2015. október 1. csütörtök

okt. 1
9:00
Csendesen kezdi a negyedik negyedévet a forint (Portfolio)
Alig mozdult csütörtök reggelre a forint árfolyama, a nap során viszont érkezhetnek olyan adatok, melyek érdemben befolyásolhatják majd a magyar devizával kapcsolatos befektetői hangulatot. A...
okt. 1
9:09
Mostantól így lehet kaszinózni a neten (TőzsdeFórum)
Október 1-jén hatályba lépnek az online kaszinójáték szervezésére vonatkozó szabályok.
okt. 1
9:12
KSH: a GDP 1,1 százaléka volt az első félévi hiány (Infostart)
A kormányzati szektor hiánya az előzetes adatok szerint 184,0 milliárd forint, a GDP 1,1 százaléka volt az első félévben. Ez a múlt év azonos időszakához képest 324,4 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,1 százalékponttal alacsonyabb. Az alacsonyabb hiány a bevételeknek a kiadásoknál nagyobb mértékű növekedéséből adódott - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bevételek…
okt. 1
9:12
Kapkodtak a magyar állampapírokért, meg is lett az eredménye (Portfolio)
Időarányosan túlteljesítette idei kötvényértékesítési tervét az ÁKK az első három negyedévben, ráadásul mindezt úgy tette, hogy közben a hozamok folyamatosan csökkentek, a külföldiek pedig jelentősen...
okt. 1
9:12
Magyar tejet ihatnak a kínaiak (Pénzcentrum)
...persze ehhez sok feltételnek kell még teljesülnie....
okt. 1
9:14
15 éve nem láttunk ilyet a költségvetésben (Portfolio)
A GDP arányában 0,3%-os deficit alakult ki a kormányzati szektorban az idei második negyedévben a KSH csütörtöki közlése szerint. Adataink szerint ilyen alacsony háromhavi hiányra 2000 óta nem volt...
okt. 1
9:15
Reggeli elemzés: RC – 2015.10.01 (GazdaságPortál)
Fékeztek a biotech részvények is, brutális esést produkáltak az elmúlt két hétben, amióta Hillary Clinton bejelentette a gyógyszerárak csökkentésének szükségességét. Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés Október. Lezárult a harmadik negyedév. Tegnap folytatódott az emelkedés, végre nem csak egy nap fel, egy nap le játszódik a piacokon, sőt a ma reggeli indikációk is további erősödés irányába…
okt. 1
9:16
Megkezdődött az év gazdasági konferenciája (Portfolio)
Immár ötödik alkalommal rendezi meg a Portfolio gazdasági csúcstalálkozóját, ahol a gazdaság döntéshozói találkoznak és cserélnek véleményt a világ és az ország helyzetéről, kilátásairól. A...
okt. 1
9:18
Jó hírt kaptunjk: szépen süt a nap a magyar iparra (Privátbankár)
Fényesek a feldolgozóipari cégek kilátásai: a friss felmérés szerint a BMI jobb lett, mint a hosszútávú átlag.
okt. 1
9:18
Tényleg védi pénzedet az állam? (Portfolio)
Sajnos az idei évben még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy nem elég a megfelelő befektetést megválasztanunk, hanem fontos az is, hogy a pénzintézet, ahol a számlánkat jegyezzük, kellően stabil legyen....
okt. 1
9:21
Öngondoskodás vagy munkáltatói gondoskodás? (HR Portál)
A cafeteriatrend.hu oldal hírlevél olvasóival évről évre megismételjük azt a felmérést, amely a gondoskodást célzó juttatások munkáltatói alkalmazását vizsgálja. A 2012 óta folyó vizsgálat eredményeinek ismertetése előtt járjuk körbe, hogy milyen juttatásokról is lehet szó ebben a körben.
okt. 1
9:23
Szakmai gyakorlat elismertetése szolgálati időnként (HR Portál)
Kereskedelmi szakközépiskolába jártam, ahol minden tanévet követően 4 hetes szakmai gyakorlati munkavégzés volt kötelező. A szolgálati idő megállapításánál nem ismerték el a 3 x 4 hét gyakorlatot, pedig a bizonyítványokban a igazolták a vállalatok a gyakorlat elvégzését. Milyen módon lehet elismertetni ezen szolgálati időt?
okt. 1
9:24
Durva előrejelzés - 65 év feletti lesz minden 3. ember Európában (ProfitLine)
Az Európai Unió (EU) népessége folyamatosan öregszik, míg 2014-ben az összlakosság 18,5 százaléka volt 65 év feletti, 2080-ra ez az arány várhatóan eléri a 30 százalékot - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat felméréséből, amelyet az idősek világnapja alkalmából adott ki.
