2011. július 1. péntek

júl. 1
11:27
Mától megszűnik a passzív táppénz (Adózóna)
Július 1-től lépnek életbe az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításai. Ennek értelmében megszűnik a passzív táppénz, míg a táppénzen lévők soron kívüli ellátásban részesülhetnek. A módosítás rendezi az egészségügyi dolgozók ügyeleti díjait és pihenőidejüket, továbbá kimondja: a szakmai kamarákba való belépés illetékmentes.
júl. 1
11:42
Sötét jövőkép: semmit sem tanult a világ a válságból (Privátbankár)
A bizonytalanság és heves mozgások sokkal inkább norma lesz, mint kivétel - egy friss elemzés szerint. A világ nem tanult a válságból, csak elodázták a problémákat
júl. 1
11:42
Az anyák munkába állását segítené az új program (HR Portál)
Óvodaépítési programba kezd a kormány, a tervek szerint néhány éven belül felszámolnák a jelenlegi súlyos óvodai férőhelyhiányt - tudta meg a Magyar Nemzet.
júl. 1
11:42
Meredeken korrigál az SPY ETF (ProfitLine)
Tovább folytatódott az emelkedés a tengerentúli piacokon a csütörtöki kereskedésben. A felpattanás a 126 dolláros szintről kezdődött, miután a 200 napos mozgóátlag is felzárkózott ebbe a magasságba és további támaszt tudott nyújtani a jegyzés számára. (Solar Capital)
júl. 1
11:44
Sok tragédát okoznak a kialvatlan sofőrök - miért? (HR Portál)
Az elmúlt napokban több súlyos közlekedési baleset is történt közvetlenül az autópályákat követő útszakaszokon. Nagy valószínűséggel a vezetők fáradtsága, kialvatlansága eredményezte a baleseteket. A sofőrök szerint a tachográfok bevezetésétől szaporodott meg a tragédiák száma - adja hírül a Magyar Rádió.
júl. 1
11:44
9,9 százalékon stagnál a munkanélküliségi ráta az euróövezetben (ProfitLine)
Az elemzői várakozásokkal összhangban nem változott, 9,9 százalék maradt májusban a munkanélküliségi ráta az euróövezetben (a szezonálisan kiigazított adatok szerint), ez a ráta az előző év azonos időszakához képest 0,3 százalékpontos csökkenést jelent - közölte pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
júl. 1
11:46
Diszkrimináció miatt hárommillió forintos bírság a Tescónak (HR Portál)
Diszkrimináció miatt hárommillió forintos bírságot kapott a TESCO Global Áruházak Zrt. A Fővárosi Bíróság (FB) azért élt ezzel a szankcióval, mert az áruház az életkora miatt nem alkalmazta az egyik jelentkezőt - írja a Világgazdaság.
júl. 1
11:46
Simor: a korábban vártnál elhúzódóbb lesz a kilábalás (ProfitLine)
A korábban vártnál elhúzódóbb folyamat lesz a kilábalás, a bruttó hazai termék (GDP) némileg lassabb növekedésével számol a jegybank elsősorban a kevésbé dinamikus külső kereslet miatt, valamint azért, mert a fiskális intézkedések várhatóan visszafogják a belföldi keresletet - mondta Simor András jegybankelnök, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének pénteki budapesti csúcstalálkozóján.
júl. 1
11:54
Megbolygatta a számokat a nyugdíjállamosítás (Portfolio)
Az utolsó négy negyedév alapján példátlan mértékűre javult az idei első negyedévben az államháztartás nettó finanszírozási képessége, amellyel párhuzamosan rendkívül nagy mértékben romlott a...
júl. 1
11:54
Így olcsóbb parkolni a reptéren egy hétig, mint taxival kimenni (Pénzcentrum)
A budapesti repülőtéren minimum 30 %-kal lettek olcsóbbak a hosszútávú parkoló árai, de kéthetes parkolás esetén csak a korábbi ár felét kell fizetni. A Budapest Airport az új árszabás bevezetését a nyaralási szezonhoz időzítette, vagyis mától, azaz július 1-től indul az árzuhanás. A számítás egyik alapja az volt, hogy a hosszútávú, tehát minimum egyhetes parkolás, ami nagyjából egy külföldi…
júl. 1
11:56
Rövidesen kiderül, hogy működik gyakorlatban az új közmunka program (Portfolio)
Közmunka mintaprogram indul Gyöngyöspatán a Belügyminisztérium irányítása alatt, várhatóan még nyáron - tudta meg az MTI. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter májusban az Országgyűlés...
júl. 1
11:58
MAVIR: 92 taggal elindult a kapcsolt mérlegkör (Portfolio)
A mai nappal elindult a kiserőművekben kapcsoltan termelt villamos energia átvételére létrehozott "kapcsolt mérlegkör" a MAVIR felügyelete alatt. A 92 tagból álló kapcsolt mérlegkör - amelynek...
