2012. szeptember 5. szerda

szept. 5
4:45
Jön a kínai Facebook és Twitter? (ProfitLine)
Ázsiának létre kell hoznia a saját Facebookját és Twitterét, hogy növelje befolyását a világban - hangoztatta a kínai kormány egy vezető tisztviselője kedden egy szakmai fórumon.
szept. 5
5:27
Betiltották a villanykörtéket: ezentúl így vásárolhatsz izzót (Pénzcentrum)
2013 januárjától már negyvenes izzót sem lehet forgalomba hozni Magyarországon. Nagy kérdés ugyanakkor, milyen alternatívát jelentenek az energiatakarékos villanykörték, illetve, melyiknek a fényereje egyezik meg a hagyományos 100-as, 60-as, illetve 40-es fényforrások fényerejével. Ezúttal ebben nyújt némi segítséget a Pénzcentrum.hu....
szept. 5
6:30
A Költségvetési Tanácsnak elhúzódó vitája van a gazdasági tárcával (Infostart)
A Költségvetési Tanácsnak (KT) elhúzódó vitája van a gazdasági növekedés 2012-2013-as várható számairól a nemzetgazdasági tárcával, emiatt tett fel többek között kérdéseket a jövő évi büdzséhez kapcsolódóan a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) a KT - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke kedden az M1 Az este című műsorában.
szept. 5
6:57
Idén még egy szombaton kell dolgozni (ProfitLine)
Az idén még egy, jövőre pedig három munkanap áthelyezését hagyta jóvá a nemzetgazdasági miniszter, a keddi Magyar Közlönyben megjelent rendeletében.
szept. 5
6:57
A KT szerint nagy az elcsúszás a jövő évi büdzsében (Portfolio)
A Költségvetési Tanácsnak (KT) elhúzódó vitája van a gazdasági növekedés 2012-2013-as várható számairól a nemzetgazdasági tárcával, emiatt tett fel többek között kérdéseket a jövő évi büdzséhez...
szept. 5
7:12
Szörnyű rossz befektetések 2.: Felelőtlen buxolás és bármi, amivel nagyon túlvállaltad magad (Privátbankár)
Nem szakavatott kezekben a túl veszélyes befektetések sorában kiemelkedő helyet foglalnak el az úgynevezett tőkeáttételes formák, ahol az ügyfél megsokszorozhatja a vásárlóerejét, a nyerési esélyeit, de a veszteségeit is. Egész bankok és brókercégek is belebuknak néha.
szept. 5
7:15
Elpártoltak a forinttól - Mi jöhet ezután? (Portfolio)
Augusztus során megszakadt a korábbi hónapokra jellemző pozitív trend a forintnál, a hazai fizetőeszköz gyengült az euróval szemben. A hazai alapkezelők körében pedig nőtt a borúlátás a hazai...
szept. 5
7:21
Nagydíjat kapott az Országos kompetenciamérés (HR Portál)
A központi hivatalok között elsőként jutalmazták Magyar Termék Nagydíjjal az Oktatási Hivatal (OH) által nyújtott egyik közszolgáltatást, az Országos kompetenciamérést. Dr. Princzinger Péter, az OH elnöke a szeptember 4-i díjátadón elmondta: 10 éves program ért be ezzel az elismeréssel. A Parlamentben összesen 58 kiváló minőségű, Magyarországon gyártott és forgalmazott termék, illetve szolgáltatás…
szept. 5
7:23
Minden idők legnagyobb botránya a Harvardon (HR Portál)
Csalás gyanújával mintegy 125 diák ellen folyik eljárás az Amerikai Egyesült Államok és a világ egyik leghíresebb egyetemén, a Harvardon - olvasható a Magyar Nemzetben. A The Daily Telegraph közlése szerint a felsőoktatási intézmény vezetősége emberemlékezet óta nem tapasztalt olyan botrányt az egyetemen, amely ennyi hallgatót érintett volna.
szept. 5
7:25
Megmaradhat a dohánytermelők uniós támogatása (HR Portál)
Megmaradhat az uniós dohánytermelők támogatása, így a szektorban dolgozó magyar érdekeltek jövőre nem esnek el mintegy 7 milliárd forinttól - közölte Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő kedden.
szept. 5
7:27
Lufthansa: kiterjeszthetik a munkabeszüntetést a légiutas-kísérők (HR Portál)
Kiterjeszti a sztrájkot a Lufthansa légiutas-kísérőit képviselő szakszervezet (Ufo), a legnagyobb német légitársaság kabinszemélyzete pénteken valamennyi járaton egész nap sztrájkol, ha nem sikerül újrakezdeni a bértárgyalást a munkaadóval.
