2007. szeptember 30. vasárnap

szept. 30
0:09
Koltai Lajos: Túl megrázó lett az Este (Blikk)
"Operatőri Oscar-jelölésemnek és Sorstalanság című első rendezésemnek köszönhettem ezt a filmet"
szept. 30
0:09
Ön mennyire boldog? (Blikk)
Tesztünk segítségével kiderítheti, hogy mennyire kiegyensúlyozott, menynyire tud örülni az élet apró örömeinek.
szept. 30
0:09
BL-győzelmet szalasztott el a Veszprém (Blikk)
Döntetlennel kezdte idei Bajnokok Ligája-mérkőzését az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata.
szept. 30
0:09
Váltson jegyet az űrbe! (Blikk)
Ötven évvel ezelőtt először érkeztek jelek az űrből egy ember alkotta szerkezet jóvoltából.
szept. 30
0:13
Delon a legöregebb Cézár (Blikk)
Két éve röppent fel a hír, hogy Alain Delon hosszú szünet után ismét mozifilmben, az Asterix az Olimpián című produkcióban lesz látható.
szept. 30
0:13
Velence Makaóba költözött (Blikk)
Makaó - Az egykori portugál gyarmatra, az 1999-ben Kínához visszakerült Makaóra a turisták zöme az utóbbi években már nem múltat idézni, hanem szerencsét próbálni érkezik
szept. 30
0:13
Elhunyt Zsivótzky Gyula (Blikk)
Budapest - Ahogyan a dobókörben az ellenfelekkel, olyan keményen küzdött betegsége ellen is Zsivótzky Gyula (†70). Míg azonban a sportolótársak kénytelenek voltak meghajolni olimpiai bajnok kalapácsvetőnk előtt, addig a betegség legyőzte őt. Zsivótzky Gyula tegnap hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt.
szept. 30
0:13
Korhatártalan szerelem (Blikk)
Kilenc éve élnek együtt, és most Isten színe előtt is megesküdtek, hogy együtt maradnak.
szept. 30
0:15
Kiss Péter: a baloldal nem lehet morálisan tarthatatlan (Gondola)
Nem válhat általánossá a baloldallal kapcsolatban az a nézet, hogy morálisan tarthatatlan - mondta Kiss Péter szombaton Budapesten a Zuschlag-üggyel kapcsolatosan.  Nem hagyjuk, hogy a politikai...
szept. 30
0:17
Balázs Pali frufru nélkül (Blikk)
Tavaly még szembe érő frufruval pózolt albuma borítóján, de azóta Balázs Pali szakított a védjegynek számító frizurával.
szept. 30
0:17
Veszélyes tetoválás? (Blikk)
Washington - Az FDA, az egészségügyi kellékek és gyógyszerek felügyeletének illetékes amerikai szövetségi hivatal elérkezettnek látta az időt arra, hogy átfogó vizsgálatot indítson annak kiderítésére: megalapozott-e az orvosi körökben gyarapodó gyanú, amely szerint a tetoválás árthat a terhes nőknek.
szept. 30
0:17
Lendületbe jön a Fradi? (Blikk)
Magára talál a Ferencváros? A zöld-fehérek labdarúgócsapata szenved az NB II-ben, mindössze a kilencedik a Keleti csoportban.
szept. 30
0:17
Veszélyben a német delfinek (Blikk)
szept. 30
0:20
A Templeton értékteremtőnek tartja az OMV és a Mol egyesülését (Gondola)
A Templeton Asset Management Befektetési Alap azért támogatja az OMV osztrák és a Mol magyar olajipari konszern egyesülését, mert értékteremtőnek tartja a fúziót - közölte Mark Mobius, a cég elnöke...
szept. 30
0:21
Legyőzi a rák Charlie angyalát? (Blikk)
Egy éve diagnosztizáltak rákos daganatot Farrah Fawcett bélrendszerében.
szept. 30
0:21
Balzsay hosszabbított az Universummal (Blikk)
A nagyközépsúlyú Balzsay Károly három évvel meghosszabbította szerződését az Universum Box-Promotion csapatával.
szept. 30
0:21
Mi tanítjuk lőni a kínai zsarukat! (Blikk)
Shi Xing-hong álló helyből két méter tíz centi magasra tud felugrani, mégis a magyaroktól tanul.
szept. 30
0:25
Veterán poéngyárosok a hetek között (Blikk)
Pezsdítően hatott a Heti hetesre a régen látott veterán poéngyárosok feltűnése. Forgács Gábor és Nádas György átvette az irányítást a stúdióban.
