Az ombudsmani kifogások alapján változik a külföldi rendszámú autók esetében, hogy ki és mennyi ideig vezetheti a kocsit, illetve még nem tudni, hogy miként hagyja el a bevont rendszámú autó az országot.
Bob Janjuah, a Nomura stratégája, aki egyébként régóta pesszimizmusáról híres, legfrissebb levelében figyelmezteti a befektetőket, hogy az augusztus-november közti időszakban jelentős, 20-25%-os...
A héten az amerikai makrogazdasági adatok és a jegybankok újabb gazdaságélénkítő lépéseibe vetett hit mellett ismét nagyobb figyelem irányulhat az európai problémákra. Az elmúlt hetek szinte...
Egyéves csúcsra ért kedden a forint az euróval szemben, mivel átmenetileg a 275 alatti tartományba süllyedt az árfolyam és ennek kapcsán budapesti devizakereskedők eltérően nyilatkoztak arról, hogy...
Ma vettünk végső búcsút Zwack Pétertől a Szent István-bazilikában. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége felkarolja azt a kezdeményezést, amelynek keretében Zwack Péternek tisztelgünk.
A Fidesz szerint a külhoni magyar állampolgárok külön kampány nélkül is meg tudják ítélni, hogyan teljesítettek a kormány-, illetve az ellenzéki pártok, míg a KDNP úgy készül, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerepe kiemelt lesz a határon túl élő magyaroknak szóló üzenetek megfogalmazásában. A Jobbik és az LMP készül kampányra, az MSZP viszont egyelőre nem árult el részleteket a…
Hat hetes csúcsra erősödött az euró a dollárral szemben, miközben az amerikai deviza is gyengül. A gyengülő dollár miatt emelkednek a nyersanyagárak. Megpróbáltuk összeszedni a háttérben álló lehetséges okokat.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az előzetesen jelzett, augusztus 20-i határidőre elkészítette a 2013. évi költségvetési törvénytervezet kapcsán a Költségvetési Tanács által kért háttérinformációkat, számításokat. A dokumentumokról a minisztérium és a tanács között felsővezetői egyeztetés volt, amely alapján közös döntéssel további megbeszélésre kerül sor - közölte a tárca kedden.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,05 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 17.650,03 ponton zárt kedden. Idei legerősebb árfolyamát érintette a forint kedden: az euró legalacsonyabb jegyzése a déli órákban 274,46 forint volt, szemben az augusztus 6-án 275,23 forinton elért előző idei csúccsal.
Bár a nemzetközi piacokon egymást érik a csúcsok és feltűnően jó a hangulat, a BÉT-en nem volt sem nagy forgalom, se nagy sztori, inkább lassú lecsorgás jellemezte a kereskedést.
Nem túl izgalmas napja van az európai részvénypiacoknak, ennek ellenére az irányadó indexek jól teljesítenek. A BUX a kereskedést kisebb mértékű pluszban indította, ám gyorsan tovatűnt a lelkesedés,...
Idei legerősebb árfolyamát érintette a forint kedden: az euró legalacsonyabb jegyzése a déli órákban 274,46 forint volt, szemben az augusztus 6-án 275,23 forinton elért előző idei csúccsal.
A technikai és a fundamentális kép alapján is valószínűsíthető, hogy két éven belül a német nagyvállalatokat tömörítő DAX index megközelítheti a 9.500 pontos értéket, ez pedig új csúcs lenne, ráadásul ez több mint 1300 ponttal múlná felül az eddigi rekord értéket - olvasható az Erste elemzésében.
A Gazprom orosz gázipari cég megerősítette, hogy tárgyal a horvátokkal a Déli Áramlatról, de nem kommentálta azt a lapinformációt, hogy Magyarországot elkerülné a gázvezeték.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,05 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 17.650,03 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egyedül a Magyar Telekom erősödött a pénteki záráshoz képest.
A Lenovo meghosszabbította a Flextronics magyarországi egységeivel kötött szolgáltatási szerződését - tájékoztatta a Flextronics sárvári üzemének vezetése az MTI-t kedden. A szerződés...
