Kínában újabb gazdasági stimulusra lehet számítani, azonban a befektetők nem reagáltak pozitívan a hírre, az ázsiai részvényindexek szinte kivétel nélkül estek.Rossz hangulat volt Ázsiában 2015.04.29...
Általában tél közepén és nyár közepén van csúcs az osztrák foglalkoztatásban a turizmus miatt, az idén télen azonban sok év után először nem ért el új rekordot a magyarok száma. Márciusban csökkent a létszámuk, miközben több ezer román és lengyel állampolgár érkezett.
Tegnap a kereskedés közben kiszivárogtak a Twitter negyedéves számai, amire felfüggesztették a papírokat és kénytelen volt még a zárás előtt kitenni végül a gyorsjelentését a cég. Ebben azonban nem...
Továbbra sem csillapodik a Quaestor-botránnyal kapcsolatos hírfolyam. Mint kiderült a Quaestor Bank élére új vezetőket neveztek ki, sőt Papp Gábor, Tarsoly ügyvédjének elmondása szerint július 29-ig...
Javuló tendenciát mutat a faktorcégek piaca, tavaly az összesített faktorált forgalom 14 százalékkal 899 milliárd forintra nőtt, a GF Faktor MTI-hez eljuttatott előrejelzése szerint a jövőben tovább gyarapodhat a piac.
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Egészen elképesztő új érv került napvilágra azzal kapcsolatban, hogy miért nem fogy a Tesla modellje Kínában: túl olcsó. Elon Musk ugyanis törekszik arra, hogy a Model S a világ minden táján...
Iránykeresésre számít a nap nagyobb részében a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett szakértő. Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője az MTI-nek elmondta: a piac a délután érkező első negyedéves amerikai GDP-adatra figyel, addig főként iránykeresés jellemzi majd a hazai tőzsdét is. A szakértő közepes forgalmat valószínűsít, érdemi elmozdulás nélkül. A CIB Bank MTI-hez ...
Két régiós hullámot követően gyengébb szintekre sodródott a forint. Szerdán még nem látszik, hogy ez az irány folytatódna, de az esti Fed-döntés akár újabb lökést is adhat. Eközben az euró-dollár...
Míg az amerikai indexek vegyes elmozdulást mutattak, addig a DAX 2%-ot esett – a 11600 eleste hozna nagyobb visszaesését. A mai napot a GDP és inflációs adatok, majd este a Fed kamatdöntő ülése határozhatja meg. A piac egyelőre még nem vár kamatemelést. Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés Míg az amerikai indexek vegyes elmozdulást mutattak, addig a ...
Lengyelország hároméves, svájcifrank-alapú kötvényt bocsátott ki. Ebben még nincsen semmi különös, az viszont már finoman szólva is érdekes, hogy a kamat kicsivel kevesebb lett, mint -0,2%. Az...
2015 első negyedévében 7,8 százalékos munkanélküliségi rátát mért a KSH, ami 0,5 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbi adatnál. Az év ugyanezen időszakát vizsgálva utoljára ennél...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,04 pontos csökkenéssel, 22 775,22 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,06 százalékkal gyengült.(MTI)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei várhatóan 8 millió forint bírságot fognak kiszabni annak a magánszemélynek, aki illegálisan kereskedett fémhulladékokkal és akinél lefoglaltak több mint 2,5 tonna fémet.
A tegnapi esés után szerdán optimista hangulatban indult a kereskedés Európában, a görög adósségrendezéssel kapcsolatban is előrelépés történt, ennek fényében a meghatározó nyugat-európai...
Az árfolyamindexek emelkedésével indult szerdán a kereskedés a főbb európai értékpapír piacokon. A kereskedés kezdetén a frankfurti DAX index 0,52 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,41 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,31 százalék emelkedést mutatott. Kedden az indexek gyengültek, a londoni FTSE-100 1,03 százalékkal 7030 pontra, a frankfurti DAX 1,89 százalékkal 11 811 pontra, a ...
Az idei első negyedévben 348 ezer volt a munkanélküliek száma, 17 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal 7,8 százalékra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Patai Krisztina, a Randstad toborzási vezetőjének minden napja másképp alakul: van, hogy egész napos konferencián van Budapesten, viszont vannak olyan napjai, amikor csak ügyfelekkel tárgyal külső helyszíneken és olyan is akad amikor a belső egyeztetésekkel telik a nap. És van, hogy az egész csapat futóverseny-lázban ég.
Rogán Antal szerint a trafikosok leszedhetik a fóliát a boltok üvegéről. A Fidesz országgyűlési frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról is beszélt, hogy ha egy EU-tagállam közvéleménye akarja, az unió szintjén is fel lehet vetni a halálbüntetés kérdését.
Az idei első negyedévben 348 ezer volt a munkanélküliek száma, 17 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal 7,8 százalékra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Még 2002-ben robbant a hír, miszerint a Deutsche Bank egyik volt alkalmazottjának televíziós interjúja miatt ment csődbe Leo Kirch médiavállalata. A The Irish Times információi szerint tegnap...