szept. 30
0:25
Hamilton mindent visz? (Blikk)
Lewis Hamiltonnak áll a zászló eddig a Japán Nagydíjon. A versenyző pályán kívül már odapakolt csapattársának, Fernando Alonsónak.
szept. 30
0:25
Ki van a két kerekük! (Blikk)
Egy csapat állva guruló ember lepte el tegnap a Váci utcát. A huszonöt elektromos sétálógépes a II. Segway Fesztivál alkalmából érkezett.
szept. 30
0:29
Somló újra a régi (Blikk)
Amióta felröppentek a hírek, hogy tönkrement Somló Tamás kapcsolata a kedvesével, Gyöngyvérrel, a zenész nem szívesen adott interjút.
szept. 30
0:29
Edzőváltás után: SOPROM (Blikk)
Az új időszámítás első bajnoki meccsén kiütéses, 4-0-s vereséget szenvedtek az Újpest otthonában.
szept. 30
0:29
Finom, miniszter úr? (Blikk)
Budapest - Gombát szaglászik Hiller István?
szept. 30
0:33
Kislányuk nevét csak a születése után találták ki (Blikk)
A boldog szülők csak az utolsó pillanatban döntöttek a névről, mivel előbb meg akarták nézni a csöppséget, hogy hozzá illő nevet választhassanak.
szept. 30
0:33
Bejött a paksi hajrá (Blikk)
Paks - Nem jártak sikerrel a Fehérvár focistái az NB I tizedik fordulójában, a piros-kékek hónapok óta nem kaptak fizetést, 2-1-re kikaptak a Paks otthonában.
szept. 30
0:33
Tengersírban maradnak a bejrúti gép halottjai? (Blikk)
Harminckét éve a Malév 240-es járata a bejrúti légikikötőtől néhány kilométerre a tengerbe zuhant.
szept. 30
0:37
Kosárgála sztárokkal (Blikk)
Budapest - Őrült tempóban edzenek a magyar hírességek, hogy fel tudják venni a harcot a kosaras sztárcsapattal, az AND 1-gyel. A világhírű sportolók, az amerikai gettókban cseperedtek, majd tehetségükkel felküzdötték magukat az élvonalba.
szept. 30
0:37
A hajrára lendültek bele ifjabb Tóthék (Blikk)
San Remo - A végére jött bele igazán az ifjabb Tóth János (39), Tagai Róbert (37) páros a San Remo-ralin. A Peugeot 207 Szuper2000-sel versenyző duó a tegnapi két utolsó gyorsaságin remekelt, s az összetettben öt helyet előrébb lépve végül a 15. lett
szept. 30
0:37
Hídi séta a rák ellen (Blikk)
szept. 30
0:41
Szenzációs lesz az idei bor (Blikk)
Nemcsak Budapest szőlőskertjében, hanem szinte az összes magyar borvidéken finom édes fürtöket szüreteltek, amely pedig a jó bor alapja.
szept. 30
0:44
Vezető MSZP-s politikusok a reformok lényegéről (Gondola)
Javult az ország egyensúlyi helyzete, ugyanakkor a reformok jobb kommunikációjára és érthetőbb, részletesebb indoklására van szükség - állapították meg az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja...
szept. 30
0:45
Éhen biztosan nem maradnak a képviselők (Blikk)
A héten Gyurcsány Ferencnek sikerült egységbe forrasztania a parlament összes frakcióját.
szept. 30
0:49
Kihallgatták Szilvásyt is a Zuschlag-ügyben (Blikk)
Kihallgatta az ügyészség Szilvásy György titokminisztert is a Zuschlag-ügyként elhíresült nyomozással kapcsolatban.
szept. 30
0:49
Kormányszóvivő: borgazdálkodásról szóló törvény módosítása (Gondola)
Etyek, 2007. szeptember 29., szombat (MTI) - A kormány szerdán döntött a hegyközségekről, valamint a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvény módosításáról - mondta Etyeken a...
szept. 30
0:53
Emlékgyűlés Lakiteleken (Blikk)
Lakitelek - Emlékkonferenciát tartottak tegnap Lakiteleken a 20 évvel ezelőtti találkozó emlékére.
szept. 30
0:55
Mianmarba érkezett az ENSZ-főtitkár különmegbízottja (Gondola)
Mianmarba érkezett az ENSZ-főtitkár különmegbízottja - Ibrahim Gambari nigériai diplomata -, hogy rábírja a katonai juntát az emberi jogok tiszteletben tartására, az erőszakról való lemondásra a...
