A zenész Chris Martin akkor bántalmazott egy fotóriportert, amikor az meg akarta örökíteni, amint Gwyneth és ő távozik a new yorki The Mount Sinai kórházból.
Testőrök kísérték haza a börtönből tíz évi fogság után szabadult Tánczos Gábort, akit hozzátartozóin kívül újságírók és televíziós stábok vártak körmendi lakótelepi tömbházuk előtt szombaton reggel. A fiatalembert egy 11 éves körmendi kislány, H. Zsófia megöléséért 1998-ban tartóztatták le.
Lepkeagy és -szem irányítja az arizonai Higgins professzor által megépített robotot. A kutató állítja, hogy molylepkével kombinált gépezete azért küzdi le az útjába kerülő akadályokat, mert arra reagál, amit a rovar lát. Ez az újítás a harcmezőkön, de a hétköznapi életben is nagy segítségünkre lehet. Igaz, sokakat inkább aggodalommal tölt el az új irányt vett robotika.
Francois Mitterrand özvegye árverésre bocsátja a néhai francia elnök ruhatárának és személyes tárgyainak egy részét. Az elnök halála után tizenkét esztendővel kalapács alá kerülő tárgyak között vannak selyemöltönyök, kürtőkalapok, krokodilbőr irattáskák és egy takaros persely.
Sorozatos ittas vezetés- és kábítószerügyei miatt meghökkentő büntetésre ítélte a Kaliforniai bíróság Lindsay Lohant. A botrányhősnővé avanzsált színésznőnek hullaházban kell ledolgoznia a közmunkát.
Mesébe illő fényűzés, pazar külsőségek és világsztárok minden mennyiségben – az Oscar -gála hosszú esztendők óta a világ legrangosabb filmes eseménye. Időről időre nézők millióit vonzza a képernyő elé ez a látványokban – és olykor botrányokban – bővelkedő díjátadó. Idén a szokásosnál is nagyobb balhé ígérkezik, hiszen egyelőre úgy tűnik, hogy a forgatókönyvírók sztrájkja miatt egyetlen híresség…
Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége lesz a vendége a Repeta Sarok Életjáték című előadásának kedd este a Merlin Színházban. A Repeta Sarok mutatja be Budapesten az improvizált Életjáték (Lifegame) című előadássorozatot, amelyben a vendég mesél, a színészek játszanak, a zenész pedig zenél - de egyikük sem tudja előre, hogy mit, így minden este új színdarab születik.
Két, illegálisan a schengeni övezetbe lépő személyt fogtak el a határrendészek Csongrád megyében - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t vasárnap.
Traktorral ütközött egy személyautó vasárnap hajnalban a Hajdú-Bihar megyei Tépénél, a személyautó vezetője életét vesztette - mondta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek. Dobson Tibor tájékoztatása szerint a balesetben a traktor vezetője könnyebben sérült.
Valószínűleg megvan annak a férfinak a fantomképe, aki gyaníthatóan elrabolta a Portugáliából tavaly tavasszal eltűnt skót kislányt, Madeleine McCannt. A négyéves Madeleine-nek tavaly május 3-án veszett nyoma a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta, Ocean Club nevű üdülőközpontjában.
Az ENSZ új békenagykövetévé nevezték ki George Clooney-t. Ban Ki Moon ENSZ főtitkár arra kérte fel a 46 éves, Oscar-díjas hollywoodi filmsztárt, hogy segítse a világszervezet nemzetközi békemisszióit. Clooney már jó ideje emberi jogi aktivistaként tevékenykedik és főleg a nyugat-szudáni Darfúr válságövezetben elkövetett kegyetlenkedések ellen lépett fel.
Bari helyett börtönbe juthat három olasz repülőutas, mert a gép kapitányának háromszor is megismételt felszólítása ellenére sem kapcsolta ki mobiltelefonját a Milánó és a dél-olasz város között közlekedő szombati járaton.
Százhúsz kilométeren át robogott gépkocsijával a menetiránnyal szemben Bologna és Parma között a Nap-autópályán egy 71 éves férfi a szombatról vasárnapra virradó éjszakán. A vezető Bolognánál az autópálya déli forgalmú sávjára hajtott rá és északra, Modena felé indult el rajta.
Beyoncé és a Foo Fighters mindenképpen fel akar lépni február 10-én, az 50. Grammy-gálán, Los Angelesben. A két kitűnőség - mindketten jelöltjei is a díjnak - azt követően jelezte ezt, hogy a filmvilág egyik díjkiosztóját már meghiúsította a forgatókönyvírók tavaly november 5-e óta tartó sztrákjkja.
Elgázolt egy személyautó egy gyalogost vasárnap a 8-as főúton, Székesfehérvár belterületén; a helyszínelés miatt az érintett útszakaszon Várpalota felé egy sávon halad a forgalom - közölte az MTI-vel a rendőrség.
