A közel nulla energiaigényű családi ház építési költsége Németországban mindössze 5 százalékkal több mint a hagyományosé, Magyarországon a többlet még 10 százalék - közölte az Óbuda Group mérnök-tanácsadó az MTI-vel.
Műtrágyával és fonallal üzletelő, fiktív számlákkal dolgozó bűnszervezetre csaptak le a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói; az ügyekben költségvetési csalás miatt hét embert vettek őrizetbe - tájékoztatta kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI-t.
Mérséklődött a népességfogyás üteme 2014 első öt hónapjában, miután többen születtek és kevesebben haltak meg, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Az MNB nemrégiben ajánlást tett közzé, amelyben maximalizálta a nyugdíjbiztosítások költségét. A Bankmonitor.hu szerint azóta 0,1 százalékponttal csökkent a költségszint, ami még mindig magas, így lehetetlen többletet elérni vele.
Egy hétfőn útjára indított új virtuális pénz, az NXT máris a harmadik legnagyobb kriptopénz lett, ugyanakkor a Bitcoint nem mostanában fogja megelőzni - írja a Business Insider. Annak ellenére,...
A Lufthansa karbantartásért felelős üzletága a Lufthansa Technik 2018-ra 8 milliárd dollárra tervezi növelni éves árbevételét a jelenlegi 5 milliárd dollár körülii szintről.
Tavaly valósággal szárnyaltak a napenergia cégek részvényei, azonban idén kettészakadt a mezőny. Míg az amerikai társaságok részvényei idén is jól teljesítenek, addig, a kínai vállalatok iránti...
Álmukban éri a halál az egészségesnek látszó kínai vándormunkásokat Dél-Kínában, ám a jelenségre egyelőre sem a rendőrség, sem az igazságügyi orvos szakértők, sem a szociológusok nem találják a magyarázatot – számolt be a Tungkuan városi tapasztalatokról egy kantoni napilap egy kutatásra hivatkozva.
Fontos a taxisok biztonsága, de az utasoké sem kevésbé lényeges, ezért is elfogadhatatlan egyes taxisok eljárása - közölte Tarlós István főpolgármester kedden az MTI-vel. Áttekintené a tavalyi fővárosi tarifarendelet tapasztalatait is, amely sok esetben durva áremelkedést okozott.
A horvát gazdasági miniszter szerint Horvátország arra a lehetőségre is készülhet, hogy kivásárolja a MOL-t az INA-ból - írja az Erste napi hírlevelében. A felek között a tárgyalások a legutóbbi...
Megnőtt az áramfogyasztás a hőség miatt; az idei nyár eddigi legnagyobb csúcsterhelése az előzetes adatok alapján hétfőn várható, 6007 megawatt értékkel - tájékoztatott Hackl Mónika, a Mavir Magyar...
Az MNB szerint magas volt a nyugdíjbiztosítások költsége. Ezért egy ajánlást tett közzé, mely maximalizálja a költségszinteket annak érdekében, hogy a nyugdíjcélú megtakarításokkal az átlagember valós pénzügyi előrelépést érhessen el. A Bankmonitor megvizsgálta, hogy mi történt az ajánlás közzététele óta.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a mai napon is már csak visszafogott, 40 milliárdos összegű aukciót hirdetett meg a 3 hónapos diszkontkincstárjegyek kapcsán. A kereslet viszont változatlanul...
Fontos nap a mai az amerikai gyorsjelentési szezonban, ugyanis a tőzsdék zárása után közzéteszi a számait az Apple. A negyedéves eredményeknél talán most még fontosabb lesz, hogy a menedzsment...
Látványosan növekedett tavaly a turisztikai forgalom, és az idei évre is jók az előrejelzések. A belföldi turizmus különösen erős - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára. Horváth Viktória jelezte, a gasztronómia lehet a jövőben az a hívószó, amellyel több vendéget lehet Magyarországra csábítani.
Az amerikai részvényindexek eséssel zárták a hétfői kereskedést azt követően, hogy nem érkezett iránymutatás sem makrogazdasági sem pedig vállalati oldalról. Ázsiában viszont már optimista...
Magas, több mint négyszeres túljegyzés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyeket (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Európai tervek szerint 2019-re készül el az adriai cseppfolyósgáz-terminál, amely 630 millió eurós beruházással, évi 6 milliárd köbméteres kapacitással épül meg - írta kedden internetes oldalán a...
Szerdától bruttó három forinttal csökkenti a MOL a benzin nagykereskedelmi listaárát, míg a dízel ára ezúttal nem változik- tudta meg a Portfolio. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin...
