Hosszú és kemény egyeztetéseket követően 2012. március 30-án az Európai Unió hivatalos lapjában megjelent a SEPA végdátum szabályozás - hívta fel a figyelmet keddi sajtóközleményében a Magyar SEPA...
A megelőző hónaphoz képest érdemben nem változott a hazai alapkezelők véleménye a magyar részvénypiaci kilátásokat illetően, talán rövid távon figyelhető meg valamivel óvatosabb hozzáállás a profik...
Már a törékeny gazdasági fellendülést is veszélybe sodorhatja Amerikában, hogy rekordmagasságba szöktek a diákhitelek. A diákok tartozása összességében több mint a hitelkártyákon felhalmozódott lakossági tartozás vagy az autóvásárlásra felvett kölcsönök állománya.
Dél körül továbbra is határozatlan elmozdulásokat mutatnak az irányadó nyugat-európai részvényindexek, és ezzel párhuzamosan a magyar piacon sem történt érdemi változás, a BUX jelenleg tegnapi...
A The Wall Street Journal amerikai napilap európai kiadása Orbán Viktor miniszterelnök számára politikai szempontból zavaró fejleménynek nevezte a lemondást, amely szerint Schmitt köztársasági elnökként törvények százait írta alá - beleértve az új alkotmányt. "Orbán hazai és külföldi bírálói szerint ezek a lépések aláássák a demokratikus fékeket és egyensúlyokat" - írta a WSJ. Az amerikai lap…
Zhou Xiaochuan, kínai jegybankelnök szerint nem szerencsés, hogy a Fed csak az amerikai gazdasági fejleményeket tartja szem előtt. A tartós monetáris lazításnak globális hatásai lehetnek -...
Minden idők legnagyobb benzinára arra készteti a németeket, hogy alaposan átgondolják autózási szokásaikat - derül ki a Forsa közvélemény-kutató felméréséből, amelyet kedden ismertetett a Stern magazin.
Az ötöslottó főnyereménye a héten 2,382 milliárd forintra emelkedett, így ismét lottólázban ég az ország. Pedig ez nagy átlagban csak a szervezőknek jó, a résztvevőknek egy kész anyagi katasztrófa. Pénzük felét- kétharmadát lenyúlja egy nagy szőrős kéz – elmegy az adókra és a költségekre. Ennél még a habókra való tőzsdézés is kifizetődőbb, ott csak a brókerjutalékot bukja az ember helyből.
A Stabilitás Pénztárszövetség korábban arra számított, hogy kevesen lépnek majd vissza a magánnyugdíjpénztárakból az állami rendszerből. Múlt hét pénteken a friss adatok szerint a tagság 10%-a lépett vissza. A legfrissebb adatok szerint azonban több mint 20 ezeren léptek vissza a tb-be - tudtuk meg a szövetségtől.
A magyar kormány múlt pénteken küldte el az Európai Bizottságnak a kötelezettségszegési eljárások keretében adott legutóbbi válaszát. Ennek tartalmáról közöl részleteket a BruxInfo saját értesülései...
Kezdetnek igen pozitívnak minősíthető a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új likviditásnövelő eszköze, a kétéves futamidejű fedezett hitel, amelynek első tenderén az arra jogosult bankok 56 milliárd forint ajánlatot nyújtottak be - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője az MTI kérdésére kedden.
Áprilistól Joost Leeflang tölti be a Philips közép-kelet európai elnök vezérigazgatói pozícióját, aki egyben a Philips Magyarország első számú vezetője is.
Csaknem negyedmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a bűnözői csoport, amelyet a napokban leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága; az elkövetők fiktív számlák felhasználásával értékesítettek belföldön Romániából hozott gabonát - közölte az igazgatóság bűnügyi sajtóreferense kedden az MTI-vel....
Csaknem negyedmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a bűnözői csoport, amelyet a napokban leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága; az elkövetők fiktív számlák felhasználásával értékesítettek belföldön Romániából hozott gabonát - közölte az igazgatóság bűnügyi sajtóreferense.
Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében május közepétől nem kell építményadót fizetni a háziorvosi rendelők után, a temetők pedig telekadómentesek lesznek.
A magánnyugdj-pénztári tagok átlépésére nyitva álló határidőt törvény állapítja meg, annak meghosszabbítására a nemzetgazdasági miniszternek nincsen hatásköre - közölte a nemzetgazdasági tárca.
Demonstrációt tart húsvét előtti szombaton, április 7-én a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) az Auchan Magyarország Kft-nél képviselettel rendelkező alapszervezete az áruházlánc óbudai áruháza előtt - közölte a KASZ kedden.
