2014. január 21. kedd

jan. 21
12:00
Ha nem az oroszok cserélik le az elavult metrókocsikat, akkor kik? (Privátbankár)
A főpolgármester szerint több forgatókönyv is van. A kormány holnap tárgyalja őket.
jan. 21
12:02
A vártnál rosszabb a kedv, szakadatlanul esik a forint (Privátbankár)
A ZEW német üzleti hangulatmutatója gyengébb lett a vártnál, 303 forint fölött járt az euró.
jan. 21
12:03
Romlott januárban a német gazdasági hangulat (ProfitLine)
Januárban a várakozásokkal ellentétben Németországban csökken a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe- közölte kedden a mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung GmbH) gazdaságkutató intézet.
jan. 21
12:05
A Nokia esetében már csak a szellemi tulajdonban bizakodnak a befektetők (ProfitLine)
Míg az elmúlt héten egy sor nemzetközi pénzügyi vállalat hozta nyilvánosságra legfrissebb beszámolóit, ezt a hetet a technológiai cégek, a Nokia, a Microsoft, az IBM, a Texas Instruments, az eBay, a Western Digital, a SAP és a Xerox eredményei uralják. Peter Garnry, a Saxo Bank vezető részvénypiaci stratégája szerint a három legjelentősebb részvény, az IBM, a Microsoft és a Nokia a patinás múlt…
jan. 21
12:12
Jelasity: most érdemes magyar bankba fektetni (Portfolio)
Minden probléma ellenére most van itt az ideje a befektetésnek a magyarországi bankszektorban - jelentette ki Jelasity Radován, az Erste Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója a GKI Gazdaságkutató Zrt....
jan. 21
12:14
Újabb megsemmisített devizahiteles szerződés került elő (Portfolio)
Az OTP Bank egyik ügyfelének devizahiteles szerződését megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék - írja az Index. A Budapest Bank elvesztett pere után tehát egy újabb szerződést ítéltek semmisnek. Az...
jan. 21
12:16
Gyűlnek a viharfelhők a forint felett (Portfolio)
Több tényező alapján is azt mondhatjuk, hogy gyűlnek a viharfelhők a forint felett, ha a dollárral szembeni árfolyamról gondolkodunk. Éppen emiatt nem lenne meglepő, ha az előttünk álló hetekben akár...
jan. 21
12:18
Egy videó is lehet cége üzletkötője - 3 tipp az induláshoz (Privátbankár)
Hogyan lehet kihozni a legtöbbet a tartalmakból? Hogyan lehet azokat népszerűsíteni és milyen megjelenési lehetőségek vannak még a YouTube felületén? Toba Krisztina ad néhány tippet.
jan. 21
12:20
Soha ennyi motort és autót nem gyártottak Győrben (Privátbankár)
Tízféle motort gyártanak, a 86 lovastól a 570 lóerősig.
jan. 21
12:21
Betelt a keret a nyugdíjasok kedvezményes üdüléséhez (HR Portál)
Már hétfőn beteltek a nyugdíjasok számára meghirdetett üdülési lehetőségek az Erzsébet-programban, közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.
jan. 21
12:22
Történelmi magyar állampapír-aukció: rég láttunk ilyet (Privátbankár)
A szokásosnál több állampapírral lépett ma piacra az Államadósság Kezelő Központ, és még így is kétszeresen túljegyezték a diszkont kincstárjegyeket. Pont egy vágásnyival az alapkamat alatt a hozam.
jan. 21
12:23
Nőtt a munkaerő-bevándorlás az Egyesült Államokba (HR Portál)
Az amerikai gazdaság tavalyi fellendülése nyomán tavaly 15 százalékkal többen költöztek az Egyesült Államokba, mint ahányan elhagyták az országot - derült ki az UniGroup Relocation nemzetközi költöztető cég hétfőn nyilvánosságra hozott adataiból.
jan. 21
12:25
A gazdasági fellendülés nem ér el a munkahelyekig (HR Portál)
Hiába volt a világgazdaság lassú fellendülése, a globális munkaerőpiacok továbbra is stagnáltak, állapítja meg az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, ENSZ) Globális foglalkoztatási trendek 2014 című jelentése, amely szerint sürgősen át kell állni a foglalkoztatást jobban előtérbe helyező politikákra.
