Nyugalomra szólította fel az embereket kedden egy floridai seriff, miután az egyik helyettese Orlando körzetében súlyosan megsebesített egy fegyvertelen fekete férfit, aki éppen kiszálló félben volt egy lopott autóból. Jerry Demings, a floridai Orange megye seriffje szerint a 28 éves Cedric Bartee “rejtett” és “gyanús” mozdulatokat tett, miután Robert McCarthy őrmester felszólította őt, hogy…
Több, a magyar kormány által is javasolt jelentős közlekedési, energetikai és egyéb fejlesztési projekt is megtalálható azon a listán, amelyet ma hozott nyilvánosságra az Európai Bizottság...
Kitartott a rossz hangulat a piacokon, miután kiderült, hogy a kínai kormány visszaveheti a növekedési várakozását. Ez csak olaj volt a tűzre, bár az olaj ma pont nem esett.
Navracsics Tibor kultúráért felelős európai biztosról közölt egyoldalas portrét a Le Monde. A francia balliberális napilap szerint "a brüsszeli kinevezésekor ördögnek beharangozott magyar valójában egy visszafogott politikus, aki a területét érintő körvonalazott program nélkül, más alternatíva hiányában érkezett a posztra".
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) számításai szerint lesznek olyan ügyfelek, akiknek az adóssága - a teljesítő svájci frank alapú jelzáloghitelek esetében - az elszámolás hatására csupán 0-5 százalékkal mérséklődik, de olyanok is, akiké több mint 30 százalékkal.
Jelentős a kereslet a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) részéről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának (nhp) fix kamatozású, hosszú futamidejű forinthitelei iránt - mondta Nagy Márton, a jegybank ügyvezető igazgatója a Világgazdaság című üzleti napilap konferenciáján, kedden Budapesten.
Újabb két évre a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé választotta Angela Merkelt kedden a párt Kölnben tanácskozó kongresszusa. A tisztségre egyedüliként jelölt politikust a küldöttek 96,72 százaléka támogatta. Ez pártelnöki pályafutásának második legjobb eredménye. Angela Merkel 14 éve vezeti a pártot és sorban nyolcadik alkalommal választották meg elnöknek. Eddigi legjobb eredményét…
Közép-Kelet-Európában „magán felsőoktatási intézmény” még soha nem tudott annyi tőkét bevonni a fejlesztésbe, mint ma a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF). A befektető az 500 millió dollárt kezelő, Kelet-Európára fókuszáló CEE Equity Partners, amely ezzel többségi tulajdont szerzett a BKF-ben. A felek a jövőben közösen valósítják meg a legnagyobb magyar magán felsőoktatási intézmény…
Új helyi adót vezet be a főváros VIII. kerülete. A kiadott lakások után január 1-jétől 28 140 forintot kell fizetni a hvg.hu szerint. A kötelező drogteszt után újabb ötlettel gazdagította a...
Komoly növekedési potenciált és régiós vezető felsőoktatási intézmény lehetőségét látja a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolában az új többségi tulajdonos, a CEE Equity - mondta a pénzügyi cég befektetési igazgatója. Szalai Tamás hozzátette: a régióban ez az első olyan tranzakció, amikor pénzügyi befektető oktatási intézménybe fektet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 142,62 pontos, 0,80 százalékos csökkenéssel 17 605,28 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike veszített értékéből a hétfői záráshoz képest.
Az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás megőrzése mellett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elsőrendű feladata 2015-ben az lesz, hogy kivédjen minden, a magyar pénzügyi rendszert érintő támadást - mondta a jegybank elnöke kedden Budapesten az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt.
Oroszország újraindította kedden a hat hónapja szünetelő földgáz-szállítást Ukrajna felé. Eközben egyes országok arra kérték az EU-t, tisztázza Moszkvával a Déli Áramlat jövőjét. Orbán Viktor szerint...
A Richter Gedeon Nyrt. saját részvények tőzsdei vásárlására adott megbízást, a társaság a részvényeket csoporton belül megvalósítandó részvénycsere ügyletek lebonyolításához kívánja felhasználni - közölte a gyógyszergyár kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a bankközi piacon kedd estére délutánhoz képest. A jenhez képest erősödött, a többi vezető devizával szemben gyengült a forint. Az euró 306,43 forintot ért kedd este 7 órakor a három órával korábbi 305,79 forint után. Reggel hétkor 306,15 forinton állt az euró. A dollárt a kora ...
Nincs sok jele komolyabb fordulatnak az osztrák bankok közép- és kelet-európai piaci helyzetében, amelyet az orosz-ukrán válságból eredő geopolitikai kockázatok is rontanak, ezért indokolt az osztrák...
