2014. január 8. szerda

jan. 8
0:27
Varga Mihály nagy tételben nem fogadna a Raiffeisen-tranzakció megvalósulására (Infostart)
Varga Mihály szerint a Raiffeisen Bank eladásával kapcsolatban "az osztrák félnél van a labda", nekik kell dönteniük, hogy eladják-e a magyarországi leánybankot, vagy sem. A nemzetgazdasági miniszter erről az M1 Az este című műsorában beszélt kedden.
jan. 8
0:54
Obama a tartósan munkanélküliek segélyezésének folytatása mellett érvelt (ProfitLine)
Annak a csaknem másfél millió tartósan munkanélküli amerikai segélyezésének folytatása mellett érvelt kedden Barack Obama amerikai elnök, akik kongresszusi megállapodás híján december végétől elvesztették az állami támogatást.
jan. 8
4:24
Ingyenes készpénz-felvétel - 19 kérdés, 19 válasz (Adózóna)
Az ingyenes készpénz-felvétellel kapcsolatos legfontosabb, leggyakoribb húsz kérdésre ad választ honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB.)
jan. 8
4:45
Jelentősen javítható a rákos betegek túlélési esélye! A megoldás: ONKOMPLEX program (ProfitLine)
Több nagy nemzetközi tanulmányban is bizonyítást nyert, hogy a rákos betegek gyógyulási esélye szoros összefüggésben áll a daganatok korai felismerésével, valamint gyors és komplex diagnosztikájával.
jan. 8
5:45
Pórul is járhatsz az ingyenes készpénzzel: erre figyelj! (Pénzcentrum)
Mi lesz február 1. után, ha 150 ezernél többet szeretnénk felvenni vagy havonta többször szeretnénk készpénzhez jutni?...
jan. 8
6:21
Na kinek hozott újabb százmilliárdot a december? (Privátbankár)
Decemberben a befektetési alapok vagyona újra szépen növekedett, 102 milliárd forint friss pénz érkezett hozzájuk. Az egész évben egyharmadával, 1056 milliárddal nőtt a tőkéjük, miközben a bankbetétekből 839 milliárdot vittek el csak az első 11 hónapban a magánszemélyek. Egész évben az abszolút hozamú alap és a rövid kötvényalap volt a sláger.
jan. 8
6:30
Adóbírságot és munkát takaríthat meg! Itt az új szabály! (Adózóna)
Kijavítási kérelem címszó alatt új lehetőséget kaptak az adózók január 1-jétől arra, hogy helyrehozzák korábbi tévedésüket. Ha kihasználják a lehetőséget, felesleges munkát és adóbírságot is megtakaríthatnak.
jan. 8
6:39
Olcsóbb az üzemanyag (Infostart)
Csökkentette bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
jan. 8
6:39
A Raiffeisen-kivonulás margójára - Why nations fail? (Portfolio)
Nyugalom, nem lesz drámai hatása a Raiffeisen kivonulásának. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a bank kivonulásával nyer az ország. Az esemény tekinthető akár egy olyan folyamat következő apró...
jan. 8
6:54
Brüsszel bírálja a német autópályadíj-terveket (ProfitLine)
Nem szabad különbséget tenni német és nem német autós között, ha Németországban bevezetik az autópályadíjat - figyelmeztetett Siim Kallas közlekedéspolitikai EU-biztos egy keddi interjúban a külföldi autósokat terhelő autópályadíjra vonatkozó berlini kormányzati elképzelésekkel kapcsolatban.
jan. 8
7:27
Őszig kaptak haladékot az "örök egyetemisták" (HR Portál)
Újra kell kezdeniük tanulmányaikat azoknak a szerbiai egyetemistáknak, akik 2005 előtt iratkoztak be valamelyik felsőoktatási intézménybe, és idén őszig nem szerzik meg a diplomájukat - hangzott el a szerb közszolgálati televízió (RTS) kedd reggeli híradójában.
jan. 8
7:27
Felsőoktatási jelentkezések - Milyen határidőkre figyeljünk? (ProfitLine)
Idén február 15-ig jelentkezhetnek a diákok a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire, a felvételizők legfeljebb öt helyet jelölhetnek meg. Az online felvételi tájékoztató január végéig várhatóan frissül.
