A bürokrácia csökkentése érdekében a román kormány az adó- és illetékrendszer egyszerűsítéséről döntött, így első lépésben 179 illetéket és tarifát szüntet meg. (ProfitLine.hu)
A tegnapi amerikai emelkedés hatásársa Európa is pluszban nyitott ma, azonban mostanra az eladók kerekedtek felül, így a vezető részvényindexek enyhe mínuszban tartózkodnak. Hangulatromlásról...
Ugyan a kínai gazdaság teljesítménye egy évtized óta a legnagyobb ütemben csökkent (6,%) ez év első negyedében,azonban az ipar márciusban már 8,3 százalékkal emelkedett éves szinten, a január és februári 3,8 százalék után. (ProfitLine.hu)
Szili Katalin szerint Vahl Tamás gazdaságiminiszter-jelölt visszalépése nem befolyásolja a jövő hétfői miniszteri eskütételeket. A házbizottság ülése után elmondta: a miniszterelnök kijelöli azt a ...
Három napnyi emelkedés után csütörtökön csökkent a hongkongi részvénypiac, főként a kínai kötődésű vállalatok részvényeinek csökkenése miatt, miután közzétették az első negyedéves kínai gazdasági növekedés adatait. (ProfitLine.hu)
Noha márciusban az előző hónapokhoz képest nőtt a bejelentett új álláshelyek száma, a munkaerőpiac továbbra is bizonytalan. Az elbocsátások a férfiakat jobban érintik, mint a nőket
Az Országgyűlés nem szabályozta, hogy az európai parlamenti választáson induló pártok mennyit költhetnek a kampányukra - mondta Tóth Zoltán választási szakértő. A szakember ezzel összegfüggésben arra ...
Februárban az eurózóna ipari termelése a szezonálisan kiigazított adatok alapján 2,3 százalékkal csökkent, míg az egész EU-ban 1,9 százalékos volt a visszaesés. Januárban a felülvizsgált adatok alapján a visszaesés 3,5 százalékról 2,4 százalékra mérséklődött az eurózónában. (ProfitLine.hu)
Bajnai Gordon miniszterelnök ma reggel elfogadta Vahl Tamás gazdasági miniszterjelölt visszalépését és a visszalépésre vonatkozó érveit. 2009.04.16 09:25 Egy kormánytaggal kevesebb - Bajnai...
Csütörtök délelőtt tartotta sajtótájékoztatóját a Magyar Sörgyártók Szövetsége. A rendezvény központi témája a hazai söripar 2008-as helyzete volt, de természetesen szó esett az idei tervekről és várakozásokról is....
Románia 80 százalékos állami hitelgaranciát nyújt a francia Renault gépkocsigyártónak, amely 83 millió euró értékű hitelt vesz föl az Európai Beruházási Banktól - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A Magyar Nemzeti Bank 2009. április 15-től megújított bankjegyeket bocsát ki. Az egyes címletek korszerűbb változatai megjelenésükben a korábbiakkal csaknem megegyezők, azonban további, fokozott...
Csődvédelmet kért hitelezőivel szemben a General Growth Properties, a második legnagyobb amerikai bevásárlóközpont tulajdonos. A pénzpiaci válság egyik legnagyobb áldozatává vált a társaság, amely 200 bevásárlóközponttal rendelkezik 44 amerikai államban - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A válság mélyülése és az energiaárak zuhanása miatt márciusban minden eddiginél - 1996 óta állnak rendelkezésre adatok - alacsonyabb szintre süllyedt az eurozóna 12 havi fogyasztói árindexe. Az...
A napi fogyasztási cikkek piacának értéke 2008-ban az inflációtól elmaradó mértékben növekedett. Az októberben kirobbanó gazdasági világválság hírére azonban 2008 negyedik negyedévében a tavalyi év legnagyobb piaci visszaesése következett be, 3,7 százalékkal csökkent a piac volumene....
Rekord alacsony szintre mérséklődött a tizenkét havi infláció márciusban az euróövezet tagországaiban: 0,6 százalékra a februári 1,2 százalékról - közölte az Eurostat. A márciusi tizenkét havi infláci...