jan. 21
12:27
A közmunkásoknak is segít a NAV az adóbevallásban (HR Portál)
A közfoglalkoztatottak is felkérhetik személyijövedelemadó-bevallásuk elkészítésére a NAV-ot, ha tavaly csak munkaviszonyból származó keresetük volt - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
jan. 21
12:36
Nemsokára ezekkel a buszokkal is közlekedhetünk Budapesten (Privátbankár)
Összesen 15 alacsonypadlós buszt hoznak a fővárosba.
jan. 21
12:36
EBRD - javult a magyar gazdaság növekedési előrejelzése (ProfitLine)
Egyre több jel utal a világgazdaság teljesítményének javulására, a tágabb értelemben vett Kelet-Európa és az egykori szovjet térség kilábalása azonban az idén is lassú lesz, és a régió változatlanul számos kihívással néz szembe - áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kedden Londonban ismertetett idei első átfogó előrejelzésében.
jan. 21
12:38
A startupok országa vagyunk, vagy a bukásra ítélt minicégeké? (Privátbankár)
Évente több tízezer magánember alapítja meg első vállalkozását, ám ezeknek a cégeknek a 99 százaléka a legjobb esetben is mikrovállalat marad, csupán töredékük válik a divatos értelemben használt „startup” vállalkozássá. A leggyakrabban ugyanazok a régi arcok próbálkoznak - és nem ott, ahol a legnagyobb a siker esélye.
jan. 21
12:48
Ilyen bankjegyet eddig még biztosan nem láttál (Portfolio)
Különös módszerrel küzdenek Kínában a hatósági internetcenzúra ellen: bankjegyekre pecsételt QR-kóddal népszerűsítik azt a szoftvert, amellyel meg lehet kerülni az állami tűzfalat - írja a finextra...
jan. 21
12:48
248 ezer forint az átlagos bruttó (Pénzcentrum)
...
jan. 21
12:50
Az OTP megállíthatatlan az MNB bejelentése előtt (Portfolio)
Amerikában Martin Luther Kingre emlékeztek hétfőn, így a vezető tengerentúli tőzsdék zárva tartottak. Az ázsiai régió piacain viszont zavartalanul folyta a kereskedést kedden. A vezető...
jan. 21
12:52
Megállt a forintesés Matolcsyék bejelentése előtt (Portfolio)
A vezetõ devizákkal szemben 4-6 hetes mélypontján járt délelőtt a forint és azóta sincs érdemi visszaerősödés, azaz gyenge lábakon áll a mai MNB-döntés előtt. A Portfolio.hu múlt héten...
jan. 21
12:54
Az Év Kamionjával jönnek házhoz a szemétért a fővárosban (Privátbankár)
Hatvan új kukásautó áll forgalomba a közeljövőben Budapesten.
jan. 21
12:54
Rosszul alszanak a menedzserek (HR Portál)
Hasít a német gazdaság, hatalmas teljesítményeket mutatnak fel az exportban és a kutatás fejlesztésben – a nagy teljesítmények azonban súlyos teherként nehezednek a menedzserek egészségére: sokan kimerültek, rosszul alszanak, írja a Világgazdaság Online.
jan. 21
13:06
Romlik a régiónk növekedése, míg a fejlett világ szárnyal (Portfolio)
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) ma közzétett elemzésében rontotta Közép-Kelet-Európa növekedési kilátásait és leginkább a nem teljesítő hitelek magas arányát tartja visszahúzó...
jan. 21
13:09
Az uniós támogatások elosztását ellenőrizte az ÁSZ (ProfitLine)
Az uniós támogatások elosztását ellenőrizte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Wekerle Sándor Alapkezelő, továbbá az ezt felügyelő Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) esetében, a három szervezet működését és gazdálkodását alapvetően szabályosnak tartotta a számvevőszék.
jan. 21
13:12
Uniós támogatások elosztása: ezt állapította meg az ÁSZ (Infostart)
Az uniós támogatások elosztását ellenőrizte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Wekerle Sándor Alapkezelő, továbbá az ezt felügyelő Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) esetében, a három szervezet működését és gazdálkodását alapvetően szabályosnak tartotta a számvevőszék.
jan. 21
13:15
Itt az új családi kedvezmény kalkulátor! Mi marad a borítékban? (Adózóna)
Nem kell a fejét törnie annak, aki családi kedvezményre jogosult, mielőtt a bére, személyes közreműködői díja havi adóelőlegének, járulékainak megállapításához szükséges nyilatkozatot kitöltené, számoljon inkább az Adózóna családikedvezmény-kalkulátoraival!
