2014. január 14. kedd

jan. 14
0:12
Már a 'közepes nagyságú' nyugdíjak után is fizetni kell személyi jövedelemadót (ProfitLine)
Németországban kiterjesztik a nyugdíjak adóztatását, az új szabály alapján már a közepes nagyságú nyugdíjjal rendelkező németeknek is meg kell fizetnie a személyi jövedelemadót.
jan. 14
4:18
Mely gyerekek veszélyeztetettebbek az internet által? (ProfitLine)
Hazánkban és a fejlettebb európai országokban egyre több kisgyermek internetezik évről évre, ez világosan kiderül az LSE által az egyes EU-országokban elvégzett kutatások alapján. A kicsik ugyanakkor ritkán találkoznak potenciálisan veszélyes tartalmakkal – ez inkább a fiatal kamaszokra jellemző - mondta Solt Ádám az internetet.hu távközlési összehasonlító portál szakértője.
jan. 14
4:33
Sosem gondolná, hogy a nyugdíjat is megadóztatják? Itt a példa (Adózóna)
Már a közepes nagyságú nyugdíjjal rendelkezőknek is adót kell fizetniük az öregségi ellátásuk után Németországban – tudatta a német pénzügyminisztérium. A tárca közleménye szerint az idén nyugállományba vonulók esetében a nyugdíj 1225 euró (jelenlegi árfolyamon nagyjából 367 500 forint) feletti része adóköteles.
jan. 14
5:54
Bomba robbant a pesti bankoknál: mi állhat a háttérben? (Pénzcentrum)
Sokan hősként ünneplik a robbantót, pedig lehet, hogy csak egy közönséges bankrablóval van dolgunk....
jan. 14
6:21
Nem minden menedék jött be, néha kockáztatni kell - Nagy Befalap-körkép II. (Privátbankár)
Az elmúlt évben átlagosan csak 3,37 százalékot hoztak a likviditási alapok, sőt azóta már csak két százalék körül ketyegnek, nagyot csalódhat, aki az alacsony kamatok miatt oda viszi a pénzét. A kötvényalapokban több a fantázia, de a kockázatok is nagyobbak.
jan. 14
6:27
A pekingi vámhivatal szerint Kína a világ vezető kereskedője (ProfitLine)
A pekingi vámhivatal hétfői közlése szerint Kína a világ vezető kereskedője.
jan. 14
6:30
Külföldön már számtalanszor levegőbe repítettek bankokat (Portfolio)
Bár Magyarországon tegnap hajnalig még nem volt rá példa, a CIB Bank fiókja előtti robbantáshoz hasonló merényletek külföldön már többször előfordultak. Elsősorban a pénzügyi világnak küldött durva...
jan. 14
6:39
Szocho- és más kedvezmények: feltételek, mértékek táblázatban (Adózóna)
Nem könnyű eligazodni a kedvezmények rendszerében, ezért ezúttal táblázatokba foglalva ismertetjük a szociális hozzájárulási adóban, valamint a szakképzési hozzájárulásban érvényesíthető bónuszokat. Bemutatjuk azt is, hogy melyik kedvezmény igénybevételéhez milyen igazolás szükséges.
jan. 14
6:48
Mit csinál a dubaji milliárdos Belgrádban? - Épül a szerb Manhattan (Portfolio)
A szerb Novi Magazin a napokban adott hírt arról, hogy a Burdzs Kalifa projektet is jegyző Mohamed Ali Rashid Abbar dollármilliárdokat fektetne be Belgrád egyik nagyszabású városfejlesztési...
jan. 14
7:00
Kína kipróbálta első hiperszonikus rakétáját (ProfitLine)
A kínai hadsereg a múlt héten kísérletet hajtott végre egy hiperszonikus rakétával, amelynek rendeltetése az, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszeren áthatolva juttasson célba robbanótölteteket - közölte a Pentagonra hivatkozva hétfőn weboldalán a Fox News amerikai hírtelevízió.
