A tegnapi amerikai, valamint a ma reggeli ázsiai részvénypiaci esés hatására Nyugat-Európában is megjelentek az eladók, a főbb tőzsdeindexek többségében csökkenést mutatnak. A pénzügyi szektor...
Bajnai Gordon keddi miniszterelnöki kinevezésével több, mint három hét politikai bizonytalanság ért véget, emellett a külföldi média sem mehetett el szó nélkül. A Financial Times cikke kiemeli, hogy...
A Magyar Agrárkamara szerdai közleménye szerint, ha a megfelelő növényvédelmi kezeléseket elvégzik, és a tavaszi fagyok elkerülik a gyümölcsösöket, akkor a rügyek, illetve bimbók száma alapján jó termés várható. (ProfitLine.hu)
A Portfolio.hu a Hozam Plazával együttműködésben alapszintről induló oktatást szervez szemináriumi formában, ahol a befektetési alapokról tart szakértőnk előadást. Másfél óra alatt megértheti, mit...
Az Európai Bizottság határozottan kiállt az internefelhasználók adatainak határozottabb védelme mellett, mivel a technológiai fejlődés előrehaladtával ismét sebezhetővé vált a személyes információk megfelelő megóvása....
Az adórendszer átalakításának kezdeti lépéseit lehet megtenni a következő egy évben - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter-jelölt az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának...
Nőtt 1,5 százalékkal az üzemanyag-fogyasztás az idén az első negyedévben, elérte a 731,802 millió litert. A Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint a gázolaj felhasználása 6,2 százalékkal, 379,934 ...
Az új magyar kormány pénzügyminiszterének, Oszkó Péternek a feladata az, hogy megmentse az összeomlás szélén álló költségvetést - közölte szerdai elemzésében a Financial Times. (ProfitLine.hu)
Adózott eredményének növekedését tekintve szerény helyet foglal el az OTP csoport hét régiós nagybank versenyében. A nem fizető hitelek aránya ugyan magasnak mondható, ám hitelportfóliójának további...
A napokban ismét komoly akciókat hirdetett az IKEA: a svéd lakberendezési áruház egész oldalas hirdetéseket vásárolt, vélhetően több millió forintért. A reklámokban szereplő árak azonban nem alacsonyabbak, mint korábban....
Lengyelországnak valószínűleg nem lesz szüksége arra, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól kért 20.5 milliárd dolláros hitelkeretből bármekkora összeget is felhasználjon - mondta Ludwik Kotecki lengyel...
A gazdasági válságban a munkahelyek megőrzése a legfontosabb, a korábbi prioritásnak, a foglalkoztatás bővítésének kicsit háttérbe kell szorulnia - mondta Herczog László munkaügyi miniszterjelölt az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szerdai ülésén.
Ha következetes marad az elmúlt hónapokban meghirdetett adópolitikai elképzeléseihez, Oszkó Pétert pénzügyminiszterként az adórendszer kirostálójaként őrizheti meg az emlékezet.
Lengyelország valószínűleg nem kényszerül lehívni egyetlen centet sem a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kedden kért, 20,5 milliárd dolláros rugalmas hitelkeretből, mondta szerdán Ludwik Kotecki lengyel...
A Magyar Telekom Nyrt. tájékoztatása szerint a 2009. április 2-án megtartott közgyűlésének döntése alapján egy darab Magyar Telekom törzsrészvény (ISIN-azonosító: HU0000073507) után járó 2008. évi osztalék bruttó összege 74 forint. Az osztalékfizetés kezdő időpontja 2009. május 7. A tulajdonosi megfeleltetés fordulónapja 2009. április 29. A 2008. évi osztalékra jogosító Magyar Telekom részvényt…
Az Európai Bizottság eljárást indít az Európai Bíróságon, mert azok az EU-állampolgárok, akik más tagországban levő ingatlanukat értékesítve vásároltak lakóingatlant Magyarországon, a visszterhes...
A globális felzárkózó térség végre tényleg mutatja bizonyos jeleit a pénzügyi válság kezdeti szakaszában sokat emlegetett lekapcsolódásnak a fejlett piaci gazdaságokról, áll a Standard & Poor's Londonban kiadott új elemzésében - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Rontott Magyarország besorolásán is - több országgal együtt - a hitelminősítéssel és hitelbiztosítással foglalkozó Coface, az ország kockázati besorolását A3-ról A4-re változtatta - közölte a Coface...
Támogatta Hónig Péter kinevezését közlekedési, hírközlési és energetikai miniszterré az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának többsége szerdai ülésén - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az egyik vezető reklámpiaci elemző szerint az idei év a reklámkiadások jelentős szűküléséről fog szólni, lévén a vállalatok ott szűkítenek a kiadásaikon, ahol tudnak....
A francia-holland Air France KLM 2500-3000 fős létszámleépítést tervez az elkövetkező két évben - erősítette meg szerdán a La Tribune című párizsi pénzügyi lap értesülését a légitársaság szóvivője.
A hagyományos gázár támogatást fokozatosan meg kell szüntetni és az így felszabaduló pénzeket az alternatív energia felhasználás ösztönzésére kell fordítani - hangsúlyozta Garamhegyi Ábel szerdán Buda...
A lengyel állami tulajdonú gázszolgáltató vállalat 20 évre szóló szerződést írt alá a Quatar Gas-al folyékony földgáz szállítására vonatkozóan, hogy csökkentse függőségét az orosz földgáztól. (ProfitLine.hu)
A részvénypiaci szárnyalás folytatódása a feltörekvő piacokon elegendő volt ahhoz, hogy a részvényalapok népszerűsége továbbra is fennmaradjon, a legfrissebb adatok szerint ugyanis a múlt héti...
