2011. április 8. péntek

ápr. 8
9:04
Új csúcsokra készül a forint (Portfolio)
A csütörtöki újabb japán földrengés nem okozott érdemi, illetve tartós nemzetközi befektetői hangulatromlást, ez pedig segíthet a forintnak újabb csúcsokra törnie a vezető devizákkal szemben. 2011...
ápr. 8
9:05
Magyarországnak csökkentenie kell az adókat és a nyugdíjkedvezményeket (HR Portál)
A csütörtökön nyilvánosságra hozott "Út a növekedéshez" című OECD-tanulmány ajánlásokat tesz az idősebbek továbbfoglalkoztatására, a vállalkozásokat érintő szabályozások egyszerűsítésére, a munkajövedelmeket terhelő adók csökkentésére, az oktatási rendszer eredményességének javítására.
ápr. 8
9:05
Megnyugodtak a kedélyek - emelkedés jöhet Európában (ProfitLine)
A várakozások szerint erősödéssel indulhat az európai kereskedés, látva az ázsiai piacok emelkedését, a befektetők visszatérhetnek a kockázatosabb eszközök felé, miután kiderült, hogy a tegnapi japán földrengés nem okozott komoly károkat.
ápr. 8
9:07
Remekelt a japán részvénypiac (ProfitLine)
A tokiói értéktőzsde fő mutatója pénteken meredeken emelkedett erős fedezeti vásárlások miatt, miután kiderült, hogy a csütörtöki utórengés nem okozott újabb nagy károkat.
ápr. 8
9:12
Mennyivel nagyobb teher a számlák befizetése, mint tíz éve? (Infostart)
A kormány a lakossági teherbíró-képességre hivatkozva nemrég bejelentette, hogy július 1-től befagyasztja a rezsidíjakat. Az lakossági energiaszolgáltatás díjai az elmúlt években jelentős mértékben, az inflációt meghaladva növekedtek, de nagy kérdés, vajon a bérek változása képes volt-e lépést tartani ezzel az emelkedéssel. Nagyobb terhet jelent-e a számlák befizetése most, mint 10 éve?
ápr. 8
9:14
Veszteséggel nyitott a BUX, erősödik a forint (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,65 pontos csökkenéssel, 24.434,73 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,07 százalékos gyengülést jelent.
ápr. 8
9:15
Dicséretes növekedést produkált a külkermérlegünk (Privátbankár)
A külkereskedelmi mérlegünk az év második hónapjában 221 milliárd forint aktívumot mutatott, ami 113 milliárd forintos javulást jelent az előző év azonos időszakához képest
ápr. 8
9:18
Egyelőre nem látszik a fordulat (Portfolio)
Még ma sem számít korrekcióra Farkas Róbert, a Strategon üzletkötője. Amíg a dollár az amerikai költségvetési vita miatt továbbra is gyengélkedik, addig a feltörekvő piacra áramló pénz tovább fogja...
ápr. 8
9:18
Ezért vesz Ausztriában nyaralót egyre több magyar (Pénzcentrum)
Egyre több magyar keres második otthont magának Ausztriában. Míg Bécsben inkább befektetési céllal, addig a síparadicsomok környezetében inkább magánhasználatra keresgélnek a magyarok....
ápr. 8
9:20
Vannak még csodák (Portfolio)
Egy fuvarozással foglalkozó brit vállalkozó nem kevesebb, mint 564 800 km-t tett meg a Citroen Jumper kisteherautója hátsó tengelyére szerelt Michelin gumiabroncsokkal. Ez annyi mintha tizennégyszer...
ápr. 8
9:22
Egy hónap után újra megnyitja gyárait a Toyota (Portfolio)
Hamarosan újrakezdi a termelést japán gyáraiban a Toyota az egy hónapja tartó leállás után, amit a japán katasztrófa miatt volt kénytelen meglépni. Egyelőre csak 10 napra nyitnak ki a gyárak és akkor...
ápr. 8
9:24
Magyarország újra reflektorfénybe kerülhet (Portfolio)
Az eurózóna perifériás országai komoly adósságproblémával küszködnek, Görögország és Írország már korábban segítségre szorult, Portugália hamarosan egy nagyobb mentőcsomagot kap, míg Spanyolország...
ápr. 8
9:26
Elképesztő többlet a magyar külkermérlegben (Portfolio)
Az eddigi történelmi csúcsnak számító tavaly novemberi 676 millió eurónál is jóval több, 816,4 millió eurós szuficit alakult ki idén februárban a külkereskedelmi mérlegben - tette közzé az előzetes...