jan. 14
7:30
Külföldi munkavállalók: nem ugrott meg tavaly a hazautalt összeg (Infostart)
2,4 milliárd dollárt utaltak haza a külföldön dolgozó magyarok a tavalyi év első 10 hónapjában - derül ki a Világbank adataiból. Kádár Piroska, a portfolio.hu elemzője az InfoRádiónak elmondta: ez az összeg a magyar GDP 1,8 százalékát teszi ki.
jan. 14
7:30
A szabadság is szabadságot szül - így változott a munkajog (HR Portál)
Az elmúlt négy évben hétszer változott a Munka törvénykönyve, 2014. január 1-től pedig életbe lépett a nyolcadik módosítás is az említett időintervallumban. Ennek két fő csapásiránya volt: a kötetlen munkarend szabályozása, illetve a szabadság kiadására vonatkozó előírások a tárgyévet követően. A HSA Kft. bemutatja, eztán mi megengedett, és mi nem az.
jan. 14
7:32
A brit kormányból is bírálják a bevándorláspolitikát (HR Portál)
A brit kabinet egyik magas rangú tagja bírálta hétfői nyilatkozatában saját kormánya EU-bevándorlási retorikáját.
jan. 14
7:33
Ilyen december még nem volt Amerikában (Privátbankár)
Két társaság tolta meg a költségvetési bevételt.
jan. 14
7:33
Magyar maradt az üvegbeton találmány (ProfitLine)
Sokan próbálták, mégsem sikerült „lenyúlni” az üvegbeton ötletét, magyar maradt a találmány - írta a Népszabadság kedden.
jan. 14
7:34
Készül a szociális szféra életpályamodellje (HR Portál)
Egyeztetés kezdődik a szociális életpályamodellről pénteken a kormányzat, a szakmai és érdekképviseleti szervezetek, valamint a fenntartók képviselői között - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 14
7:36
Egy éven túl már probléma a kismama helyettesítése (HR Portál)
Egy évig még megoldják a kisgyerekes anya helyettesítését, de a munkáltatók szerint két évig nem tartható az átmeneti állapot. Azt várják az gyed extrától, hogy könnyebben visszailleszkednek az anyák a munkahelyükre – közölte Szalai Piroska.
jan. 14
7:38
Migrációról és HR-ről tartanak konferenciát Pécsett (HR Portál)
A migrációval, humán erőforrással és a munkaerőpiaccal kapcsolatos adatrendszerekről és trendekről tartanak előadásokat egy hétfőn kezdődött kétnapos konferencián Pécsen.
jan. 14
7:40
Így állapítsa meg a "szokásos tartózkodási helyét" (HR Portál)
Új útmutatót tett közzé hétfőn az Európai Bizottság, amelynek célja, hogy egyszerűbbé tegye annak megállapítását, mely ország tekinthető egy uniós munkavállaló szokásos tartózkodási helyének, vagyis hol jogosult társadalombiztosításra.
jan. 14
8:00
Újabb vezető adott el OTP részvényt (Portfolio)
Kovács Antal az OTP Bank Nyrt. Felügyelő Bizottságának tagja 2014. január 7-én 4 200,-forint/darab átlagáron 21 074 darab OTP-törzsrészvényt értékesített. Az elmúlt hónapokban sorra adják el OTP...
jan. 14
8:06
Enyhén erősödött a forint (Infostart)
Kissé erősödött a forint kedd reggelre a bankközi kereskedésben a főbb devizákkal szemben.
jan. 14
8:06
Nagyot estek az amerikai részvénypiacok (ProfitLine)
Meredek eséssel kezdték a hetet az amerikai részvénypiacok, a vezető indexek az elmúlt hónapok legrosszabb napját zárták hétfőn a gyenge decemberi munkaerő-piaci adat, illetve a Fed egyik tisztségviselőjének nyilatkozatának köszönhetően.
