Évente 365-ször - szökőévben 366-szor - tart karácsonyt egy brit férfi, így aztán az idén sem szedte le karácsonyfáját, illetve arról a díszeket január 6-án, ahogy sokan. A 43 éves Andy Park rajong a karácsonyért, ezért tartja meg minden nap - már 15 esztendeje.
A hátsó ülésen utazott Furmann Géza azon a márciusi éjszakán, amikor autójukkal karamboloztak, most mégis ő ül a vádlottak padján halálos közúti baleset okozása miatt. Egyik barátja meghalt, a másik agysérült lett, de három rendőr tanúvallomása a fiatalember ellen szól. Igaz, a vallomások még a helyesírási hibákban is megegyeznek.
Nicollette Sheridan néhány napja a mellét, most pedig csupasz hátsóját mutatta meg ország-világnak. Úgy tűnik, Nicollette Sheridan is behódolt Hollywood legújabb divatjának, mely szerint a női sztárok nem annyira szeretnek bugyit húzni.
Megérkezett az első szállítmány háncspapucs a Moszkva melletti Vlagyimirba a nyári papucsos futóversenyre, noha még mínusz 22 Celsius-fokos hideg van a környéken.
Egy manhattani könyvtáros diadalmaskodott a New York-i "szabadfogású" lustaságversenyen: 29 órán át heverészett egyfolytában sportközvetítést nézve tévén.
Életét vesztette egy 25 esztendős fiatalember abban a tűzben, ami az egyik szegedi lakótelepi lakásban pusztított hétfőn hajnalban - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Kissé meglepődött az az amerikai pár, amelyik fel akarta venni 150 dolláros (26 ezer forint) sorsjegynyereményét, de a tisztviselő elutasította a kérésüket, mondván, 277 kilométert kell utazniuk, hogy megkaphassák.
Rózsát mintázó gyémánttal ékesített eljegyzési gyűrűt vett Nicolas Sarkozy francia államfő szerelmének, Carla Bruninak, akit februárban el is vesz feleségül - ezt állítja egy párizsi lap. Nagyjából az esküvő idején kerül a boltokba Sarkozy volt felesége, Cecília könyve, mely a politikus botrányos magánéletét taglalja.
Három ember súlyos sérüléseket szenvedett, amikor két személygépkocsi frontálisan ütközött az 51-es főúton hétfő reggel; a vizsgálat idejére lezárt főúton megszűnt az útzár - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Már tíz napja halott lehetett az orvosi szakvélemény szerint az a férfi, akit a Borsod megyei Nyékládháza mellett lévő Szőlőhegyen találtak meg egy faházban - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség hétfőn.
Két legyet akar ütni egycsapásra egy indiai állam: majmokat ivartalaníttat munkanélküli fiatalokkal. Az ifjakat előbb sterilizálási tanfolyamokon alaposan kiképzi, csak azután ereszti rá a majomnépességre, amely igencsak túlszaporodott és temérdek kárt tesz a termésben.
Nem egy, hanem három ember sérült meg súlyosan, amikor az 54-es főúton Soltvadkert közelében hét jármű összeütközött hétfőn reggel - tájékoztatta a Bács megyei rendőrség az MTI-t, egyúttal pontosítva a katasztrófavédelem korábbi közlését, amely egy sérültről szólt.
Eddie Murphy Bora Borán vette el menyasszonyát, ez azonban az Egyesült Államokban nem érvényes. Muszáj lesz újra összeházasodnia Eddie Murphynek és menyasszonyának.
Alaposan megfizet ittas vezetéséért Kiefer Sutherland. A 24 című sorozat népszerű színésze 48 napos börtönbüntetésének minden napját megszenvedi: hajléktalanok szennyes ágyneműit kell mosnia és rabtársaira főznie. Ennek ellenére úgy néz ki, hogy az alkoholista Sutherlandnek jót tett az elzárás, szabadulásakor új életet kezdhet.
Két kamion összeütközött hétfő délben az MO-ás autópálya Győr felé vezető oldalán, és átszakította az elválasztó korlátot, ezért az érintett szakaszon mindkét irányában korlátozták a forgalmat, egy ember könnyebben megsérült - tájékoztatta az MTI-t a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Kelly Brook és Billy Zane a Karib-tengeren nyaralt. A jegyespár le sem tagadhatta, hogy nagyon élvezte a napsütést, illetve az együttlétet, mert árulkodó fotók is készültek tóluk. Egy lesifotós többek között egy olyan jelenetet is megörökített, amint a színésznőként is ténykedő manöken Billy nadrágjában matat.
