Inkább gyengének mondható a forint, a következő hónapokban pedig továbbra is hozzá kell szoknunk a 300 forintos euróárfolyamhoz, és a svájci frank sem lesz mostanában újra 150 forint - fejtette ki...
A hitelpiaci válság következtében Európában mintegy 7 millió négyzetméter bevásárlóközpont fejlesztés halasztása vagy meghiúsulása várható, közölte a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlan tanácsadó a legfrissebb "Európai Bevásárlóközpont Fejlesztések" kutatása alapján....
A korábbinál nagyobb hitelösszegre, annak akár 90 százalékára is kezességet vállalhat mostantól a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., miután az EU jóváhagyta a társaság kezdeményezését a kis- és közepes...
Bankmentő csomagoktól hangos az európai sajtó immár lassan fél éve, az EU tagállamai sorra jelentik be bankjaik megtámogatására életre hívott különféle programjaikat. Az Európai Bizottság adatai...
Várhatóan 100 ezer négyzetméterrel bővül az idén a Magyarországon a meglévő, több mint 1,1 millió négyzetméter bevásárlóközpont terület, ugyanakkor finanszírozási nehézségek miatt több bevásárlóközpon...
A 187 ezer hazai gazdálkodó összesen 394 milliárd forint uniós és hazai támogatást kapott tavaly - mondta Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Pápán, a kétnapos II. M...
Az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság határozott és változatlan álláspontja alapján nem számítunk az euróbevezetési szabályrendszer lazítására, így a feltörekvő európai térség esetleges...
Közös, úgynevezett co-branded hitelkártyát dobott piacra 2009. április 14-től az Erste Bank Hungary Nyrt. és a Wizz Air, Közép-Kelet Európa legnagyobb diszkont légitársasága. A MasterCard típusú Wizz Air Hitelkártya kiemelkedik a légitársaságokkal közös hitelkártyák sorából, mert a hozzá kapcsolódó pontgyűjtő programmal a repülés még könnyebben elérhetővé válik....
A kormánynak mindent meg kell tennie, hogy a megszorítások ne érintsék a gyermeket nevelőket, ezért a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) felszólítja a kormányt: a válságkezelés során kiemelt fig...
Kritikus időben vette át Magyarország kormányzását Bajnai Gordon miniszterelnök - mutatott rá az új kormányfőnek csütörtökön küldött üdvözlő üzenetében az Európai Bizottság elnöke. José Manuel Dura...
A Harley-Davidson Inc. első negyedéves nyeresége 37 százalékkal csökkent a csütörtöki bejelentés szerint, emellett várhatóan 400 fős elbocsátásra kényszerül a beszűkült piacnak köszönhetően. (ProfitLine.hu)
Dánia május elsejétől lehetővé teszi a korlátlan munkavállalást a magyar állampolgárok számára - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön. A tárca közleményében üdvözölte a dán kormány döntését....
Az igazat megvallva eléggé különös belegondolni, hogy néhány évvel a háborút követően valaki egy afgán fővárosban található ingatlannal bővítse a portfólióját, a számok mindenesetre a korábbi háborús gócpont mellett szólnak....
Dánia május elsejétől lehetővé teszi a korlátlan munkavállalást a magyar állampolgárok számára - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel. A tárca közleményében üdvözölte a dán kormány elha...
Nem várható a kelet-európai EU-tagállamok gyorsított euróövezeti felvétele, közölte csütörtökön Londonban kiadott elemzésében a Fitch Ratings. A legnagyobb európai hitelminősítő leszögezte: a térségi ...
Anders Fogh Rasmussen, a NATO leendő főtitkára a muzulmánok "fő ellensége", amiért dán kormányfőként megvédte a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák publikálását - jelentették ki afganisztáni tálib l...
Megálljt parancsoltak az indiai részvénypiacoknak, mintegy 8 napnyi, 18 százalékos erősödés után, azon aggodalmak miatt, hogy a közelgő országos választások bizonytalanságot okozhatnak a befektetők körében. A Sensex index 3 százalékkal 10,947.40 pontra csökkent, míg az S&P CNX Nifty index 3,3 százalékkal 3,369.50 pontra mérséklődött. (ProfitLine.hu)
Közös, úgynevezett co-branded hitelkártyát dobott piacra 2009. április 14-től az Erste Bank Hungary Nyrt. és a Wizz Air. A MasterCard típusú Wizz Air Hitelkártya pontgyűjtő programmal is rendelkezik....
