A Kulcs-Soft bejelentette, hogy a társaság elnöke, Kulcsár Tibor pénteken 58 897 darab részvényt adott el 200 forintos papíronkénti árfolyam mellett. A tranzakciót követően Kulcsár Tibor...
A feltörekvő jegybankok után idén már az európai központi bankok is nettó vásárlókká váltak az arany piacán. Erre legutóbb 1985-ben volt példa. Az aranydeviza-standard rendszer 1971-es felbomlása...
Az Országgyűlés ma megtárgyalja, hogy a vállalkozások miként igényelhetik vissza azt a 250 milliárd forint forgalmi adót, ami az Európai Unió bíróságának döntése miatt jár nekik. A Ház dönt az önkormányzati tűzoltóságok államosításáról is.
Magyarországon több a várrom mint az ép vár. Megőrzésüknél a hitelességnek alapvető szempontnak kell lennie - mondja Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökhelyettese. A hivatalnak vannak is olyan törekvései, hogy ezt megszervezze az új lendületet kapott közmunka programok keretében.
Mínuszban álltak hétfő délelőtt az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a befektetők továbbra is az elhúzódó európai adósságválságra adott válaszra várnak.
Lecsap a brit kormány azokra a gazdagokra, akik különböző trükkökkel igyekeznek kibújni a rájuk érvényes legmagasabb adókulcs hatálya alól, és az ilyen esetek felderítésére több ezer új ellenőrt vesz fel az adóhivatal - közölte vasárnap a brit pénzügyminiszter-helyettes.
Nincs könnyű helyzetben az a cégvezető, aki szeretné megtalálni az ideális helyszínt egy céges továbbképzéshez, tréninghez vagy csapatépítéshez. Ajánlatokban persze nincs hiány, ha azonban jobban szemügyre vesszük, kevés az olyan, ahol nem kell kompromisszumokat kötni. Mi most találtunk egy ilyen helyet. A Fenyőharaszt Kastélyszállót.
A pénteken bejelentett kormányzati elképzelésekből világosan kitűnik, hogy a költségvetési kiigazítások hangsúlya továbbra is a forgalom erősebb adóztatására esik. A kormányzat prioritásai között a hiánycél tartása nyilvánvalóan háttérbe szorította a belföldi fogyasztás vezérelte növekedés beindítását, hiszen az ismertetett elképzelések jelentősen átrendezik, visszafogják a vásárlóerőt is. Nem…
Van olyan megye, ahol az utóbbi évben harmadával emelkedett a sajátos nevelési igényű gyermekek száma. Az ellátás azonban akadozik, a szakember és a pénz is hiányzik - derült ki a Magyar Rádió műsorából.
Az átlagkeresettel és az alatti fizetéssel rendelkező munkavállalóknak jelentős nettó bérveszteséget okoz a 2012-es költségvetés tervezetében foglalt adó- és járulékemelés, ezért a LIGA Szakszervezetek elfogadhatatlannak tartja a büdzsé tervezetét.
A feltörekvő jegybankok után idén már az európai központi bankok is nettó vásárlókká váltak az arany piacán. Erre legutóbb 1985-ben volt példa. Az aranydeviza-standard rendszer 1971-es felbomlása...
A gazdasági válság, a környezeti változások, a kampányok, a fogyasztói igények alapos kiismerésének lehetősége és a mindezekre választ adni képes termékfejlesztők munkája nyomán alapos átalakulást jósol a biztosítási szektorban a PBA Praeventio Biztosítási Alkusz Kft....
Egy speciális állami ingatlanbefektetési alap létrehozására tesz javaslatot alábbi cikkében Bánfi Tamás. A Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára úgy véli, az általa javasolt...
Pénteken még emelkedésekkel búcsúztatták a napot az irányadó amerikai indexek, ma reggelre azonban elromlott a hangulat, miután ismét az európai adósságproblémák kerültek a figyelem középpontjába,...
Módosulnak az Erste Forint Aktív Betét kondíciói szeptember 20-ától. A változás, hogy 3 hónapos lekötésnél a 3,2 százalékos alapkamat szint felett csökkentett mértékű kamatprémium érhető el. (A prémiu...
Pénteken még emelkedésekkel búcsúztatták a napot az irányadó amerikai indexek, ma reggelre azonban elromlott a hangulat, miután ismét az európai adósságproblémák kerültek a figyelem középpontjába,...
A délelõtti újabb forintgyengülési hullámban egészen 290-ig drágult az euró. A svájci frank ára 240,5-ig, a dolláré 213-ig emelkedett a bankközi piacon....
Jelentős összegű devizahiteleket nyújtott a két nagy osztrák bank Magyarországon, ezért az Orbán-kormány által bejelentett végtörlesztési ügyet kiemelten figyeljük - jelezte az osztrák...
Közel 7000 nm területre írt alá bérleti szerződést az osztrák Möbelix bútordiszkont a dunakeszi Buy-Way-ben. Az osztrák Lutz csoporthoz tartozó bútor áruháznak ez a negyedik üzlete hazánkban. Az...
Van olyan megye, ahol az utóbbi évben harmadával emelkedett a sajátos nevelési igényű gyermekek száma. Az ellátás azonban akadozik, a szakember és a pénz is hiányzik - derült ki a Magyar Rádió műsorából.
