A védekezés műszaki irányításában az Országos Vízügyi Főigazgatóság az árvízben közvetlenül nem érintett területi igazgatóságainak vezető szakemberei is részt vesznek.
Stabilak a fő árvízi védvonalak Budapest alatt Orbán Viktor miniszterelnök tájékoztatása szerint, aki hétfői sajtótájékoztatóján a tassi zsilipet, Bátát, Kisapostagot, Baját és a dunaföldvári híd környékét sorolta a fővárostól délre eső dunai veszélypontok közé.
Meglepetésre a The Purge című thrillerre ült be a legtöbb észak-amerikai néző a mozikba a hétvégén: a debütáló filmre 36,4 millió dollárért (több mint 8 milliárd forintért) váltottak jegyet, ami ráduplázott a várakozásokra.
Japán csapatok gyülekeznek Kalifornia déli partjainál, hogy a következő két hét folyamán olyan, eddig példátlan hadgyakorlatot tartsanak amerikai egységekkel együtt, amelyen támadó célú partraszállási manővert hajtanak végre.
A színpadon továbbra is duettben van az egykori álompár Szinetár Dóra azt mondja, válásuk után kicsit tartott attól, hogy a közönség majd nem akarja őt és Bereczki Zoltánt többé együtt látni a színpadon, ám szerencsére ez nem így történt. Ellenkezőleg, miután kiderült, hogy szakított egymással a színészpár, az emberek még kíváncsibban figyelték őket, hogy viselkednek együtt munka közben. …
Reggel kilenc előtt megindult a forgalom a 3-as metró Deák Ferenc tér és Nagyvárad tér közötti szakaszán is, ahol korábban baleset miatt kellett szüneteltetni a közlekedést.
Szunnita iszlamisták tüntettek hétfőre virradóra Libanon kairói nagykövetsége előtt a Hezbollah szélsőséges libanoni síita szervezet részvétele ellen a szíriai harcokban. Katarban és Libanonban is voltak hasonló demonstrációk.
A húsvéti ünnepek befolyásolták a szálláshelyek áprilisi forgalmát. A szálláshelyek összes bruttó árbevétele 5,1 százalékkal nőtt tavaly áprilissal összehasonlítva.
A Mr. Tűsarok (Kinky Boots) című darab aratta a legnagyobb diadalt a New York-i Broadway vasárnap esti díjkiosztó gáláján: a zenés színmű hat Tony-díjat kapott, köztük a legjobb musicalét, és zeneszerzője, Cyndi Lauper is átvehetett egy trófeát.
A korábbiakhoz képest aránylag "csekély" összegért, egymillió dollárért (222 millió forint) ebédelhet Warren Buffett sztárbefektetővel egy jótékonysági árverés győztese.
Brazíliát manapság sokat emlegetjük a "szamba" futball és a kiemelkedő GDP mutatójuk miatt, de talán kevesen tudják, hogy a szintén brazil Rider papucsok és szandálok is piacvezető szerepet mondhatnak maguknak!
Már húsz óvodásnál kimutatták a fertőző agyhártyagyulladás vírusát az oroszországi Rosztov na Donu városban, ahol több mint száz gyereket tartanak megfigyelés alatt, miután a múlt héten egy társuk meghalt a súlyos betegségben - jelentette a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.
A bizottság és az alapítvány a többi között olyan betegségek visszaszorítása és kezelése érdekében akar közösen fellépni, mint például az AIDS, a tbc és a malária.
A beszámolók szerint a szélsőségesek megöltek két sofőrt és három kísérőt. Az utánpótlással konténereket szállító konvoj a pakisztáni Karacsiból tartott Afganisztánba.