Szaporítási céllal érkezett Prágából a jászberényi állatkert új jövevénye. Mivel a hazai ormányos medvék rokonságban állnak egymással, az új hímre vár a feladat, hogy benépesítse a kifutót.
Térdével rúgta tökön egy La Paz-i barátságos focimeccsen az ellenfél játékosát Evo Morales bolíviai elnök. A kirívó szabálytalanság a kormánypárt és ellenzéke tét nélküli futballmeccsén történt.
A koztelezo.hu portál információ szerint ugyanis a jövőben nem a motor hengerűrtartalma, hanem a teljesítménye alapján számítják majd ki a kgfb-díjakat
Az egyik brit lap közzétette annak a szavazásnak az eredményét, amelyen azt kérdezték: ki az évszázad leggusztustalanabb szeretője? Tiger Woods fölényesen nyert, és utána is sportolók következnek a sorban.
Hatévnyi várakozás kíséri a világhírű író legújabb kötetének megjelenését, amiben eddig ismeretlen szövegek és beszédek kaptak helyet Nem akarok beszédet mondani címmel
Borzasztó jelenet játszódott le az ukrajnai Leopoliban múlt szombaton. Az előadást eleinte nyugodtan figyelők elképedve nézték végig, amint két oroszlán az idomárjára támadt.
A megyei védelmi bizottság vezetője hangsúlyozta: a megyében - ha mindenki betartja a rendszabályokat - senkire nem jelent közvetlen veszélyt a vörösiszap
A Tv2 Édesnégyes című műsorában erotikus kérdezz-felelekkel múlatták az időt Katinkáék. A srácok nem kímélték Bodolainét, faggatták a magányos szexről, az utcai szexről és az érzelmekről is.
A rendőrség közlése szerint jelenleg a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóival közösen tekintik meg a helyszínt
Értetlenül állnak a belvárosi szórakozóhelyek az új fővárosi csendrendelettel szemben, a Szimpla Kert tulajdonosa szeint önkényes és alkotmányellenes az önkormányzati határozat
A legnagyobb európai hitelminősítő szerdai londoni bejelentése szerint az ír államadósi osztályzat az eddigi "AA mínusz" szintről egy fokozattal "A plusz"-ra romlik
Bár nem voltmindig felhőtlen a kapcsolatuk, Charlie Sheen legidősebb lánya, Cassandra mégis édesapját kérte meg, hogy kísérje az oltárhoz esküvőjén. A negyvenöt éves színész büszkén vállalta a feladatot, és hozzáadta huszonöt esztendős lányát gimnáziumi szerelméhez, Casey Huffmanhoz.