Rövidesen itthon is lendületet vesz a második negyedéves gyorsjelentési szezon, a nagypapírok közül elsőként a Richter negyedéves számait ismerhetjük meg, a gyógyszercég a július 27-ei héten teszi...
A munkahelyi stressz gyakori jelenség napjainkban, és az is bizonyított, hogy a tartós stressz számos betegség okozója. A munkahelyi káros stressz elleni fellépés azonban mégsem kézenfekvő sem a munkáltató, sem a munkavállaló részére, ezért is fontos kiemelten kezelni ezt a kérdést – figyelmeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Rég nem látott egy napos zuhanáson van túl a shanghai részvényindex, 8,5%-os mínusszal zárt. A kínai piacon ismét felerősödtek a növekedéssel kapcsolatos félelmek. Az elmúlt hetek amerikai emelkedése egyre inkább szűkül, nem kizárt egy kisebb korrekció az elkövetkezendő hetekben. Forrás: GazdaságTV.hu
Az előzetes várakozásoknál nagyobb mértékben, 108 pontra nőtt júliusban a német üzleti hangulatot követő átfogó mutató szezonálisan kiigazított értéke a júniusban mért 107,4 pontról.
A Visa Inc. megerősítette, hogy még mindig nem került le a napirendről korábbi leányvállalata, a Visa Europe felvásárlása. 15-20 milliárd dolláros vételárat rebesgetnek. A harmadik negyedéves...
Nehéz dolga van annak a cégnek, aki mostanában több mint 1000 négyzetmétert szeretne bérelni Pest központi részén. Ha pedig még figyelembe veszünk olyan igényeket, mint megfelelő tömegközlekedés,...
A vártnál jobb eredményeket hozott a német Ifo gazdaságkutató intézet júliusi hangulatindexe. A legfontosabbnak tartott üzleti hangulat indexe a várt enyhe csökkenés helyett 108 pontra emelkedett, de...
A saját célra történő lakásvásárlásnál korábban ritkán merültek fel a vásárlók prioritásai között a befektetési szempontok, ma már azonban egyre többeket foglalkoztat a gondolat, hogy olyan ingatlant...
Friss elemzést közölt a Mol kapcsán a Goldman Sachs a vállalat negyedéves jelentését megelőzően, melyben a papírokra vonatkozó ajánlását semlegesről eladásra rontotta. A célár jelentősen csökkent, 16...
A Prologis ipari ingatlan vállalat beszámolt a Közép- és Kelet-Európai régióban, 2015 első félévében elért eredményéről. 900 000 kiadott négyzetméter, 97 000 felvásárolt négyzetméter, 97 500...
Négy nap alatt 186 ezer néző látogatott ki a Hungaroringre a 30. Forma-1-es Magyar Nagydíjra. A jövőről még egyezkednek Bernie-vel - három miniszterrel is tárgyalt az üzletember.
Óriásit zakóztak ismét a kínai tőzsdék, látszik, hogy a trenddel nem lehet hadakozni. Amerika is esett pénteken, immár negyedik napja, ma Európában is sok az eladó, és itthon is a medve az úr. Az olajár továbbesik, viszont összeszedte magát az arany. A forint határozottan gyengélkedik.
Rég nem látott egy napos zuhanáson van túl a shanghai részvényindex, 8,5%-os mínusszal zárt. A kínai piacon ismét felerősödtek a növekedéssel kapcsolatos félelmek. Az elmúlt hetek amerikai emelkedése egyre inkább szűkül, nem kizárt egy kisebb korrekció az elkövetkezendő hetekben.
A négy nap alatt 186 ezer néző látogatott ki a Hungaroringre a 30. Forma-1-es Magyar Nagydíjra, amely Gyulay Zsolt, a létesítményt üzemeltető cég elnök-vezérigazgatója szerint a vártnál is jobban sikerült. A Hungaroring Sport Zrt. vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában azt mondta, tavaly sportszakmai szempontból a szezon legjobb futama volt a mogyoródi, de ...
Tovább szánkáznak a nyersanyagárak lefelé. A Bloomberg Commodity Index 13 éves mélypontra süllyedt, amelyben a kínai gazdaság lassulásának valószínűleg jelentős része van. Ugyanakkor az olaj is csak ideig- óráig tud erősödni, az iráni olajkínálat várható megjelenésének köszönhetően. Ezzel a túlkínálat tovább növekedhet majd a piacon. Mindennek köszönhetően gyengélkedő piacok Ázsiában is, amely a…
Sajtóértesülések szerint a Square mobilfizetéssel foglalkozó cég bizalmasan benyújtotta tőzsdére lépési kérelmét. A Twitter ideiglenes vezérigazgatója és egyben a Square alapítója, Jack Dorsey új...
A befektetők a görög kormány és a hitelezők közötti tárgyalásokra, és a Fed kedd-szerdai ülésére figyelnek. Ezek fényében a nyugat-európai tőzsdék hétfőn eséssel nyitottak, a rossz hangulat pedig a...
Egyre több magyar diák folytatja felsőfokú tanulmányait külföldön. A legnépszerűbb célpont Anglia, Dánia és Ausztria. A topgimnáziumokban már ott vannak a nyugat-európai elitegyetemek toborzói. Setényi János oktatáskutató szerint az nem baj, ha elmennek tanulni a magyar diákok, de szükség lenne szerinte diaszpóraprogramokra - írja a Világgazdaság.
Várva várt adat érkezett az EKB-tól, ugyanis kiderül belőle, mennyivel csökkent a kritikus június hónapban a görög bankok betétállománya. 7,2 milliárd euró áramlott ki, vagyis a betétek 5,3%-át...