júl. 1
12:00
Csak később listázzák a felszámolókat (Privátbankár)
December 31-éig kell kiírni a pályázatot az új felszámolói névjegyzék létrehozására, az erről szóló kormányrendelet a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.. Az eredeti határidő július 1-je lett volna...
júl. 1
12:06
Simor: A korábban vártnál elhúzódóbb lesz a kilábalás (Infostart)
A korábban vártnál elhúzódóbb folyamat lesz a kilábalás, a bruttó hazai termék (GDP) némileg lassabb növekedésével számol a jegybank elsősorban a kevésbé dinamikus külső kereslet miatt, valamint azért, mert a fiskális intézkedések várhatóan visszafogják a belföldi keresletet - mondta Simor András jegybankelnök, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének pénteki budapesti csúcstalálkozóján.
júl. 1
12:12
A főnök koreait hajt (Portfolio)
A dél-koreai autóipar fejlődése mellett nem lehet szó nélkül, vagy lekicsinylő legyintéssel elmenni. Megfelelő képzéssel, rengeteg K+F tevékenységgel és jó stratégiával bő két évtized alatt az "olcsó...
júl. 1
12:12
Olcsóbb parkolni a reptéren egy hétig, mint taxival kimenni (Pénzcentrum)
A budapesti repülőtéren minimum 30 %-kal lettek olcsóbbak a hosszútávú parkoló árai, de kéthetes parkolás esetén csak a korábbi ár felét kell fizetni. A Budapest Airport az új árszabás bevezetését a nyaralási szezonhoz időzítette, vagyis mától, azaz július 1-től indul az árzuhanás. A számítás egyik alapja az volt, hogy a hosszútávú, tehát minimum egyhetes parkolás, ami nagyjából egy külföldi…
júl. 1
12:15
Emelkedik a személyi jövedelemadó az új nyugdíjterv miatt? (HR Portál)
Több személyi jövedelemadót kell fizetni, ha a munkáltató helyett a munkavállalóktól vonják majd a nyugdíjbefizetések nagyobb részét - mondta a Reggeli Gyorsban Simonovics András, nyugdíjszakértő. A nemrég kiszivárgott kormányzati tervek szerint az eddigi 10 százalékról 20 százalékra emelkedhet az egyéni számlára kerülő nyugdíjjárulék, de úgy, hogy az a bruttó fizetés része lesz, a munkáltató…
júl. 1
12:15
Hosszú távú megállapodást kötött az MGM és a Forum Film (ProfitLine)
Az MGM a tegnapi napon Los Angelesben bejelentette, hogy hosszú távra szóló forgalmazási megállapodást kötött a Forum Filmmel, a Cinema City International NV (CCI) film disztribúcióért felelős leányvállalatával.
júl. 1
12:17
Csak a szegénységet növelné a közmunka (HR Portál)
A napokban nyilvánosságra hozott Magyar Munka Tervről megkérdezett szakértő ugyan méltatta az alaposan kidolgozott stratégiát, azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a közmunkában való részvétel csökkenti a munkába állási esélyeket, ami tovább növelheti a szegénységet az érintett rétegekben.
júl. 1
12:17
OTP - van még tér felfelé, de... (ProfitLine)
Több hetes lejtmenetet követően múlt hét pénteken megérkezett az OTP a 200 napos mozgóátlaghoz. A szint ezúttal is megtartotta, és pozitív irányba fordította az árfolyamot. Ezután négy nap lendületes emelkedés következett, miközben a tegnapelőtti rés is erőről árulkodik - olvasható az Erste elemzésében.
júl. 1
12:18
Euró nélkül kisebb a munkanélküliség (Privátbankár)
Az elemzői várakozásokkal összhangban nem változott, 9,9 százalék maradt májusban a munkanélküliségi ráta az euróövezetben. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,3 százalékpontos csökkenést j...
júl. 1
12:19
Stratégiai partnerek a láthatáron (HR Portál)
Ma még az, hogy "„stratégia partner”" nagyon kevés névjegykártyán szerepel, pedig ez az új szakma a legfontosabb döntésekben segítheti a cégek vezetőit. A fogalom és ezen új foglalkozás jobb megismerése érdekében 2011. július 5-én konferenciát tartanak a budapesti Piarista közben.
júl. 1
12:30
Simor: elhúzódik a kilábalás (Portfolio)
A korábban vártnál elhúzódóbb folyamat lesz a kilábalás, a bruttó hazai termék (GDP) némileg lassabb növekedésével számol a jegybank elsősorban a kevésbé dinamikus külső kereslet miatt, valamint...