jan. 21
13:24
Tovább zuhan a líra az elmaradt kamatemelésre (Portfolio)
Egyik kamatlábát sem emelte meg mai döntésével a török jegybank, így a líra azonnal új történelmi mélypontra zuhant a dollárral szemben. Nagy várakozás előzte meg a feltörekvő piacok iránt...
jan. 21
13:27
4 aktív keresőre 6 nyugdíjas fog jutni (HR Portál)
A következő 10 évben 412 ezerrel csökken majd Magyarország teljes népessége, ám ennél jóval nagyobb arányú, csaknem 40 százalékos lesz a fogyás az aktív életkorúak, a 20–64 évesek körében, írja a Világgazdaság a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének népesség-előreszámításai alapján. Várhatóan 579 ezer fővel fog csökkenni az aktív korúak száma az elkövetkező 10 évben.
jan. 21
13:29
Legálisan alkalmazott bejárónők (HR Portál)
Több mint tízezer háztartási alkalmazottat jelentettek be tavaly a regisztrációs foglakoztatás alapján, írja a Magyar Nemzet. Az ebből származó állami bevétel sokszorosára emelkedett a 2010-es bevételhez képest.
jan. 21
13:30
Esik a forint, ki tudja, hol áll meg? (Privátbankár)
Szakadatlanul esik a a forint - tavaly is a pénzügyi, gazdasági területeken dolgozók kerestek a legjobban - a közmunkásoknak is kell adóbevallást készíteniük - az év végén csaknem 5 ezerrel több magyar dolgozott Ausztriában, min t egy hónappal korábban - Nézze meg itt >>
jan. 21
13:31
Nem telepíthető helymeghatározó a céges mobilra (HR Portál)
Január elején döntött a Kúria: jogellenes, ha a munkáltató a munkavállaló hozzájárulása nélkül gyűjt helymeghatározó adatokat annak telefonja segítségével - írja az Átlátszó Blog.
jan. 21
13:42
A magyar cégek alig 1 százalékából lesz startup vállalkozás (ProfitLine)
A magyar cégek alig 1 százalékából lesz startup vállalkozás: évente több tízezer magánember alapítja meg első vállalkozását, ám e cégek 99 százaléka a legjobb esetben is mikrovállalat marad, csupán töredékük válik a szó legszorosabb értelmében startup vállalkozássá - áll az Opten céginformációs szolgáltató MTI-hez eljuttatott elemzésében.
jan. 21
13:42
Tovább zuhan a líra az elmaradt kamatemelésre (2.) (Portfolio)
Egyik kamatlábát sem emelte meg mai döntésével a török jegybank, így a líra azonnal új történelmi mélypontra zuhant a dollárral szemben. Burkoltan azonban mégis drasztikus kamatemelést hajtott végre...
jan. 21
13:44
Megemelt értékesítés hozamcsökkenéssel a 3 hónapos dkj-aukción (ProfitLine)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a meghirdetettnél magasabb összegben, hozamcsökkenéssel értékesítette a kedden már eleve megemelt összegben piacra vitt 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj).
jan. 21
13:44
303-nál várja az euró Matolcsyék bejelentését (Portfolio)
A vezetõ devizákkal szemben 4-6 hetes mélypontján járt délelõtt a forint és azóta sincs érdemi visszaerõsödés, azaz gyenge lábakon áll a mai MNB-döntés elõtt. A Portfolio...
jan. 21
13:48
Sokan hiába dolgoznak, szegények maradnak (Privátbankár)
A szegénység növekedésére figyelmeztet az Európai Bizottság.
jan. 21
14:00
Ne toporogjon egy helyben a nyelvoktatás (HR Portál)
Legyen nagyobb a tanulható nyelvek választéka, már az általános iskola elején kezdődjön meg a nyelvoktatás és a cél B1 helyett B2 szint legyen. A Nyelvtudásért Egyesület szakértői megvizsgálták Nemzeti alaptanterv módosításáról szóló kormányzati előterjesztés idegennyelv-oktatásra vonatkozó első pontját, és észrevételeiket közleményben foglalták össze.
