2012. november 3. szombat

nov. 3
16:44
Őzeket gyógyít András gazda (Blikk)
Karancskeszi — Beteg és sérült állatokat vesz magához András gazda, hogy meggyógyítsa őket. Az RTL Klub Házasodna a gazda című műsorának szereplője  – akit már az első adásban faképnél hagyott egyik arajelöltje – igazi jótét lélek.
nov. 3
16:44
Részecskékből áll az emberi lélek (Blikk)
Phoenix — Az emberiség talán legfontosabb, s ősidők óta megválaszolatlan kérdése: van-e élet a halál után? A tudomány nem sok jóval kecsegtetett eddig minket, ám most történelmi jelentőségű elmélet született.
nov. 3
16:46
Veséjét kivették, most új májra vár Niki (Blikk)
Jászapáti — Csőke Nikiről (9) senki meg nem mondaná, hogy súlyos beteg. Önfeledten játszik öccsével Leventével (6), iskolába és furulyaórára jár vagy éppen olvas és nagyon sokat segít apukájának, aki egyedül neveli őt és testvérét.
nov. 3
17:00
Csűrös Karola örökké Etus marad (Blikk)
Budapest – Ötven éve van színpadon Csűrös Karola (76)! Mindenki Etusát délután köszöntötte a Madách Színház annak alkalmából, hogy a színésznő immár fél évszázada tagja a társulatnak.
nov. 3
17:18
Ezreket várnak Komár temetésére (Blikk)
Budapest — Több ezer ember is megjelenhet kedden Komár László temetésén, de maguk a szervezők sem tudják még megbecsülni, hogy az énekes hány rajongója teszi majd tiszteletét a búcsúztatón. A szertartáson a rock 'n roll hazai királyának slágerei csendülnek majd fel, többségében természetesen a lassú, lírai számok.
nov. 3
17:20
Trokán Nóra dacból beszélt magyarul (Blikk)
Budapest — Lázadásból kezdett magyarul beszélni Trokán Nóra! Az édesanyja révén görög származású színésznő elárulta, sokáig csak görögül beszélt, és csupán dacból tért át a magyar nyelvre.
nov. 3
17:36
Különleges menü ínyenceknek (Blikk)
Kedves Olvasó!A tárkony Közép-Ázsiában őshonos, az ánizsmaghoz hasonló ízű, kissé csípős fűszernövény. A francia konyha előszeretettel használja a tárkonyt: saláták, szószok, savanyúságok, sült húsok, halak és tojásos ételek elkészítéséhez. Ezúttal a zöldbableveshez használtam. A recepteket álom- környezetben, a négycsillagos hajdúszoboszlói Hotel Silverben készítettem. Munkámat Gárdonyi…
nov. 3
17:36
Így járt: megégetik Armstrongot (BorsOnline)
Az edenbridge-i búcsúban máglyára küldik a kerékpáros Lance Armstrongot csúnya doppingbotrányáért. Minden évben van egy ember, akit nagyon nem szeretnek.
nov. 3
17:54
Apjukra üthet Ronaldo és Messi fia (Blikk)
Barcelona – Édesapjukhoz hasonlóan rivalizálhatnak az „aranylabdás" csemeték?
nov. 3
18:12
Melltartó nélkül parádézott Kardashian - fotók (BorsOnline)
Kim Kardashian a minap megismerkedett a gravitáció fogalmával mikor melltartó nélkül sétálgatott Maimi utcáin.
nov. 3
18:14
Hamilton csaja rosszul tűri a távkapcsolatot (BorsOnline)
Telesírta a sajtót Nicole Scherzinger, Lewis Hamilton kedvese, hogy nehezen viseli a távkapcsolatot, amire rákényszerülnek. Amióta az internet egy kis faluvá zsugorította bolygónkat, egyre több a távszerelem. Van, akinél működik, van, akinél nem.
nov. 3
18:30
Majka helyet kapott a Heti hetesben (Blikk)
Budapest – „Az ózdi hős! Ugye?" – köszöntötte Majkát kezét nyújtva Kern András péntek este az RTL Klub székháza előtt.