okt. 1
9:25
A gyes igényléskor jeleznem kell, hogy mellette dolgozom? (HR Portál)
A kisfiam novemberben betölti a második életévét, így szeretnék ismételten dolgozni. A kérdésem az lenne, hogy a gyes igénylő lapon fel kell tüntetnem azt, hogy én munkába fogok állni? Vagy kell mellékelten küldenem erről valamilyen papírt?
okt. 1
9:26
2015 I. félévében 1,1% volt a GDP-arányos hiány (ProfitLine)
A kormányzati szektor 2015. I. féléves hiánya az előzetes adatok szerint 184,0 milliárd forint, a GDP 1,1%-a volt, ami 2014 azonos időszakához képest 324,4 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,1 százalékponttal alacsonyabb volt. A bázisidőszakinál alacsonyabb hiány a bevételeknek a kiadásoknál nagyobb mértékű növekedéséből adódott. 2015 II. negyedévében a kormányzati szektor hiánya 23,1 milliárd…
okt. 1
9:27
Nagy lendülettel indult Európa (TőzsdeFórum)
A szerdai záróértékhez képest több mint egy százalékos emelkedéssel indult a kereskedés a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön, az előző napi két százalékot meghaladó erősödés után.
okt. 1
9:30
Belehúzott a forint a negyedév elején (Portfolio)
Alig mozdult csütörtök reggelre a forint árfolyama, a nap során viszont érkezhetnek olyan adatok, melyek érdemben befolyásolhatják majd a magyar devizával kapcsolatos befektetői hangulatot. A...
okt. 1
9:32
Lázár: a következő fél év kritikus lesz (Portfolio)
A következő fél év kritikusan fontos a magyar gazdaság jövője, fenntartható növekedése szempontjából, a kormány pedig megvizsgálja azt, hogy milyen intézkedések kellenek ahhoz, hogy fenn tudjuk...
okt. 1
9:33
Tőzsde – Nyitáskor erősödtek az indexek Nyugat-Európában (GazdaságPortál)
A szerdai záróértékhez képest több mint egy százalékos emelkedéssel indult a kereskedés a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön, az előző napi két százalékot meghaladó erősödés után. A londoni FTSE-100 index 1,27 százalékkal, a frankfurti DAX-30 1,13 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 1,33 százalékkal emelkedett a kereskedés első perceiben. Szerdán a londoni értéktőzsde fő mutatója, az…
okt. 1
9:36
Lemaradtál a mosógépcseréről? Van egy jó hírünk! (Privátbankár)
Három hónapja, július elsején kezdődött meg a pályázatok benyújtása az Otthon Melege Program ötödik, mosógépcserét támogató alprogramjában.
okt. 1
9:45
Kínai adatra ugrottak az indexek (TőzsdeFórum)
Emelkedéssel zártak a vezető ázsiai börzék csütörtökön, és a még nyitva tartó tőzsdéken is mindenütt pluszt jeleztek az indexek. Csütörtökön zárva volt Sanghaj és Hongkong.
okt. 1
9:48
Tizenegy millió autót hív vissza a Volkswagen (Infostart)
Története legnagyobb visszahívására készül a dízelmotor botrányba keveredett Volkswagen csoport. A cég vezetése állítja, összhangba tudja hozni motorjait a károsanyag-kibocsátási előírásokkal.
okt. 1
9:48
Nyolcból egy ember 80 év feletti lesz Magyarországon 2080-ra (Portfolio)
Folyamatosan öregszik az Európai Unió népessége, beleértve Magyarországét is: míg 2014-ben az összlakosság 18,5 százaléka volt 65 év feletti, 2080-ra ez az arány várhatóan eléri a 30 százalékot -...
okt. 1
9:48
Mától vizsgálja a jegybank a magánnyugdíjpénztárakat (Pénzcentrum)
Melyik pénzintézet teljesítette a feltételeket eddig?...
okt. 1
9:54
Dől a pénz a kormányhoz - nagyon jól áll a költségvetés (Privátbankár)
A második negyedévben csak 23 milliárd forint volt a kormányzati szektor hiánya, a bevételek nagyot nőttek tavalyhoz képest.