szept. 30
0:57
Mennyire okos a magyar? (Blikk)
Hová tűnt az a hírnév, amit a nagy magyar koponyák hoztak nekünk? Hol vannak a 21. század Szentgyörgyi Albertjei és Neumann Jánosai?
szept. 30
1:01
Orfeusz temploma öregebb a piramisoknál (Gondola)
Értékes leletek feltárásához vezetett idén nyáron a hosszúra nyúlt régészeti évad Bulgáriában. Egyenesen szenzációs eredmény született a Szófiától 250 kilométerre délkeletre fekvő Kardzsali...
szept. 30
6:35
17000 forint minden nyugdíjasnak (Piac és Profit)
A kormány döntése alapján novemberben fizetik ki a kiegészítő nyugdíjemelést. A nettó átlagkereset és a nyugdíjas fogyasztói árindex várható mértékét figyelembe véve - a törvényi előírások szerint - a 2,4 százalékos kiegészítő nyugdíjemelés januárig visszamenőleg jár. A novemberi 2,4 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést a januárban 4,0 százalékkal növelt nyugdíj összegére számítják, és ezzel éves…
szept. 30
6:39
Szlovák siker a kerékpár vb-n (HírExtra)
Meglepetésre a szlovák Peter Velits nyerte az U23-as férfiak mezőnyversenyét a stuttgarti kerékpáros-világbajnokságon.
szept. 30
6:50
Eredménytelen magyarok (HírExtra)
Eredménytelenül zárt a szombaton tatamira lépő négy magyar az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Világkupa rotterdami állomásán.
szept. 30
6:55
Újabb győri győzelem (HírExtra)
A házigazda Győri Audi ETO KC második mérkőzésén is sima győzelmet aratott - ezúttal az izlandi Stjarnar felett - a női kézilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében.
szept. 30
7:00
A motel tulaj elszámolt (HírExtra)
A kunfehértói Rózsa Motelt üzemeltető vállalkozó rendben elszámolt azzal a 17 millió forintos pályázati támogatással, amelyet a területfejlesztési alapból nyert 2003-ban - mondta el a Független Hírügynökségnek a kormányszóvivő szombaton.
szept. 30
7:11
Tömegtüntetés a hágai ítélet ellen (HírExtra)
Több mint ezer embert tüntetett szombaton a horvátországi Vukováron a hágai Nemzetközi Törvényszék ítélete ellen. A demonstrálók szerint túl enyhe büntetések születtek az 1991-es, úgynevezett vukovári vérengzés ügyében. Bár az ügyész életfogytiglant kért mindhárom vádlottra, a főbűnös szerb tiszt 20, társa 5 évet kapott, míg a harmadrendű vádlottat felmentették.
szept. 30
7:21
Találkozó Zentán (HírExtra)
Eljött az ideje, hogy végre egyszer mi, hétköznapi emberek is szót kapjunk! - ezzel a jelszóval szervezett nagyszabású rendezvénysorozatot szombaton Zentán a délvidéki Civil Mozgalom.
szept. 30
7:27
Soproni Liga: Eredmények (HírExtra)
A labdarúgó Soproni Liga 10. fordulójának szombati eredményei és a tabella.
szept. 30
7:30
Somló kibékült Gyöngyvérrel (BorsOnline)
Somló Tamás újra együtt él szerelmével, Gyöngyvérrel és kislányukkal, Lilivel. A pár kapcsolata alig két hónapja annyira megromlott, hogy a lányok elköltöztek a zenésztôl. Most újra boldogan élnek együtt.
szept. 30
7:38
Inter-siker Rómában (HírExtra)
A címvédő Internazionale fölényes győzelmet aratott az eddigi listavezető AS Roma otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 6. fordulójának rangadóján, s ezzel átvette a vezetést a tabellán.
szept. 30
7:41
Megszületett Bárdos Anna (BorsOnline)
Megérkezett a gólya Máté Krisztinához és Bárdos Andráshoz: tegnap délben megszületett a híradós pár kislánya, Anna. Baba és mama jól vannak, a Tények mûsorvezetôinek boldogsága pedig határtalan, hogy közös kisfiuk, Ádám egészséges és szép hugicát kapott.
szept. 30
7:44
Megújult határátkelő (HírExtra)
Átadták a mintegy 180 millió forintból felújított és kibővített udvari határátkelőt szombaton.

Keresés