Az európai gépjárműértékesítések márciusban 9 százalékkal csökkentek, mely az elmúlt hat hónapban a legkisebb mértékű visszaesés, miután a kormányzatok által támogatott intézkedések megemelték a Fiat és a Volkswagen márkák iránti keresletet Németországban és Franciaországban. (ProfitLine.hu)
Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 12 hónapos (D100310) diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 40 milliárd forintnyi mennyiségre 108.9 milliárd forint összegben...
A lengyel rendőrségnek sikerült kézre kerítenie az t a bűnszövetkezetet, amely Európa szerte több tízezer eurónyi hamis bankjegyet terített szét, nevezetesen Franciaországban, Németországban, Hollandiában és Spanyolországban....
Nyártól már tartalékgépe is lesz a Wizz Airnek, a légitársaság svájci székhelyet tervez és még az idei évben is 30%-os forgalombővülést érhet el - nyilatkozta a cég vezérigazgatója, Váradi József a...
Noha márciusban az előző hónapokhoz képest nőtt a bejelentett új álláshelyek száma, a munkaerőpiac továbbra is bizonytalan. A foglalkoztathatóság javítását segítő programok mellett hatékonyabb párbeszédet, együttműködést sürgetnek a szakemberek a hazai és nemzetközi munkapiac szereplői között - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A napi fogyasztási cikkek (FMCG) piacának értéke tavaly az inflációtól elmaradó mértékben nőtt, az utolsó negyedévben viszont 3,7 százalékkal, az idén az első két hónapban pedig 2 százalékkal csökkent a piac volumene mintegy 5 százalékos infláció mellett - derül ki a GfK Hungária 2008. évi kereskedelmi trendeket összegző tanulmányából, a Kereskedelmi Analízisekből - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A piaci prognózisnál valamivel rosszabb eredményekről számolt be a Nokia percekkel ezelőtt közzétett első negyedéves gyorsjelentésében, a társaság bevételei 9.3 milliárd euróra rúgtak, miközben az...
Nagyvállalatok számára is elérhetővé teszi hazánkban szolgáltatásait az ADP Streamline. A világ egyik legnagyobb nemzetközi outsourcing szolgáltatója a NEXON-t bízta meg magyarországi képviseletével - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Május és július között a lejáró 490 milliárd forintnyi állománnyal szemben 520 milliárd forintnyi 3 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegy (DKJ) kibocsátását tervezi az Államadósság Kezelő Központ -...
Kiútkeresés - ez a legfőbb feladata most recesszió idején sok vezetőnek, s a HR terület irányítóinak is. Épp ezért egyre több szervezetnél merül fel annak igénye, hogy saját kereteiken túllépve versenytársaik, az azonos iparágban, területen vagy struktúrával működő szervezetek gyakorlatát megismerjék.
A diákmunka nem egyszerűen pénzkereseti lehetőséget, hanem a fiatalok karrierjének megalapozását is jelentheti áprilistól, a második legnagyobb országos hálózattal rendelkező iskolaszövetkezet ugyanis útjára indította a Dolgozz a jövődön! programot, amelynek keretében a kiemelkedő diák-munkavállalók Fürge Diák Karriercsomagot szerezhetnek munkaévük végén.
Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága 13 igen és 10 nem szavazattal támogatta Hiller István oktatási és kulturális minisztert pozíciójának megtartásában. A tárcavezető - aki folytathatja munkáját a Bajnai-kormány ideje alatt is - miniszterjelölti meghallgatásán az Új Tudás program folytatását ígérte - adta hírül a Hirado.hu.
Az Állami Nyomda Nyrt. tájékoztatása szerint 2008. évi osztalékra jogosító törzsrészvényt utoljára 2009. május 8-án lehet vásárolni a tőzsdei forgalomban. Az osztalékfizetés kezdő időpontja 2009. május 20 - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A tegnapi napon a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006. szeptemberi döntése (a Paksi Atomerőmű Rt. első közbeszerzési eljárása) jogerős lett. Ezzel a GVH által feltárt informatikai kartellekből három...
Továbbra is magas érdeklődés mellett 64 bázisponttal csökkent a 12 hónapos diszkont kincstárjegy (D100310) hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján, így az átlaghozam a korábbi 10,79 százalékról 10,15 százalékra mérséklődött. (ProfitLine.hu)
Tíz százalék feletti államháztartási hiány-előrejelzést készül beállítani az új, súlyosan recessziós pénzügyi év költségvetésébe a brit kormány. Független londoni elemzők már jó ideje 10 százalékot me...