okt. 1
9:54
Rokkantellátás melletti munka beleszámít a nyugdíjba? (HR Portál)
1957. augusztus 13-án születtem, 1975 július 15-e óta dolgozom, folyamatosan 2 gyermekkel voltam otthon 6 évig. 2015 júliusában mehettem volna a nők 40 éves öregségi nyugdíjába. 2008. december 21-től le voltam százalékolva 2011, január 1-ig mellrákkal küzdöttem. A leszázalékolásom alatt 2009. január 23-tól 2009. október 31-ig, és 2010. szeptember 1-től 2010. december 31-ig…
okt. 1
9:56
Tudod, miben a legjobbak a magyar nyugdíjasok az egész EU-ban? (Privátbankár)
Az uniós átlagtól sajnos jelentősen elmarad az internetező idősek aránya Magyarországon, akik viszont jelen vannak az online térben, azok úgy facebookoznak, mint senki más az unióban. Az internetes vásárlás viszont teljesen idegen pálya, csak minden tizedik idős használja erre a netet.
okt. 1
9:57
Az új Nexus az iPhone első számú kihívója (ProfitLine)
A Google kedd esti bemutatója után kijelenthetjük, hogy a új Nexus készülékek lehetnek az első számú kihívói az iPhone 6s-nek és 6S Plusnak. A Google számára kedvező, hogy lezárásra kerül 18 különböző eljárás a Microsofttal szemben - Kovács Bálint, az Equilor elemzője.
okt. 1
9:57
Csatába küldik a Nexust (TőzsdeFórum)
A Google kedd esti bemutatója után kijelenthetjük, hogy a új Nexus készülékek lehetnek az első számú kihívói az iPhone 6s-nek és 6S Plusnak. A Google számára kedvező, hogy lezárásra kerül 18 különböző eljárás a Microsofttal szemben.
okt. 1
10:06
Fizethetnek az astrások (Adózóna)
Az Országgyűlés kedden elfogadta azt a törvénycsomagot, amely rendezi az Astra biztosító magyarországi ügyfeleinek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéseivel kapcsolatos helyzetét. A törvény hatályba lépését követően az Astra biztosító kgfb-szerződései automatikusan megszűnnek, amennyiben a gépjármű-tulajdonos új szerződést köt egy másik biztosítónál.
okt. 1
10:06
Örömhírt közölt az NGM (Portfolio)
Örömhírt közölt a Nemzetgazdasági Minisztérium annak kapcsán, hogy a KSH elküldte az Európai Bizottságnak az őszi EDP Jelentést. Ebben ugyanis a korábban gondoltnál is kedvezőbb adósság- és...
okt. 1
10:06
Tényleg ez vár a magyar nyugdíjasokra? (Pénzcentrum)
A magyar időseket kevésbé fenyegeti a szegénység a legújabb EU-s összehasonlítás szerint...
okt. 1
10:08
Újabb részletek a Volkswagen-botrányról (Portfolio)
Folyamatosan érkeznek az újabb hírek a Volkswagen-botránnyal kapcsolatban: tegnap hivatalosan is kinevezték a Porsche korábbi termelési igazgatóját, Oliver Blume-ot a luxusmárka élére és...
okt. 1
10:10
Mégsem lesz akkora durranás a legújabb német kibocsátás (Portfolio)
Az utóbbi napokban nagy mértékben romló tőkepiaci hangulat miatt 1 milliárd euróval kevesebb forrásra számít a Covestro a részvényeinek tőzsdei bevezetésétől. A társaság nemcsak a kibocsátási ársávot...
okt. 1
10:12
Így néz majd ki a következő válság az IMF szerint (Portfolio)
A Fed kamatemelése csődhullámot indíthat el a fejlődő piacok cégei közt, amelynek eredményeképpen a fejlett piaci finanszírozási szektor is sérülhet. Mivel a likviditás a kamatemelés miatt csökken a...
okt. 1
10:15
Nyugdíjkasszák: kitartanak a pénztártagok? (TőzsdeFórum)
Hamarosan kiderül, teljesítették-e a magánkasszák a 70 százalékos limitet.
okt. 1
10:15
MNB: a forint gyengülése növelte az államadósságot a második negyedévben (GazdaságPortál)
Az államháztartás névértéken számításba vett bruttó (maastrichti) adóssága 2015 második negyedévének végén 25 878 milliárd forint, a GDP 79,6 százaléka volt, szemben a múlt év végi 76,9 százalékkal, illetve a Központi Statisztikai Hivatal által szerdán felülvizsgált GDP adattal számolt 76,2 százalékkal. Az adósság növekedéséhez a forint gyengülése 508 milliárd forinttal, a nettó hitelfelvétel…
okt. 1
10:24
Lázár szerint gigaberuházások kellenek Budapesten (Infostart)
Jelentős fejlesztésekre, szimbolikus gigaberuházásokra van szükség Budapesten a gazdasági növekedés érdekében Lázár János szerint.