jan. 8
7:29
Energiahatékonysági pályázat kkv-k számára (HR Portál)
Az MVM Partner Zrt., az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. energiakereskedő cége energiahatékonysági pályázatot hirdet hazai mikro-, kis- és középvállalatok számára - jelentették be kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
jan. 8
7:29
Idén olcsóbb lesz a Brent olaj a tavalyinál (ProfitLine)
Idén alacsonyabb lesz a Brent átlagára tavalyhoz képest, miközben tovább emelkedik az Egyesült Államok olajtermelése - vélte kedden ismertetett tanulmányában az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA).
jan. 8
7:31
A KSH fontosnak tartotta leszögezni: független intézményként működik (HR Portál)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a statisztikai törvényben meghatározott módon szakmailag független, pártsemleges intézményként működik, az általa közölt adatok előállításában, közzétételében semmiféle politikai elkötelezettség nem érvényesül – közölte a KSH kedden.
jan. 8
7:33
Nem gyártanak többé gyógyszerhatóanyagot Tiszavasváriban (HR Portál)
Megszüntette a gyógyszerhatóanyag-gyártást január elsején a tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár, amelyet az indiai tulajdonban lévő ICN Magyarország Zrt. működtet - tette közzé a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város önkormányzata kedden a honlapján. Elbocsátásokról egyelőre nincs hír.
jan. 8
7:33
Le lehet mondani a 40 eurós költségátalányról (Adózóna)
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szerint nem minden esetben kötelező a késedelmesen fizető partnereknek késedelmi kamatot, és amellett minimum 40 eurónak megfelelő behajtási költségátalányt is felszámítani, a lemondásnak, mint tartozás-elengedésnek ugyanis a Ptk. alapján nincs akadálya - reagált a tárca egy hétfői adószakértői véleményre.
jan. 8
7:51
Tényleg bankot kell venni az adófizetők pénzén? (Privátbankár)
Varga Mihály szerint a Raiffeisen Bank eladásával kapcsolatban "az osztrák félnél van a labda", nekik kell dönteniük, hogy eladják-e a magyarországi leánybankot, vagy sem.
jan. 8
7:53
Már csak 1 forinttal drágább a benzin, mint tavaly (Privátbankár)
Egy hetet kellett várni az első árcsökkentésre - a benzin és a dízel olcsóbb lett, előbbi még így is drágább 1 forinttal, mint tavaly év végén.
jan. 8
7:55
A kormány ma elárulja, mekkora volt a hiány (Privátbankár)
A Nemzetgazdasági Minisztérium ma teszi közzé az államháztartás decemberi, és ezzel együtt tavalyi előzetes számait.
jan. 8
8:00
Visszatértek a bikák az USA piacokra? (ProfitLine)
Újra emelkedést mutatnak az amerikai részvénypiacok, az S&P 500 és a Nasdaq indexek az idei évben először tudtak emelkedni, a piaci optimizmust a vártnál kisebb külkereskedelmi hiány is támogatta.
jan. 8
8:27
Varga nem fogadna nagy tételben a Raiffeisen eladására (Portfolio)
Varga Mihály szerint a Raiffeisen Bank eladásával kapcsolatban "az osztrák félnél van a labda", nekik kell dönteniük, hogy eladják-e a magyarországi leánybankot, vagy sem. A nemzetgazdasági miniszter...
jan. 8
8:33
Vezető állású személy OTP részvény tranzakciója (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint dr. Kocsis István az OTP Bank Nyrt. Igazgatóságának tagja 2014. január 6. napján, az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató igénybevételével 4.175,-forint/darab átlagáron 10.035 darab OTP törzsrészvényt értékesített.
jan. 8
8:35
Raiffeisen - Varga: az osztrákoknak kell dönteniük a bank eladásáról (ProfitLine)
Varga Mihály szerint a Raiffeisen Bank eladásával kapcsolatban „az osztrák félnél van a labda", nekik kell dönteniük, hogy eladják-e a magyarországi leánybankot, vagy sem. A nemzetgazdasági miniszter erről az M1 Az este című műsorában beszélt kedden.