Rendőrkocsinak hajtott autójával egy menekülő cigarettacsempész Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; a járművében ötmillió forint értékű ukrán zárjegyes dohányárut szállító férfivel szemben hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és jövedéki termékkel való visszaélés miatt indult eljárás - közölte a térségi főkapitányság illetékese hétfőn az MTI-vel.
Kisiklott, azaz "leugrott" egy mozdony kereke a sínekről a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcal állomástól körülbelül 500 méterre hétfőn nem sokkal dél után, személyi sérülés nem történt - mondta Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek .
Leo elhúzódó lábadozása miatt a ma 18 óráig Orosz Barbara mellett Fekete Pákó vezeti a csatorna délutáni élő műsorait. Az adás kezdetekor Pákó elárulta: elsírta magát, amikor a Cool munkatársai felkérték a feladatra. Amikor azonban megtudta, hogy Orosz Barbara is ott lesz mellette, megnyugodott, de továbbra is nagyon izgult, sőt, alig tudott elaludni tegnap este.
Reese Witherspoon megtagadta a szexjelenetet Vince Vaughnnal. Nem hajlandó Vince Vaughnnal szexelni Reese Witherspoon - még a filmvásznon sem. A két hollywoodi sztár jelenlet a Four Christmases című filmet forgatja együtt. Egy bennfentes szerint Vince és Reese állandóan összevesznek, a színésznő pedig megtagadta a szexjelenetet kollégájával.
Hazaengedték Britney Spearst a zártosztályról, miután csütörtök este dühroham tört rá, és kényszerzubbonyban kórházba szállították. Az énekesnőt eredetileg két hétig megfigyelés alatt akarták tartani, az orvosok mégis úgy döntöttek: jobb, ha kiengedik, és otthon lábadozik.
Harmincezer forint készpénzt vitt el az egyik nyíregyházi gyógyszertárból egy rabló, aki kezében fegyverrel kényszerítette a pénz átadására a patikusokat. Az elkövető még péntek este tért be a gyógyszertárba, s kezében fegyverhez hasonlító eszközzel fenyegette az ott dolgozó két patikust, s követelte tőlük a bevételt - mondta Fedor Rita.
Hétfőtől péntekig, naponta jelentkező talkshow-t vezet a hónap végétől Havas Henrik, az ismert médiaszemélyiség a stortytv-n - tájékoztatta a társaság hétfőn az MTI-t.
Megverte, megkéselte, majd alkohollal leöntötte és felgyújtotta barátnőjét egy amerikai férfi. Állítólag dühös lett, mert úgy sejtette, hogy a 29 éves lánynak más pasi is van az életében.
A „fényevő” indiai Szai Baba tanítványaként úgy gondolta F. László és felesége, hogy az étel nélküli élet szellemi fejlődésüket szolgálja. Kislányukat, Petrát is rendkívüli lénynek látták. Mindez az elkészült szakvéleményekben áll. A nyomozást hamarosan lezárják, F. Lászlót az emberölés kísérletén és a segítségnyújtás elmulasztásán kívül kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják.
Nem viheti magával Carla Brunit Szaúd-Arábiába Nicolas Sarkozy francia elnök. A szaúdi uralkodóház az iszlám jogra hivatkozva tagadta meg Bruni hivatalos látogatáson való részvételét.
Egy olasz rock banda dobosát, Alessandro Di Nunziót annyira megviselte, ahogy Lindsay Lohan elbánt vele, hogy bosszúból kiteregette egyéjszakás kalandjuk minden mozzanatát. A zenész állítása szerint Hollywood botrányhős híressége szó szerint berángatta őt az ágyába és minden képzeletet felülmúló, vad szexuális élménnyel ajándékozta meg. Hogy ezek után mégis min húzta fel magát Di Nunzio? Nos, az…
Első fokon felmentette hétfőn a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) azt a férfit, akit az ügyészség súlyos egészségromlást eredményező testi sértéssel vádol, amiért HIV-vírussal fertőzte meg feleségét és volt barátnőjét - mondta el az MTI érdeklődésére a vádlott ügyvédje.