Új, cégeket terhelő adót tervez kivetni a lengyel kormány a helyi tömegközlekedés támogatására. A Rzeczpospolita lengyel lap szerint francia mintára oldanák meg a tömegközlekedés finanszírozását. ...
A ma nyilvánosságra hozott statisztikák szerint 22 533 tag lépett vissza az állami rendszerbe a magánnyugdíjpénztárakból, ami még akkor is magas számnak számít, ha azt vesszük, hogy az Aegon és az...
Megjelent a SEPA-szabályozás hivatalos ütemezése: az egységes, egyszerűbb euróátutalási rendszerre átállás végső határideje az eurózónában egységesen 2014. február 1., a nem euróövezeti tagállamokban pedig 2016. október 31. Magyarország nem csak az euróátutalásoknál vált.
Építőipari Tudásközpont alapkövét rakták le kedden Szentendrén; az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) beruházásának összköltsége 1, 7 milliárd forint, melyből a hazai és az uniós támogatás 800 millió forint tesz ki.
Egy venezuelai légitársaság is felkerült az EU légi közlekedési tilalmi listájára, továbbá novemberig a líbiai légi fuvarozók sem repülhetnek uniós országokba. Az Európai Bizottság több balesetre hivatkozik. További gondok vannak a líbiai felségjelű gépekkel. Nem csak országok, hanem légiszolgáltatók is szerepelnek a feketelistán.
Magas túljegyzésre a másodpiaci hozam alatti aukciós hozamon értékesített megemelt összegben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a keddi aukcióján.
Három hét alatt, minden reklám nélkül száz egészségbiztosítást értékesített a Generali-Providencia Biztosító, és további ötszáz olyan érdeklődővel tárgyalnak az üzletkötők, akik elhatározták a vásárlást - mondta Erdős Mihály, a biztosító elnök vezérigazgatója a cége által rendezett egészségbiztosítási konferencián kedden Budapesten.
Magyarországon kevésbé elterjedt az internetes vásárlás mint Nyugat-Európa több országában: a magyar internetezők 26 százaléka vásárol online, munkát ugyanakkor a netezők többsége a világhálón keres.
Az elmúlt percekben automatikus kereskedési szünetre került sor az Est Media részvényeinek piacán, az árfolyam ugyanis elérte az ehhez szükséges 10%-os mínuszt. Szünetelt néhány percre a...
A budapesti Kossuth tér újjáépítésre kiírt generáltervezői beszerzési eljárásban a Középülettervező Zrt. (KÖZTI) nyerte el a nettó 502 millió forint összegű megbízást - tájékoztatta az MTI-t keddi...
Kisgyermekes szülők atipikus foglalkoztatására irányuló felmérést indít a Magyar Távmunka Szövetség Munkacsoportja. A szövetség fejlesztési irányok megfogalmazásával, gyakorlati tapasztalatokkal támogatná a munkáltatókat a kisgyermekes szülők rugalmas foglalkoztatásban történő visszatérésére vonatkozólag - áll a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.
Még egy hónapig jelentkezhetnek a tanulók a Fürge Diák Iskolaszövetkezet egész éven át zajló pontgyűjtő versenyére, melynek fődíja egy háromhetes angol nyelvtanfolyam az Egyesült Államokban. Az ország 18 pontján szuperhősök is részt vettek a Fürge DiáX felkutatásában - olvasható a szövetkezet közleményében.
Demonstrációt tart húsvét előtti szombaton, április 7-én a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) az Auchan Magyarország Kft-nél képviselettel rendelkező alapszervezete az áruházlánc óbudai áruháza előtt - közölte a KASZ kedden. Az Auchan szerint a szakszervezet többször is elutasította javaslataikat....
Kezdetnek igen pozitívnak minősíthető a Magyar Nemzeti Bank új likviditásnövelő eszköze, a kétéves futamidejű fedezett hitel, amelynek első tenderén az arra jogosult bankok 56 milliárd forintnyi ajánlatot nyújtottak be - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. Bár nem az MNB által felkínált 56 milliárd forint fogja fellendíteni a vállalati hitelezést Magyarországon, mégis fontos…
Kedvező lépés a "sebezhető" euróövezeti szuverén adósok szempontjából a valutauniós pénzügyi stabilitási és mentőmechanizmusok (ESM/EFSF) együttes hitelezési plafonjának megemelése - közölte keddi londoni értékelésében a Fitch Ratings.