Az őszi ülésszak második hetén hétfőn és kedden ülésezik az Országgyűlés, mely során napirendre kerül a tavalyi zárszámadás, a képviselők dönthetnek az ÁFA-törvény módosításáról és elfogadhatják a katasztrófavédelemről szóló sarkalatos törvényt.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint a tételes áfa-bevallás bevezetése kiválthatná a tervezett áfa-emelést - közölte a szervezet szombaton.
Az átlagkeresettel és az alatti fizetéssel rendelkező munkavállalóknak jelentős nettó bérveszteséget okoz az adó- és járulékemelés, ezért a LIGA Szakszervezetek elfogadhatatlannak tartja a büdzsé tervezetét. Borsik János, az autonómok vezetője szerint előbb-utóbb a munkaadóknak is elegük lesz.
Barack Obama amerikai elnök több mint 3 billió dolláros, egy évtized alatt megvalósítandó államháztartási deficitcsökkentésre tesz javaslatot hétfőn a törvényhozás "szuperbizottságának", és vétót emel az idősek egészségügyi ellátásáról gondoskodó Medicare program bármilyen megkurtítása ellen, ha a kongresszus nem emeli meg a legnagyobb vállalatok és a gazdagok adóját - közölte egy magas rangú…
Hat forinttal nő a benzin és hét forinttal a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon szerdától - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését.
Az OTP Bank Felügyelő Bizottságának elnöke, Tolnay Tibor 2011. szeptember 15-én az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével 3691 forint/darab átlagáron 54 darab OTP törzsrészvényt...
Szerdán nulla órától literenként bruttó 6 forinttal emelkedik a benzin és 7 forinttal a gázolaj ára. Mindez azt jelenti, hogy a benzinár a múlt héten beállított csúcsról újabb történelmi rekordot állít be....
Több órával magyar idő szerint este 6 órára halasztották azt a kulcsfontosságúnak ígérkező telefonkonferenciát a nemzetközi hitelezők képviselői és a görög pénzügyminiszter között, amelynek keretében...
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint Tolnay Tibor az OTP Bank Felügyelő Bizottságának elnöke 2011. szeptember 15-én az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével 3.691,- forint/darab átlagáron 54 darab OTP törzsrészvényt vásárolt - olvasható a BÉT honlapján.
Júliusi adatok szerint tovább folytatódott a népességszám csökkenése hazánkban. Az idei év első hét hónapjában 6,2 százalékkal kevesebb gyermek született, míg a halálozások száma 0,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest
2011. szeptember 15-én Tolnay Tibor, az OTP Bank Felügyelő Bizottságának elnöke 3 691 forintos átlagáron 54 darab OTP törzsrészvényt vásárolt. Az FB elnöknek a vásárlást megelőzően nem volt OTP-részvé...
Az állami vállalatok költségeinek csökkentése és az ésszerű vagyongazdálkodás érdekében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója 2011. május 31-én döntést hozott egy együttes földgáz közbe...
Van olyan megye, ahol az utóbbi évben harmadával emelkedett a sajátos nevelési igényű gyermekek száma. Az ellátás azonban akadozik, a szakember és a pénz is hiányzik - derült ki a Magyar Rádió műsorából.
Tíz állami tulajdonú cég és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) közös energia beszerzésben 132,5 millió forint megtakarítást ér el - közölte az MNV az MTI-vel hétfőn
A nemzetközi piacokon múlt heti szép teljesítmény után e héten bizonytalanabb mozgás várható. A befektetők a Fed döntésére várnak leginkább, valamint szoros figyelemmel kísérik az európai vezetők...
Tizenkét új takarékszövetkezettel bővült nemrég a TakarékBank bankkártya-szolgáltatását igénybevevő pénzintézetek köre. A pénzintézet által kibocsátott fizetési kártyák száma augusztus végén elérte a 400 ezret és tovább erősödött piaci pozíciója az elfogadói hálózatban is. A bank által üzemeltetett bankjegykiadó automaták, ATM-ek száma idén csaknem 40 darabbal 830-ra nőtt, egy hónapon belül pedig…
Emeli bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és 7 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel újabb történelmi csúcsra emelkednek az üzemanyagok árai - értesült piaci forrásokból az MTI.
Pénteken a Blikk szerkesztőségében járt Orbán Viktor miniszterelnök, és az egyik olvasó arra szeretett volna választ kapni, hogy miért gyengült a forint a cseh koronával szemben az MSZP 8 éves...
Tíz állami tulajdonú cég és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) közös energia beszerzésben 132,5 millió forint megtakarítást ér el - közölte az MNV.
A Portfolio.hu értesülései szerint szerdán nulla órától literenként bruttó 6 forinttal emelkedik a benzin és 7 forinttal a gázolaj ára. A döntés hátterében a hazai fizetőeszköz árfolyamának...
A magyarországi kis- és közepes vállalkozások (kkv) 61 százaléka építi be bérezési rendszerébe a cafetériát a következő egy évben; a legnépszerűbb béren kívüli juttatás az étkezési hozzájárulás és a közlekedési költségtérítés - derül ki a K and H Csoport legfrissebb felméréséből.