2014. május 6. kedd

máj. 6
0:18
Ismét megemelte a budai fonódó villamosprojekt támogatási összegét a kormány (ProfitLine)
Legfeljebb bruttó 240 millió forinttal megemelte a kormány a budai fonódó villamosprojekt támogatási összegét - derül ki a hétfőn megjelent Magyar Közlönyből.
máj. 6
4:09
Putyin szigorít - Július 1-től tilos a káromkodás (ProfitLine)
Oroszországban július 1-től tilos a szitkozódás a televízióban, a rádióban, de a mozifilmekben, valamint a művészeti, irodalmi alkotások bemutatásakor is. Az erről szóló törvényt hétfőn írta alá az orosz államfő.
máj. 6
4:45
Ukrán válság: Odesszában eladták ukránpárti tüntetők adatait a szakadároknak (GazdaságPortál)
Odesszát további erőszakcselekmények fenyegetik, mert illetékesek “eladták” az oroszbarát szakadároknak olyan emberek adatait, akik május 2-án Ukrajna egysége mellett tüntettek a városban – közölte hétfőn Anatolij Bojko, az Ukrán Választók Bizottsága (KVU) nevű szervezet Odessza megyei csoportjának elnöke. Az Ukrán Válság Médiaközpontjában tartott sajtótájékoztatóján Bojko elmondta, nem tudni,…
máj. 6
4:51
EP-választás – Gyurcsány: május 25. erőfelmérő lesz a baloldalon is (GazdaságPortál)
Gyurcsány Ferenc szerint a május 25-ei európai parlamenti (EP-) választás erőfelmérés is lesz, amely megmutatja, hogy baloldalon kinek mennyi támogatója van. A Demokratikus Koalíció elnöke erről az EP-választási kampányhoz kapcsolódó országjárásának első, csepeli állomásán beszélt hétfőn. Az a remény fűti őket, hogy meg tudják mutatni, a DK támogatottsága nagy – […]
máj. 6
4:57
Nincs hatása a magyarországi ellátásra az orosz gázolajszállítás leállásának (GazdaságPortál)
A magyarországi olajtermék-ellátás biztonságára és folyamatosságára nincs hatással, hogy az orosz Transznyefty leállította a kőolajszármazékokat Ukrajnába és Magyarországra szállító vezetékének működését – tájékoztatta a Mol szóvivője hétfőn az MTI-t. A Mol-csoport számos forrásból szerzi be a négy finomítójában zajló feldolgozáshoz szükséges alapanyagait, ez a diverzifikáció biztosítja az ellátás…
máj. 6
5:01
Választás 2014: Az Ab elutasította az Együtt-PM győzteskompenzációt támadó beadványát (GazdaságPortál)
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította az Együtt-PM győzteskompenzációt támadó beadványát. Az Együtt-PM április 24-én jelentette be, hogy az Ab-hez fordul, mivel a pártszövetség véleménye szerint a győztes egyéni jelöltekre leadott szavazatok után országos listáról kiosztott többletmandátumok sértik a választójog egyenlőségét. Az Ab – Pokol Béla alkotmánybíró párhuzamos indokolásával valamint…
máj. 6
5:36
Csinálj 20 forintból sampont, 80 forintból dezodort! Ilyen egyszerű, mutatjuk (Pénzcentrum)
Készítsünk 20 forintból sampont, vagy ugyanígy pattanás elleni szert 10 forintból....
máj. 6
6:03
Washington nem szerepelteti Ukrajnát a vezető szellemi kalózországok között (GazdaságPortál)
Ukrajna nem szerepel a szellemi tulajdonjogokat legsúlyosabban megsértő országok legfrissebb listáján, az Egyesült Államok az ukrán válságra tekintettel, a kijevi kormányt támogatva nem közölt értékelést a volt szovjet köztársaságról – erről számolt be Jevhen Perebijnisz ukrán külügyi szóvivő hétfőn. Az Egyesült Államok kereskedelmi képviselőjének irodája április 30-án tette közzé friss, […]
máj. 6
6:12
Földet ad az önkormányzatoknak a kormány a közfoglalkoztatási programhoz (Infostart)
A Nemzeti Földalapból ingatlanokat adnak helyi önkormányzatoknak ingyenes vagyonkezelésbe a kormány döntése értelmében. A hétfői Magyar Közlönyben megjelent határozat a közfoglalkoztatási program megvalósítását célozza.
