Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak a férfinak az életfogytig tartó fegyházbüntetését, aki kirabolt egy takarékszövetkezeti fiókot 2010 novemberében a Zala megyei Karmacson.
Nehéz megfelelő szavakat találni Lionel Messi 2012-es produkciójára. Az argentin klasszis idei 86. gólját szerezte a Betis ellen, megdöntve ezzel a német Gerd Müller 85-ös csúcsát. Elképesztő!
Bige László elmondta: a nyírségi nagyváros mellett Szolnokon, Veszprémben, Várpalotán, Pápán és Budapesten tartanak ételosztást, amelynek költségeire 50 millió forintot fordítanak.
Ennek elsősorban nem a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság az oka, hanem az, hogy nem áll rendelkezésre olyan befektetői környezet, amely a beruházások biztonságát, megtérülését segítené- közölte a Joint Venture Szövetség.
Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök egy kiújult tüdőfertőzéstől szenved, de szervezete reagál az orvosi kezelésre - közölte az ország államfői hivatala.
Az alig húszéves, részben cseroki származású Miley Cyrus, a Hanna Montana sztárja a közelmúltban azzal sokkolta rajongóit, hogy levágatta gyönyörű haját, tegnapelőtt pedig Hollywoodban adott koncertet, meglehetősen hiányos öltözetben.
Az épület az Accor Pannonia Zrt. kisebbségi, és egy francia befektető többségi tulajdonában áll, az Accor 20 évnél hosszabb menedzsment-szerződéssel üzemelteti.
A Zero Dark Thirty című Oszama bin Laden-film, Steven Spielberg Lincolnja és A messzi dél vadjai című független produkció is szerepel az Amerikai Filmintézet idei tízes toplistáján.
A kormányoldal bebizonyította, hogy kialakítható olyan költségvetés, amellyel három százalék alatti a hiány, csökken az államadósság, és a munkahelyvédelmi akcióterv is megvalósul.
Fellendül Európa egyik legrégebbi zsinagógájának látogatottsága, ha az 1795-ben épült zsidó templom szomszédságában zarándokszállást építenek. Erre pályázik most Mád.
A támadás valószínűleg tovább szítja a feszültséget csupán órákkal azelőtt, hogy Mohamed Murszi elnök ellenfelei és hívei is tömegtüntetéseket tartanak az ország új alkotmánya ügyében.
A párt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez fordul annak érdekében, hogy a szervezet vizsgálja ki, milyen magyarországi bankok érintettek a londoni bankközi kamatláb manipulálásában.
Nyolc év börtönre ítélték azt a floridai férfit, aki a bódulat illúziója miatt még attól sem rettent vissza, hogy hamvakat lopjon és azokat szívja föl.
Harminc gyereket és hat felnőttet kellett kimenekíteni a zalaegerszegi Pais Dezső Általános Iskola uszodájából, miután klórgáz került a légtérbe. Senki nem sérült meg.
Budapest főépítésze az eredményhirdetésen ismertette: a szempontok között fontos volt, hogy a pályázók hogyan tudják a közlekedési csomópont és a köztér együttélését biztosítani.
Emléktáblát állított a Külügyminisztérium a holokauszt áldozatainak és az embermentőknek az Erzsébet híd pesti hídfőjének északi oldalán, közel a Duna-parthoz.
Budapest — A diktatúra kegyes volt az LGT-hez. Az Interkoncert nem büntette meg Presser Picit (64), Barta Tomit (†33), Frenreisz Karcsit (66), és Laux Józsit (69), amiért az éj leple alatt, Csehszlovákián keresztül mentek ki az Angliai Great Western Express fesztiválra, hiszen nem tiltották meg nekik, csupán gátolni akarták a kiutazásukat.
A szervezet kilenc szenátori mandátumot nyert, akárcsak 2008-ban, a képviselőházban pedig 18-at, ami néggyel kevesebb, a legutóbbi parlamenti választáshoz képest.
Mindjárt itt a karácsony és te még meg sem vetted az ajándékokat? Szalad a lakás és sütni-főzni kéne? Ne idegeskedj! Inkább fogadd meg tanácsainkat és tudatosan küzdj a stressz ellen. Ha jobb kedvű vagy, a feladatok kis gyorsabban fogynak majd.
Az ÁSZ lemond az intézmény 2012. évi költségvetésében megtervezett 216,6 millió forint fejezeti tartalék, valamint az ez évben várhatóan képződő 219,3 millió forint maradvány felhasználásáról.
Szép lassan éhen halhat az a brit nő, akinek annyira a bejött a gyomorszűkítő operáció, hogy jelenleg a teste már semmilyen tápanyagot nem tud felszívni. A fiatal nő dédelgetett álma hónapok alatt vált rémálommá.
Most, hogy Juan Manuel Márquez padlóra küldte Manny Pacquiaót, tényleg nevetségesnek tűnik, hogy a filippínó bunyós közel 100 millió dollárt (22 milliárd forint) szeretne kapni egy Floyd Mayweather elleni meccsért.
A parlament hétfőn kormánypárti javaslatra - 258 igen szavazattal, 48 nem ellenében, 32 tartózkodással - módosította a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt.
A Költségvetési Tanács már a költségvetési javaslat korábbi vizsgálatakor is kockázatokra hívta fel a figyelmet és kérte a kormányt, hogy gondoskodjon az országvédelmi alap megemeléséről a hiánycél megtartása mellett.