi Statégiai Kutatóintézet (ESKI) főigazgatóját jelöli egészségügyi államtitkárnak az SZDSZ ügyvivői testülete - tudta meg lapunk. Kinevezéséről a miniszterelnök javaslata alapján az államfő dönt. Az 55 éves szakember a testület tegnapi ülésén egyedül aspirált a posztra, bár korábban felmerült Badacsonyi Szabolcs, a Budai Gyermekkórház igazgatójának a neve is, őt több…
Tüntetést tartanak szombaton Esztergomban a Szent István Gimnáziumért és menesztett igazgatója mellett a helybéliek. A városban egyre elégedetlenebbek a polgárok. Gigantikus, ám átgondolatlan presztízsberuházások valósulnak meg, észszerűségüket a legtöbben vitatják. A botrányok nyomán Gyurcsány Ferencet dehonesztáló plakátokat küldött szét a megyei fideszes vezetés az intézményeinek, ám ezeket…
Három pohár bor elfogyasztása olyan mértékben növeli a mellrák kockázatát, mint egy teljes doboz cigaretta elszívása - figyelmeztetnek kaliforniai kutatók, akik első alkalommal végeztek átfogó vizsgálatot az alkoholfogyasztás és a mellrák kialakulása közötti lehetséges kapcsolatról.
Nagy divat mostanság üzengetni sajtóban, még a sajtó is üzenget egymásnak. Többnyire persze a különböző szekértáborokhoz köthető médiumok közvetítik általában a politikusok üzeneteit. A köztévé most új utakat nyit, korszerűsíti ezt a már elavult struktúrát és csatornán belül ad hírt és cáfolatot egyben.
A Bors című bulvár napilap főszerkesztője, Pallagi Ferenc vélelmezett összeférhetetlensége miatt is vizsgálódnak a köztévénél, úgyhogy kérdés, meddig dolgozhat műsorvezetőként a Nap-keltében - értesült a Népszava. Pallagi hasonló sorsra juthat, mint Aczél Endre és Orosz József, akiket egyelőre letiltottak a képernyőről az MTV vezetői, mondván, ellentétes az MTV közszolgálati és műsorszolgáltatási…
A kunfehértói Rózsa Motel egyik volt tulajdonosa, F. Károly a Klubrádió Kontra című műsorában csütörtökön este azt állította: ő készítette a televízióban bemutatott rejtett kamerás felvételt, amelyen Weiszenberger László, aki akkor kistérségi megbízott volt, arról beszél, hogy a megnyert pályázati pénzből "vissza kell osztani".