Hiába gyorsult fel az uniós támogatások kifizetési rendszere, a megítélt támogatások és a pénzek átutalása között még mindig óriási, 3700 milliárd forint a különbség; a heti 40-50 milliárd forintos kifizetési ütemet nem sikerült elérni, pedig csak így lehetne lehívni a Magyarországnak 2013-ig járó támogatások 90-95 százalékát - olvashatjuk a Magyar Nemzetben.
Fontosabb makrogazdasági adatok hiányában hangulatalapú kereskedés uralja a részvénypiacokat kedden. Az euróövezet adósságválságának megoldásában bizakodó befektetők ennek megfelelően a tengerentúli...
Módosított útvonalon közlekedik szerda reggeltől a 16-os, a 16A és a 116-os busz, mert a budai Vár felújítási munkálati miatt lezárják a Bécsi kapu teret- közölte a BKK....
A sertéságazat szereplői helyzetének mihamarabbi érezhető javulása érdekében hoz döntést a kormány 2012. augusztus 29-ig a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium közös előterjesztése alapján - közölte a Kormányszóvivői Iroda kedden az ágazat szereplőinek és a kormányzat képviselőinek egyeztetését követően.
A Nemzetgazdasági Minisztérium határidőre elkészítette azokat a dokumentumokat, amelyeket a Költségvetési Tanács kért a 2013-as költségvetés újraértékelése céljából. Cséfalvay Zoltán, az NGM...
Egy állam pénzügyi stabilitásának fontos mutatója a devizatartalékok szintje - magyarázta a Portfolio.hu elemzője az InfoRádióban annak kapcsán, hogy júliusban 324 millió euróval 35,899 milliárd euróra emelkedtek az MNB devizatartalékai. Weinhardt Attila elmondta: ezt a pénzt közvetlen gazdaságélénkítésre nem lehet használni.
Hétnapos gyászt hirdettek erre a hétre a Dél-afrikai Köztársaságban azoknak az áldozatoknak az emlékére, akik sztrájkoló bányászok és a biztonsági erők összecsapásában haltak meg augusztus 16-án Marikana platinabányájának környékén.
Fontosabb makrogazdasági adatok hiányában hangulatalapú kereskedés uralta a részvénypiacokat kedden. Az euróövezet adósságválságának megoldásában bizakodó befektetők ennek megfelelően kezdetben a...
Minden politikai tényezőnek el kell fogadnia a román alkotmánybíróság döntését, és tiszteletben kell tartania azt a jogi eljárást, amelynek alapján Traian Basescu államfő visszatér hivatalába - hangsúlyozta kedd esti közleményében az Európai Bizottság.
A Gazprom orosz gázipari cég kedden megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat a horvát gázipari céggel a Déli Áramlatról, de nem kommentálta azt a lapinformációt, hogy Magyarországot elkerülné a...
Kedden lezajlott az Orbán Viktor miniszterelnök utasítására összehívott két rendkívüli megbeszélés a sertéságazat aktuális problémáiról. A Kormányszóvivői Iroda közleménye szerint a kormány jövő...
Kína a kommunista párt őszi kongresszusa után ötéves tervvel készül fellépni a korrupció ellen - jelentette be Ho Kuo-csiang (He Guoqiang) a kilenc tagú kínai csúcsvezetés tagja, a párt fegyelmi-ellenőrző bizottságának elnöke kedden.
Az orosz ortodox egyház vezetői kegyelmet kértek a Pussy Riot punkegyüttes három elítélt tagjának - írta a The Christian Post washingtoni székhelyű keresztény lap internetes oldalán.
A vidéki munkahelyek megőrzése érdekében szükséges a húsipar, ezen belül a Gyulai Húskombinát megsegítése, amiről a kormány augusztus 29-ig hoz döntést a vidékfejlesztési és a nemzetgazdasági tárca előterjesztése alapján - tájékoztatott kedden közleményben a Kormányszóvivői Iroda, miután a kormányzat és az érintettek képviselői egyeztettek a Parlamentben.
Az engedéllyel működő fémkereskedő vállalkozások nem a fémkereskedelem tervezett államosításától, hanem a jogszabályok betartatásától, az illegális telepek felszámolásától és a fémhulladékkal törvénytelenül kereskedőkkel szembeni hatékony eljárástól várják az eredményeket - közölte a Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete és a Fémszövetség kedden az MTI-vel.