Hamis márkajelzésű ruházati termékeket foglaltak le a nyíregyházi iparcikkpiacon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai - közölte a NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságának sajtóreferense, rendészeti osztályvezetője hétfőn az MTI-vel.
Csattanós választ adott a Volkswagen az MQB rendszer hatékony működésében kétkedőknek péntek este ad hoc jelleggel közzétett beszámolójában. Ebből ugyanis kiderült, hogy a német autógyártó részben a...
2013-ban 7293 új lakás épült az országban, 31 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A visszaesés valamennyi régióra jellemző, ugyanakkor a használatba vett lakások száma Budapesten 7...
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal adatai szerint 2013-ban 9,3 milliárd szál cigarettát értékesítettek a legális piacon a 2012-es 12,5 milliárd szál után - számol be a hétfői Világgazdaság. A napilap...
2013-ban mindössze 7293 új lakás épült az országban, 31 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A piac nem nagyon fog felpörögni: a kiadott lakásépítési engedélyek száma is 29 százalékkal csökkent.
Ma reggel az ázsiai részvénypiaci indexek vaskos mínuszba fordultak, ugyanis az egyik helyi napilap arról számolt be, hogy több kínai bank nem hajlandó az ingatlanszektort hitelezni - írja a...
A vállalati kötvények felülteljesítették az év eddigi részében az állampapírokat Amerikában, januárban például 2007 óta nem látott szintre csökkent a vállalati kötvények hozamfelára. Szakértők...
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapír piacokon. A kereskedés kezdetén a frankfurti DAX index 0,36, a londoni FTSE-100 index 0,16, a párizsi CAC-40 index 0,06 százalék veszteséget mutatott. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az FTSE Eurofirst 300 0,17, az Euro Stoxx 50 pedig 0,23 százalékkal csökkent nyitáskor. Budapesten a BUX index 0,23 százalékkal 18.069,20…
Kína és India keresletének köszönhetően rekordmennyiségű fizikai arany talált gazdára 2013-ban, ezzel Kína lett a sárga nemesfém legnagyobb fogyasztója – áll a World Gold Council (WGC) legfrissebb jelentésében. A nyugati piacok közül az USA-ban fogyott jelentős mennyiségű aranyrúd és aranyérme. Az ETF-k aranyeladásai miatt azonban tavaly nettó értékben összességében 15 százalékkal visszaesett a…
Ukrajnáról is tárgyalnak a visegrádi országok külügyminiszterei román, bolgár és görög kollégáikkal ma Budapesten. A külügyminiszterek megvitatják az ukrajnai válsághelyzetet. Mivel hét uniós tagállam képviselteti magát az eseményen, ez lesz a tagállamok külügyminisztereinek legszélesebb körű találkozója a tárcavezetők múlt csütörtöki brüsszeli rendkívüli ülése után. A tanácskozás alkalmával…
A későn ébredőknek még ezen a héten be lehet fizetniük a január elsejétől elvben már védelmet biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésüket. Eközben a Netrisk.hu saját adatai azt mutatják, hogy a biztosítók továbbra sem tudják/akarják áthárítani a biztosítási adót a casco-piacon.
Régóta várt lépésre szánta el magát a Nokia: ma a barcelonai mobilkiállításon bemutatta első androidos okostelefonjait. Az alsó kategóriás készülékeknek szánt okostelefonok elsősorban a fejlődő...
62,3 milliárd forintos adózott nyereséget értek el a magyarországi hitelintézetek 2013-ban - derül ki az MNB hétfőn reggel közzétett adataiból. Ezzel két év után ismét nyereséges lett a magyar...
Régóta várt lépésre szánta el magát a Nokia: ma a barcelonai mobilkiállításon bemutatta első androidos okostelefonjait. Az alsó kategóriás készülékeknek szánt okostelefonok elsősorban a fejlődő...
Az előzetes várakozásokat meghaladó mértékben emelkedett tovább februárban az üzleti hangulatot követő átfogó mutató értéke - közölte hétfőn az ifo német gazdaságkutató intézet.
A Napi Gazdaság értesülése szerint is április végén írhatja ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a frekvenciatendert - írja a Reuters. Korábban egy másik hazai lap is arról számolt be, hogy...
A járműveket teljes körű kapcsolattal rendelkező irodává és tárgyalóteremmé alakítja egy új fejlesztés. Az autózás nem lesz többé holtidő az otthon és a munkahely között, hiszen az üzletemberek vezetés helyett a munkájukkal foglalkozhatnak.
Továbbra is nagy a kockázata az ukrán államcsődnek, amely azonban elkerülhető, ha sikerül időben megállapodni egy új külső pénzügyi csomagról a nagy valószínűséggel kieső orosz kötvényvásárlási program helyett – vélekedtek hétfői helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők. Az államcsőd elkerülésével kapcsolatos óvatos piaci derűlátást tükrözte, hogy jelentősen csökkent az ukrán…
Februárban 111,3 pontra emelkedett a német üzleti hangulatot jellemző Ifo-index, míg a piac 110,6 ponton való stagnálásra számított. A januári 110,6 pontos értékéről egészen 111,3 pontig...
