Több területen is fordulatra számít a Citi elemzője, ezért véleménye szerint érdemes Magyar Telekom részvényeket venni. A Magyar Telekom az elmúlt években több szempontból is negatív trendekkel...
A három legnagyobb magyarországi vasúti járműgyártó cég – a Bombardier, a Ganz és a Stadler -, valamint az Eximbank közös delegációja a héten Egyiptomban tárgyal az egyiptomi vasúti tenderen való részvételről – közölte Fülöp Judit, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkárságának sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel. Kiemelte: a járműgyártás a magyar ipar zászlóshajója, a magyar…
Májusban 28,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az előző év azonos időszakához képest mind a kiigazítatlan, mind a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint, míg az év első öt hónapjában a termelés 27,8 százalékkal bővült 2013 azonos időszakához mérten - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
A KSH ma közzétett adatai alapján májusban az építőipar termelése kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt 28,7%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületeké 17,0, az egyéb építményeké 40,4%-kal.
Minden ötödik közepesnek számító éves jövedelemmel rendelkező magyar rendkívül pesszimista azzal kapcsolatban, hogy idős korában lesz-e elég pénze fedezni a felmerülő egészségügyi kiadásait. Az emberek negyede arra számít, hogy nyugdíjas éveiben gyermekei anyagi támogatására lesz szüksége – derült ki az Aegon harmadik nemzetközi nyugdíj-felkészültségi felméréséből. A biztosítónál az elmúlt…
Májusban az építőipar termelése kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt 28,7%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál - tette közzé ma a KSH. Mindkét...
Augusztus közepétől három műszakos termelésre áll át az Audi győri járműgyára – közölte az Audi Hungaria Motor Kft. az MTI-vel kedden. A lépés oka alapvetően az, hogy a prémium modellek iránt magas a kereslet. A tájékoztatás szerint több mint 3000 munkatárs dolgozik a járműgyártásban, míg a motor- és járműgyárban összesen közel 11 ezer. Az új ...
Minden ötödik közepesnek számító éves jövedelemmel rendelkező magyar rendkívül pesszimista azzal kapcsolatban, hogy idős korában lesz-e elég pénze fedezni a felmerülő egészségügyi kiadásait. Az emberek negyede arra számít, hogy nyugdíjas éveiben gyermekei anyagi támogatására lesz szüksége – derült ki az Aegon harmadik nemzetközi nyugdíj-felkészültségi felméréséből. A biztosítónál az elmúlt…
Tovább gyűrűzik a portugál bankválság, a Banco Espirito Santo árfolyama tovább esett, miután napvilágra került, hogy 34 eurócenten sikerül tőkét emelni a vállalatban, a kereskedésben 44 eurócenten zárt a papír. Ma érkezik a Goldman Sachs és a JP Morgan gyorsjelentése. Forrás: GazdaságTV.hu
Minden ötödik közepesnek számító éves jövedelemmel rendelkező magyar rendkívül pesszimista azzal kapcsolatban, hogy idős korában lesz-e elég pénze fedezni a felmerülő egészségügyi kiadásait. Az emberek negyede arra számít, hogy nyugdíjas éveiben gyermekei anyagi támogatására lesz szüksége, derül ki az Aegon felméréséből.
Nagy érdeklődés övezi a GoPro-részvényeket a papírok tőzsdei debütálása óta. A társaság a befektetők érdeklődése mellett az elemzők fantáziáját is megmozgatja. A JMP Securities szakértője több mint...
Az év végéig további 103 ezer embert kíván bevonni a kormány a közfoglalkoztatásba, erre több mint 47 milliárd forint pluszforrást is biztosítanak, írja a Magyar Nemzet.
Egy BM rendelet értelmében (20/2014. III. 7.) szigorodnak az épületenergetikai határértékek, ezáltal felértékelődik az integrált tervezés valamint, a környezeti és gazdasági szempontból is kiemelkedő teljesítményű épületek. A több lépcsős módosítás célja az épületek energiafogyasztásának csökkenése. 2015-től a közpénzből épülő fejlesztésekre, 2018-tól már minden új építésre és felújításra is…
Tovább gyűrűzik a portugál bankválság, a Banco Espirito Santo árfolyama tovább esett, miután napvilágra került, hogy 34 eurócenten sikerül tőkét emelni a vállalatban, a kereskedésben 44 eurócenten zárt a papír. Ma érkezik a Goldman Sachs és a JP Morgan gyorsjelentése.
Egy év alatt csaknem 20 százalékkal esett az elektromos autók ára Németországban. Bár ezek a járművek még mindig jóval drágábbak a benzines vagy dízelüzemű kocsiknál, az árkülönbség egyre mérséklődik.
A várható felhőszakadás miatt tizennégy megyére és a fővárosra keddre elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Öt megyében és Budapesten heves zivatarokra is készülni kell....
Jó volt tegnap a hangulat a részvénypiacokon, és bár kedden az ázsiai részvényeket tovább vették a befektetők, a nyugat-európai indexek a tegnapi zárószintek körül oldalaznak. A piaci szereplőknek ma...
Nem túl széles sávban ingadozva, minimálisan gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedd délelőtt a bankközi kereskedésben. Az eurót délelőtt tíz órakor 309,45 forinton jegyezték a kora reggeli 309,25 forint után. Egy amerikai dollár 227,22 forintot ért. Reggel 227,09 forint volt az árfolyama. A svájci frank jegyzése 254,84 forinton állt a kora reggeli 254,55 ...
A Novartis fejlesztheti a Google okos-kontaktlencséit egy frissen kötött megállapodás nyomán - íja a Reuters. A svájci gyógyszergyártó licencmegállapodást kötött a technológiára, amivel a reményei...
