Tévékamerák előtt akasztotta volna fel magát pénzért egy elkeseredett férfi az ukrajnai Melitopol városban, de az ajánlatát elutasították, így egy erdőben vetett véget az életének.
A képen a Hedonizmus címet viselőlondoni kalapbemutató egyik versenyzőjét látjuk. Úgy látszik, nemcsak a napszemüveg, de egymegfelelően megválasztott kalap is öltöztet.
Románia 500 millió-1,5 milliárd euró értékű eurokötvény-kibocsátást tervez október első felében - jelentette be pénteken a román pénzügyminisztérium egyik illetékese.
A Wallis Zrt. veszi meg a német tulajdonú WestLB Hungaria Zrt. 100 százalékát, amihez a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már hozzájárult, és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) jóváhagyását követően a tranzakció várhatóan 2009 utolsó negyedévében zárul - közölte a Wallis Zrt.
Élesen szétváltak Magyarország és Lengyelország költségvetési folyamatai: a magyar költségvetési pálya meredek javulást, a lengyel erőteljes romlást jelez - áll az egyik vezető londoni befektetési bankcsoport pénteken közzétett térségi elemzésében.
Az amerikai hitelminősítő intézeteknek ezentúl folyamatosan nyilvánosságra kell hozniuk értékeléseik teljes történetét a tőzsdefelügyelet (SEC) új szabályozása értelmében - adta hírül a pénteki amerikai sajtó.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,11 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 20.729,07 ponton zárta a hetet. A részvénypiac forgalma 26,2 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Azok a hitelintézetek, amelyek nem csatlakoznak a Magatartási Kódexhez, versenyhátrányba kerülnek - vélekedett Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója.