Itt az ősz, és már egyre gyakrabban látni csinos csizmát a hölgyek lábán. Az új divat követői bármely stílust is kedvelik, találnak maguknak megfelelő darabot.
A Nyúl, azaz Javier Saviola mentette meg a vereségtől a Real Madridot, a bíró volt a mezőny legrosszab embere az Old Traffordon, nem bírtak a Farkasok a Zebrákkal Rómában, a Bayern München megmutatta, ki azz úr a házban Németországban. Meglepő: a négy nagy bajnokság 15 BL-szereplőjéből mindössze hat tudott nyerni a hétvégi fordulókban.
Eltűnődtem: miféle lelkész, miféle tanárember lehet az, aki ennyire nem érti a Himnuszt (Azt, hogy miféle magyar lehet, már nem is gondoltam, az ilyesmi eleve kirekesztő ugyanis, ezért leszoktam róla.) Meg azon is elméláztam, miféle „konferencia” és miféle „főiskola” lehet az, amelyen a rektor (!) arról elmélkedik nyilvánosan, hogy – nem érti a Himnuszt?
Több vadászgépet küldött az izraeli légierő Szíriával közös határa felé, miután az izraeli radarokról eltűnt egy szíriai repülőgép - közölték vasárnap izraeli katonai tisztségviselők. Az izraeli...
Budapest - Nyitott kérdés, hogy a Nap-kelte két ismert műsorvezetője, Orosz József és Aczél Endre képernyőn maradhat-e. A Magyar Televízió ugyanis vizsgálja, a két említett tévés szereplése nem összeegyeztethetetlen-e azzal, hogy rádióműsorokat is vezetnek.
Poznan - Két évvel ezelőtt nyert világbajnoki aranyérme után újabb nagy nemzetközi sikert ért el Varga Tamás (29) és Hirling Zsolt (27). Könnyűsúlyú kétpárevezőseink rajt-cél győzelmet arattak a tegnap véget ért lengyelországi Európa-bajnokságon.
Miami - Valószínűleg októberben hazánkba látogat David Caruso (51), a Viasat3-on futó CSI Miami című sikersorozat főszereplője. A Horatio Caine hadnagyot alakító színész A helyszínelők könyvsorozat kiadója, Laux József meghívására érkezik majd hazánkba.
Székesfehérvár - A sikertelen pénteki premier, az Innsbrucktól elszenvedett 7-2-es idegenbeli vereség után tegnap délután hazai környezetben próbált javítani a színvonalas osztrák jégkorongbajnokság egyik újonca, az Alba Volán. A Fehérvári Ördögök második meccsükön a címvédő Red Bull Salzburgot fogadták, s bár remekül teljesítettek, fejet kellett hajtaniuk az ellenfél nyilvánvalóan nagyobb tudása…
Barcelona - Lionel Messi (20) bomba formában van. A Barcelona labdarúgócsapatának argentin támadója szerdán a Lyon elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen rúgott két gólt, szombaton pedig a Sevilla elleni bajnokin duplázott, hozzásegítve a házigazdákat a 2-1-es győzelemhez.
Los Angeles - George Lucas a haját tépi. Az Indiana Jones producere sosem gondolta volna, hogy miután főbb szereplőikkel titoktartási szerződést írattak alá, épp egy statiszta révén szivárog ki a készülő negyedik rész szupertitkos forgatókönyve.
A Fidelitas arra szólítja fel az embereket, hogy a közelgő népszavazáson szavazzanak a tandíj ellen - mondta Koszorús László, a Fidelitas alelnöke a szervezet másik alelnökével, Ágh Péterrel...
Az új cégtörvény szerint a gazdasági társaságok a Cégközlöny helyett saját honlapjukon is közzétehetik a közleményeiket - az ennek részletszabályairól készített rendelet tervezete az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapján olvasható.
Magyarországon az emberek azt hiszik, hogy elment a politikusoknak az esze: párducmintáról beszélnek, tehénfoltos egészségügyről - mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő az MSZP választmányi ülésén a hétvégén. A kormányfőnél látszólag betelt a pohár, és éles iróniával bírálta a biztosítási reform vitájában egy helyben toporgó koalíciós pártokat, de főleg a sajátját. Kérdés, hogy az MSZP és az SZDSZ…