ápr. 8
9:30
Rekord szintre nőtt a külkereskedelmi mérleg aktívuma (Infostart)
Februárban euróban számolva a kivitel 27, a behozatal 20 százalékkal nőtt tavaly februárhoz képest, a külkereskedelmi mérleg 816 millió euró aktívumot mutatott, ami az egyenleg 422 millió eurós javulását jelenti - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján pénteken.
ápr. 8
9:33
Remek évkezdés a turizmusban: újra felfedeztük Budapestet (Privátbankár)
Az év elején nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma, ezen belül Budapesten a belföldi vendégeknek köszönhetően 5,1 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma
ápr. 8
9:35
Hajszálnyi gyengüléssel kezdett a tőzsde (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,65 pontos csökkenéssel, 24.434,73 ponton nyitott pénteken. Ez a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,07 százalékos gyengülést. Friss tőzsdei...
ápr. 8
9:36
Szabadság stop és kötelező túlóra a tüntetések napján (HR Portál)
A Készenléti Rendőrség egyik munkatársa azzal fordult a Liga Szakszervezetekhez, hogy az április 9-ére és 16-ára meghirdetett tüntetésre se tud elmenni, mert munkáltatója váratlanul szabadság stopot és kötelező túlórát rendelt el - írja a Hírszerző.
ápr. 8
9:36
EST MEDIA - ismét vételi kontraktusokat adtak el dr. Balázs Csaba cégei (ProfitLine)
Az EST MEDIA Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint az EST MEDIA Nyrt. igazgatósági tagja, dr. Balázs Csaba 98 százalékos irányítása alatt álló Stirling Investments Vagyonkezelő Kft. és a szintén dr. Balázs Csaba 98 százalékos irányítása alatt álló Canongate Investments Vagyonkezelő Kft. nyitott vételi kontraktusokat adtak el - olvasható a BÉT honlapján.
ápr. 8
9:36
Megtorpant a logisztikai piac (Portfolio)
A válság közepén a legtöbb ingatlanpiaci szakember véleménye az volt, hogy az ingatlanpiac egyik legrugalmasabb területe a logisztikai piac, és amellett, hogy ez a szektor tud a leggyorsabban...
ápr. 8
9:36
Bedőlt lakáshitelek: bankárok vitája a teendőkről (Pénzcentrum)
Nem várt sokkok hosszú sora rázta meg az elmúlt évben a magyar bankszektort. A kedvezőtlen szabályozói és piaci változásokkal szoros összefüggésben a lakáshitelezés csaknem egy évtizedes mélypontjára esett, a lakossági hitelkereslet a várakozásokkal ellentétben rendkívül alacsony maradt. A bankoknak több mint kétezer milliárd forintnyi késedelmes lakossági hitelportfóliót kell kezelniük, miközben…
ápr. 8
9:38
Szakadatlanul emelkedik a külkereskedelmi termékforgalom volumene (ProfitLine)
Februárban euróban számolva a kivitel 27, a behozatal 20 százalékkal nőtt tavaly februárhoz képest, a külkereskedelmi mérleg 816 millió euró aktívumot mutatott, ami az egyenleg 422 millió eurós javulását jelenti - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján pénteken.
ápr. 8
9:38
Nagyon magas nem-teljesítő hitelarány a magyar Raiffeisennél (Portfolio)
Az elemzői konszenzust lényegesen meghaladó, 1087 millió eurós nettó eredményről számolt be ma reggel közzétett éves gyorsjelentésében a Raiffeisen Bank International. Az osztrák bankcsoport...
ápr. 8
9:40
Alig mozdult nyitásban a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,65 pontos, 0,07 százalékos csökkenéssel, 24.434,73 ponton nyitott pénteken. A piaci hangulat továbbra is pozitív, azonban az OTP és a Mol a csütörtöki kereskedés során "ellenálláshoz" érkezett, így a két papírnak nem lesz könnyű tovább emelkedni, könnyen korrekció indulhat.
ápr. 8
9:40
A pénzpiacokhoz fordulna az IMF (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap pénzpiaci források bevonását fontolgatja, amivel azt az összeget növelné, amelyet bajba jutott ország megsegítésére különített el. Mindez abban a tanulmányban olvasható, amely...
ápr. 8
9:42
A líbiai konfliktus miatt már 32 havi csúcson az olajár (ProfitLine)
A Brent olajfajta ára több mint egy dolláros emelkedéssel új 32 havi csúcsra, 123 dollár fölé emelkedett pénteken reggel a líbiai olajmezőket ért támadás miatt.
ápr. 8
9:44
Csökkent a munkanélküliségi ráta Svájcban (ProfitLine)
Több mint két éve nem látott mélypontra csökkent a munkanélküliség Svájcban március folyamán, miután a vállalatok a növekvő igényekhez igazodva tovább növelték a foglalkoztatottak számát.