okt. 1
10:24
Még több mosógépet cserélhetnek le uniós pénzből (Portfolio)
A négyszeresére, az eredetileg tervezett 500 millióról 2 milliárd forintra emelte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a mosógépcsere program finanszírozását - közölte a szaktárca csütörtökön az...
okt. 1
10:27
Komoly spórolás történt a nyugdíjon az elmúlt években (HR Portál)
Több száz milliárd forintot spórolt az állam a nyugdíjszabályozás változtatásaival, a korkedvezmények erőteljes csökkentésével, a sorból egyedül a "Nők 40" lóg ki, írja a Policy Agenda elemzése alapján a Napi.hu.
okt. 1
10:29
Az állásinterjú után bizony maradnak fehér foltok a jelöltről (HR Portál)
Konstruktív kompetencia alapú kérdezéstechnika, tapasztalat alapú szakmai kérdések, kegyetlen referencia-interjúk egyaránt azt segítik, hogy még a próbaidő elkezdése előtt kiderülhessen az, hogy milyen valós képességekkel rendelkezik egy-egy jelölt. Az interjúztatóknak a felkészültségükön kívül legalább annyira hallgatniuk kell a megérzésükre, mint a munkájukat segítő tudományos módszerekre. A…
okt. 1
10:30
Kezdődhet az adóelkerülés megakadályozását célzó nemzetközi akciótervek megvalósítása (ProfitLine)
2013-ban jelent meg az OECD első jelentése a BEPS-szel (Base Erosion and Profit Shifting), vagyis az adóalap mesterséges eszközökkel történő erodálásának, illetve a nyereség másik államba történő áthelyezésének jelenségével kapcsolatban - olvasható a Deloitte sajtóközleményében.
okt. 1
10:31
Nyugdíjasan is lehet produktívan élni (HR Portál)
Október elseje az idősek világnapja. Azonban az életkor nem jelenti azt, hogy valaki ne élhetne aktívan és produktívan, vagy ne kezdhetne bele valami egészen új dologba akár. Lehet ez főzőműsor vagy akár koncertezés.
okt. 1
10:32
Megint ütik egymást a migránsok (ProfitLine)
Németországban ismét tömegverekedés történt egy menekültszálláson, ezúttal Hamburgban. A rendőrség szerdán avatkozott közbe, és csütörtök reggelre sem tudta helyreállítani a rendet.
okt. 1
10:39
Nyélbe ütötte az üzletet a Gazprom és a BASF (TőzsdeFórum)
Lezárult az eszközcsere-ügylet a német BASF vegyipari és az orosz Gazprom gázipari vállalat között.
okt. 1
10:42
Tesztelni kellene a dízelmotorok tesztjét is (Infostart)
A német autóklub számos, ma kapható, a legújabb Euro 6-os szabványnak megfelelő dízelautót vizsgált be, és az derült ki, hogy a tesztben résztvevők jelentős része túllépte a szabványban rögzített értéket. Ez azt jelenti, hogy ezek az autók is megbuknának egy, a Volkswagen botrányát kirobbantó teszthez hasonló felmérésen. Szécsényi Gábor, az Autó magazin munkatársa az InfoRádiónak elmondta: a valós…
okt. 1
10:42
Külföldi elemzők: nagyon megváltozott a világban a megítélésünk (Portfolio)
Magyarország már megérdemelné a felminősítést, ennek csak az időpontja kérdéses - értett egyet a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján Pasquale Diana, a Morgan Stanley és Vladimír Vano, a...
okt. 1
10:42
Úgy tűnik, nem lesz több EU-s pénz lakásfelújításra (Pénzcentrum)
"Minden otthontulajdonostól elvárható, hogy maga is költsön korszerűsítésre."...
okt. 1
10:44
Valami nagyon jó történt a feldolgozóiparral szeptemberben (Portfolio)
Javuló magyar feldolgozóipari konjunktúráról árulkodik a ma megjelent beszerzésimenedzser-index (BMI), amely az augusztusi 51 pontról szeptemberben 55,8 pontra ugrott - számol be a Reuters. Az...
okt. 1
10:46
Nagy Márton: az MNB a minél nagyobb önállóságra törekszik (Portfolio)
A kínai gazdaság lassulása nem kérdés, inkább az a kérdés, hogy pontosan mi is zajlik Kínában - jelentette ki a Budapest Economic Forum konferencia jegybanki kerekasztal beszélgetése során Nagy...

Keresés