máj. 6
6:15
Földek adásvétele: belép a kamara (Adózóna)
Az agrágazdasági kamara hivatalos közleményt adott ki a földek adásvételével kapcsolatos eljárásrendről – írja az agrárszektor.hu.
máj. 6
6:21
Földet ad az önkormányzatoknak a kormány a közfoglalkoztatási programhoz (ProfitLine)
A Nemzeti Földalapból ingatlanokat adnak helyi önkormányzatoknak ingyenes vagyonkezelésbe a kormány döntése értelmében. A hétfői Magyar Közlönyben megjelent határozat a közfoglalkoztatási program megvalósítását célozza.
máj. 6
6:30
Már csak ez hiányzott: féléves széria szakadt meg (Portfolio)
Több tekintetben is rosszul sikerült az előző hónap a hazai részvénypiacon. Egyrészt esett a BUX, másrészt szeptember óta először csökkent éves alapon a hazai piac forgalma. A brókercégek versenyében...
máj. 6
6:45
Tőzsde – Szakértő: egyre “immunisabb” a piac az orosz-ukrán válságra (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,99 pontos, 0,35 százalékos csökkenéssel, 17 373,54 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője elmondta: a BÉT-en a negatív tartományban kezdődött a kereskedés, a […]
máj. 6
6:48
Szokatlan módszer: Buddhával oldják a stresszt a bankárok (Portfolio)
Csendes forradalom zajlik Európa pénzügyi központjában, a Londoni Cityben: a stresszes, túlterhelt bankárok ősi buddhista meditációs gyakorlattal szabadulnak meg a mindennapi gondjaiktól - írja a...
máj. 6
7:09
Mire számíthatunk, ha visszakapjuk az árfolyamrést? (Privátbankár)
A múlt heti luxembourgi bírósági döntések nyomán nagyon nehéz lesz jogegységi döntést hozni a devizahiteles perekben, az egyedi mérlegelésnél pedig számos olyan elem is vizsgálható, mint például az, hogy az adós milyen hitelmúlttal rendelkezett. Az árfolyamrés önmagában keveset hoz az ügyfelek konyhájára.
máj. 6
7:18
Vége a büntetlen tartozásoknak? A behajtási költségátalány részletei (Adózóna)
Tapasztalatok szerint kevesen élnek az új Polgári törvénykönyv által biztosított lehetőséggel, mely szerint behajtási költségátalányt lehet felszámítani a késedelmesen kifizetett számlákra. Ennek egyik fő oka a konkrét ismeretek hiánya arról, hogy pontosan mikor, és hogyan lehet követelni az összeget a késedelmesen teljesítőktől. Az alábbiakban összefoglaljuk, mit kell tennie egy vállalkozásnak,…
máj. 6
7:27
Remek szövegalkotási, könnyű szövegértési feladatok a magyar érettségin (HR Portál)
Az idei irodalomérettségin remek szövegalkotási, de túlságosan könnyű szövegértési feladatokat kaptak a diákok - mondta Arató László, a Magyartanárok Egyesületének (ME) elnöke.
máj. 6
7:27
Ma 16:00-ra minden választási plakát eltűnik... És ha nem? (ProfitLine)
Az országgyűlési választáson indult jelölteknek és pártoknak ma 16 óráig kell eltávolítaniuk a kampányidőszakban közterületeken elhelyezett plakátjaikat.
