Az államfő megnehezítette a Fidesz és elnökének dolgát, az ellenzéki párt ugyanis március 15-i kampánynyitóbeszédre és áprilisi voksolásra készült - írja a Népszava
Az utóbbi hét évben évi 5-10 százalékkal emelkedett az átlagos nettó jövedelem, tavaly csak 0,7 százalékkal. Megváltozott a fogyasztás szerkezete, a mobilok száma hatszrosára, a PC-ké háromszorosára nőtt
Béres Alexandra nem ok nélkül aggódik Krisztiánért és csapatáért, hiszen a híresebb sivatagi autóversenyt, a Dakart éppen az ezen a szakaszon elkövetett emberölések miatt fújták le.
Túlélt két világháborút és túlélte az Osztrák-Magyar Monarchiát is. Most azonban szembe kell néznie a fejszével Bécs "Sissi-pálmájának", a néhai Erzsébet osztrák császárnéról és magyar királynéról elnevezett vén pálmafának.
Tizenegy - lopásra és koldulásra kényszerített - román gyereket mentett ki egy bűnbanda karmaiból, és helyezett gondozásba csütörtökön a brit rendőrség. Huszonöt román állampolgárt vettek őrizetbe a Londonhoz közeli Slough városban a rendőrség hajnali akciójában.
Anikó felkészítette édesapját arra, hogy Budapestre érkezve meztelen képeivel találkozik majd az újságos standokon. A fess lány apukája 30 év után települ haza. László a távolság ellenére is nyomon követi lánya éltét, és bár rendkívül büszke rá, de Angelotól rettenetesen félti.
A TTS "cockpitja" jóféle sportos zakó módjára illik a vezetőre, sportosan letisztult elrendezése és kompromisszumot nem tűrő kidolgozási minősége pedig szintén jellegzetes Audi-sajátosság
Még fel se ocsúdott Utasi Árpi a Csillag születik győzelme után, máris megkapta élete első filmszerepét. A csantavéri kis mesemondó ugyanis az 56-os forradalmat feldolgozó Kolorádó Kidben tűnik fel egy jelenetben, amiben végig káromkodik és molotov koktélt dobál az orosz tankokra.
"Tönkretették a családomat, a kislányom nem kap munkát, és ezt nem hagyom megtorlatlanul" – állítja felbőszülten E. Zsanett édesapja. József töretlenül hisz a lányának, és ígéri: a mindent eldöntő bizonyítékokat a bíróság előtt tárja majd fel.
Tagrevíziót hajt végre Pest megyei 3. számú választókerületben az MSZP, mert a létszám néhány hónap alatt többszörösére duzzadt. Az újraszámlálás egy hónapot csúszik
Orbán Viktor hazug emberrel nem áll le vitára – cáfolta a Fidesz szóvivője azt a tegnapi lapinformációt, miszerint az ellenzék vezére a népszavazási kampány végén televíziós vitára hívja ki Gyurcsány Ferencet. A miniszterelnök pedig már korábban is, most is többször kijelentette: kész a vitára Orbánnal.
A szárnyas persze nem fogja elvenni a világ sztártenorjainak kenyerét, mivel nagyívű áriák helyett csak hápog némi dallamszerűséget, viszont egész jól tartja az ütemet. Michael Flatleyt, az ír sztepptánc királyát sem gyűrné le lábgyorsasági párbajban a kacsa, de szórakoztatóan rázza a fejét és a farát, miközben énekel.
Néhány perces késések még lehetnek a Budapest-Győr vonalon, de a vasúti forgalom már helyreállt, Környe és Oroszlány között megjavították a leszakadt felsővezetéket
Az ázsiai ország rendszeresen hajt végre efféle kísérleteket, azért, hogy hogy arzenálja ne legyen elavult a szomszédos ősellenségéhez, Indiáéhoz képest
Zaklatás miatt feljelentést tett Földesi Szabó László és az Egymásért Egy-másért Alapítvány az ügyükben eljáró hatóságok ellen. - Most már elég - jelentette ki Földesi Szabó. - Nem tűrjük tovább az ellenünk elkövetett jog- és iratellenes eljárásokat.
Megkéselte egy rokonát egy férfi csütörtök késő este egy budapesti lakásban - közölte az MTI-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
Kamion és személyautó ütközött össze az M0-ás autópálya alatti lámpás kereszteződésnél a 6-os úton nem sokkal nyolc óra után - tájékoztatta Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese pénteken az MTI-t.