A fővárosi Bazilika falai között mondta ki tegnap délután kettőkor a boldogító igent az olimpiai bajnok Czene Attia (32) és a világbajnok versenytáncos Bánhidi Petra (27). A vendégsereg között nagy magyar úszókat lehetett felfedezni. Kovács Ági elmesélte a Borsnak, hogy ô is hasonló esküvôt szeretne majd.
Szávay Ágnes visszalépett a hétfőn kezdődő, 175 ezer dollár összdíjazású tokiói tenisztornáról. A magyar játékos honlapja szerint Szávay "inkább rápihen a közeljövő nagy versenyeire, a zürichi és a linzi tornára".
Kifejezetten rossz idôjárási körülmények fogadták tegnap a Forma-1 mezônyét a Japán Nagydíj idômérô edzésén. Fudzsiban esôs, ködös idôben kellett kôrözni, s ez igencsak megnehezítette a pilóták dolgát. Ami az élmezônyt illeti, különösebb meglepetés nem született, a McLaren két versenyzôje, Lewis Hamilton – aki kis híján kiesett - és Fernando Alonso indulhat az élrôl, megelôzve a Ferrarisokat,…
Vasárnap délelőtt 10 órakor a Hősök teréről rajtol a 22. Plus Budapest Nemzetközi Maraton mezőnye. A futók a rakpartokon, az Árpád- és a Lánchídon, a Parlament környékén és a Nyugati pályaudvarnál lévő felüljárón futnak keresztül, ezeken a helyeken forgalomterelésre kell számítani. Kocsis Árpás, a verseny igazgatója szerint 5-10 perces várakozás elképzelhető, de nagy forgalmi zavart nem okoz a…
A hagyományos versenyben győztes Tóth Adrienn vezette Tóth, Cseh Krisztina, Gyenesei Leila trió aranyérmet szerzett a váltóban a portugáliai Caldas da Rainhában zajló junior öttusa-világbajnokságon.
Tocsik-ügy, székházbotrány, szerverfertôrés, jogosulatlan adatgyéjtés, jogtalan állami támogatások. Habár jogerôs bírósági ítélet csak elenyészôen kevés esetben született, sôt a legtôbb balhé el sem jutott a taláros testület elé, de a magyar demokrácia kôzel 18 évének tôrténetét folyamatosan botrányok árnyékolják be.
Szili Katalin a jövő héten levélben fordul a horvát parlament elnökéhez, Vladimir Sekszhez a magyar határtól délre eső területek aknamentesítésének felgyorsítása érdekében. Az Országgyűlés elnöke erről szombaton, az udvari határátkelőnél beszélt újságíróknak.
Nagy erejű, a Richter-skála szerinti 7,1-es fokozatú földrengés rázta meg vasárnap a Fülöp-szigetektől mintegy kétezer kilométerre keletre a Csendes-óceánon fekvő Guam szigetét - jelentette a japán...
Falnak csapódott Fernando Alonso az esőben rendezett Japán Nagydíjon. A versenyző nem sérült meg, azonnal elhagyta a kocsit. A versenyt be kellett fejeznie. Az autó teljesen összetört. Az autó roncsai miatt ismét bejött a safety car. Ha Hamilton - aki jelenleg élen áll - megnyeri a versenyt, akkor igen nagyra növeli előnyét a világbajnoki összesítésben.
Jánosi György szocialista országgyűlési képviselőt, a Medgyessy-kormány gyermek-, ifjúsági és sportminisztert is meghallgatta már tanúként az ügyészség a Zuschlag-ügyben - tudta meg az MTI szombaton
Ukrajnában vasárnap reggel megkezdődtek az előrehozott parlamenti választások. A 37 millió választójogosult közép-európai idő szerint este kilenc óráig adhatja le voksát a 450 fős...
A McLaren-Mercedes angol újonca, Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel hatalmas lépést tett a világbajnoki cím mregszerzése felé. Fujiban a verseny egyharmadát az esőben a biztonsági autó mögött teljeítette a mezőny.
A Templeton Asset Management befektetőház azért támogatja az OMV osztrák és a Mol magyar olajipari konszern egyesülését, mert értékteremtőnek tartja a fúziót, amely az ellátás biztonságának erősítését is szolgálná - közölte Mark Mobius, a cég elnöke szombati bécsi sajtóértekezletén.