Lemond a nagy-britanniai székhelyű Tesco áruházlánc vezérigazgatója Philip Clarke, miután a vállalat arra figyelmeztette befektetőit, hogy 2014 első félévében kisebb nyereségük lesz a vártnál – írta meg a Világgazdaság Online.
Magas, több mint négyszeres túljegyzés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyeket (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A Kelet-Ukrajna felett lezuhant maláj gép múlt heti katasztrófája megrázta a részvénypiacokat, csökkentette a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát, 1,5 százalékos lökést adva az aranyárfolyamnak. Az események a moszkvai MICEX indexet és a rubelt érintették a legsúlyosabban: a hírek hatására az előbbi közel 2,5 százalékot, az utóbbi mintegy 2 százalékot esett, miközben az újabb bizonytalan…
Jövő júniusig tartó projekt keretében bővítik és fejlesztik a győri Audi Hungaria Iskolát, az erre fordított ötmilliárdos összeg közel negyedét uniós és kormányzati forrásból finanszírozzák – hangzott el az új épület keddi alapkő-letételi ünnepségén.
Mik az egyenlőtlen munkaidő-beosztás, az osztott és osztatlan napi munkaidő, a kötetlen és a rugalmas munkarend szabályai? Milyen lehetőségei és korlátai vannak a munkáltatónak? Összefoglaltuk.
Az Európai Bizottság 2014. április 15. óta, azaz a magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszer átalakításának második ütemét követően 30 alkalommal utalt át Magyarország számára uniós forrásokat,...
Több tízezer 90-100 éves nyugdíjas él Magyarországon, de a legidősebb 110 éves. Ugyanakkor a legmagasabb, közel 870 ezer forintos nyugdíjat valószínűleg nem ők kapják: több százezres ellátást csak a 70-es évek után nyugdíjba vonultaknak folyósítanak – írja a Pénzcentrum.hu.
Az Erste Bank 300 millió euróig (92,8 milliárd forintig) terjedő negatív hatással számol a fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozattal kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvényhez kapcsolódóan - közölte a bank az MTI érdeklődésére kedden.
Az euróövezetben 93,9 százalékra nőtt a GDP-arányos államadósság idén az első negyedévben, míg az EU 28 tagállamában 88 százalékra – közölte kedden az Eurostat. A magyar államháztartás adóssága csak 84,3 százalék volt, viszont nálunk nőtt második legnagyobb mértékben, öt százalékponttal.
Lesz dolguk a bíróságoknak a devizahiteles ügyekben – gyűlnek az uniós számlák – túljegyzés mellett csökkent a hozam az aukción – lassabban fogy a magyar, miközben a szülők öröklési joa teret nyert az új ptk-ban
Az amerikainál is fontosabb már a kínai piac a kanadai IMAX vállalatnak, amely jelentős terjeszkedésbe fogott a kelet-ázsiai országban. A cég kedden jelentette be, hogy sanghaji partnerével, az...
Új versenytársat kapnak a támogatott lakáshitelek: a folyamatos kamatcsökkentés miatt a támogatott konstrukciók ma drágábbak, igaz hosszabb időre vehet velük biztonságot a lakásvásárló.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnöke szerint a kormányoknak át kell tekinteniük a légtérbesorolási eljárásokat, ezzel segítve a légi közlekedés biztonságosabbá tételét.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az előzetes várakozásoknál nagyobb mértékben 2014. július 23-i hatállyal, 20 bázisponttal 2,10 %-ra csökkentette a jegybanki alapkamat mértékét.
A T-Systems Magyarország mint a MOL Bubi közbringarendszer megvalósításáért felelős konzorcium tagja határozottan cáfolja, hogy a Bubi dokkoló-állomásain elhelyezett bankkártya-olvasók veszélyt...
A történelmi mélységbe süllyedt hazai infláció és a rendkívül kedvező magyar pénz- és tőkepiaci környezet mellett, de fokozott geopolitikai kockázatok kíséretében ma nem 10, hanem 20 bázisponttal 2...
Egész délelőtt nyugodt kereskedés zajlott a forint piacán. A vártnál nagyobb kamatcsökkentés kavarta fel az állóvizet.310-nél 2014.07.22 14:01Az elemzők által várt 10 bázispontos kamatcsökkentés...
A vártnál valamivel magasabb nyereséget ért el a Coca-Cola a második negyedévben, viszont a bevételek alakulása csalódást okozott. Ráadásul az idei kilátásokkal kapcsolatban is pesszimistább a...