Oroszország és Magyarország aláírta a paksi atomerőmű bővítésére szánt mintegy 10 milliárd euró értékű állami hitelnyújtásról szóló kormányközi megállapodást - közölte a Vedomosztyi című orosz...
Linczmayer Zoltán, a kereskedelmi ingatlanfejlesztésben Magyarországon immár több mint 25 éve aktív Skanska történetének első magyar ügyvezetője, 2014. április elsejétől veszi át a cég budapesti...
Februárban 11,9 százalék volt az eurózónás munkanélküliségi ráta, ami 0,1 százalékponttal kevesebb a múlt havi közlésnél és a várakozásoknál. Csakhogy a januári számokat felülvizsgálták és így...
Februárban 11,9 százalék volt az eurózónás munkanélküliségi ráta, ami 0,1 százalékponttal kevesebb a múlt havi közlésnél és a várakozásoknál. Csakhogy a januári számokat felülvizsgálták és így...
A biztosítók megítélésük szerint sikerrel vették az új Polgári Törvénykönyv bevezetésével kapcsolatos feltételek átültetését. A társaságok szinte mindenhol módosították az értékesített termékek feltételeit és üzleti nyomtatványokat. Vannak azért húzósabb területek, és néhány pontosítást is szeretnének a társaságok.
Brillírozik idén a magyar autópiac, a JATO Dynamics legfrissebb statisztikáiból ugyanis kiderült, hogy tavaly márciushoz képest 22 százalékkal több új személygépkocsi került forgalomba múlt hónapban....
A technológiai fejlődés a munkavégzés módszereire és a munkakörnyezetre is hatással van, lassan ehhez kellene a munkahelyeknek is alkalmazkodni, írja a Portfólió.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár megerősítette, hogy Magyarország aláírta Oroszországgal a paksi bővítéssel kapcsolatos orosz állami hitelnyújtásra vonatkozó megállapodást. Az államtitkár kedden, a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a megállapodást az Országgyűlés elé terjesztik, a megalakuló parlament tárgyalhatja meg azt. Hozzátette: a dokumentumot Brüsszel számára is…
Elvileg ebben a hónapban indul a budapesti közbringarendszer. Márciusban elkezdték telepíteni a dokkoló állomásokat és néhány helyen a bringákat is. A hétvégén lehetett kipróbálni a BuBit, hátha jövő hónaptól már akár munkába is lehet majd közösségi bringával járni.
A vállalati szektor és a lakosság növelte megtakarításait a múlt év negyedik negyedévében. A nem pénzügyi vállaltok 191, a háztartások 548 milliárd forinttal kevesebbet költöttek bevételeiknél, ami a negyedéves bruttó hazai termék 2,4, illetve 6,9 százalékának felel meg - ez derül ki a pénzügyi számláknak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján hétfőn megjelent legfrissebb adataiból.
Oroszország és Magyarország aláírta a paksi atomerőmű bővítésére szánt mintegy 10 milliárd euró értékű állami hitelnyújtásról szóló kormányközi megállapodást - közölte a Vedomosztyi című orosz...
A hatóság sikerét garantálja, hogy az adóhatósági adatbázisok és a bevallási adatok egybevetését követően szisztematikusan lehet adóvizsgálatra kiválasztani azokat az érintett vállalkozásokat, ahol az áfa bevallásában a levonható adó soron adat szerepel akkor, amikor a cég egyébként adószám-felfüggesztés hatálya alatt áll; úgy hogy arról sokuknak fogalmuk sincs. Dr. Fekete Zoltán Titusznak, az RSM…
A vállalati szektor és a lakosság növelte megtakarításait a múlt év negyedik negyedévében. A nem pénzügyi vállaltok 191, a háztartások 548 milliárd forinttal kevesebbet költöttek bevételeiknél, ami a negyedéves bruttó hazai termék 2,4, illetve 6,9 százalékának felel meg - ez derül ki a pénzügyi számláknak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján hétfőn megjelent legfrissebb adataiból.
Nem változott februárban az euróövezeti munkanélküliségi ráta, a várt emelkedés nem következett be. A legnagyobb mértékben Magyarországon csökkent éves összevetésben a mutató az Európai Unióban - közölte kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A Bersin by Deloitte 2013 decemberében adta ki „Előrejelzések 2014-re” című tanulmányát HR-esek számára. Az első negyedév végén időszerű a kérdés: Vajon minden az előrejelzések szerint halad? A cégünknél ismerjük és követjük a legújabb trendeket? Ezt elemzi az Onlinehr a HR Blogon.
Több mint kétszeres túljegyzésre megemelt összegben nagy hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
Újabb elemzőház minősítette fel az OTP, most az Unicredit ajánlja vételre a magyar bank papírjait. A tegnapi Goldman Sachs elemzéshez kísértetiesen hasonló indoklással tette vételre az OTP...
A Mol a sajtóból értesült arról, hogy a horvát hatóságok vádat emelnek Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató ellen, a társasághoz eddig nem érkezett semmilyen hivatalos megkeresés vagy dokumentum – közölte a Mol Nyrt. kedden az MTI-vel. A tájékoztatás szerint “Hernádi Zsolt már teljességgel igazolta a Mol-csoport igazgatóságának, hogy a vádak minden alapot […]
Februárban 11.9 százalék volt a munkanélküliségi ráta az eurozónában, ami tavaly október óta ezen a szinten áll. Éves viszonylatban Magyarországon csökkent a leginkább, 11,2 százalékról 8,3 százalékra.