júl. 1
12:32
Egy hét alatt 12 forinttal lett olcsóbb a frank (Portfolio)
Bő öt százalékot esett a hétfői 228-as csúcs óta a CHF/HUF árfolyama, ma reggelre 12 forinttal lejjebb, 216 alatt adják-veszik a frank/forintot - írja devizapiaci kommentárjában Karsai Péter, a...
júl. 1
12:36
Simor: jobban állunk, mint 3 éve (Privátbankár)
Magyarország stabilabb lábakon áll, mint pár éve, kockázati megítélése jónak mondható, 2012 végére pedig az infláció 3 százalékra süllyedhet. A munkanélküliség viszont még jövőre sem fog csökkenni és a fogyasztás is visszafogott lesz - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az MGYOSZ konferenciáján
júl. 1
12:48
Összeurópai nyugdíjalapot dolgoz ki az Aon Hewitt (HR Portál)
Az Európai Bizottság az Aon Hewitt nemzetközi humán erőforrás tanácsadót jelölte ki a tudományos szakemberek részére létrehozni tervezett egységes európai uniós nyugdíjalap kidolgozására. A 2011-től 2013-ig tartó három éves projektet a cég nyilvános tenderen nyerte el.
júl. 1
12:48
Szombaton tárgyalnak a görögökről a pénzügyminiszterek (Portfolio)
Az eurózóna pénzügyminiszterei a korábban vasárnapra tervezett személyes találkozó helyett szombaton egyeztetnek Görögországról - nyilatkozta az Eurogroup szóvivője. A szóvivő azt is elárulta, hogy...
júl. 1
12:48
21 hónapos mélyponton a brit feldolgozóipari aktivitás (ProfitLine)
Tovább lassult a brit feldolgozóipari aktivitás bővülése június folyamán a CIPS/Markit pénteken közzétett felmérése alapján.
júl. 1
12:48
Milliós bírságot kaphatnak a kertesház-tulajok: indul a razzia (Pénzcentrum)
Lejárt a parlagfűkaszálás első kötelező határideje. Június 30-ától ellenőrizhetik a hatóságok a gyomos területeket. Aki nem tett eleget kötelezettségének, s nem irtotta ki saját tulajdonáról a gyomnövényt az 15 ezer forinttól egészen 5 millió forintig terjedő bírságra számíthat....
júl. 1
12:50
Tovább betegeskedik a magyar parkett (Portfolio)
A továbbra is jó nemzetközi hangulatban a MOL vezetésével betegeskedik a magyar parkett is, mely eredőjeként a BUX jelenleg 0,7%-os csökkenésben áll alacsony 2,6 milliárd forintos forgalom mellett. A...
júl. 1
12:50
EUR/USD – kamatemelést árazva (ProfitLine)
Akik folyamatosan követik a gazdasági eseményeket, híreket és netalán tán be is építik azokat kereskedési stratégiájukban, azoknak különösen fontos, hogy mindig előre tudjanak gondolkodni és lássák, hogy éppen mit áraz a piac. Bizonyára sokan csodálkoznak az euró szárnyalásán, főleg, hogy a görög szavazást követően sem fulladt még ki a lendület. A nyugati részvénypiacok 4-5%-os heti emelkedésén…
júl. 1
12:52
Bizonytalankodik az Olaj (ProfitLine)
Eljött ez a nap is, amikor szerintem hátra kell dőlni és csak figyelni az olaj árfolyamát. A nagy esést egy viszonylag meredek emelkedő követett és most úgy néz ki, hogy a befektetők kicsit békén is hagyják. Hétfőn USA nem dolgozik, bevásároltak benzinből is, hogy tudjanak vidékre menni Július 4. alkalmából.
júl. 1
12:54
Csúcsfogyasztás az áramtőzsdén (Privátbankár)
Kereskedési csúcs született a magyar áramtőzsdén pénteken: a júniusi napi átlagos 10500 megawattórával szemben a július elsejei szállítási napra 15494,5 megawattórára kötöttek üzletet - közölte Iványi...
júl. 1
13:12
Időarányosan jól áll a Széll Kálmán Terv (Privátbankár)
A kormány alapvetően valamennyi, a Széll Kálmán Tervben, illetve máshol tett vállalását teljesítette, amelynek határideje július 1-én járt le - mondta Kovács Zoltán. A Nagy Anna kormányszóvivőt ideigl...
júl. 1
13:21
Újra beindulhat a hazai motorkerékpár-gyártás (HR Portál)
Sárváron éled újjá a magyarországi motokerékpár-gyártás. A Flextronics gyárában ugyanis a napokban kezdték meg a Brammo márkájú elektromos meghajtású motorkerékpárok szériagyártását.
júl. 1
13:21
Economist: a magyar gazdaságot fenyegeti legkevésbé a túlfűtöttség (ProfitLine)
A magyar gazdaságot fenyegeti a legkevésbé a túlfűtötté válás kockázata a felzárkózó térségen belül - erről közölt kimutatást a The Ecomomist pénteken.