Sokan ismerjük azt a bosszantó tényt, hogy a szomszédok időnkét (illetve szinte mindig) elfoglalják az összes parkolóhelyet, mire hazaérünk. Az ember ilyenkor általában bosszankodik egy kicsit, majd keres magának egy még üres lukat, vagy addig köröz a ház körül, amíg valaki végre odébb nem áll és fel nem szabadít egy helyet. Mondom, általában. Egészen addig, amíg egy szép napon betelik a pohár, és…
Részegségi tünetekkel szállítottak be egy hároméves labradort az állatklinikára az ausztriai Gmunden körzetben. A Dingo névre hallgató kutyának a vérében 1,6 ezrelékes (mg/ml) alkoholszintet állapítottak meg, pedig egy korty szeszt sem ivott. A labrador valóban nem adta ivásra a fejét, hanem egy óvatlan pillanatban a konyhából elcsent, majd jóízűen felzabált csaknem egy kiló kelt tésztát.
A hétvégén betörtek a zagyvarékasi polgármesteri hivatalba és ellopták a községháza páncélszekrényét; a pénzétől megfosztott széfet és a feltételezett tolvajokat azóta megtalálták. Az elkövetők először hatástalanították a hivatal biztonságtechnikai berendezését, majd betörtek az épületbe, és a pénztárhelyiségből a páncélszekrényt tartalmával együtt eltulajdonították.
Utolsó világkörüli útjára indult a brit luxushajó, a Queen Elizabeth 2 - a világ leghíresebb óceánjárója vasárnap futott ki Southamptonból. A későbbiekben a hajó Dubai nevezetességénél, a mesterséges Pálma Szigetnél "köt ki", ahol ötcsillagos szállodává alakítják át.
Nagy problémával küzd Maksa Zoltán (45) és színháza. Teljesen tönkrement a „Fürdősapka kötelező!” című humorestjének legfontosabb kelléke, Teca, a guminő
A rendőrség bizonyítékok hiányában ejtette a vádat Amy Winehouse ellen. A hivatalos magyarázat szerint a hatóság nem talált elegendő bizonyítékot a vádemeléshez. A 24 éves énekesnőt a hatóság megtévesztésével gyanúsították.
Ahogy nálunk is számtalan balesetet okozott a hétvégén a zord, jeges idő, úgy a mégfagyosabb szibériai tél sem kíméli a helyi lakosokat. A mínusz harminc fokos hidegben egy nyugat-szerbiai, 62 éves néni a sínek között botorkálva megbotlott és elesett. Az idős nő szerencsére nem törte el semmijét, ám amikor fel akart tápászkodni, és csupasz kezével hozzáért a sínhez, nem tudott többet megmozdulni,…
Lopással, illetve lopott holmi birtoklásával vádol az amerikai rendőrség egy 44 éves asszonyt. Állítólag haldokló nővére ujjáról húzta le a gyémántkövet tartalmazó jegygyűrűt, és a pénztárcájában csempészte ki a házból.
További három embert gyanúsít a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a Zuschlag János és társai ellen folyó bűnügyben, így már 14-re emelkedett a gyanúsítottak száma - közölte az MTI érdeklődésére hétfőn Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes.
Egyetemi katedrára cserélte fel a kifutók világát Anna Bajcsik, az első orosz szépségkirálynő, aki jelenleg a Szentpétervári Állami Egyetem médiaszakos hallgatóit oktatja.
Leszámolást hirdettek a "vulgáris" film- és hanganyagokkal szemben a kínai hatóságok, a három hónapos országos kampány során a forgalmazóknak is ellenőrizniük kell készleteiket, a kifogásolható anyagokat be kell szedniük a polcokról, ellenkező esetben pénz- és egyéb büntetésre számíthatnak.
Budapest – Hamarosan plasztikai beavatkozásra lesz szüksége a TV2 A nagy fogyás című műsora versenyzőinek. Az egykori luxuskínzókamra lakói ugyanis jelentős mennyiségű súlyfeleslegtől váltak meg rövid időn belül.
Késsel a bevétel átadására kényszerítette az alkalmazottakat egy férfi a Komárom-Esztergom megyei Bakonyszombathely takarékszövetkezetében - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
Vannak, akik még Zoltán Erikaként emlegetik, az újabb generáció azonban már csak Erica C-ként ismeri. A lényegen azonban ez mitsem változtat, hiszen az énekesnő azon kevesek közé tartozik, aki mindig képes volt megújulni. A héten a műsorvezetést próbálja ki.