Az MDF baranyai szervezete Szili Katalin szocialista jelöltet támogatja a májusi pécsi időközi polgármester-választáson - közölte Habjánecz Tibor, a párt megyei elnöke az MTI-vel csütörtökön. Az MDF s...
A finn Nokia Corp. csütörtökön közzétett első negyedéves eredményében a nyeresége 90 százalékkal esett vissza éves szinten a válság következtében hanyatló kereslet miatt. (ProfitLine.hu)
0.4 dolláros egy részvényre jutó nyereségre tett szert a JP Morgan az első negyedévben és a bevételek is felülmúlták a várakozásokat. A cég tőkemegfelelését mérő Tier 1 rátája 11.3% volt március...
A korábbinál nagyobb hitelösszegre, és annak akár 90 százalékára is kezességet vállalhat mostantól a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., miután az EU jóváhagyta a társaság kezdeményezését a kis- és közepes vállalkozásoknak nyújtható állami támogatás növelésére....
A dollár euróval szemben folytatódó erősödésével párhuzamosan a forint reggel óta intenzíven gyengült a közös európai fizetőeszközhöz mérten, miközben a lengyel zloty és a cseh korona csak...
A válság mélyülésére és az ebből adódó keresletcsökkenésre reagálva világszerte tömegével válnak meg alkalmazottaiktól a vállalatok, jelentős fejtörést okozva a kormányok számára, az USA-tól kezdve...
A JPMorgan Chase csütörtökön közzétett első negyedéves eredménye szerint 2.1 milliárdos nyereségre tett szert, köszönhetően az emelkedő betétállománynak és az alacsony alapkamatnak. Mindazonáltal a nyereség 13 százalékkal maradt el a tavalyinál, azonban jobb, mint az elemzői várakozások. (ProfitLine.hu)
A globális válság fájdalmas csapást mért Magyarországra - írja a Kommerszant a magyar belpolitikai fejlemények kapcsán és kiemeli: a szakértők többsége szerint a megszorítások elkerülhetetlenül a...
Több tízezer brit banki dolgozó kaphatja meg a tavalyi év utáni bónuszát, annak ellenére, hogy a kormányzati mentőcsomag kiutalásakor aláírt szerződés kifejezetten megtiltotta a kincstári segélyek ilyen típusú felhasználását....
Tíz százalék feletti államháztartási hiány-előrejelzést készül beállítani az új, súlyosan recessziós pénzügyi év költségvetésébe a brit kormány. Független londoni elemzők már jó ideje 10 százalékot mesze meghaladó, sőt esetenként inkább 20 százalékhoz közelebbi brit deficitet jósolnak - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Tegnap megtört az USA-ban a napok óta tartó korrekció, mely mindenképpen pozitív jelzésként értékelhető, azonban jelenleg arra elég, hogy Európában és a régióban is enyhe pluszban oldalazzanak a...
A képviselők 4 évnyi költségtérítésébe kerül a népszavazás, ami pont a költségtérítés szabályozásáról szól. Az MSZP előrébb hozná a döntést, a szakértő szerint kizárt, hogy ne legyen referendum
A háztartási adókedvezmény olyan esetekben is számlakérésre ösztönözheti az embereket, ahol eddig mindkét fél jobbnak látta "diszkréten" elintézni a fizetést
A világ vezető mobiltelefon-gyártója, a finn Nokia az idei első negyedévben éves szinten 90 százalékos profitcsökkenést szenvedett el. A finn óriásvállalat adózott nyeresége 122 millió euróra zuhant a...
A gazdasági válság elérte a magyar söripart is, így a sörgyárak teljes értékesítése tavaly 7 százalékkal maradt el az előző évitől - mondta Sivó Imre, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (sörszövetség) ...
Noha márciusban az előző hónapokhoz képest nőtt a bejelentett új álláshelyek száma, a munkaerőpiac továbbra is bizonytalan, a foglalkoztathatóság javítását segítő programok mellett hatékonyabb párbeszédet, együttműködést sürgetnek a szakemberek a hazai és nemzetközi munkapiac szereplői között - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)