jan. 8
8:45
Varga nem fogadna nagy tételben a Raiffeisen eladására (2.) (Portfolio)
Varga Mihály szerint még nem eldöntött tény, hogy megvalósul a tranzakció. Az álláspontokat alaposan ki kell fejteni, de ha nem érdeke az államnak megkötni az alkut, akkor nem jön létre a tranzakció....
jan. 8
8:45
Eddig jelentkezhetsz idén egyetemre, főiskolára (Pénzcentrum)
Idén február 15-ig jelentkezhetnek a diákok a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire, a felvételizők legfeljebb öt helyet jelölhetnek meg....
jan. 8
8:47
Napi csúcson zárt a Nikkei (Portfolio)
Az amerikai kereskedés utolsó felében érdemi mozgások már nem történtek, a vezető indexek a nyitás idején látott pluszaikat őrizték a nap végéig. A jó hangulat Ázsia nagy részére is átragadt, az...
jan. 8
8:49
Újabb OTP-vezető adott el részvényeket (Portfolio)
Az elmúlt hónapokban jelentős részvényeladásokat hajtottak végre az OTP bennfentesei, és a sor idén is folytatódik, hétfőn dr. Kocsis István, az OTP Bank Nyrt. Igazgatóságának tagja adott el...
jan. 8
9:03
Friss számok: ősszel kicsit lassabban húz az autóipar? (Privátbankár)
Az előző hónaphoz képest ismét csökkent az ipari termelés, éves összehasonlításban viszont - kiigazítva - 5,8 százalékos az emelkedés.
jan. 8
9:03
Ismét fékezett az ipar (Portfolio)
Novemberben 0,5 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az előző hónaphoz képest. Egymás után a második hónapban esik ilyen mértékben a teljesítmény, ami arra utal, hogy tavaly év végén is...
jan. 8
9:05
Többhetes mélypont közelében a forint (Portfolio)
Bár a tőzsdei hangulat tegnap óta ismét kezd javulni a fejlett piacokon, de a fokozódó kockázati étvágy nem tudta érdemben erősíteni a forintot, így továbbra is többhetes mélypontja közelében...
jan. 8
9:06
Sztori és spontaneitás: az amerikai stílus sikert hozhat? (HR Portál)
Amerikában szimulációs tréningeken tanítják a külföldi vállalkozókat, hogyan kell egy tárgyalást eredményesen lebonyolítani. A „"mutasd és mondd" technikát az Egyesült Államokban már óvodás korban elkezdik tanítani, az európai országokban élőknek azonban az újdonság erejével hat. A coachok arra tanítják az ügyfeleket, hogy legyenek magabiztosak, legyenek büszkék a termékeikre, és mutassák ezt ki,…
jan. 8
9:06
Kilőtt a japán részvénypiac (ProfitLine)
A New York-i tőzsdeindexek emelkedése és a dollárral szemben gyengülő jen szárnyakat adott szerdán a japán tőzsdének. Ázsia többi részén vegyesen alakultak a fontosabb részvénypiaci mutatók.
jan. 8
9:07
Valamivel készül idén a Yahoo (Portfolio)
Nagy tömeg előtt mutatott be új termékeket tegnap a Yahoo vezérigazgatónője, Marissa Mayer az év legnagyobb fogyasztói elektronikai kiállításán, a Las Vegas-i CES-en. Az internetes óriás a...
jan. 8
9:08
Novemberben is mérséklődött az ipari termelés (ProfitLine)
A KSH által közzétett előzetes adatok alapján 2013 novemberében az ipari termelés 3,5%-kal emelkedett éves összevetésben az októberben mért 6%-os bővülés után. A munkanaphatástól megtisztított index 5,8%-kal emelkedett.
jan. 8
9:09
Csalódást okoztak a profik a befektetőknek (Portfolio)
Az S&P 2005 óta nem mutatott akkora emelkedést, mint tavaly, a fedezeti alapok nem is tudtak lépést tartani a részvénypiaci ralival. A Bloomberg adatai alapján a hedge fundok tavaly átlagosan 7,4%-ot...
jan. 8
9:18
KSH: 3,5 százalékkal bővült az ipari termelés novemberben (Infostart)
Az ipari termelés 3,5 százalékkal haladta meg tavaly novemberben a megelőző év azonos időszakit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatokat szerdán.