nov. 3
18:32
Eloltja a kerozint is (Blikk)
Pilisszentiván — Lángoló kerozin, folyékony üveg, égő autóban rekedt sofőr. Az ilyen tűzesetek eddig szinte lehetetlen feladat elé állították a tűzoltókat, ám egy speciális habnak köszönhetően a jövőben megváltozhatnak az erőviszonyok.
nov. 3
18:48
Botrány: kora miatt rúgták ki az asszonyt (BorsOnline)
Kegyetlen módon bocsátotta el titkárnőjét egy brit vezérigazgató. A férfi közölte az asszonnyal, fiatalabb alkalmazottra van szüksége.
nov. 3
19:24
Hálából vett páholyt a holland labdarúgó (BorsOnline)
Van der Vaart a VIP-páholyban fogadhatja a barátait, családtagjait, és nem mellesleg nagyon örül neki, hogy a klub visszafogadta.
nov. 3
19:24
Körözték a lottónyertest (Blikk)
Palmdale — Anya, szerintem ez itt én vagyok az újságban. Nézz utána, meg van-e még az a lottószelvény, amit május végén vettem annál az italboltnál – írta Charliena Cervera (39) képes üzenetében, miután a mobiltelefonjával lefotózta a rendhagyó körözést.
nov. 3
20:00
Esküvő után is kicsit leszbi a színésznő (BorsOnline)
Egy nappal azt követően, hogy hozzáment Jamie Bellhez, Evan Rachel Wood kijelentette a házasság nem fog változtatni a vonzalmán a nők iránt.
nov. 3
20:00
Dobogóért harcol Michelisz (Blikk)
Sanghaj – Remekül alakul eddig Michelisz Norbert (28) számára a hét vége.
nov. 3
20:02
Hamilton megéri a pénzét (Blikk)
Abu-Dzabi – Lewis Hamilton (27) minden pénzt megér? A McLaren istállótól a szezon végén távozó brit pilóta nyerte a Forma–1-es Abu-Dzabi Nagydíj időmérő edzését, ezzel jelezte leendő csapatának, a Mercedesnek, hogy jó vásárt csinálnak vele.
nov. 3
20:04
Gedeon kiszurkolta a diadalt (Blikk)
Budapest – Új kabalaállata szerencsét hozott az MTK-nak, a labdarúgó-NB I 13. fordulójában.
nov. 3
20:18
Csókolozni kell, nincs mese (BorsOnline)
Vitaminokkal, teával és forró levessel próbáljuk felturbózni immunrendszerünket a hidegben, pedig egy sokkal jobb módja is van a testi-lelki egészség megőrzésnek, mégpedig a csókolózás. A forró érzelmekkel kísért puszilkodásnak egyéb haszna is van.
nov. 3
20:20
Négy perc alatt bukott el a Fradi (BorsOnline)
Profán módon egy liba adott szárnyakat az MTK-sok vágyainak. Igaz, a most debütált Gedeon nevű szárnyas jószág mellett azért a Hungária körúti csatároknak és a vendég ferencvárosi védőknek is komoly szerep jutott abban, hogy a mára egy kissé megkopott fényű örökrangadón 4-2-es hazai győzelem született.
nov. 3
20:54
Házában rejtegette meggyilkolt újszülöttjeit a nő (BorsOnline)
A padláson, a pincében és az istállóban bukkantak rá a rendőrök öt meggyilkolt csecsemő holttestére. A házban lakó lengyel asszony végzett a babákkal pillanatokkal az után, hogy megszülettek. A nő nyolc gyereke közül, ötöt biztosan meggyilkolt.
nov. 3
21:12
Terhes prostituáltat öltek meg Kecskeméten (BorsOnline)
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a mai napon indított nyomozást ismeretlen tettes ellen emberölés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2012. november 3-án, reggelre virradóra Kecskeméten a Juhász utcában, közterületen megölt egy 20 éves kecskeméti nőt - írja a police.hu.
nov. 3
21:12
Megbüntették Vettelt (Blikk)
Abu-Dzabi – Néhány deciliter benzin miatt bukhatja el a Forma–1-es világbajnoki címet Sebastian Vettel (25).