A kínai hagyományos bankok támadásba lendültek a magas hozamot ígérő online alapok ellen, nem nézik végig tétlenül, hogy vészesen apad a betétállományuk - írja a Bloomberg. Vagyonkezelési termékekkel...
Az erõsen eladósodott Ukrajnának mintegy 35 milliárd dollár (kb. 25 milliárd euró) külsõ támogatásra van szüksége a következõ két évben, és a segély elsõ részletének...
Az amerikai részvényindexek eséssel zárták a múlt pénteki kereskedést azt követően, hogy több jegybankár is beszélt. Az ázsiai régió vezető részvénytőzsdéi is eséssel zárták a hétfői kereskedést, így...
A hétvégén lezajlott a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolása, és megkezdődött annak az értékelése, hogy milyen csoportba kerültünk. Az alábbiakban néhány egyszerű számítással...
A svédországi 3100 lakosú Arjeplog körülbelül tízszer akkora területen fekszik, mint a 8,3 milliós New York City. Itt a hosszú utcák üresek, a hőmérséklet akár hetekig is fagypont alatt maradhat,...
A munkanélküliségtől és az inflációtól félnek az emberek - senki sem épít házat Magyarországon - drágábbak lehetnek a háztartási gépek - emelkedhet a benzin ára - Nézze meg itt >>
A legfőbb ügyész tájékoztatása szerint hivatali visszaélés, adócsalás és csalás bűntettének gyanúját keltik azok az adatok, amelyek a volt adóhivatali munkatárs, Horváth András által tett feljelentés nyomozása során eddig felmerültek.
Harmincegy havi csúcsra emelkedett februárban a németországi üzleti hangulatindex - közölte hétfőn a müncheni ifo gazdaságkutató intézet. Jó a kedv egyik legfontosabb kereskedelmi partnerünknél.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint nem csak az életpályamodellt, hanem a minősítési rendszert is újra kellene gondolni, az érintettek bevonásával.
A G20 hivatalos közlemény sokkal fogékonyabb volt a feltörekvő piacok országainak panaszaira, mint az előtte közzétett tervezet. Eszerint a fejlett országok monetáris politikájának „megfelelő módon kell normalizálniuk a helyzetet”, továbbá szó esett a deflációs és inflációs nyomások megoldásáról. Ezenkívül tartalmazta az értekezlet előtt a monetáris politikával kapcsolatban említetteket, miszerint…
Saját számlájára mentette a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM) munkahelyteremtésre kapott 180 millió forintot egy Somogy megyei vállalkozó. Az ügyészség négy ember ellen emelt vádat – tudta meg az Origo.
Bár a vártnál jobb lett a német Ifo gazdasági hangulatindex ma közzétett értéke, ez sem segített tartósan a külpiaci hangulat javításában, így a forint a reggeli stabil kezdés után délelőtt kis...
7 ezer vállalkozónál jelentkezett az elmúlt hetekben az adóhivatal: az adóhatóság az elmaradt kamarai hozzájárulás összegét vonta el az érintett piaci résztvevőktől....
Érezhető fellendülés a kkv-szektorban, de csak szerény mértékben. Még a devizahitellel nem rendelkező exportőröknek sem feltétlenül jó a túl gyenge forint. Nem csak az MNB-hitelprogram van a piacon, hanem számos más olcsó finanszírozási lehetőség is. Interjú Szabados Richárddal, a CIB Bank KKV és Lízing Üzletágainak vezetőjével és Tóth Zoltánnal, a CIB treasury vezetőjével.
Megkezdődött a politikai nyilatkozatharc a KSH pénteken közzétett adatai kapcsán. A kormánypárt egyértelmű sikerként kommunikálja, az Együtt-PM választási szövetség szerint viszont nem hozott valós növekedést a tavalyi év.
Egyre nehezebben találnak a vállalatok megfelelő munkaerőt, miközben a regisztrált álláskeresők száma harmadára csökkent, a bejelentett üres álláshelyek száma pedig másfélszeresére nőtt a 2014. januári statisztikák szerint. Magyarország idén először csatlakozik a világ legnagyobb, munkavállalók körében végzett felméréshez, amely a munkahely-választási motivációkat is vizsgálja.
Akár 4-5 százalékkal is drágulhatnak a háztartási gépek, ha kifogy a kereskedők korábban, olcsóbb euróért rendelt készlete - írta hétfői számában a Világgazdaság.
Megoszlanak a piaci vélemények annak a kapcsán, hogy lép-e az Európai Központi Bank márciusban. Az inflációs környezet romlást mutat és Mario Draghi EKB-elnök tegnapi nyilatkozata szerint a...
Gyártócsarnokot épít európai uniós támogatással a német tulajdonú Euraseal Bt. Kunszentmártonban, a létesítmény alapkövét pénteken tették le a város ipari parkjában.