szept. 5
7:29
A Dunaferrnél márciusban fejeződik be a létszámleépítés (HR Portál)
Várhatóan fél év alatt történik meg az ISD Dunaferrnél a tervezett mintegy 800 fős leépítés, amely a végleges döntést követően az idén kezdődik meg, és előreláthatóan 2013 márciusában fejeződik be - mondta el a cégcsoport HR vezérigazgató-helyettese kedden Dunaújvárosban.
szept. 5
7:30
Megmaradhat a dohánytermelők uniós támogatása (ProfitLine)
Megmaradhat az uniós dohánytermelők támogatása, így a szektorban dolgozó magyar érdekeltek jövőre nem esnek el mintegy 7 milliárd forinttól - közölte Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő kedden.
szept. 5
7:31
ILO: tovább romlik a fiatalok helyzete a munkaerőpiacon (HR Portál)
Tovább nő a munkanélküliség a fiatalok körében globálisan a következő években, miután az euróövezeti válság hatása a fejlett országokból továbbterjed a fejlődő országokba - áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) kedden publikált elemzésében.
szept. 5
7:32
A KT részéről kérdések merültek fel a bevételek megalapozottságát illettően (ProfitLine)
A Költségvetési Tanácsnak (KT) elhúzódó vitája van a gazdasági növekedés 2012-2013-as várható számairól a nemzetgazdasági tárcával, emiatt tett fel többek között kérdéseket a jövő évi büdzséhez kapcsolódóan a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) a KT - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke kedden az M1 Az este című műsorában.
szept. 5
7:42
Munkavállalói járulékcsökkentés, mint munkahelyvédelmi eszköz, avagy miért fizetünk egyéni járulékot? (Adózóna)
Az elmúlt néhány napban ismét szokatlan, unortodox elképzelések láttak napvilágot a különböző hírportálokon. A hírek szokatlansága abban áll, hogy az eddig már ismert, a munkaadókra irányuló munkahelyvédelmi eszközök mellett, új lehetséges eszközként merült fel, hogy csökkenteni kellene a munkavállalók járulékterheit.
szept. 5
7:48
Leleplezték: itt a hetes Golf (Privátbankár)
Bemutatták a Volkswagen Golf új, hetedik generációs modelljét. Az új modell sportosabb, hosszabb, szélesebb és könnyebb elődjénél, és kevesebbet fogyaszt.
szept. 5
8:03
Tovább romlik a fiatalok helyzete a munkaerőpiacon (ProfitLine)
Tovább nő a munkanélküliség a fiatalok körében globálisan a következő években, miután az euróövezeti válság hatása a fejlett országokból továbbterjed a fejlődő országokba - áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) kedden publikált elemzésében.
szept. 5
8:05
Gyenge szeptemberi kezdés az amerikai részvénypiacokon (ProfitLine)
Vegyesen indult a szeptemberi hónap az amerikai részvénypiacokon, miután a befektetők a hét további részében várható meghatározó gazdasági adatok előtt többnyire kivárásra rendezkedtek be.
szept. 5
8:06
Meghökkentő: van bank, amelyik fióknyitást tervez Magyarországon (Privátbankár)
Többnyire inkább a meglévő hálózat szűkítéséről, bankfiókok bezárásáról, leépítésről adunk hírt a bankszektorból, az öt éve Magyarországon működő osztrák Oberbank azonbantovábbi fiókok nyitását tervezi.
szept. 5
8:24
Szomorú szerda: egyre közelebb a csúcshoz a dízel ára (Privátbankár)
Bruttó 3 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol, a benzin ára a héten nem változott.
szept. 5
8:27
Nap végére magukhoz tértek az amerikai piacok (Portfolio)
A várakozásoktól elmaradó amerikai makroadatok hatására az amerikai részvénypiacok bő fél százalékos mínuszban kezdték a hetet a hosszú hétvégét követően, noha a piaci esést fékezték az amerikai és...
szept. 5
8:36
OTP részvény - katonák vigyázzák az emelkedést! (ProfitLine)
Jól szerepelt a magyar tőzsde tegnap, ez valószínűleg annak köszönhető, hogy az utóbbi hetekben a régiós és a nemzetközi piacokhoz képest is alulteljesített a hazai börze. A befektetők az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki ülését várják, az ott hozott döntések meghatározóak lesznek a piacok mozgására. A BÉT a nap folyamán szembement a romló európai hangulattal, az emelkedés leginkább az OTP-…
szept. 5
8:45
A KT szerint nagy az elcsúszás a jövő évi büdzsében (2.) (Portfolio)
A Költségvetési Tanácsnak (KT) elhúzódó vitája van a gazdasági növekedés 2012-2013-as várható számairól a nemzetgazdasági tárcával, emiatt tett fel többek között kérdéseket a jövő évi büdzséhez...