ápr. 8
9:48
Juncker: nincs pénzügyi akadálya Portugália támogatásának (Infostart)
Nincs pénzügyi akadálya Portugália támogatásának, elsősorban politikai jellegű problémát kell kezelni - mondta Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti gazdasági és pénzügyminiszterek csoportjának elnöke pénteken Gödöllőn az ECOFIN informális tanácskozása előtt újságíróknak. A portugál pénzügyminiszter biztos benne, hogy országa megkapja a segélyt. A svéd pénzügyminiszter…
ápr. 8
9:51
32 havi csúcsra kúszott fel az olajár (Privátbankár)
A Brent olajfajta ára több mint egy dolláros emelkedéssel új 32 havi csúcsra, 123 dollár fölé emelkedett pénteken reggel a líbiai olajmezőket ért támadás miatt. A felkelők és a Kadhafihoz hű erők egym...
ápr. 8
9:54
Indul az autópálya-felújítási szezon (Pénzcentrum)
Még ebben a hónapban megkezdődnek, de javarészt ősszel zajlanak majd az Állami Autópálya Kezelő Zrt. autópálya-felújítási programjának idei munkálatai - írja a Népszava....
ápr. 8
9:54
Nagyon magas nem teljesítő hitelarány a magyar Raiffeisennél (Portfolio)
Az elemzői konszenzust lényegesen meghaladó, 1087 millió eurós nettó eredményről számolt be ma reggel közzétett éves gyorsjelentésében a Raiffeisen Bank International. Az osztrák bankcsoport...
ápr. 8
9:56
Csak az OTP van talpon (Portfolio)
Tegnapi zárószintje közelében nagy forgalommal nyitott a BUX. Az index a vezető részvények vegyes teljesítménye miatt nem mutat érdemi elmozdulást. A felfelé húzó erőt az OTP jelenti, míg a...
ápr. 8
9:58
Fújódik a közösségi lufi? (Portfolio)
Hatalmas növekedést mutatott a magánkézben lévő internetes startup cégek értéke a negyedik negyedév óta az alapján, hogy az intézményi befektetők tranzakciói során milyen vállalatértékek adódtak. A...
ápr. 8
10:09
Részmunkaidő: életbe léphet az arányosan adható juttatások rendszere (HR Portál)
A részmunkaidős foglalkoztatás lehet a kormány által április 30-ra ígért Magyarország munkaterv egyik fő eleme. A munkaerő-piaci rugalmasság jegyében a jövőben valószínűleg életbe léphet az arányosan adható juttatások rendszere - cikkezi a Világgazdaság.
ápr. 8
10:09
EST MEDIA - Megállapodás született a Sziget Kft. és Újpest között (ProfitLine)
Az EST MEDIA Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a cégcsoport 51 százalékos tulajdonában álló Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. a tegnapi napon megállapodást kötött Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatával - olvasható a BÉT honlapján.
ápr. 8
10:11
Megkapta az Európai Bizottság a Portugál segítségnyújtási kérelmet (ProfitLine)
Az Európai Bizottság csütörtökön este megkapta Portugália hivatalos pénzügyi segítségnyújtási kérelmét - jelentette be Olli Rehn gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztos pénteken Gödöllőn az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (ECOFIN) informális tanácskozása előtt újságíróknak.
ápr. 8
10:12
Fogyasztáskorlátozással nézhet szembe Japán (Portfolio)
A japán kormány áramfogyasztási korlátozások bevezetését helyezte kilátásba annak érdekében, hogy a nyári hónapokban elkerülje a sorozatos áramkimaradásokat. A természeti szerencsétlenségekben...
ápr. 8
10:12
Több rezsit fizetünk most, mint tíz éve? (Pénzcentrum)
A kormány a lakossági teherbíró-képességre hivatkozva nemrég bejelentette, hogy a rezsidíjak július elsejétől befagyasztásra kerülnek. Az lakossági energiaszolgáltatás díjai az elmúlt években jelentős mértékben, az inflációt meghaladva növekedtek, de nagy kérdés, hogy vajon a bérek változása képes volt-e lépést tartani ezzel az emelkedéssel. Nagyobb terhet jelent-e a számlák befizetése most, mint…
ápr. 8
10:13
A BÉT közgyűlésén a 2011-15-re szóló stratégiáról is tárgyalnak (ProfitLine)
A szokásos napirendek mellett a Budapesti Értéktőzsde április 29-re összehívott éves rendes közgyűlésén a részvényesek a tőzsde 2011-2015. évekre szóló stratégiai irányairól is tárgyalnak - derül ki a BÉT honlapján pénteken közzétett meghívóból.