Borúsak az üzleti kilátások Közép- és Kelet-Európában, ugyanis minden jel arra mutat, hogy mind a regionális, mind a globális gazdaság vészesen bizonytalan szakaszba lép - állapította meg a legnagyobb globális gazdasági felmérés, amelyet negyedévente végeznek el a világ pénzügyi szakembereinek körében.
Október közepe óta nem látott nagy eséssel kezdték a keddi kereskedést az amerikai részvényindexek, aztán csak sikerült feljebb kapaszkodniuk.Vegyesen zárt Amerika 2014.12.09 22:06A Dow Jones 0,3%-os...
Az Európai Bizottság versenybiztosa vizsgálja, hogy a paksi tervezett két új blokk beruházása nem tartalmaz-e állami támogatást, de bizonyítani lehet, hogy nincs erre szükség - mondta Aszódi Attila, a beruházás kormánybiztosa az Energiaklub konferenciáján kedden Budapesten.
A magyar álláspont szerint fontos, hogy ne átcsoportosításokból tevődjön össze az Európai Bizottság (EB) november végén meghirdetett, 315 milliárd eurós gazdaságösztönző programja, hanem a meglévő európai uniós fejlesztési forrásokhoz képest pluszpénzt vigyen a rendszerbe - mondta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az MTI-nek telefonon Brüsszelből, ahol az EU-országok…
A Citigroup 1,5, a Bank of America pedig 1,2 százalékos mínuszban tartózkodik, miután mindkét bankról kedvezőtlen bejelentés érkezett a menedzsmenttől. A Citigroup vezérigazgatója, Mike Corbat ma...
Oroszország újraindította kedden a hat hónapja szünetelő földgáz-szállítást Ukrajna felé. Eközben egyes országok arra kérték az EU-t, tisztázza Moszkvával a Déli Áramlat jövőjét. Orbán Viktor szerint...
A globális, Bázel III. szabályrendszernél szigorúbb tőkekövetelményeket írna elő a Fed az amerikai bankok számára. Kedden kiderült, hogy a javaslatban 1-4,5%-os többlet-tőkekövetelmény szerepel,...
A magyar vidékpolitikában a 2010. évi kormányváltással megújulás kezdődött, és erre a folyamatra büszkeséggel lehet tekinteni - mondta a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten, a IV. Vidékfejlesztési Napon.
Növekvő bürokratikus terhekkel kell számolniuk a jövő évtől a külföldre elektronikus szolgáltatásokat nyújtó vállalatoknak, ami főként azokat a kisebb vállalkozásokat fogja sújtani, amelyek nem rendelkeznek kiterjedt nemzetközi hálózattal - hívja fel a figyelmet a Ryan amerikai adótanácsadó cég.
Két éven belül várhatóan 60 dollárra süllyed a nyersolaj világpiaci ára, de már a jelenlegi árszint is bizonyosan deflációba sodorja az euróövezetet - jósolták keddi előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők.
Jelentős a kereslet a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) részéről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának (nhp) fix kamatozású, hosszú futamidejű forinthitelei iránt - mondta Nagy...
Két és félmilliárd áfát csalt el az a bűnszervezet, amelyet a napokban buktattak le a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói. Az áfacsalók ezúttal játékkonzolokban és játékszoftverekben „utaztak” – írja a NAV közleménye.
Jelentős a kereslet a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) részéről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának (nhp) fix kamatozású, hosszú futamidejű forinthitelei iránt - mondta Nagy Márton, a jegybank ügyvezető igazgatója a Világgazdaság című üzleti napilap konferenciáján, kedden Budapesten.
A Bige Holding Csoport 114 kamionnal és hozzá tartozó pótkocsival bővült. A 4 milliárd forintos beruházás eredményeként a hazai agrárium legnagyobb kamionflottája jött létre, amely a gazdák és agrárgazdaságok gyors műtrágya-ellátását szolgálja, valamint biztosítja a terménykereskedelmi üzletág számára a folyamatos szállítmányozást.
A Kaspersky Lab vírusellenes szoftverei az idén mintegy 6,2 milliárd kibertámadást blokkoltak, a tavalyinál egymilliárddal többet - derül ki az orosz kiberbiztonsági vállalat 2014-es felméréséből, amelyről kedden tájékoztatták az MTI-t.
Magyarország racionálisabban szemléli az ukrajnai válságot és a Moszkvához fűződő kapcsolatokat, mint több más európai ország - idézett orosz szakértőket kedden a RIA Novosztyi.
A Richter Gedeon Nyrt. saját részvények tőzsdei vásárlására adott megbízást, a társaság a részvényeket csoporton belül megvalósítandó részvénycsere ügyletek lebonyolításához kívánja felhasználni - közölte a gyógyszergyár kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.