jan. 8
9:18
Rég láttunk ilyet: nagyon elkezdtek vásárolni a magyarok (Privátbankár)
Rég nem látott mértékben megugrott novemberben a kiskereskedelmi forgalom, élelmiszerből és üzemanyagból is többet vettünk.
jan. 8
9:21
Ismét fékezett az ipar (2.) (Portfolio)
Novemberben 0,5 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az előző hónaphoz képest. Egymás után a második hónapban esik ilyen mértékben a teljesítmény, ami arra utal, hogy tavaly év végén is...
jan. 8
9:21
Jól fogytak tavaly a háztartási gépek (Pénzcentrum)
Jelentős bővülést mutatott tavaly a háztartási gépek iránti kereslet, már az első negyedévben is biztató volt a növekedés, holott nem éppen ez a tipikus gépvásárlási időszak....
jan. 8
9:23
Közel 1 milliárd euróval estek az MNB tartalékai (Portfolio)
Az előzetes tavaly év végi adatok szerint az öthavi csúcsot jelentő november végi szintről decemberben 940 millió euróval 33,79 milliárd euróra estek a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi tartalékai -...
jan. 8
9:25
Ami nálunk elbukott, abból Bécsben csoda lesz (Portfolio)
Több mint 2 millió négyzetméter, 20 ezer lakó, 20 ezer munkahely, 4 milliárd eurós befektetés (1200 milliárd forint!), ez az ami Bécsben nem százéves álom, hanem ma épülő valóság. A Városépítési...
jan. 8
9:27
3 milliárd dollárért vásárolhat be a Richter partnere (Portfolio)
Közel van a megállapodáshoz a Richter amerikai partnere, a Forest Laboratories, hogy felvásárolja az Aptalis Holdings nevű, speciális gyógyszereket gyártó vállalatot a kockázati tőkebefektető TPG...
jan. 8
9:29
Kína legnagyobb e-kereskedője betiltja a Bitcoin adásvételét (Portfolio)
Az Alibaba, Kína legnagyobb e-kereskedelmi szolgáltatója megszünteti a Bitcoin és más virtuális valuták rajta keresztül történő értékesítését - írja a Bloomberg hírügynökség. A lépésre a kínai...
jan. 8
9:36
Csökkentek a devizatartalékok decemberben (Infostart)
Decemberben 940 millió euróval 33,79 milliárd euróra csökkentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemzetközi tartalékai, de csak 92 millió euróval maradtak el az egy évvel korábbi 33,881 milliárd eurótól - derült ki a jegybank honlapján szerdán megjelent legfrissebb adatokból.
jan. 8
9:36
Jó hangulat lesz a parketten (Privátbankár)
Ez elsősorban Amerikának köszönhető, este nyilvános a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve.
jan. 8
9:38
Tényleg elromlott a hűtő? Egész évben vásárolgattunk (Privátbankár)
Megugrott tavaly a háztartási gépek iránti kereslet, már az első negyedévben is biztató volt a növekedés, holott nem éppen ez a tipikus gépvásárlási időszak - a ruhávásárlási kedv pedig egyenesen kirobbanó volt.
jan. 8
9:39
Még másfél hónapig lehet jelentkezni a felsőoktatásba (HR Portál)
Idén február 15-ig jelentkezhetnek a diákok a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire, a felvételizők legfeljebb öt helyet jelölhetnek meg. Az online felvételi tájékoztató január végéig várhatóan frissül.
jan. 8
9:39
Mérsékelt mozgással nyitott Európa (ProfitLine)
Vegyesen alakultak szerdán közvetlenül nyitás után a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek. A londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 7 ponttal, 0,10 százalékkal esett. A frankfurti DAX-30 index 3 ponttal, 0,03 százalékkal erősödött. Párizsban a CAC-40 mutató 2 ponttal, 0,05 százalékkal nőtt. Budapesten a BUX index 0,84 pontos csökkenéssel, 18 617,82 ponton nyitott.
jan. 8
9:39
Jönnek az új nyugdíjbiztosítások: vonzó az adókedvezmény (Pénzcentrum)
A biztosítók alig várták, hogy életbe lépjen a törvény, már piacra is dobták az új nyugdíjbiztosításokat - írja a Világgazdaság....

Keresés