Három új felsővezetőt nevezett ki a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola - tájékoztatták portálunkat. A szakemberek olyan világcégektől érkeztek, mint a Deloitte és a Vodafone.
Júniusban 28,5 milliárd forinttal 76,4 milliárd forintra csökkent a költségvetési szervek tartozásállománya a Magyar Államkincstár adatai szerint. A Portfolio gyűjtése szerint ekkora havi...
A káros stressz tartós jelenlétére mutat a krónikus fáradtság, a különböző alvászavarok, a nyak-, váll- és hátfájdalom, vagy a hízásra hajlamosaknál a túlsúly. A stressz nyomán kialakuló szív- és érrendszeri betegségek, valamint a gyomor- és bélrendszeri betegségek szintén gyakoriak, és a daganatos betegségek kifejlődését is elősegíti az állandó nyomás a munkahelyen.
Egy kolléganőnk 2015. szeptember 7. hétfővel szeretne visszajönni dolgozni. Szeretném megkérdezni, hogy hány nap előző év kivehető szabadsága van, ha a gyermek 2013.12.18-án született, és abból az évből 1 nap ki nem vett szabadsága volt. Bérprogram számítása szerint 17 nap. Szeretném kérdezni, hogy erre az időszakra a 2 gyermek utáni 4 nap szabadságot megkapja-e a dolgozó a törvény alapján, vagy…
Válaszolnom kellene a Tankerületben, hogy kérek-e munkakör-felajánlást vagy nem. Eddig (kb. 16 éve) közalkalmazottként (matek-fizika tanár) dolgoztam költségvetés által fenntartott oktatási intézményben, ahol óraszámcsökkenés miatt felmondanak nekem. Találtam egy nagyon jó alapítványi iskolát, ahova mennék tanítani. Lehet-e úgy felmondási idő alatt dolgoznom - és aztán a végkielégítést megkapva- ,…
Civil szférában keresőtevékenység folytatása esetén kötelező a nyugdíj szüneteltetése? Érdeklődni szeretnék, hogy nonprofit kft-ben történő részmunkaidős munkaviszony beleesik a „civil szféra” tilalomba? (május óta „40 év” nyugdíjas vagyok, Nonprofit Kft-ben részmunkaidőben ügyvezetek)
A hétvégi értesüléseknek megfelelően bejelentette a Teva, hogy 40,5 milliárd dollárért megvásárolja az Allergan generikus gyógyszergyártó részlegét. A tranzakció miatt ugyanakkor a Mylanra korábban...
A befektetők a görög kormány és a hitelezők közötti tárgyalásokra, és a Fed kedd-szerdai ülésére figyelnek. Ezek fényében a nyugat-európai tőzsdék hétfőn eséssel nyitottak, a rossz hangulat pedig a...
A Lufthansa felveszi a kesztyűt. Októbertől Light, Classic és Flex névvel új, a fapadosokra jellemző tarifarendszert vezet be Európában az economy osztály utasai részére. A Light olcsóbb lesz, mint a jelenlegi árak, de csak kézipoggyászt enged az utasnak felvinni a gépre.
Szombattól a 7-es, a 86-os, a 107-es, a 133-as, a 233-as, valamint a 907-es és a 973-as éjszakai autóbuszjárat elterelve közlekedik, mivel a XI. kerületi Bartók Béla úton távhővezeték felújítási munkákat kezdenek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ hétfőn az MTI-vel.
Kevesen tudják, hogy a munkaidő-nyilvántartás olyan „banánhéj”, amelyen a legtöbb munkáltató könnyen „megcsúszik”. – Más szavakkal a munkaügyi ellenőrzés könnyen találhat hibát a munkaidő-nyilvántartásban – néha akkor is, ha azt gondoljuk, hogy minden rendben van.
Egy meghiúsult, de így is elképesztő terv látott napvilágot a Katimerini című görög lapban. Egy feltört adóhatósági adatbázison alapuló párhuzamos bankrendszer felállítására kapott felhatalmazást...
A kaliforniai Szilicium-völgy egy ingatlanmogulja szerint van megoldás a globális menekültválságra: új országot kell létrehozni a számukra. Az ingatlanmogul elképzelését a The Washington Postban megjelent cikk részletezi. Világszerte 60 millió ember volt kénytelen elhagyni otthonát, akik jelenleg menekültként szegény országokban nehéz körülmények között élnek. Nincs hová menniük, de sokan akár…
Az uniós jogalkotó 2014. február 26. napján három új, a közbeszerzésekre vonatkozó irányelvet fogadott el, amelyeket a tagállamoknak főszabály szerint legkésőbb 2016. április 18. napjáig kell átültetniük a tagállami jogokba. Az uniós közbeszerzési jog átfogó reformját megvalósító irányelvek alapján új hazai közbeszerzési törvényjavaslat is készült, amelynek részletes vitája a magyar parlamentben…
A szíriai kurd erők visszafoglaltak egy kulcsfontosságú várost az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista csoporttól az ország északi részében, és ezzel elvágták a szélsőségesek egyik fő utánpótlási vonalát – jelentette hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH). A londoni székhelyű emigráns szervezet szerint a legerősebb szíriai kurd milícia, a Népvédelmi Egységek (YPG) heves, nagyjából…
A hitelezők a korábbinál több intézkedés elfogadását várják a görög parlamenttől még az első hitelrészlet átutalása előtt - számol be róla a Reuters. Az információt a görög kormány szóvivője cáfolta....
A nyár nagyon fontos a hitelkártya-kibocsátóknak. Aligha véletlen, hogy többen komoly visszatérítést vagy kedvezményes külföldi költés-elszámolást kínálnak. A jegybanki alapkamat mélypontra süllyedése szintén kedvezhet a hitelkártya-piacnak.