Csehországban az ipari termelői árak márciusban 1991 óta nem látott mértékben csökkentek, miután a globális gazdasági lassulás miatt csökkentek a nyersanyagok és az ipari javak költségei. (ProfitLine.hu)
Továbbra is tartozik dolgozóinak a salgótarjáni öblösüveggyár, a cég a februári béreket áprilisban fizette ki, de a márciusi munkabért még mindig nem kapta a 277 alkalmazott - mondta az MTI-nek szerdán a munkaügyi felügyelőség ellenőre.
A kisebb fuvarozó cégeket érte el először a válság, a fennmaradásért minimalizálni kell költségeiket, és tankolási, beszerzési közösségeket kell alakítaniuk - hangzott el a Magánvállalkozók Nemzetkö...
Eddig csupán a gazdasági válság negatív hatásairól hallottunk. De a válság jó és hasznos eredményeket is indukálhat. A business coaching technikái többek között arra tanítanak, hogy a legnehezebb időkben is képesek legyünk helytállni, elkerülni a fizikai tünetekkel is párosuló kiégést, s majd nyert helyzetből indulni a fellendülés idején.
Nyolcadik napja emelkedett az indiai részvénypiac, miután a külföldi befektetők erőteljes vételekbe kezdtek az ország értékpapírjai körében. A Sensex index 2,9 százalékkal 11,284.73 pontra emelkedett, míg az S&P CNX Nifty index 3 százalékkal 3,484.15 pontra erősödött. (ProfitLine.hu)
Európához hasonlóan a régió sem mutat határozott irányt az eddigi kereskedésben, a tőzsdék vegyes hangulatban várják a délutáni amerikai makroadatokat. Bár a befektetői hangulat egyértelműen rosszabb...
A páncélozott autókról eddig azt gondoltuk, hogy a magas rangú politikai és katonai vezetők kiváltsága, ezzel szemben már az X5-ös BMW-hez is kérhető az AK-47-esek elleni védelem. A Security Plus - kiemelt biztonsági - felszereltséggel kínált modell a korábbi X5 Security továbbfejlesztett változata, melynek golyóálló védelme 6-os osztályzatot kapott a tesztek során....
A FOTEX HOLDING SE Nyrt. tájékoztatása szerint leányvállalata, a Downington Holding Sárl a Concorde Zrt. részére adott megbízással 2009. április 14-én 150.000 db Fotex részvényt vásárolt 290,- Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az előrejelzés normál időkben sem könnyű feladat, válságban pedig igazi kihívássá válik. A bizonytalanság annál nagyobb, minél többféle forgatókönyvet tudunk elképzelni - véli Antonio Fátas az INSEAD...
A Fotex leányvállalata, a Downington Holding Sárl a Concorde Zrt. részére adott megbízással 2009. április 14-én 150.000 db Fotex részvényt vásárolt 290,- Ft/db átlagáron. Ezen tranzakcióval a...
Állami szerepvállalással, uniós források bevonásával szükség lenne a valamennyi települést elérő, gyors hálózati alapinfrastruktúrára - bár a szélessáv Magyarországon igen drága
Mintegy 300 dolgozójától kell megválnia "a körülmények hatására" az ISD Dunaferr Zrt.-nek - közölte az MTI-vel szerdán a társaság. A cég a létszámleépítéssel egy időben közel 100 kölcsönzött munkatárs...
Az ISD Dunaferr Zrt. vezetősége új cselekvési programot fogadott el annak érdekében, hogy a vállalat üzleti tevékenységét hosszú távon és fenntartható módon biztosítsa. A cég vezetésének döntése a...
A gazdasági minisztérium államtitkára, Garamhegyi Ábel szerint a hagyományos gázár támogatást fokozatosan meg kell szüntetni és az így felszabaduló pénzeket az alternatív energia felhasználás ösztönzésére kell fordítani - közölte a magyar biogáz konferencián. (ProfitLine.hu)
Spanyolország legújabb kori történetében először idén márciusban éves szinten estek a fogyasztói árak; a nemzeti statisztikai hivatal (INE) szerdai jelentése szerint 0,1 százalékos volt a mérséklődés ...
Továbbra is tartozik dolgozóinak a salgótarjáni öblösüveggyár, a cég a februári béreket áprilisban fizette ki, de a márciusi munkabért még mindig nem kapta a 277 alkalmazott - mondta az MTI-nek szerdán a munkaügyi felügyelőség ellenőre.
A mikro-, kis- és középvállalatok által választott finanszírozási források közül továbbra is a belföldi banki hitel a legjelentősebb - derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás banki szolgáltatásokra vonatkozó 2009. első negyedéves eredményeiből - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. közzétette, hogy a leányvállalata, a Katlan Befektetési Zrt. ma rendkívüli közgyűlést tartott, mely elfogadta a társaság átalakulását. A...
Az APEH ügyfélszolgálatokról a közelmúltban közzétett ügyfél elégedettség felmérés eredményei a mai napon sajnos köszönőviszonyban sem voltak a valósággal az egyik fővárosi irodában. Sajnos az ügyintézés színvonalát nem volt alkalmam megtapasztalni, mivel 40 perc várakozás után kénytelen voltam visszaadni a sorszámot....
A magyar gazdaság válságának leküzdéséhez meg kell indítani a szerkezeti reformokat - mondta az InfoRádiónak Chikán Attila, a Reformszövetség egyik tagja. A volt gazdasági miniszter hozzátette: ehhez nem elég az új kormány rendelkezésére álló egy év, éppen ezért szerencsésebb lett volna az előrehozott választásokat tartani.
Munkaügyi miniszter lesz Herczog Lászlóból, a bizottság elfogadta. A szakember a rendszerváltás óta minden kormánynak dolgozott, szerinte a törekvésekben nincs is akkora különbség