szept. 5
8:45
Bezárják a Csodák Palotáját (Pénzcentrum)
Kiköltöztetik a Csodák Palotáját a Millenáris Parkból; azt egyelőre nem tudni, hol nyit majd újra....
szept. 5
8:47
Borongós reggelen is stabil a forint (Portfolio)
Enyhe hangulatromlás mutatkozik ma reggel a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, de ez egyelőre érdemben nem hatott a forintra, az euróval szembeni jegyzések továbbra is az elmúlt napokra jellemző...
szept. 5
8:49
Újra veszik a részvényeket a nagyok - Már nem a készpénz a sztár (Portfolio)
Egy CNBC által hivatkozott felmérés szerint a befektetési portfóliókban 15 havi mélypontra zuhant a készpénzarány, ami arra utal, hogy a befektetői szentiment javul. Pedig már szeptembert írunk, ami...
szept. 5
8:51
Az orosz IT-szektor a befektetők kedvence (Portfolio)
Egyre több külföldi befektető érdeklődik Oroszországban az IT-szektor iránt, hiszen ez az egyik leggyorsabban növekvő szektor az országban, sokan a kétszámjegyű hozamok ígérete miatt szállnak be az...
szept. 5
8:53
Nem sok jót ígérnek az európai nyitásra az ázsiai piacok (Portfolio)
Gyenge napja van a távol-keleti piacoknak, az irányadó ázsiai indexek túlnyomó részt 1 százalék feletti mínuszban tartózkodnak. A kedvezőtlen hangulatban a várakozásoktól elmaradó kínai és ausztrál...
szept. 5
8:55
Kiderült, melyik bank vállalja a legtöbb kockázatot (Portfolio)
A legnagyobb piaci értékkel rendelkező bank, a Wells Fargo vállalja a legnagyobb kockázatokat az amerikai pénzügyi szektorban - derül ki a CreditSights Bloomberg által idézett jelentéséből. 227...
szept. 5
9:00
Kiket és miért rúgnak ki Dunaújvárosban? (Privátbankár)
Már az idén elkezdődik és várhatóan fél év alatt végbe is megy az ISD Dunaferrnél a tervezett mintegy 800 fős leépítés. Az acélipar nehéz helyzete és az elavult technológia miatt került nehéz helyzetbe a cég, de igyekeznek fejlesztésekkel előre menekülni - ehhez ha kell, a kormánytól is segítséget kérnek.
szept. 5
9:00
Miniszteri biztost neveztek ki az Erzsébet-program irányítására (HR Portál)
Guller Zoltánt nevezte ki az Erzsébet-program koordinálásáért felelős miniszteri biztossá Navracsics Tibor miniszter augusztus 31-i hatállyal, fél évre - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel.
szept. 5
9:02
Az idén még egy, jövőre három munkanapot helyeznek át (HR Portál)
Az idén még egy, jövőre pedig három munkanap áthelyezését hagyta jóvá a nemzetgazdasági miniszter, a keddi Magyar Közlönyben megjelent rendeletében.
szept. 5
9:03
Az aszály elvitte a popcornt Békésben (Portfolio)
A korábbi évekhez képest két héttel korábban kezdődött el a kukorica betakarítása Békés megyében, a hektáronkénti termésátlag 3,6-3,7 tonna között alakul - közölte a megyei kormányhivatal...
szept. 5
9:05
Bekeményít az EU: vizsgálat indult a Gazprom ellen (2.) (Portfolio)
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított a legnagyobb orosz földgázszolgáltatóval, a Gazprommal szemben. A feltételezések szerint az orosz óriás visszaélt erejével a közép-kelet-európai régió...
szept. 5
9:07
Rogán: év végéig megkötjük az IMF-megállapodást (Portfolio)
Magyarország és az EU/IMF párosa között idén év vége előtt megszületik a hitelmegállpodás és a jövő évi költségvetést az IMF-tárgyalások miatt várhatóan módosítani kell - mondta el a Magyar Nemzetnek...
szept. 5
9:09
Lemorzsolódás következhet Budapesten (Portfolio)
A magyar piacon óvatos lemorzsolódásra számít Nagy Péter, az Unicredit üzletkötője. A forgalomban annak ellenére, hogy már szeptember van, és a befektetők visszatértek a nyaralásról eddig nem volt...
