Rosszindulatú irigyeknek tartja Gombi barátnője és testvére azokat, akikben felmerült, hogy a villa legtöbbet pityergő szépfiúja a saját neméhez vonzódna.
Ismét az Alkonyat vámpírtörténet vitte a pálmát az amerikai közönségdíj szavazásán, de Katy Perry énekesnőnek és Johnny Depp színésznek is termett babér.
Legyünk őszinték: a számológép, a pénzváltó, az öröknaptár, a fényképező és a beépített játékok közül melyik az a maroktelefon-extra, ami képes versenyre kelni egy mobilhoz készült, többfunkciós sörnyitóval?
Egymásnak esett a togói Emmanuel Adebayor és az elefántcsontparti Kolo Touré a Manchester City edzésén. Még egy őszi eset miatt forrt bennük a feszültség.
Macca sírva könyörgött Millsnek, Russel Crowe állatként ordítozik, a svéd királynő tudott férje orgiáiról, Vivien Leigh pedig mindkét nemet kipróbálta – állítják a 2010-ben megjelent botránykönyvek.
Már az év első árverésén rekord született a világ legnagyobb halpiacán, a tokiói Cukidzsin. Egy óriásira nőtt kékúszójú tonhal több mint 82 millió forintnyi jenért kelt el.
A britek 1962-ben dobták piacra a világ mindmáig legkisebb szériaautóját, a Peel P50-et, amelyet most újból – igaz, csak ötven példány erejéig – gyártani kezdenek.
Asterix Pannóniában! Részben nálunk forgatják a legendás francia képregény-sorozat újabb filmváltozatát Depardieu-vel és Catherine Deneuve-vel a főszerepben
A Barátok közt egykori állandó szereplője kedden reggel volt az RTL Klub Csak csajok társműsorvezetője. A nézőknek bizonyára azonnal feltűnt, hogy a színésznő külseje mennyit változott az elmúlt hónapokban.
Elég volt az örök optimizmusból! Az emberek egy részénél épp az ellenkezőjét váltja ki a mosolygásra biztatás. Amerikában mostanság egyre inkább teret nyer a légy negatív életszemlélet.
Nem lesz idén Operabál, mivel a Magyar Állami Operaház Budapest vezetése lemondta a rendezvényt, és inkább a rászorulók megsegítését célzó jótékonysági gálahangversenyt szerveznek a bál tervezett időpontjára.
Elég volt az örök optimizmusból! Az emberek egy részénél épp az ellenkezőjét váltja ki a mosolygásra biztatás. Amerikában mostanság egyre inkább teret nyer a légy negatív életszemlélet.
Kevéssel azután, hogy kiderült, Zséda lesz az egyik zsűritagja az AVON Voices tehetségkutatónak, most az is napvilágot látott, hogy ebben társa többek között a Black Eyed Peas énekesnője, Fergie lesz. A világsztár a természetességet fogja leginkább díjazni.
Auckland - "Úristen, úristen!" - kapkodott a levegő után Arn Gréta (31). A világranglista 88. helyén álló teniszezőnő ugyanis kiverte a korábbi világelső orosz Marija Sarapovát (23) a 220 ezer dollár (46,3 millió forint) összdíjazású aucklandi kemény pályás torna negyeddöntőjéből.
London - A Tottenham labdarúgócsapatában folytathatja pályafutását David Beckham (35). A Los Angeles Galaxy középpályása már haza is tért az Egyesült Államokból feleségével, Victoriával (36), s három fiukkal, Brooklynnal (11) Romeóval (8) és Cruzzal (5).
Erdélyi Péter kollégánk kétszer is megjárta Csukcsföldet, Oroszország északkeleti végvárát. A csukcsok és az eszkimók elsősorban nyers ételeket esznek, ezekből nyerik a nyomelemeket és ásványi sókat.