júl. 1
13:23
Etikus hackereket képez a KÜRT Akadémia (HR Portál)
A KÜRT Zrt. úgy látja, hogy az internetes támadások számának világszerte tapasztalható drasztikus növekedésével párhuzamosan a megbízható és felkészült etikus hackerek iránti igény Magyarországon is dinamikusan növekszik.
júl. 1
13:24
Economist: hét feltörekvő ország vészesen túlhevült (Portfolio)
Több feltörekvő ország gazdaságának vészes túlhevülésére figyelmeztet az Economist. Egyesítve a különböző szervezetek szempontjait és vizsgálatait kiderült, hogy veszélyes zónában van már Vietnám,...
júl. 1
13:25
Július elsejétől olcsóbb lett a diákhitel (HR Portál)
Július elsején minden eddiginél alacsonyabb szintre, 8 százalékra csökkent a diákhitel kamatának mértéke.
júl. 1
13:30
Vízben és vízen is pénzeli a sportot a Magyar Telekom (Privátbankár)
A Magyar Telekom amellett hogy a jövő év végéig meghosszabbította az együttműködési megállapodást  a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel (MKKSZ) és a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ), arany fokozatú támogat...
júl. 1
13:32
Az Eurogroup szombaton tárgyal Görögországról (Privátbankár)
Szombat este tanácskoznak az euróövezet pénzügyminiszterei Görögországról a személyes találkozó helyett egy videokonferencián - közölte pénteken az Eurogroup elnökének szóvivője. A személyes találkozó...
júl. 1
13:42
Fantomhitelek fojtogatják a frankhiteleseket (Pénzcentrum)
Hiába törleszti szorgalmasan devizahiteleit a magyar lakosság, májusban újabb 272 milliárd forinttal nőtt a háztartások bankok felé fennálló tartozása, természetesen ezúttal is a forint gyengülése miatt. A hitelkihelyezéseket tekintve ugyanakkor bíztató, hogy sem a lakáshitelek, sem a fedezetlen fogyasztási hitelek új volumene nem esett tovább az egy évvel korábbihoz képest. A szabad felhasználású…
júl. 1
13:48
Videón döntenek Görögország sorsáról (Privátbankár)
Szombat este tanácskoznak az euróövezet pénzügyminiszterei Görögországról a személyes találkozó helyett egy videokonferencián - közölte pénteken az Eurogroup elnökének szóvivője. A személyes találkozó...
júl. 1
14:00
Dél-Koreával kötött egyezményt az EU (Portfolio)
Pénteken hatályba lépett az a szabadkereskedelmi egyezmény, melyre még tavaly ősszel bólintottak rá az EU és Dél-Korea képviselői. A megállapodás a kétoldalú kereskedelmet terhelő vámok leépítését...
júl. 1
14:06
Lengyel staféta: nagy ország, kis hátország (Privátbankár)
A lengyelek várhatóan mindent megtesznek majd, hogy uniós elnökségük alatt demonstrálják az ország gazdasági súlyából eredő érdekérvényesítő képességet
júl. 1
14:18
A nyugdíjakon spórol az állam - Mi lesz velünk? (Portfolio)
Birtokunkba került a kormány számára készített minisztériumi tervezet, ami a nyugdíjrendszer reformját tűzte ki zászlajára, és amiről az utóbbi időben egyre több részletet lehetett hallani. A...
júl. 1
14:24
Kínának inkább Németország lehet a hídfőállás (Privátbankár)
Csaba László nem hiszi, hogy Kína kitüntetett módon kezelné a jövőben Magyarországot, bár a piacot szerezni és növekedni akaró ország nyilván ránk is odafigyel majd
júl. 1
14:27
Kereskedési csúcs a magyar áramtőzsdén (ProfitLine)
Kereskedési csúcs született a magyar áramtőzsdén pénteken: a júniusi napi átlagos 10.500 megawattórával szemben a július elsejei szállítási napra 15.494,5 megawattórára kötöttek üzletet - közölte Iványi Krisztina, a Mavir és az áramtőzsde, a HUPX kommunikációs vezetője pénteken az MTI-vel.
júl. 1
14:29
Pengőért adnak meggyet Nyírmeggyesen (ProfitLine)
Úgynevezett meggyesi pengővel fizethetnek az érdeklődök a különleges, meggyből készített ételekért és italokért a szombaton megrendezendő nyírmeggyesi Meggyfesztiválon.
júl. 1
14:30
Nyugdíj előtti felmondás: nem mindig jár az emelt összegű végkielégítés (Adózóna)
Jár-e emelt összegű végkielégítés, ha valakit nyugdíj előtt küldenek el? Olvasónk kérdésre Horváth Linda, az Adózóna munkajogásza válaszol.

Keresés