jan. 21
14:00
Megnyugtatta az orvosokat a minisztérium: el lehet fogadni a hálapénzt (Pénzcentrum)
A minisztérium megnyugtatta a kórházszövetség elnökét: a jövőben sem lesz következménye, ha elfogadják a pénzes borítékot - írja a keddi Népszabadság....
jan. 21
14:02
Járhat bölcsődébe a gyeden és gyesen lévő édesanyák gyermeke is (HR Portál)
Minden gyeden és gyesen lévő kismama beadhatja bölcsődébe gyermekét, ha újra munkába áll és a gyermek már elmúlt egy éves. A 2014. január elsejétől érvényes jogszabályok lehetővé teszik a gyed és a gyes melletti korlátlan munkavállalást és biztosítják az édesanyák számára gyermekük bölcsődei elhelyezését, írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében.
jan. 21
14:06
A nap grafikonja: Alacsonyabb kamat=gyengébb forint, you know! (Privátbankár)
Úgy tűnik, a tankönyveknek igazuk van: 2012 augusztusa óta elsősorban az alapkamat befolyásolja a forint árfolyamát.
jan. 21
14:15
2,85%-ra vágták az MNB alapkamatot (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az előzetes elemzői várakozásokat meghaladó mértékben a mai kamatdöntő ülésén január 22-i hatállyal, 15 bázisponttal 2,85%-ra csökkentette a jegybanki alapkamat mértékét.
jan. 21
14:18
Az OTP tovább száguld az MNB bejelentését követően (Portfolio)
Az irányadó nyugat-európai indexek erősödnek annak ellenére, hogy kissé romlott a német gazdasági hangulat. A magyar tőzsde is jól teljesít azt követően, hogy az MNB a piaci várakozásoknál nagyobb...
jan. 21
14:20
Csapkodás a forint piacán (Portfolio)
A vezetõ devizákkal szemben 4-6 hetes mélypontja közelében várta a forint az MNB délutáni kamatdöntését, amely végül a várttól (10 bp) eltérő eredményt hozott (15 bázispontos vágás). Erre...
jan. 21
14:22
Rendkívüli állapotot rendeltek el Thaiföldön (Portfolio)
Hatvan napig tartó rendkívüli állapotot hirdetett szerdától a thaiföldi kormány - jelentette be kedden a belügyminiszter-helyettes. A Bangkokban és a környező tartományokban bevezetendő lépés célja...
jan. 21
14:24
Visszavette telefonos ügyfélszolgálatát a MÁV (Infostart)
A MÁV januártól ismét maga működteti 24 órás telefonos információs ügyfélszolgálatát Szolnokon, a MÁVDIREKT-nek otthont adó helyszín kiválasztásánál szándékosan kerestek vidéki várost, ezzel is elősegítve a fővároson kívül eső munkahelyteremtést - mondta Ungvári Csaba, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a megújult szolgáltatást bemutató keddi, szolnoki sajtótájékoztatón.
jan. 21
14:24
Se hitel, se megtakarítás, ergo növekedés sincs (Privátbankár)
Egy üzleti konferencián elhangzott: a bankok adnának hitelt, de nincs rá kereslet, hiába alacsony az alapkamat.
jan. 21
14:24
Nincs megállás! Nagyot vágott a jegybank! (Portfolio)
A piaci várakozásoknál nagyobb mértékben, 15 bázisponttal csökkentette az irányadó rátát a jegybank. Ezzel az alapkamat holnaptól 2,85%. A lépés meglepetést jelent, hiszen az elemzők többsége úgy...
jan. 21
14:26
Így még nem vágták meg az alapkamatot - frissítve (Privátbankár)
10 és 20 bázispontos várakozás is volt a piacon, végül köztes megoldást választott a monetáris tanács. Tovább is vághatják még, bár van kockázat; a forint gyengülése megállt a bejelentés után.
jan. 21
14:33
Egyre kevesebben futnak neki az állami ösztöndíjas képzéseknek (HR Portál)
A tavalyi 87 százalékról idén 79 százalékra csökkent azoknak a diákoknak az aránya, akik állami ösztöndíjas képzésre szeretnének jelentkezni. A felvételizők alig 23 százaléka készül legalább egy éve tudatosan a választott pályára, 43 százalékuk pedig tanulmányi idejének legalább egy részét külföldön szeretné folytatni - többek között ezek derültek ki a Budapesti Gazdasági Főiskola Educatio…

Keresés