Úgy tűnik van, akit az alacsony osztalék sem tántorít el attól, hogy ELMÛ részvényeket vásároljon: percekkel ezelőtt 27,000 forintnál cserélt gazdát a piacon 10 ezer darab részvény. Ez 10.3%-os...
Kevesebbet vásárolunk, de nem az olcsóbbat vesszük, a napi bevásárlásokat leginkább a szupermarketekben végezzük - ezt mutatja 2008 utolsó negyedéve és 2009 eleje a GfK felmérése szerint.
A megnövekedett adminisztrációs terhek miatt az orvosok egyre kevésbé tudnak odafigyelni a betegekre, akik egyre többet panaszkodnak. Emberi méltóságunkban is egyre többször sértenek meg minket
Soha nem övezte a bankszektort az elmúlt 60 év során akkora figyelem, mint napjainkban. Az amerikai gazdaság a Nagy Gazdasági világválság óta nem tapasztalt ilyen hosszú krízist, az amerikai társaságok pedig ilyen mértékű haszonveszteséget. Mostanra világos, hogy a bankszektornak mint az amerikai piac legfőbb motorjának milyen irányban kell keresnie a megoldást. (ProfitLine.hu)
Világszerte tragikus volt a március az autópiacon, a Concorde elemzője szerint pedig a jelenleg futó autóvásárlást támogató programok hosszú távon nem fenntarthatók és elsősorban előrehozott...
Az Egyesült Államokban a szezonálisan kiigazított adatok alapján március hónap folyamán a megkezdett ingatlanépítések száma évesített adatok alapján 10,8 százalékkal 510,000 egységre csökkent a felülvizsgált februári 572,000 egységről, valamint 48,4 százalékkal elmaradt az előző évi 988,000 egységtől. Az elemzői várakozások 540,000 egységre történő csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Gyenge forint, gazdasági válság, egyre nehezebben fizető adósok, lakásárverések. Orbán Róberttel, az Árverezőház vezérigazgatójával beszélgettünk a végső útról, a lakás elárverezéséről. Orbán Róbert,...
Továbbra is komoly visszaesést várnak az autóiparban a Calyon Bank elemzői: a szakértők szerint idén az Egyesült Államokban 18 százalékos, Nyugat-Európában pedig 13 százalékos visszaeséssel lehet számolni. Márciusban a legtöbb gyártó az előzőekhez hasonló csökkenésről számolt be, de vannak üdítő kivételek is, a Fiat például közel 15 százalékkal növelte termelését....
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 53,000 fővel 610,000 főre csökkent az előző heti felülvizsgált 663,000 főről a csütörtökön közzétett adatok alapján. (ProfitLine.hu)
Új direktbiztosítási szolgáltatót indított április elején az AEGON Magyarország, amely a jövőben internetes megoldásaival kíván élen járni a biztosítási piacon. Az AEGONdirekt.hu oldalon írásos...
Márciusban mind a megkezdett házépítések mind a kiadott építési engedélyek száma tovább csökkent az Egyesült Államokban, az elbocsátottak számának emelkedése és a szigorúbb hitelezési feltételek...
Bár az elbocsátási hullám valószínűleg még nem ért véget az USA-ban, múlz héten 53 ezerrel kevesebb (610 ezer) munknélküéi segélykérelmet regisztráltak, minz egy héttel korábban. A heti friss...
Internetes adatlopási rekordév volt a tavalyi - erre már a magyar jognak is reagálnia kell. Az ombudsman már lépett is: büntetni kell, aki e-mail címekkel üzérkedik
A Diákhitel Központ (DK) április 15-én megtartott aukcióján a DK2011/02 elnevezésű kötvénysorozatból felajánlott első, 6 milliárd forintos részletre 22 darab ajánlatot nyújtottak be a befektetők 14,05...
Az a bizonyos állatorvosi ló - amelyen minden betegség megtalálható - juthatott az APEH dél-alföldi ellenőreinek eszébe, amikor egy szarvasmarha-forgalmazással foglalkozó társaságnál tartottak utólagos bevallásvizsgálatot. A cég ugyanis engedéllyel nem rendelkező vállalkozásoktól vásárolt fel állatokat, majd azokat szabálytalanul értékesítette. Az ellenőrzés 65 millió forint adókülönbözetet tárt…
Felmérések szerint egy évvel azután, hogy Nagy-Britanniában kötelezővé tették a megújuló üzemanyagok bizonyos százalékban történő adagolását, a káros-anyag kibocsátás nem csökkent, hanem még 1,3 millió tonnával emelkedett is. A környezetvédők is egyetértettek abban, hogy a bioüzemanyagok bevezetését nem előzték meg megfelelő hatástanulmányok....