máj. 6
7:27
NGM: az Európai Bizottság megerősítette a magyar gazdasági előrejelzéseket (GazdaságPortál)
Az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzése hasonló számokat tartalmaz, mint ami a konvergenciaprogram makrogazdasági prognózisában szerepel, ami annak elismerése, hogy a magyar kormány előrejelzése megbízható és hiteles – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel hétfőn. A tárca közleménye rámutat: a brüsszeli testület 2014-re a kormányéval egyező mértékű gazdasági…
máj. 6
7:29
Felfüggesztett börtönt kapott az iregszemcsei cégtemetős (HR Portál)
Egy év tíz hónap, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hétfőn, nem jogerősen a Szekszárdi Járásbíróság az iregszemcsei "cégtemető" ügyének elsőrendű vádlottját, aki a vád szerint 158 céget vásárolt meg fiktív szerződéssel.
máj. 6
7:29
Az amerikai adóhivatal 30%-os elvonással sújtja az orosz bankoknak járó kifizetéseket (ProfitLine)
Az eddig bevezetett, célzott nyugati szankcióknál keményebb csapást jelent az orosz bankokra nézve az a júliusban hatályba lépő amerikai törvény, amelynek értelmében az amerikai pénzintézetek kötelesek lesznek 30 százalékos adót levonni a külföldi bankoknak járó kifizetésekből, ha azok nem osztják meg az amerikai adóhivatallal (IRS) az amerikai számlatulajdonosaik adatait.
máj. 6
7:31
Földet adnak az önkormányzatoknak a közmunkához (HR Portál)
A Nemzeti Földalapból ingatlanokat adnak helyi önkormányzatoknak ingyenes vagyonkezelésbe a kormány döntése értelmében. A hétfői Magyar Közlönyben megjelent határozat a közfoglalkoztatási program megvalósítását célozza.
máj. 6
7:33
Call centert alakít ki a Transcom Szegeden (HR Portál)
Call centert alakít ki a Transcom Hungary Kft. Szegeden, a százötven új munkahelyet létrehozó beruházáshoz 15 millió forint támogatást nyújt az önkormányzat – döntött hétfői ülésén a Tisza-parti város közgyűlése.
máj. 6
7:35
A fogyatékkal élők sem akarnak kimaradni a digitális világból (HR Portál)
A digitális felzárkóztatás és a digitális akadálymentesítés fontosságára hívta fel a figyelmet több szakmai szervezet képviselője egy hétfői budapesti kerekasztal-beszélgetésen.
máj. 6
7:45
Ma kiderül, van-e mit a tejbe aprítaniuk a magyaroknak (Privátbankár)
A kiskereskedelem márciusi adatait teszi ma közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 6
7:57
VM: a környezetvédelemben a harmonizáción volt a hangsúly (Infostart)
Magyarország európai uniós csatlakozása óta jelentős változások történtek a vizek, a talaj és a levegő minőségének védelme, a települési szennyvízelvezetés és -tisztítás, a hulladékgazdálkodás, illetve a természetvédelem területén is - derül ki a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) összegzéséből, amelyet az MTI kérdésére készített az EU-csatlakozás tizedik évfordulójára.
máj. 6
8:00
Rengeteg idő megy el az új munkaerő felkutatásával - de a UCMS HR-vezetőjének sok egyéb teendő is belefér-a-munkanapjába- (HR Portál)
Hogyan zajlik a HR-vezető egy napja? - sorozatunk újabb részében Benkő Krisztina, a UCMS Group Hungary Kft. HR-vezetőjének egy napjába tekinthetünk be. Krisztina napja korán, reggel 6-kor gyors készülődéssel indul és bár nemrégiben jogosítványt szerzett, egyelőre a gyakorlás az esti órákra marad – a reggeli csúcsban tömegközlekedéssel jut el munkahelyére. De természetesen ez az idő sem vész kárba:…
máj. 6
8:00
USA piacok - az ukrán félelmek ellenére emelkedtek az indexek (ProfitLine)
Két napnyi csökkenés után mérsékelt emelkedéssel zárták a hétfői kereskedési napot az amerikai részvénypiacok a szolgáltatóipari szektor felől érkező vártnál jobb adatnak köszönhetően.