ápr. 8
10:15
A megugró import miatt a vártnál kevésbé nőtt a német külker többlet (ProfitLine)
A vártnál kisebb mértékben emelkedett Németországban február folyamán a kereskedelmi többlet.
ápr. 8
10:27
Visszakorrigálhat a forint? (Privátbankár)
Az euróval szemben tartja árfolyamát a forint, míg a svájci frankkal szemben kissé erősödött; délelőtt 9.30-kor az eurót 263,98 forinton jegyezték, míg a svájci frank árfolyama 200,72 forint volt a ba...
ápr. 8
10:30
Fizetéscsökkentés: visszamenőleg kiharcolható a különbözet? (Adózóna)
A fizetési elszámoló aláírása érvényes munkaszerződés-módosítás hiányában a fizetéscsökkentés elismerését jelenti? Olvasónk kérdésére az Adózóna munkajogásza, Horváth Linda válaszol.
ápr. 8
10:30
Hét éve nem látott fordulat! - Megint tombol az optimizmus (Portfolio)
Technikailag igen jól festenek a részvénypiacok, a főbb indexek már a februári lokális csúcsok közelében járnak, a japán földrengés és a közel-keleti feszültségek okozta félelmek láthatóan rövid...
ápr. 8
10:32
98 százalékos különadó: NAV-tanácsok bevallóknak (Adózóna)
A 98 százalékos különadó azt a magánszemélyt terheli, aki állami, önkormányzati vagyonnal gazdálkodó szervezeteknél munkavégzésre irányuló jogviszonyban állt, és aki a jogviszony megszűnésével - főszabály szerint - a 3,5 millió forintot, speciális esetben a 2 millió forintot meghaladó bevételhez jutott. A 2 millió forintot meghaladó kifizetés csak az állami vezetők, polgármesterek, (fő)jegyzők, a…
ápr. 8
10:42
"Foglalkoztatást ösztönző nyugdíjrendszer készül" (HR Portál)
Az európai átlagnál jobban gondoskodik Magyarország az idősekről, de az alacsony foglalkoztatottságot mindenképpen javítani kell ahhoz, hogy a rendszer fenntartható legyen. A Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője a Kossuth Rádió műsorában azt ígérte, hogy ennek szellemében alakítják át a nyugdíjrendszert.
ápr. 8
10:42
EUR/USD – költségvetési nyomás alatt a dollár (ProfitLine)
Tegnap az euró részéről megtörtént mind az, amire számítani lehetett, ami elmaradt az a short pozíciókat felvevők öröme. Sokan arra spekuláltak, hogy a Trichet nem fog konkrét jövőbeli lépésekről beszélni, ez így is történt, de a hosszú ideje erősödő euró nem gyengült a hír teljesülése után sem. Portugália 70 milliárd euró körüli mentőcsomagban fog részesülni, ez mindenképpen jó hír, de mégis ami…
ápr. 8
10:44
Szakszerevzetek: elfogadhatatlan a munka törvénykönyvének módosítása (HR Portál)
A szakszervezeteknek sokféle eszköz áll rendelkezésükre, hogy a kormányt rávegyék a párbeszédre. Sztrájkolni nem fognak, mert nem a munkáltatókkal van vitájuk - olvasható a Népszabadság összefoglalójában.
ápr. 8
10:44
Egyre nagyobb pluszok a nyugat-európai tőzsdéken (ProfitLine)
A fő nyugat-európai értéktőzsdék erősödéssel nyitottak pénteken, és tovább emelkedtek a kereskedés első órájában.
ápr. 8
10:45
Újfajta relativitáselmélet: vajon az arany vagy az ezüst lesz az erősebb? (Privátbankár)
Az arany és ezüst árfolyamának egymáshoz viszonyított relatív aránya hasznos lehet annak megítéléséhez, hogy melyik fog várhatóan emelkedni a másikhoz viszonyítva
ápr. 8
10:46
Elutasította a munkaszüneti napok bevezetését az Ab (HR Portál)
Nem lesz munkaszüneti nap sem a víz, sem a béke, sem az emberi jogok, sem a föld világnapja, miután az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította az erre irányuló népszavazási kérdéseket megfogalmazó beadványokat - adja hírül a Népszabadság.
ápr. 8
10:46
A helyi pénznek nevezett utalványok kockázatai (ProfitLine)
A "helyi pénznek" nevezett utalványok birtokosai kockázatokat kénytelenek elviselni, miközben ezen utalványok nem rendelkeznek a már meglévő törvényes fizetőeszközökhöz képest olyan extra tulajdonságokkal, amelyek miatt elősegítenék a kibocsátók pozitív célkitűzéseinek elérését - áll a pénteken megjelent MNB-szemle egyik cikkében.

Keresés