A szakmai szervezetek szerint azonnali lépésekre van szükség, a kormány hétéves sertésstratégiájának első pontjait ezért már idén meg akarják valósítani.
Meglepő fordulat: az énekesnő Barbadost úgy igyekszik népszerűsíteni, hogy van rajta ruha. Egyik képen fürdőruhában pózol, a másikon loval sétál a tengerparton.
Még nem tudni miért nem volt a pár egyik tagján sem ruha, csak azt biztos, nézeteltérés támadt közöttük. A férfit válságos állapotban szállították kórházba.
Nem hagyják nyugton Barack Obama elnököt a legyek. A politikus néhány éve már levadászott egyet egy interjú során, most a beszédét zavarták meg. Egyes vélemények szerint elkelne egy rovarirtás a Fehér Házban.
Életének 83. évében szombaton elhunyt Hegedűs Loránt református lelkész, teológus, a Dunamelléki Egyházkerület nyugalmazott püspöke - tudatta a család az MTI-vel.
Szerte az országban számos érdekes program vár. Ám nemcsak emiatt érdemes otthonról kimozdulni – meglehet, hogy a tél szépségeit ezekben a napokban csodálhatjuk meg utoljára az idén.
Humorosnak szánt formában, de több LMP-s által is "minősíthetetlenül durva hangvételűnek" nevezett írásban karikírozza a Párbeszéd Magyarországért Platform határozati javaslatát az LMP szombati budapesti kongresszusán terjesztett irat.
A francia és a mali csapatok szombaton újabb harci sikert arattak Maliban, elfoglalták a stratégiai fontosságú Gao város repülőterét és egyik fontos hídját is.
Budapest - A Jóban Rosszban Bettyje tavaly még csak Hajdú Péternek akart bizonyítani azzal, hogy nyár végére kockás hasa lett. Ma már azért szeretne leadni tíz kilót, mert nyár óta felszedett párat, és ezt a sorozat rajongói is észrevették.
Kitűnő havas sétaterep, emellett síelőhelynek is remek – állítja Barna Béla turisztikai szakújságíró, aki nemrég kereste fel a Lengyel-Tátra csodaszép fővárosát, Zakopanét, s annak nevezetes hegyét, a Gubałowkát. Íme tőle néhány tipp és jó tanács kedvcsinálónak.
A választókerületek több mint 99 százalékában leadott voksok összeszámlálása után Zeman támogatottsága 55 százalékos, Schwarzenbergé pedig 45 százalékos.
Tormafölde - Másfél év után visszamenőlegesen is jár a rokkantnyugdíj Kovács Józsefnek (59) a bíróság döntése szerint. Ám úgy néz ki: csak az. Késedelmi kamatot vagy kártérítést ugyanis már nem fizetnének!
Vadász lőtt meg egy hajtót vadászat közben Sály térségében szombaton, a férfit kórházba szállították - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.