Budapest — Egy ember ellen javasolt vádemelést a rendőrség, mégpedig súlyos testi sértés miatt a nagy botrányt kavart újpesti szado-mazo pornófilmforgatás ügyében.
Egy gyümölcsöző munkakapcsolatból házasság született. A világhírű gitárművész, Carlos Santana titokban megnősült, saját zenekarának dobosát vette feleségül.
Los Angeles — Az amerikai adóhatóság nyomozást indított annak kiderítésére, mennyi pénzt fizetett volt férjének, Ojani Noának Jennifer Lopez (42), miután elváltak.
Budapest — Jött, látott és győzött Nagy Bettina (18), aki az idei Timea Majorova fitneszbajnokságon mutatta meg először lenyűgözően tökéletes idomait. Akkora sikert aratott, hogy azonnal meghívták Amerikába egy fotózásra.
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat a böhönyei székhelyű horgászegyesület volt elnöke, valamint egy kotrógéppel munkát végző férfi ellen, mert az általuk társadalmi munkában végeztetett és végzett munkálatokban két ember meghalt.
Követte hűséges Kántor kutyáját Tóth Tibor (+82), azaz Csupati bácsi. A híres nyomozópáros Csupatiját Szombathelyen érte a halál, itt éldegélt egy tízemeletes háztömb egyik lakásában. A fiatalok közül már szinte senki nem tudta, hogy egy élő legendát láthatnak.
Isten áll az ősrobbanás mögött - jelentette ki XVI. Benedek pápa vízkeresztnapi ünnepi beszédében. A katolikus egyházfő szerint a tudományos teóriák mind Istenre vezethetők vissza, a keresztényeknek pedig nem kellene elhinniük olyan kijelentéseket, mint hogy az egész világ egy véletlen miatt jött létre.
Los Angeles — A tavaly elhunyt világsztár feleségeként tartja számon magát az a nő, aki rá akarja tenni a kezét a tavalyelőtt elhunyt Michael Jackson (†50) vagyonára.
Nagykőrös — Szeleczki Dávid hatalmas lehetőséget kapott a Megasztár versenyétől, ám a TV2 tehetségkutatója nem kizárólag jót hozott a fiatalember életébe.
Egy napvilágot látott tanulmány szerint az elmúlt évben hozzávetőleg 5200 brit vette fel az iszlám vallást, összesen pedig már több mint 100 ezerre tehető az áttérők száma. Többségükben 27 év körüli fehér nők.
Budapest — Ihos József (53) kiborult: e-mail címét feltörték, a nevében bolondítják a nőket, sőt még pénzt is próbálnak a gyanútlan hölgyektől kicsalni. A humorista a feljelentést fontolgatja.
Los Angeles — Szex közben is verte barátnőjét Mel Gibson (54), állítja róla Okszana Grigorjeva, aki közös gyermekük, Lucia kizárólagos gyámságának megszerzéséért küzd.
Egy szingapúri női honlap a hátrányos helyzetű nők megsegítésére melltartó gyűjtési kampányba kezdett. Az olvasók a várt mennyiség tízszeresét, azaz több mint 10 ezer melltartót küldtek.
Budapest — Továbbra is haragszik a durva játék miatt játékostársaira, legfőképpen Beleznay Endrére (39) Zana József (72), aki a kemény játék miatt két vérömlennyel a fejében és agyrázkódással nyomja a kórházi ágyat. Úgy tudjuk, hogy állapota nem javult, ezért még néhány napig bent tartják.
Budapest — Fábry Sándor (57) elfelejtette Janicsák Vecát (21). A nagydumás showman az Esti Showder szerdai felvételén került kínos helyzetbe, ugyanis egyáltalán nem emlékezett arra, hogy már többször is találkozott az X-Faktor aranytorkú énekesnőjével.
Gyógyszereken él a ValóVilág 4 Ildikójának édesanyja amiatt, ahogy lányával bánnak társai. Eszter mamát annyira felhúzta Ildi megalázása, hogy egekbe szökött a vérnyomása.