Brillírozik idén a magyar autópiac, a JATO Dynamics legfrissebb statisztikáiból ugyanis kiderült, hogy tavaly márciushoz képest 22 százalékkal több új személygépkocsi került forgalomba múlt hónapban....
Harmadannyit keresett Mark Zuckerberg tavaly, mint egy évvel korábban, viszont a részvényopciói eladásából így is több mint 3 millió dollárra tett szert. Több felsővezető fizetése is csökkent...
Az elmúlt hetekben megszokottnál kissé alacsonyabb, de még így is intenzív vételi érdeklődés mutatkozott az Államadósság Kezelő Központ mára 60 milliárd forintos kerettel meghirdetett 3 hónapos...
Helyi leánybankjaikon keresztül az osztrák bankok kitettsége a legnagyobb Oroszország felé, vagyis nekik a legnagyobb a vesztenivalójuk az orosz gazdaságot érintő válság miatt. Az európai bankok...
Bár kitartóan jó a hangulat ma a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon a vegyes kínai és eurózónás feldolgozóipari beszerzési menedzser index adatok mellett is, a forintot ez már nem tudta erősíteni,...
Az amerikai részvényindexek erősödéssel zárták a hétfői kereskedést azt követően, hogy Janet Yellen, a Fed elnöke galamb hangvételû (dovish) beszédet mondott a Federal Reserve jövőben várható...
Kötelezővé teszik videokamerák használatát tolatásnál az Egyesült Államokban 2018-tól. Az amerikai járműbiztonsági hivatal (NHTSA) hétfői rendeletével a tolatás közben okozott sérülések és halálesetek számát akarja csökkenteni.
Növekszik a munkástüntetések száma Kínában, és a megmozdulások egyre intenzívebbek - derül ki egy friss jelentésből. Akár rekordra is lehet idén számítani.
A Generali Biztosítóhoz 2013 folyamán összesen több mint 300 ezer kárbejelentés érkezett, 35 milliárd forintot meghaladó értékben. A különféle kártípusok közül a vagyonkárokból regisztrált a legtöbbet a társaság. Ebben a kategóriában ugyanakkor számos olyan furcsa, meghökkentő esete volt a biztosítónak, amelyek még az évtizedes tapasztalattal rendelkező kárszakértőket is meglepték. A pornóforgatás…
Tizenegyezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel hétfőn a Nemzeti Választási Iroda (NVI), a szavazási iratok negyede érvénytelen volt – derül ki az NVI internetes oldalának keddi adataiból. A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az áprilisi országgyűlési választáson, és az NVI-hez már másfél hete folyamatosan érkeznek a levélszavazatok. Az…
Nem vonhatók felelősségre a dolgozók, ha hétvégén kikapcsolják telefonjaikat és nem emaileznek munkaügyben. Ez bekerült a német munkaügyi minisztérium szabályzatába is, írja a vs.hu.
A kormány 109 milliárd forintra emelte a 4-5 számjegyű utak egyes szakaszainak teljes körű rekonstrukcióját támogató program keretösszegét. Az újabb forrásmennyiségből a korábbi költségadatokon alapuló becslés szerint további mintegy 270 kilométeren végezhet el felújításokat a közútkezelő – jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2014. április 1-jén, Szegeden.
A Mol a sajtóból értesült arról, hogy a horvát hatóságok vádat emelnek Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató ellen, a társasághoz eddig nem érkezett semmilyen hivatalos megkeresés vagy dokumentum - közölte a Mol.
A Duna House ismét közreadta a havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2014 márciusában, országosan mintegy 8124 ingatlan adásvétele bonyolódott le. Ez hosszú hónapok óta a...
A horvát korrupció- és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) hétfő esti közleménye szerint március 31-én a zágrábi megyei bíróságon vádat emelt Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója ellen....
Kell-e fizetni személyi jövedelemadót, illetve járulékokat a különböző társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások után? Ha van ilyen teher, érvényesíthető-e családi kedvezmény, illetve az ellátási időszak szolgálati időnek minősül-e? Összefoglaltuk a rendkívüli változatos előírásokat.
Ukrajnának keddtől 385,5 dollárt kell fizetnie az orosz gáz ezer köbméteréért az eddigi kedvezményes tarifa, 268,5 dollár helyett - jelentette be a Gazprom orosz gázipari nagyvállalat vezérigazgatója kedden Moszkvában.
Elsősorban a kedvező adózás miatt az Egyesült Királyságban telepedett le a legtöbb, 114 ezer dollármilliomos 2003-2013 között, Szingapúrban 45 ezren, az USA-ban 42 ezren, míg Ausztráliában és Hongkongban 22-22 ezren leltek új hazára – derül ki a New World Wealth összesítéséből.
A Duna House becslése szerint márciusban országosan 8124 ingatlan adásvétel volt, 21 százalékkal több a tavaly márciusinál; a növekvő kereslet mellett az árak enyhe növekedése is elképzelhető. A viszonylag erős idei ingatlanpiaci forgalom a harmadik hónapban sem esett vissza, sőt az adásvételek száma az elmúlt két év egyik legjobb adata […]
Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár megerősítette, hogy Magyarország aláírta Oroszországgal a paksi bővítéssel kapcsolatos orosz állami hitelnyújtásra vonatkozó megállapodást.
A kondíciós listákban szereplő tételek alapján a bankok 100 százalékban áthárították a tranzakciós illetéket az ügyfelekre, nekünk azonban kétségeink vannak afelől, hogy a teljes összeg befolyt a...