jan. 14
8:08
Mi történt? Meredek eséssel zárt a japán Nikkei 225 index (ProfitLine)
A háromnaposra nyúlt hétvégét követően 3,1 százalékos eséssel kezdte a hetet a japán Nikkei 225 index, aminek hátterében a gyenge decemberi amerikai foglalkoztatottsági adat mellett a dollárra szemben erősödést mutató jen húzódott meg.
jan. 14
8:09
Napi kétmilliárdot kapnak a gazdák - így alakulnak a támogatások (Privátbankár)
Az uniós agrárfinanszírozásban átmeneti év lesz 2014.
jan. 14
8:11
Ugyanúgy látták, mint nálunk - magyar maradt a találmány (Privátbankár)
Évek óta húzódott szabadalombitorlási eljárás.
jan. 14
8:13
Hiába lett olcsóbb, a férfiak nem kérnek belőle többet (Privátbankár)
A biztosítók hiába alkalmaznak uniszex tarifákat, eddig nincs jelentős változás.
jan. 14
8:18
710 millió forintért vett saját részvényt az OTP (Portfolio)
Az OTP Bank a tavaly áprilisi közgyűlési felhatalmazás alapján 2014. január 13-án, a Budapesti Értéktőzsdén 160.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 4.438,-forint/darab átlagáron. Az OTP tegnap...
jan. 14
8:27
Ma kiderül, drágább lett-e a sült csirke (Privátbankár)
A mezőgazdasági termelői árak január-novemberi alakulását közli ma a KSH.
jan. 14
8:36
Megtörhet a magyar tőzsde napok óta tartó lendülete (Portfolio)
Az amerikai indexek hónapok óta nem látott mértékű eséssel zárták a hétfői kereskedést, irányadó makrogazdasági adat nem jelent meg, az eladások hátterében az állhatott, hogy a befektetők óvatosak a...
jan. 14
8:36
Influenza: a járvány másfél-két héten belül érheti el Magyarországot (Pénzcentrum)
Még érdemes kérni az influenza elleni oltást, a járvány másfél-két héten belül érheti el Magyarországot....
jan. 14
8:39
A SYNERGON telepíti az ALDI pénztárgép rendszereit (ProfitLine)
SYNERGON Informatika Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata a SYNERGON Retail Systems Kft. (SRS Kft) segítségével 2013. december 20.-án az APOS A052 számítógép alapú Online pénztárgépre forgalmazási engedélyt kapott az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. (ALDI Magyarország) a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól (MKEH) - olvasható a BÉT honlapján.
jan. 14
8:41
160 ezer darab saját részvényt vásárolt az OTP (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a 2013. április 26-i Közgyűlés 9/2013. számú határozata alapján – 2014. január 13-án, a Budapesti Értéktőzsdén 160.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 4.438,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével.
jan. 14
8:45
Újabb 140 munkahelyet hoz létre egy cég Mosonmagyaróváron (Privátbankár)
Jelentős beruházásokat tervez a Greiner Kft.
jan. 14
8:47
Megnyugodhatnak a kétkedők, nem áll le Amerika (Privátbankár)
A kongresszus elfogadta a költségvetés idei végrehajtási törvényét.
jan. 14
8:54
Szomorú nap elé néz a forint? (Portfolio)
Több hónapja nem volt olyan csökkenés a vezető amerikai részvényindexekben, mint ami tegnap este, ez pedig hajnalban az ázsiai, ma reggel pedig az európai piacokra is rányomja a bélyegét. Közben a...
jan. 14
8:56
Részvényeket hívtak le a Rábánál (Portfolio)
A részvényopciós program keretében 5000 Rába törzsrészvényt hívtak le, áll a társaság BÉT közleményében. A Rábánál létrehozott Menedzsment Részvényopciós Ösztönző Program keretében 2014. január...
jan. 14
8:58
A Synergon telepítheti online pénztárgépeit az ALDI-ban. (Portfolio)
A Synergon 100 százalékos tulajdonú leányvállalata a Synergon Retail Systems Kft. (SRS Kft) segítségével 2013. december 20.-án online pénztárgépre forgalmazási engedélyt kapott az ALDI a Magyar...