Augusztus közepétől az Audi Hungaria Motor Kft. járműgyárában bevezetik a három műszakos munkarendet. Az Audi TT és TTS Coupé sorozatgyártásának felfutásával a gyártás eléri teljes kapacitását. A...
Több ezres létszámleépítésre készülnek. A Nokia mobiltelefongyártó részlegének megvásárlása miatt tervezik az elbocsátásokat - értesült a Bloomberg hírügynökség.
Kisiklott egy metrószerelvény három kocsija az orosz főváros földalatti közlekedési hálózatának egyik forgalmas vonalán. A balesetben öten meghaltak, s további több mint százhúsz ember megsérült – közölte a moszkvai polgármesteri hivatal illetékese. Georgij Goluhov, a hivatal egészségügyi főosztályvezetője elmondta, hogy százhat sérültet vittek kórházba, közülük kettőt súlyos gerincsérüléssel…
Ma hajnalban döntött a japán jegybank és ez alkalommal közreadta legfrissebb negyedéves gazdasági prognózisait is. Noha az idei fiskális évre vonatkozó növekedés kapcsán egy hajszálnyival...
Budapesti főiskolán tanított, sőt felvételiztetett is S. Pál, akiről több évtized után, a múlt héten derült ki egy leleplező cikkből, hogy több diákját is molesztálta gimnáziumi tanárként, írja a hvg.hu.
A Gfk Hungária készített felmérést. Kiderült: Romániában és a Balti államokban húztak bele a legjobban, a szomszéd országban 8 százaléknál is több volt egyetlen év alatt a gazdasági növekedés. Mitől megy nekik, nekünk meg nem? Vizsgálták az egy főre jutó vásárlóerőt is. Van hová fejlődni.
Az Adidas rekordnak számító megállapodást írt alá a Manchester Uniteddel, ugyanis a sportszergyártó a 2015/2016-os szezontól kezdődően 750 millió fontért 10 évre válik az angol klubcsapat mezszponzorává, vagyis részvényenként 2,9 eurót költ a csapat szponzorációjára.
Jó volt tegnap a hangulat a részvénypiacokon, és bár kedden az ázsiai részvényeket tovább vették a befektetők, a nyugat-európai indexek a tegnapi zárószintek körül oldalaznak. A piaci szereplőknek ma...
A nemzetközi pénz- és tőkepiacok viszonylagos nyugalma megtévesztő: a gazdaságok komoly egyensúlyi problémákkal küzdenek, amelyeket mindenképpen kezelni kell, ráadásul egy olyan időszakban, amikor az...
Későn indult, de biztatóan kezdődik a turisztikai főszezon a Balatonnál - mondta az InfoRádiónak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének régióvezetője. Baldauf Csaba szerint a szeszélyes időjárás és a fertőzések miatti rémhírek rosszat tettek ugyan az idegenforgalomnak, de a szállásadók és a vendéglátók ettől függetlenül bizakodóak.
Hiába a német vb-győzelem, az orosz-ukrán konfliktus negatív hatásai továbbra is nyomást gyakorolnak Európa legnagyobb gazdaságának üzleti hangulatára. A Zew-index júliusi értéke egészen 27,1 pontig...
A héten felpörög az USA részvénypiacain a gyorsjelentési szezon, de deviza fronton is jutnak érdekességek. A kanadai jegybank szerdán tartja kamatmeghatározó ülését, ahol nem valószínű, hogy az 1 százalékos alapkamaton változtatnak. Folytatódhat a kanadai dollár gyengülő trendje. Forrás: GazdaságTV.hu
Ma, piaczárás után érkezik a Yahoo gyorsjelentése, ami kiemelt fontosságú lesz az egy hónap múlva tőzsdére lépő Alibabára nézve, hisz a Yahoo az egyik legnagyobb részvényes a cégben. A jövőbeli kilátásokkal kapcsolatos várakozásokra ezért is érdemes figyelni. Forrás: GazdaságTV.hu
Hiába a német vb-győzelem, az orosz-ukrán konfliktus negatív hatásai továbbra is nyomást gyakorolnak Európa legnagyobb gazdaságának üzleti hangulatára. A Zew-index júliusi értéke egészen 27,1 pontig...
A vagyonvédelemben hamarosan kötelező lesz a minimális rezsióradíj alkalmazása, emiatt a jelenleg százezres vagyonőri létszám 2-3 százalékkal csökkenhet - mondta Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke kedden, sajtótájékoztatón Budapesten.
Vártnál nagyobb mértékben csökkent Németországban a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe - közölte kedden a mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung GmbH) gazdaságkutató intézet.
Az online kereskedésre és befektetésekre szakosodott Saxo Bank közzétette idei harmadik negyedéves globális kitekintését. Steen Jakobsen, a Saxo Bank vezető közgazdásza úgy véli, a piacok viszonylagos nyugalma megtévesztő: a gazdaságok komoly egyensúlyi problémákkal küzdenek, amelyeket mindenképpen kezelni kell, ráadásul egy olyan időszakban, amikor az iraki konfliktus nyomán új energiaválság…
Szakértők növekedést várnak idén az építőiparban, akik azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a szektort az állami infrastrukturális beruházások húzzák.
Elfogatóparancsot adtak ki az Egyesült Államokban a kuruc.info szélsőséges hírportál domain nevét bejegyző és birtokló Varga Béla ellen, aki állítólag Kanadába menekült az amerikai hatóságok elől a The Press Democrat című kaliforniai híroldal cikke szerint. Az 51 éves amerikai-kanadai kettős állampolgár ellen zaklatás és halálos fenyegetések gyanúja miatt folyik eljárás. Az elfogatóparancsot…