Az idei első negyedévben 4 millió 117 ezer foglalkoztatott volt Magyarországon, 79 ezerrel (2 százalékkal) több, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A hazai piac egyik legelismertebb trénerképzőjeként a Sämling Solution Consulting olyan hatékony fejlődési lehetőséget kínál a felnőttoktatói tevékenységet végzők számára, valamint a szakma iránt újonnan érdeklődőknek, melyben a módszertani tudás bővítését tűzi ki célul egy inspiráló közegben szervezett, saját élményen alapuló tanulási folyamatban, már 2004 óta. Azóta mi változott, hová fejlődött…
Mintegy 1 billió dollár értékben juttathatnak vissza készpénzt idén az S&P 500 vállalatok a Goldman szerint. Ez az amerikai részvénypiacoknak akár újabb lendületet is adhat, az erős dollár és a rég...
A Richter Közgyűlése elfogadta a 33 forint/részvény értékű osztalékjavaslatot. Az Esmyát nemcsak operáció előtti kezelésre, hanem operáció kiváltására is alkalmazhatják majd. Az S&P véleményt mondott a régiós bankokról és a magyar felminősítési esélyekről.
A jelenlegi piaci környezetben jó üzlet lehet lakásba fektetni. A kiadási célú lakásvásárlással 6,4-7,4 százalékos hozamot lehet elérni, mely két tényezőből áll, a lakás bérbe adásával 3,4-4,4 százalékos hozam nyerhető, míg a jövőbeli lakás felértékelődésnek köszönhetően további 3 százalékos hozamra lehet számítani-foglalta össze Budai Ákos, a Lakás 2015 szakértője.
Mintegy 1 billió dollár értékben juttathatnak vissza készpénzt idén az S&P 500 vállalatok a Goldman szerint. Ez az amerikai részvénypiacoknak akár újabb lendületet is adhat, az erős dollár és a rég...
A tegnapi esés után szerdán optimista hangulatban indult a kereskedés Európában, azonban nem sokkal nyitás után esni kezdtek a részvényindexek, a befektetők feltehetően nem túl bizakodóak Görögország...
A francia állam és a kínai Dongfeng tőkeinjekciójának köszönhetően sikerült megmenteni a francia autógyártót, ami Carlos Tavares kinevezése óta szemmel láthatóan pozitív változásokon megy keresztül....
Az idén az első negyedévben 4 millió 117 ezer foglalkoztatott volt Magyarországon, 79 ezerrel (2 százalékkal) több, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel. A KSH adatai szerint a 15-64 éves korcsoportban 4 millió 86 ezren dolgoztak, így foglalkoztatási arányuk 1,8 százalékponttal, 62,4 százalékra emelkedett. A foglalkoztatottak számának ...
Meg kell felelni a digitalizáció kihívásainak az oktatásban, ugyanakkor fenn kell tartani a hagyományos tanár-diák viszonyt - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A tárcavezető telefonon nyilatkozott az M1-nek a lettországi Rigából, ahol az ázsiai és európai oktatási miniszterek találkozóján vesz részt, és a duális képzési modellt mutatta be.
Három éve küzdenek a mentőautókon szolgáló dolgozók az egészségkárosító-kockázati pótlékért az ország 19 bíróságán. A havi húszezer forintos pótlék létfontosságú a mentősöknek, hiszen átlagosan bruttó 150 ezer forintot keresnek havonta. Az évek során többen visszaléptek a pertől, de nemcsak a bíróságot, hanem magától a pályát is sokan elhagyják a hihetetlen alacsony nettó kereset, nagy felelősség…
Amerika eseménydús volt tegnap, különösen a kereskedés végén. Idő előtt jelent meg a Twitter eredménye, ami óriási felfordulást, de leginkább elképesztő zuhanást eredményezett. A GoPro nagyon sikeres már Európában és Ázsiában is. Sanghaj tovább menetel, az euró szárnyra kapott, a Mol is erős.
Az idén az első negyedévben 4 millió 117 ezer foglalkoztatott volt Magyarországon, 79 ezerrel (2 százalékkal) több, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.
A Richter Közgyűlése elfogadta a 33 forint/részvény értékű osztalékjavaslatot. Az Esmyát nemcsak operáció előtti kezelésre, hanem operáció kiváltására is alkalmazhatják majd. Az S&P véleményt mondott a régiós bankokról és a magyar felminősítési esélyekről. Forrás: GazdaságTV.hu
A Fővárosi Közgyűlés szerdán a Jobbik javaslatára arról döntött, hogy a városvezetés szeptember végéig megvizsgálja egy az egész Budapest területére kiterjedő ingyenes vezeték nélküli internetszolgáltatás (wifi) bevezetésének lehetőségét. A képviselők 20 igen szavazattal, Gy. Németh Erzsébet (DK) és Székely Sándor (Együtt) tartózkodása mellett fogadták el a jobbikos Tokody Marcell indítványát. Az…
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Az európai részvényindexek értéke erősödik, Görögország sorsával kapcsolatban előremozdulás látszik, de a Fed ülésre is spekulálhatnak a befektetők. A hazai BUX-index értéke viszont esik, a Magyar...
A Költségvetési Felelősségi Intézet szakmai segítségével ma útnak indult a "Civilek a költségvetésről" nevű projekt. Romhányi Balázs, a KFIB ügyvezetője a projektindító sajtótájékoztatón...
A KSH friss munkaerő-piaci jelentés alapján a munkanélküliségi ráta 7,8 százalékra csökkent, a foglalkoztatási ráta pedig 62,4 százalékra emelkedett. 79 ezerrel többen dolgoznak idén, mint egy éve. A munkanélküliek közel 45 százaléka több közel másfél évig nem talál állást.