jan. 14
9:00
Jön az okosháztartás! Már otthon is megfigyelhet bárkit a Google? (Portfolio)
Jelentős felvásárlást jelentett be tegnap este a Google. A társaság 3,2 milliárd dollárért veszi meg a Nest Labs nevű céget, amely a háztartások automatizációjához fejleszt innovatív termékeket. A...
jan. 14
9:02
Pengeélen táncol a DAX (Portfolio)
Nem kezdődött jól a tengerentúlon, az esés azonban gyorsan megtorpanhat, hiszen több részvény is erős támaszokhoz érkezett. Ma a Microsoft mellett a Henkel és határidős DAX grafikonját vizsgáltuk meg...
jan. 14
9:12
Goldman: Innen már nincs tovább, közel vagyunk a tetőhöz (Portfolio)
Mintegy 30 százalékot emelkedett az S&P 500 2013-ban, ennek ellenére számos piaci szereplő további erősödést prognosztizál. Nem úgy a Goldman Sachs egyik stratégája, David Kostin, aki szerint az S&P...
jan. 14
9:12
Nem tolonganak a férfiak az olcsóbb életbiztosításért (Pénzcentrum)
Nem tolonganak Magyarországon a férfiak az olcsóbb életbiztosításért azt követően, hogy a genderdirektíva bevezetésével alacsonyabb lett számukra a kockázati díj....
jan. 14
9:12
Komolyabb eséssel nyithat Európa (ProfitLine)
Jelentősebb csökkenéssel nyithatnak a vezető európai részvénypiacok, miután az amerikai és az ázsiai börzék lefelé vették az irányt.
jan. 14
9:14
Brutális támogatásokat kap az idén a mezőgazdaság (Portfolio)
Csaknem 750 milliárd forint támogatást vehetnek fel az agrárgazdasági szereplők...
jan. 14
9:14
Történelmi csúcson a tej felvásárlási ára (ProfitLine)
A KSH ma közzétett adatai alapján novemberben a mezőgazdaság termelői árak 14,6%-kal csökkentek éves összevetésben az októberben regisztrált 15,4%-os visszaesés után. Novemberben a csökkenés hátterében a növényi termékek jelentős, 21,8%-os árcsökkenése állt, az élő állatok és állati termékek ára 0,9%-kal mérséklődött.
jan. 14
9:18
KSH: nőtt az ipari termelés novemberben (Infostart)
Az ipari termelés 3,5 százalékkal emelkedett 2013. novemberében az egy évvel korábbihoz képest elsősorban a járműgyártás és hozzá kapcsolódó beszállítói ágazatok növekedése miatt - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A munkanaphatástól megtisztított index 5,8 százalékos éves növekedést mutat. Az előző hónaphoz hasonlítva az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal csökkent.
jan. 14
9:21
Nem aprózzák: 710 milliót költött magára az OTP (Privátbankár)
3,5 millió fölé hizlalták saját részvényeik darabszámát.
jan. 14
9:23
Előkerültek a Rába volt dolgozói (Privátbankár)
A bónuszprogram keretében hívtak le részvényeket.
jan. 14
9:25
Tejpite, egyre inkább a gazdagok csemegéje (Privátbankár)
Jelentős különbségek vannak az egyes mezőgazdasági termékek árai között.
jan. 14
9:30
Történelmi csúcsokat döngetnek a tejárak (Portfolio)
A búza ára szlalomozik, a sertésárak zuhannak, a burgonyát viszont semmi sem állíthatja meg...
jan. 14
9:30
Félnek a bankok az MNB-től, ezért nem emelkednek a díjak (Pénzcentrum)
A Magyar Nemzet szerint megijedtek a bankok attól, hogy a Magyar Nemzeti Bank szigorú vizsgálatot indított....

Keresés