Az ételek íze jobban untatja az anorexiásokat, mint azokat, akik nem szenvednek étkezési rendellenességben - derült ki egy friss kutatásból. Megállapították azt is, hogy azok sem élvezik az ételt, akik már kigyógyultak ebből a súlyos betegségből.
A Los Angeles Kings legyőzte a címvédő Anaheim Ducksot az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2007/08-as idényének nyitómérkőzésén, amelyet a tengerentúli bajnokság története során először Londonban rendeztek.
Tovább csökkent a cégalapítási kedv Magyarországon, miközben egyre több céget számolnak fel és szüntetnek meg tulajdonosai - derül ki az Opten Informatikai Kft. harmadik negyedéves adataiból....
Hibátlan versenyzéssel Lewis Hamilton nyerte az esőfutamot, a Japán Nagydíjat. A versenyt néhány perccel ezelőtt intették le. Második Kovelainen, harmadik pedig Raikkönen lett. Alonso a falnak csapódott és kiesett. Az összetett versenyben Hamilton előnye 12 pontra nőtt Alonso előtt. Raikkönen pedig öt pontra közelítette meg a spanyolt.
A budapesti parkolási rendszer jelentős részének törvényes alapjai is megkérdőjeleződhetnek egy eheti bírósági ítélet nyomán - írja a Vasárnapi Hírek. A II-III. Kerületi Bíróság ugyanis - nem jogerősen - egy autósnak adott igazat az Intrum Justitia Zrt.követelésbehajtó céggel szemben.
Saját lányának ikreit szülte meg egy brazil asszony, mint béranya. Ilyet itthon nem lehet csinálni, ott viszont, ha közvetlen hozzátartozókról van szó, igen. Az 51 éves nő állítólag egy percig sem habozott, hogy vállalja-e saját unokáinak kihordását és megszülését.
Megállapodtak a koalíciós pártok, hogy januártól az új egészségbiztosítási rendszer keretében huszonkét egészségpénztár jön létre, négy Budapesten és Pest megyében, tizennyolc pedig az ország többi részén. Így tehát mindenki választhat, hogy kivel kíván szerződni. Azonban, az új rendszer bevezetése számos kérdést vet fel.
Egyre több román, ukrán és brit látogat el a tisza-tavi turisztikai régióba, miközben csökken a még mindig leggyakoribb német és lengyel vendégek száma - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Turizmus...
Brit titkosrendőrök és kémek képesek megtalálni Madeleine McCannt - állítják hírszerzési szakértők. Szerintük a műholdas és légi felvételek, valamint az internet segíthet a május elején eltűnt kislány nyomára bukkanni.
Feszültségoldó tejet hoz forgalomba felnőttek számára egy tejüzem Japánban. A tejben nincs mesterséges nyugtató, csakis természetadta, nevezetesen melatonin nevű hormon.
Ötven százalékos eredménnyel negyedikként zárta szereplését Lékó Péter a Mexikóvárosban rendezett sakkvilágbajnokságon; a tornán, mint az előzőleg ismertté vált, a sakkvilágranglista-vezető indiai Viswanathan Anand végzett az élen.
A tálibok addig nem tárgyalnak Kabullal a békéről vasárnapi bejelentésük szerint, amíg az összes amerikai és NATO-erő el nem hagyja Afganisztánt. Hamid Karzai afgán elnök korábbi megbékélési...
Dobjon egy fürdôruhát meg egy papucsot a táskájába és vegye célba Bükfürdôt az, aki igazi kényeztetésre és elérhetô luxusra vágyik. Itt az egész család jól érezheti magát a legapróbb gyerekektôl kezdve a szülôkön át egészen a nagyszülôkig. A világhírû termálfürdô, az egész évben izgalmas táj, valamint a minden igényt kielégítô helyi hotelek gyorsan a gyerekes családok és a gyermekre vágyó fiatalok…
Két nagy erejű földrengés rázta meg helyi idő szerint reggel a Csendes-óceán térségét, de egyik helyről sem érkezett jelentés áldozatokról, illetve anyagi károkról.
Negyedik alkalommal adják át ma a Bolyai-díjat, a magyar tudományos élet legrangosabb civil alapítású elismerését. A kitüntetést Sólyom László köztársasági elnök, a díjbizottság elnöke nyújtja át a Vígszínházban, az ünnepségen beszédet mond Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Az oxigén 50-100 millió évvel korábban megjelent a Földön, mint eddig gondolták - ezt mutatták ki egy 915 méteres mélységi kőzet elemzésével amerikai kutatók Nyugat-Ausztráliában. Mint a...