nov. 3
21:30
Imázstanácsadó teszi szerethetővé CR7-et (BorsOnline)
Imázstanácsadót szerződtetett Cristiano Ronaldo. A szakember feladata az lesz, hogy megváltoztassa a portugál futballzseniről kialakult igencsak negatív képet.
nov. 3
21:48
Férje miatt egészségét is veszélyezteti Katalin (BorsOnline)
Annak ellenére, hogy allergiás a lovakra, Katalin hercegnő eldöntötte, megtanul lovagolni, hogy osztozhasson Vilmossal a férfi kedvenc sportjában.
nov. 3
22:24
Győzelemmel búcsúzott el Kemény Dénes (BorsOnline)
A londoni kudarc után a székesfehérvári Világliga-mérkőzésen vett elégtételt az olimpiai ezüstérmes olaszokon a magyar pólóválogatott. Ez volt egyben a leköszönt kapitány, Kemény Dénes búcsúmeccse.
nov. 3
22:24
Lass Bea esett ki az X-faktorból (Blikk)
Az élet szépségéről daloltak ma este az X-Faktor versenyzői, de az egyik döntősnek nem alakult jól az este: Lass Bea nem folytathatja a versenyt.
nov. 3
22:42
Meztelen modellekkel reklámozzák a koporsókat (BorsOnline)
Magára haragította a Katolikus Egyházat egy lengyel temetkezési cég, akik topless modellek segítségével akarták eladni árujukat.

2012. november 4. vasárnap

nov. 4
2:54
Könyvet ír menedzsere Janicsról (Blikk)
Szeged – Ugyan már elhagyta klubját, az EDF-Démász Szegedet és a magyar válogatottat Douchev-Janics Natasa (30), de a Szerbiába hazatérő háromszoros olimpiai bajnok kajakos sorsa még mindig nagyon sokakat érdekel.
nov. 4
5:18
Klapka legyőzte a bankot (Blikk)
Budapest ‒ Bepöccent Klapka György (84)! Miután kezelési költség gyanánt levontak tőle félmillió forintot, az üzletember közölte: egymilliárdos bankszámláját Szlovákiába viszi. A bankban ijedtükben felajánlották, hogy külön tarifát ajánlanak fel neki, így kevesebbet kell fizetnie, mint másoknak.
nov. 4
5:36
Őt tartotta utódjának Cserháti (Blikk)
Budapest — Súlyos emlékeket cipel magával Fehér Adrienn (38). A Voice-ban versenyző énekesnő Cserháti Zsuzsa (†55) életének utolsó hét évében a tragikusan elhunyt művésznő barátja, tanítványa és az általa kinevezett utódja volt.
nov. 4
5:36
Mostohája ölette meg Bencét (Blikk)
Kaposvár — Mindenki azt kérdezi: miért tették? A válaszokat azonban egyelőre nem tudni, de talán nincsenek is ép ésszel felfogható válaszok Szita Bence (†11) halálával kapcsolatban.
nov. 4
5:38
Zámbó Krisztián hisz magában (Blikk)
Budapest – Megviselték a kritikák Zámbó Krisztiánt (32). Az X-Faktor felfedezettje élete talán legnagyobb kríziséhez ért. Bár eddig is érték szakmai csalódások, hiszen, – bár első albumához még ifjabb Malek Miklós (37) is szerzett dalt –, a lemezzel nem sikerült befutnia.
nov. 4
6:30
Kétszer ásták el Szita Bence holttestét (BorsOnline)
Ásóval és késsel végeztek az öt napja Kaposvárról eltűnt, 11 éves Szita Bencével. Holttestét kétszer ásták el. A letartóztatottak között van a fiú eltűnését bejelentő mostohaanyja és két hajléktalan férfi. Lebukásukban hazugságaik és egy vadász volt a nyomozók segítségére.
nov. 4
6:32
Geszti letahózta Majkát (BorsOnline)
Geszti Péter dalba írta roppant dühét, amit egyes rapsztárok váltottak ki belőle. A Költőtroll című dal szövegét hallva kétségünk sem lehet, hogy az egyik letahózott célpont Majka.