Az Auchan mindent megtesz a munkavállalók bérének szinten tartásáért, de hiányoznak azok a gazdasági feltételek, amelyek alapján a szakszervezet által javasolt béremelést biztosítani tudnák - közölte az áruházlánc kedden azt követően, hogy a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) az Auchan Magyarország Kft.-nél képviselettel rendelkező alapszervezete demonstrációt jelentett be a…
Az elmúlt egy hónapban a magyar eszközök nemzetközi viszonylatban nem teljesítettek jól, a forint árfolyama a február végi, 288 körüli szintekről 295-ig gyengült az euróval szemben. A hazai...
Nagyméretű családi autók vásárláshoz is adna szociálpolitikai támogatást a kormány – értesült a hvg.hu. A múlt héten, a Népesedési Kerekasztal által bejelentett javaslatok között szerepel a terv, de állítólag nem ők találták ki, hanem a Matolcsy György vezette NGM. A szaktárca sejtelmes közleményt adott ki.
Demonstrációra készül a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) az Auchan Magyarország Kft.-nél képviselettel rendelkező alapszervezete óbudai áruháza előtt a húsvét előtti szombaton - tudatta a HR Portállal a szakszervezet.
Egy felmérés szerint a magyar internetezők leginkább álláskeresésre használják a webet, e tekintetben csak Lengyelország előz meg bennünket. Az átlagosnál kevésbé e-bankolunk, ritkábban tájékozódunk a kiszemelt termékekről és az online vásárlás sem igazán elterjedt hazánkban.
Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Év Anyavállalata verseny, amelyben olyan anyák mérhetik össze tudásukat, akik dacolva a nehézségekkel baba vagy kisgyermek mellett kezdtek el vállalkozni és teremtettek ezzel munkahelyet maguknak.
A március sem hozott változást az élen a cégautó értékesítések terén, mind a havi, mind az éves összesített rangsort a Skoda Octavia vezeti. Mögötte viszont volt némi átrendeződés, a Focus jött fel a...
Tavaly 4,3%-os költségvetési többlet keletkezett a költségvetésben. Ebből levonva a nyugdíjpénztári vagyon előirányzatban figyelembe nem vett összegét, és hozzáadva az egyszeri kiadásokat...
Az Auchan Magyarország Kft. és a KASZ szakszervezet képviselői az elmúlt hetek során több alkalommal egyeztetettek a vállalatnál az ez évben tervezett béremelésről. A vállalat javaslatait a szakszervezet rendre elutasította, így megállapodás – bár mindkét fél erre törekedett – nem született – írja az Auchan közleménye.
A Molson Coors Sörgyár végleges megállapodást kötött a StarBev L.P. céggel, amely a CVC Capital Partners Limited („CVC”) tanácsadását követő alapok („CVC alapok”) és a StarBev cégvezetése tulajdonában van, a StarBev 2,65 milliárd euró (3,54 milliárd dollár) vételáron történő felvásárlásáról. Az amszterdami, illetve prágai központú StarBev kilenc sörgyárat üzemeltet Kelet-Közép-Európában és…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 31,64 pontos nyitás után kissé csökkent kedden kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 18.490,08 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 88,28 pontos, 0,48 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 119,92 ponttal alacsonyabb.
A vidékfejlesztési tárca valamennyi nemzeti park esetében felülvizsgálja a korábbi haszonbérleti szerződéseket, és amennyiben azok ellentétesek az állam érdekével, kezdeményezi a felbontásukat és olyan helyi gazdálkodóknak juttatja a területeket pályázat alapján, akik vállalják az állattartást - jelentette be Budai Gyula kedden Egerben a Bükki Nemzeti Park központjában, ahol helyi gazdálkodók…
Jelentős kárt okozó csalás kísérletével vádolják a dabasi bíróságon a helyi kisebbségi önkormányzat egyik korábbi vezetőjét. A nő saját házát gyújtotta fel a biztosítási pénz reményében....
A Heineken, innovatív, egész világon átívelő pályázatot hirdetett egy különleges, jubileumi palack megalkotására. A győztes pályamunka egymillió palackon lesz majd látható 2012 decemberétől, szerte a világban - olvasható a cég sajtóközleményében.
A kormány a Vasas Sport Club sportlétesítményeinek működtetéséhez 100 millió forintot, az MTK-nak pedig 15 millió forintot biztosít. A Vasas évente kap majd ekkora támogatást a jövőben, ezt a gazdasági és a nemzeti erőforrás miniszternek kell majd kimatekoznia. A klub futball szakosztálya komoly anyagi nehézségekkel küszködött eddig.