szept. 5
9:09
Mire számíthatunk a tegnapi veszteségek után Európában? (ProfitLine)
Az előző napi jelentős veszteségek után csekély indexváltozásra, iránykeresésre lehet számítani szerdán az európai értékpapírpiacok nyitásakor.
szept. 5
9:18
Adóbevételek és növekedés - a költségvetés gyenge pontjai (Privátbankár)
Egyre jobban nyúlik a Költségvetési Tanács és a nemzetgazdasági tárca vitája, többek között a növekedési kilátásokról. Hiába készült már el júniusban a büdzsé, több gyenge pontja is van a tervezetnek.
szept. 5
9:21
Az ázsiai válságban sem volt akkora tőkemenekítés, mint a spanyoloknál (Portfolio)
A félelmetes méreteket öltő tőkemenekítés meghaladja már az ázsiai válság során Indonéziában tapasztalt óriási tőkekivonást is. A jegybanki adatok szerint az elmúlt negyedévben a portfólió- és...
szept. 5
9:21
Drágulhatnak az iskolai nyelvkönyvvek (Pénzcentrum)
Az egyik budapesti kiadó vezetője szerint a nyelvkönyvválaszték szűkülése és a kiadványok drágulása lehet annak a következménye, ha megszűnik a nyelvkönyvek eddigi árkorlátjára vonatkozó rendelkezés....
szept. 5
9:23
Újra zsákolják a részvényeket - Már nem a készpénz a sztár (Portfolio)
Egy CNBC által hivatkozott felmérés szerint a befektetési portfóliókban 15 havi mélypontra zuhant a készpénzarány, ami arra utal, hogy a befektetői szentiment javul. Pedig már szeptembert írunk, ami...
szept. 5
9:25
Van egy nagy akadálya a bankok feldarabolásának (Portfolio)
Sokan sürgetik a világ legnagyobb bankjainak feldarabolását, az ő táborukhoz csatlakozott Sanford Weill, a Citigroup korábbi vezérigazgatója is nemrég. A feldarabolás azonban egy komoly akadályba...
szept. 5
9:27
Három fehér katona segíthet az OTP-nek - Technikai elemzés (Portfolio)
Tegnap az amerikai piacok vegyesen teljesítettek, idehaza viszont még tartott a lendület. Kérdés persze, hogy a szerdai eseménytelen napra mi marad a vevők erejéből. Mai elemzésünkben az OTP és a...
szept. 5
9:29
Gyengülni kezdett a forint (Portfolio)
Enyhe hangulatromlás mutatkozik ma reggel a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon, ami a stabil nyitás után szerepet játszhatott a forint gyengülésében. Az euróval szembeni jegyzések továbbra is az...
szept. 5
9:31
Dinamikus növekedést tervez a Takarék Faktorház (Portfolio)
A Takarékbank Zrt. 100 százalékos érdekeltségeként új stratégiával lép ősszel a piacra a Next Faktor Zrt., új nevén a Takarék Faktorház. Ezzel tovább bővül a takarékok által kínált kkv-finanszírozási...
szept. 5
9:33
A bérköltség csökkenésével versenyképesebb a régió (HR Portál)
A bérköltség csökkenésével versenyképesebb lett a közép-kelet-európai régió, a problémákra rugalmasabban reagál, biztosítási ágazata pedig stabilnak mondható - ismertette Michael Heise professzor, az Allianz SE vezető közgazdásza, újságírók előtt kedden Budapesten.
szept. 5
9:35
Munka törvénykönyve és akcióprogram - egyeztetett a versenyszféra és a kormány (HR Portál)
Az új Munka törvénykönyvével kapcsolatos első tapasztalatokról, valamint a munkahelyvédelmi akcióprogramról és a tervezett lakhatási támogatásról kezdett egyeztetést kedden a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF).
szept. 5
9:36
Civilek, figyelem: így lehet hozzájutni az 1%-os felajánlásokhoz (Privátbankár)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) augusztus 31-ig kipostázta azokat a felhívó leveleket, amelyekben közel 31 ezer civil szervezetet tájékoztat a felajánlott összeg várható nagyságáról. A pénzt azonban csak az a szervezet kapja meg ténylegesen, amelyik kitölt 1-2 adatlapot.
szept. 5
9:39
Rogán: év végéig megkötjük az IMF-megállapodást (2.) (Portfolio)
Magyarország és az EU/IMF párosa között idén év vége előtt megszületik a hitelmegállpodás és a jövő évi költségvetést az IMF-tárgyalások miatt várhatóan módosítani kell - mondta el a Magyar Nemzetnek...

Keresés