Vasárnap indul a 22. Plus Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál Budapesten. A fesztivál két városligeti helyszínére, a Hősök terén és az 56-osok terére a 15000 futót és 100 ezernél is több érdeklődőt várnak a szervezők. A rendezvényen a Magyar Vöröskereszt véradást szervez. Az eddigi tapasztalatok szerint ez a rendezvény a szervezet legsikeresebb véradó napja.
A rendőrség több mint hetven férfit letartóztatott Kelet-Ugandában - mert a házuk udvarán nem volt latrina. Márpedig a Tororo régióban a hatóságok úgy döntöttek, hogy minden otthonnak megfelelő illemhellyel kell rendelkeznie.
Új képviselő teszi le az esküt az Országgyűlés jövő heti kétnapos ülésén, hétfőn. Az SZDSZ-es Velkey Gábor párttársát, Kis Zoltánt váltja a képviselői poszton.
Sok nemi érésben lévő kamasz vágyát valósította egy brit úriember, de nem csupán saját gyönyörére, hanem sikeres üzletként is: a világon egyedülálló gyűjteményt hozott össze a játékfilmek erotikus...
Egyetlen éj alatt megzöldült egy teljes birkanyáj Romániában, és a földönkívüli külcsínű juhok csodájára járnak a környékbeliek - adta hírül a román sajtó.
A tálibok nem tárgyalnak a kabuli kormánnyal a békéről, amíg az összes amerikai és NATO-erő el nem hagyja Afganisztánt - közölte Kari Juszuf Ahmadi, a lázadók egyik szóvivője azután, hogy az afgán elnök ismét közvetlen béketárgyalásokra tett javaslatot.
Az Egyesült Államok Labdarúgó Szövetsége (USSF) kandidál a 2018-as férfi világbajnokságra, amennyiben a nemzetközi szövetség (FIFA) továbbra is fenntartja a földrészek rotációjára vonatkozó szabályát.
A szívinfarktus és a stroke évente 17,5 millió ember halálát okozza világszerte. A nemzetközi Szív Világszövetség ezért szeptember utolsó vasárnapján - tehát ma, szeptember 30-án - idén is rendezvényeken hívja fel a figyelmet az egészséges életmód fontosságára. A programokhoz Magyarország is csatlakozott, így a budapesti Városligetben vasárnap tartják a Szívünk napját.
Új szerelme van a 75 éves Liz Taylornak. Hollywood szimbóluma nyolcszor volt már férjnél, és nincs kizárva, hogy kilencedszer is kimondja a boldogító igent.
A világbajnoki pontversenyben élen álló Lewis Hamilton nem szívesen töltene el még egy Forma-1-es szezont a címvédő Fernando Alonso csapattársaként. Az angol újonc erről még a Japán Nagydíj előtt beszélt.
Háromnapos latin zenei fesztivált rendeznek péntektől Budapesten, a Művészetek Palotájában, magyar és vendég muzsikusok játszanak a Fesztivál Színházban és a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben - közölte Marton László "Távolodó", a program szerkesztője az MTI-vel.
Új papírokkal bővülnek október 1-jén a Budapesti Értéktőzsde részvényindexei. A BUX kosarába bekerülnek az Állami Nyomda és a Phylaxia Pharma részvényei, a kis és közepes részvények indexe, a...
Thierry Henry végre úgy játszott, ahogy remélik tőle a Barcelona szurkolói. A nyáron vásárolt francia csatár megszerezte első gólját a spanyol bajnokságban - s rögtön lőtt még mellé kettőt. Övé a Primera División 2007-2008-as szezonjának első mesterhármasa.
Az összetett világbajnoki pontversenyben élen álló Lewis Hamilton nem kíván még egy idényt eltölteni Fernando Alonsóval a Forma-1-es McLaren-Mercedes csapatban.
Befejeződött az észak-koreai nukleáris programok felszámolásáról szóló pekingi tárgyalási forduló, miután a hatoldalú tárgyalásokon részt vevő felek négy nap után megállapodtak egy közös...
Szándékos arcbaköhögéssel vádol a rendőrség egy férfit az Egyesült Államokban. Az illetőt autóvezetés közben állították meg, a feljelentés szerint háromszor is beleköhögött az őt megállító rendőr képébe, és tette ezt azután, hogy - a rendőr vallomása szerint - mélyen a szemébe nézett.