"Édesanyám, hazaért a fiad". Ezek voltak az első szavai tegnap reggel a körmendi lakásába belépő Tánczos Gábornak. A 29 éves férfi, akit H. Zsófia meggyilkolásáért jogerősen 13 év szabadságvesztésre ítéltek, szabadulása után elsőként a Bors kérdéseire válaszolt, miközben láthatóan nem győzött betelni az "otthon illatával".
Kovács Timinek sikerülhet, amiről magyar előadó csak álmodni mer. A Megasztár második szériájának versenyzője Luciano Pavarotti szerzőjének segítségével a világhír küszöbére került: szerződtette a legnagyobb angol lemezkiadó, nevét megismerik az Egyesült Államokban, Európában és Kínában is.
Nemcsak Détár Enikő és Rékasi Károly házasságát tette próbára a Jelenetek egy házasságból című darab. Számukra elsősorban a felkészülés jelentett komoly lelki terhet, míg a kíméletlenül őszinte előadás több néző életét bolygatta fel.
Medveczky Ilona frissen plasztikázott mellekkel parádézott a Story magazin díjátadóján. A revükirálynő ugyan egyszerű vendégként vett részt az eseményen, megfiatalított idomai miatt mégis az érdeklődés középpontjába került.
Furcsa fordulatot vett egy németországi betörés, amikor a tolvaj egy holttestre bukkant. Az egyelőre ismeretlen berlini betörő meglepve vette észre, hogy a kiszemelt lakásban egy holttest van; zavarában a rendőrséget hívta.
Fellázadtak az egyenruha ellen a brit rendőrnők: arra panaszkodnak, hogy a számukra rendszeresített nadrágban nagynak látszik a seggük. Ezért sokan férfinadrágot hordanak, mert az nem annyira előnytelen.
Teljes a titoktartás a népszavazási kampány körül, a két nagy párt egyelőre nem árulja el pontosan, mennyit is fog költeni és milyen módszerrel próbálja meggyőzni a választókat. Úgy tűnik, az MSZP és a Fidesz is azonos térfélen akar megküzdeni, miután a személyes találkozók mellett tették le voksukat. Amíg a szocialisták a kultúrházakban, addig a Fidesz a főtereken fog kampányolni.
Ami nem sikerült a mieinknek, azt afféle kötelező házi feladatként oldotta meg a spanyol válogatott. A kézilabda Európa-bajnokság tegnapi utolsó csoportkörében – meglepetésre – Spanyolország 30-22-re verte a németeket. Nekünk Fehéroroszország ellen kellett jevítani.
Horgász társának köszönheti az életét D. Zsigmond. A 74 éves bácsi tegnap délelőtt pecázni indult a Dunához a fővárosi Kvassay hídnál. Egy óvatlan mozdulat miatt azonban mintegy 8-10 méteres magasságból belecsúszott a folyóba. Németh Sándor a botjával horgászta ki a két méteres vízből a férfit, akit újra kellett éleszteni.
Valamennyi autós állandó útitársat kapott: az év eleji szabálymódosítások után kijelenthető, mostantól mindig velünk utazik majd a szigor. Mostantól elég megenni egy konyakosmeggyet, és ugrik a jogosítvány
Boldogan szorította magához fiát Tánczos Gábor édesanyja. Szülő és gyermeke tíz év után először szabadon ölelhették át egymást. Az első puszi után mindkettejük arca felragyogott, még úgy is, hogy közben hatalmas testőrök állták őket körül.
A csehek az utóbbi években egyre elégedetlenebbek szexuális életükkel, különösen a nők körében zuhant nagyot az elégedettségi mutató - írta a Pravo című cseh napilap.
120 motorkerékpárt ajándékozott szombaton Elton John a dél-afrikai királyságnak, Lesotho-nak, hogy így segítse az AIDS ellen harcoló ottani orvosokat és ápolókat. A 60 éves brit popsztárt, aki 1998-ban lovagi címet kapott a brit királynőtől, elkísérte élettársa, David Furnish.
A legtöbb terv megvalósításához szükség van valamennyi pénzre, és hiába a jó szándék vagy az elhatározás, ha ez nem áll rendelkezésre. Sok ember töri a fejét, hogy hónap végén - vagy akár már az elején - honnan teremtse elő az életviteléhez kellő összeget vagy, hogy miként szaporíthatná a már meglévő forintokat. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa azt számította ki a csillagok állásából, hogy…
Felejtett már a hűtőben hosszabb időre pár szem paradicsomot vagy néhány almát? Feltűnt, hogy míg a hetekig ott álló gyümölcsök és zöldségek mellől szép lassan "kihaltak", vagyis megpenészedtek, megromlottak az egyéb élelmiszerek, addig azok ugyanolyan mosolygósan ücsörögtek a polcon? A vegyszerekkel tömött termékek bizony ellenállnak az idő múlásának, szinte halhatatlanná válnak. De mi az, amit…