máj. 6
8:00
Veszteséges lett a Lufthansa (Portfolio)
Hatnak a költségcsökkentési intézkedések a Lufthansánál, a bázisidőszakhoz képest kisebb veszteségről számolt be a társaság az első negyedévben. Viszont az elemzői várakozásoknál még mindig...
máj. 6
8:00
Matematikával folytatódnak ma az érettségik (Pénzcentrum)
A matematika írásbelikkel folytatódnak ma reggel nyolc órakor az idei érettségik. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten 1278 helyszínen 80 144 diák, emelt szinten 82 helyszínen 3897 vizsgázó tesz érettségi vizsgát....
máj. 6
8:02
Kreatív névjegyek - plasztikai sebész, jógaoktató, bicikliszerelő (HR Portál)
Egy jó névjegy fél siker, a cég arculatának fontos része. Következzen néhány sablonosnak semmiképpen sem mondható névjegy, melyekkel tulajdonosa biztosan kitűnik szakmájának többi képviselője közül.
máj. 6
8:02
Kilinccsel előre száguld a BMW (Portfolio)
A BMW a német autógyártók között utolsóként ma tette közzé első negyedéves számait, a bajorok hozták a kötelezőt, nagy meglepetés nem született a várakozásokhoz képest. Arról már a korábbi...
máj. 6
8:03
Titkolózol? Fizess! Itt a kőkemény csapás az orosz bankoknak (Privátbankár)
Amerika kemény retorziókkal bünteti a külföldi bankokat, ha azok nem adják ki amerikai számlatulajdonosaik adatait. Régóta folynak tárgyalások, Oroszországgal azonban Krím miatt leálltak.
máj. 6
8:18
Elzárták a gázolajcsapot az oroszok - Megszólalt a MOL is (Portfolio)
A német külügyminiszter újabb genfi csúcstalálkozóra tett javaslatot a hétvégi rendkívüli ukrán feszültség (több tucat halálos áldozat, káosz közeli állapot több kelet-ukrajnai nagyvárosban). Az...
máj. 6
8:21
Drágulnak a fapadosok, de fordulat jöhet (Privátbankár)
Emelkedtek a márciusig eltelt 12 hónapban a diszkont légitársaságok jegyárai Németországban, de az erősödő konkurencia miatt az árak negatív korrekciójára lehet számítani - tájékoztatta hétfőn Andreas Schütz, a német DLR (Deutsche Zentrum für Luft- und Raumfahrt e. V.) szövetségi repülési kutatóintézet szóvivője a dpa hírügynökséget.
máj. 6
8:21
Amerika: 30 százalékos adó külföldi kifizetésekre (Adózóna)
Az eddig bevezetett, célzott nyugati szankcióknál keményebb csapást jelent az orosz bankokra nézve az a júliusban hatályba lépő amerikai törvény, amelynek értelmében az amerikai pénzintézetek kötelesek lesznek 30 százalékos adót levonni a külföldi bankoknak járó kifizetésekből, ha azok nem osztják meg az amerikai adóhivatallal (IRS) az amerikai számlatulajdonosaik adatait.
máj. 6
8:33
Áprilisban meredeken visszaesett a BÉT forgalma (ProfitLine)
Áprilisban visszaesett a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) forgó részvények forgalma az erős márciusi adásvételhez képest. A részvénypiaci rangsor első két helyét továbbra is a Concorde Értékpapír Zrt. és az Erste Befektetési Zrt. foglalták el, míg a harmadik helyre ezúttal a Wood & Company Financial Services a.s. futott be - olvasható a BÉT közleményében.