Mérsékelt pluszban tartózkodnak a főbb amerikai határidős indexek a nyitást megelőzően, a Dow futures 35, az S&P futures 5, a Nasdaq futures pedig 20 ponttal került feljebb. A hangulatot a JP Morgan...
Az Európai Unió (EU) jóváhagyta a a társaság kezdeményezését a kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv-k) nyújtható állami támogatás növelésére. (ProfitLine.hu)
Közel ezermilliárd dollár kárt okoztak az Egyesült Államokban tavaly, egyetlen év alatt a vállalati csalások és visszaélések. Furcsa, de ez arányait tekintve mégis jónak mondható, hiszen számos...
Csaknem két évtizede a legnagyobb arányban, 18,4 százalékkal esett vissza az euróövezet tagállamainak együttes ipari termelése februárban az egy évvel korábbihoz képest. Januárról februárra az ipar ki...
Jogerőssé vált a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006. évi szeptemberi döntése a Paksi Atomerőmű Rt. első közbeszerzési eljárásáról, s ezzel a hivatal által a feltárt informatikai kartellekből már hár...
Pénteken, azaz holnap délelőtt 11 órakor kezdődik az új Bajnai-kormány első ülése, amelynek elején Bajnai Gordon sajtónyilvános beszédet tart. Elképzelhető, hogy ennek során már képet kaphatunk a...
Megállapodott egymással az ukrán kormány és a kijevi jegybank az ukrán pénzintézetek feltőkésítését tartalmazó csomagról, eleget téve az elnök elvárásainak, és csillapítandó az IMF aggodalmait -...
Az elmúlt hetekben erősödésnek indult a forint árfolyama, ami hatására egyre több befektetőben vetődik fel a kérdés miszerint trendváltás, avagy csak egy korrekció bontakozott-e ki nemzeti valutánk...
Ha nem kellően felpumpált vagy rossz minőségű gumikkal autózik, a szokásosnál többször kényszerülhet tankolni. Mivel egy autó üzemanyag‑fogyasztása negyedrészben az autógumi minőségétől függ, nem mindegy milyent használunk - s ez a CO2‑kibocsátás miatt sem másodlagos....
Egyelőre óvatosan kell megítélni a múlt havi tőzsdei árfolyam-erősödéseket, amelyek máris olyan reményeket táplálnak, hogy megindult a szélesebb körű gazdasági kilábalás - mondta a New York-i tőzsde vezetője
Mesterházy Attila mellett Veres János is kapott jelölést az MSZP frakcióvezetői posztjára a munkacsoportoktól - tudta meg az MTI több szocialista politikustól csütörtökön. Lendvai Ildikó többek között...
Egyelőre óvatosan kell megítélni a múlt havi tőzsdei árfolyam-erősödéseket, amelyek máris olyan reményeket táplálnak, hogy megindult a szélesebb körű gazdasági kilábalás, mondta csütörtökön Londonban idézett nyilatkozatában a New York-i értéktőzsde vezetője - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Ma tartotta éves rendes közgyűlését a TVK, melyen nem meglepő módon elfogadásra kerültek az előterjesztett határozati javaslatok. Mindennek megfelelően a társaság részvényenként 82 forintos...
Csütörtöktől szombatig tart nyitva a kőbányai Vásárvárosban a RENEXPO Central Europe 2009, a régió legnagyobb megújulóenergia-ipari kiállítása, ahol 100 kiállító ad aktuális képet a megújulók kiaknázásának előremutató lehetőségeiről. Az idei RENEXPO fókuszában a közösségi, decentralizált, független energiatermelés áll, amelyben egyszerre kap szerepet a biomasszából és biogázból kinyert energia, a…
Bár az új kormány válságkezelő programja még nem ismert, az Automóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) szerint az új kabinet "aggodalomra okot adó" személyi összetétele, valamint a parlament előtt lévő adó- és járulékjavaslatok indokolttá teszik a szombati demonstráció megtartását - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)