nov. 4
6:48
Luxustáskával ment a bíróságra Liptai (BorsOnline)
A legrégebbi brit luxusmárka által jegyzett táskával érkezett múlt heti bírósági meghallgatására Liptai Claudia.
nov. 4
6:50
Zenekart alapít a Pa-Dö-Dő kiesett vokálosa (BorsOnline)
Egyetlen Mester sem kapta fel a fejét, s fordult meg Pálos Zsuzsi produkciója hallatán, bár több éves tapasztalat áll az énekes mögött. A Voice-ba ugyan nem jutott be, de nem adja fel a küzdelmet.
nov. 4
7:24
Putriból is költöztek már a Fehér Házba (BorsOnline)
November 6-án, kedden Amerika újra elnököt választ. Barack Obama marad, vagy immár 45. elnökként Mitt Romney lesz a Fehér Ház új lakója, ez most a kérdés.
nov. 4
7:26
Nyolc közé léptek a győri kézislányok (BorsOnline)
A női kézilabda Bajnokok Ligája negyedik fordulójában 29-22-re nyert a Győri Audi ETO otthon a Ljubljana ellen, s mivel az előző három meccset is hozta a magyar bajnok, már biztosan továbblép a legjobb nyolc közé.
nov. 4
8:00
Újabb modell csajt dobott DiCaprio (BorsOnline)
Lapátra tette modell barátnőjét, Erin Heathertont a 37 éves Leonardo DiCaprio. Anyukája állítólag hiába reménykedik a békülésben, a sztár már továbblépett.
nov. 4
8:18
Mesterségesen kreálhatták a Sandy katasztrófát (BorsOnline)
Egyre többen teszik fel a kérdést: vajon mit keres egy ekkora méretű hurrikán New Yorkban, és egyáltalán természetes eredetű-e? A választ némelyek a politikában vélik megtalálni, szerintük emberi beavatkozás eredménye Sandy.
nov. 4
8:54
Másodszor is túlélte a 127 órát a félkarú hegymászó (BorsOnline)
A 127 óra című filmből ismerhettük meg Aron Ralston történetét, aki 2003-ban úgy menekült meg egy szikla fogságából, hogy amputálta saját kezét. Most önként vállalta a 127 óra száműzetést.
nov. 4
9:30
Hamilton oktatta a mezőnyt (BorsOnline)
Lewis Hamilton könnyedén szerezte meg idei ­hatodik pole-pozícióját. A vb-címért Fernando Alonsóval csatázó Sebastian Vetteltôl elvették az időmérőn megszerzett harmadik helyet...
nov. 4
10:06
15 évesen szokott le a drogról Pink (BorsOnline)
A popsztár korán kezdte a féktelen bulizást, tizenévesen számolt le végleg a drogokkal. Alecia ma már odaadó anya, de a borról sosem fog lemondani.
nov. 4
10:12
Lánclevél (Metropol)
Ez igaz: mi sem osztottuk meg, és tényleg vasárnap lett!
nov. 4
10:24
Angolnák kapcsolják föl otthon a villanyt (BorsOnline)
Miután már a világ legnagyobb olajtermelő országának hercege is a megújuló energiaforrásokban rejlő lehetőségekről beszélt, ismét fellángolt a vita, hol rejthet még tartalékokat a Föld. Például a tengerek mélyén.
nov. 4
11:00
Gyerekkel mossák fel a padlót a szülők - fotók (BorsOnline)
Megosztja az embereket a felmosófejjel kombinált babaruha: van, aki szerint fantasztikus, mások viszolyognak tőle. A takarítógéppé változtatott gyerekek nem nyilatkoznak.
nov. 4
11:18
Michelisz Norbert remekelt az időmérőn (BorsOnline)
Szenzációsan sikerült az időmérő Michelisz Norbertnek a túra­autó-világbajnokság sanghaji állomásán, Alain Menu és Yvan Müller mögött ugyanis a harmadik rajtkockát szerezte meg. A Zengő Motorsport pilótája maga is meglepődött a remek eredményen.

Keresés