máj. 6
8:33
Szinte nem mozdult a forint kora reggelre (GazdaságPortál)
Szinte semmit nem mozdult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest kedd kora reggelre a hétfő esti jegyzésekkel összevetve a bankközi piacon. Kedd reggel hétkor egy euró 308,40 forintot ért a hétfő esti 308,45 forint után, a svájci frankot 253,22 forinton jegyezték, hétfő este hétkor 253,24 forinton állt. A dollár […]
máj. 6
8:35
Pluszban indulhat az európai kereskedés (ProfitLine)
Emelkedéssel nyithatnak a vezető európai részvénypiacok, miután az amerikai börzék a kedvező szolgáltatóipari adat hatására pluszban zárták a hétfői kereskedést.
máj. 6
8:36
Ma már osztalék nélkül forog a Park (Portfolio)
Ma már osztalék nélkül forognak a Graphisoft Park-részvényei, így a nyitás követően az árfolyam várhatóan az osztalék mértékével esik majd. A Park részvényenként 90 forintos osztalékot fizet: a...
máj. 6
8:36
A gyed extrától várja a kormány a nagy fordulatot (Pénzcentrum)
Megtörtént a demográfiai fordulat első lépése azzal, hogy a magyarországi termékenységi arány 1,34-re emelkedett 2012-ben és ezen a szinten maradt tavaly is....
máj. 6
8:38
Több pénz a villamosra (Portfolio)
Legfeljebb bruttó 240 millió forinttal megemelte a kormány a budai fonódó villamosprojekt támogatási összegét - írja az MTI. A \"Budai fonódó villamosközlekedés megteremtése, Bem rakparti ág\" című...
máj. 6
8:39
Kiknek fájnak az oroszországi szankciók? (Privátbankár)
Az Oroszország elleni erélyesebb nyugati szankciók bevezetésének akadálya a recessziótól való félelem - írta hétfőn a The Wall Street Journal.
máj. 6
8:40
Félnek a recessziótól, ezért nincs erősebb szankció Moszkva ellen (Portfolio)
Az Oroszország elleni erélyesebb nyugati szankciók bevezetésének akadálya a recessziótól való félelem - írta hétfőn a The Wall Street Journal című konzervatív amerikai napilap. A lap rámutatott,...
máj. 6
8:54
Ezért nincs erősebb szankció Moszkva ellen (Portfolio)
Gazdasági fronton is óriási a tétje az orosz-ukrán válságnak és ez akadályozza az Oroszország elleni erélyesebb nyugati szankciók bevezetését. Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy a környező...
máj. 6
8:56
Erőre kaphatnak az európai piacok (Portfolio)
Az ázsiai részvényindexek eltérően teljesítettek azt követően, hogy hétfőn a vártnál gyengébb kínai adat érkezett, ami felerősítette az ország gazdaságának lassulásával kapcsolatos aggodalmakat. Az...
máj. 6
8:57
Ideje levakarni a politikusok képét (Privátbankár)
Az országgyűlési választáson indult jelölteknek és pártoknak ma 16 óráig kell eltávolítaniuk a kampányidőszakban közterületeken elhelyezett plakátjaikat.
máj. 6
8:57
Tőzsdenyitás előtt: Enyhe pozitív nyitást várnak a szakértők (GazdaságPortál)
Enyhén pozitív nyitásra számítanak kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők. Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese szerint fél százalék körüli pluszban nyithat a magyar piac. Véleménye szerint alacsony forgalom mellett a kivárás lesz jellemző a keddi kereskedésre. A befektetők az orosz-ukrán helyzet megoldásáig, illetve az […]
máj. 6
8:58
A Raiffeisen is bezárja fiókjait az ukrán krízisövezetben (Portfolio)
Tegnap este a Raiffeisen is követte legnagyobb ukrán versenytársa, a Privatbank példáját: fiókjaikat ideiglenesen bezárják Ukrajna háború sújotta övezetében - számolt be az ITAR-Tass hírügynökség. ...
máj. 6
8:59
Autósok, figyelem! Itt lesznek ma nagy közúti ellenőrzések (Privátbankár)
A MÁV és a rendőrség ellenőrzi, szórólappal tájékoztatja a közúton közlekedőket a vasútátjárós balesetek elkerüléséért.

Keresés