A terveinek megfelelően 35 milliárd forintnyi forrást vont be ma délelőtt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) háromhavi diszkontkincstárjegyek értékesítéséből. Az aukciós hozam nem süllyedt tovább,...
A felvételizők száma összesen 12 százalékkal, 5518 főre, nőtt a tavalyi évhez képest, a BKF ezzel továbbra is a legnépszerűbb magánintézmény. A slágerszak idén a Turizmus és vendéglátás, de ha első körben valaki nem jutott volna be a BKF-re, annak még augusztus 10-ig lesz lehetősége jelentkezni.
A héten a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) összes jegyautomatáján szoftverfrissítést végeznek a visszaélések csökkentése érdekében. Az eddigi esetek miatt a társaság feljelentést tett.
A londoni székhelyű Capital Economics elkerülhetetlennek tartja Görögország kiválását az euróövezetből. A Capital Economics vezető közgazdásza, Julian Jessop az Alapblognak adott interjúban kijelenti: a kilépés fogja stabilizálni mind Görögország, mind az euróövezet helyzetét. A tanácsadó műhely számára evidens a dollár további erősödése. Közép-Európa számára pedig komoly és tartós gazdasági…
Jelentősen enyhíthetnék a munkáltatók a munkavállalók által okozott káraikat, ha szélesebb körben élnének a pénzt kifizető, átadó, vagy más értéket (például értékpapírt, értéktárgyat) átvevő dolgozóik esetében a munkavállalói biztosíték lehetőségével.
A Honda önmagához való visszatérésének újabb példája - a Civic Type R és az NSX után - a HR-V szabadidő-autó. Ez a név egykor egy szögletes fazonú, korát messze megelőző járművet takart, mely...
Kábítószerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség egy 60 éves helyi férfi ellen, mert a tanyáján indiaikender-ültetvényt alakított ki, amelyen személyi szabadságukban korlátozott munkásokat dolgoztatott.
Meglehet, ragaszkodik tavalyi, unortodox ötletéhez a Monetáris Tanács és még egyszer, egy nagyobbat vág az kamaton - erre utal, hogy sajtótájékoztatót tartanak. Persze akkor már ortodox zárása lenne ez az unortodox kamatcsökkentésnek.
A kormányzat a Magyar Közlönyben tette közzé a bürokráciacsökkentés többlépcsős menetét, amelyet azonban legkésőbb szeptember 1-ig le is zavarnának, írja a VS.hu.
Májusban tovább apadt a kiskereskedelemben dolgozók létszáma, noha a csökkenés mértéke jóval kisebb, mint amit áprilisban, a vasárnapi boltbezárás utáni első teljes hónapban tapasztalhattunk....
A műtárgy.com a Skate's elemzése nyomán most bepillantást nyújt abba, hogy milyen trendek, tendenciák és események határozzák meg a nemzetközi aukciós piacot. A cikk külön apropója az, hogy nyáron az...
Matolcsy György jegybankelnöktől szokatlan, hogy sajtótájékoztatót tartson, hivatalba lépésekor bejelentette, erre csak rendkívüli eseményként kerülhet sor. Ma a kamatdöntés után fontos bejelentésre készül, érdemes lesz figyelnünk!
2015. július 1-je óta Vörös Szilárd a HEINEKEN Hungária Zrt. pénzügyi igazgatója. Az új vezető korábban a British American Tobacco (BAT) baltikumi piacait felügyelte. Hazatérve a HEINEKEN Hungária igazgatósági tagjaként a pénzügyi szervezet fejlesztése és a vállalat hatékony üzletmenetének támogatása lesz a fő feladata.
A meghirdetett összegben értékesített csekély hozamemelkedéssel, de továbbra is egy százalék alatti átlaghozamon 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
A meghirdetett összegben értékesített csekély hozamemelkedéssel, de továbbra is egy százalék alatti átlaghozamon 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
Az elemzői várakozásoktól eltérően a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal csökkentette a jegybanki alapkamatot, így az most 1,35%-on áll - olvasható az Equilor kamatdöntés követő elemzői kommentárjában.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal, újabb történelmi mélypontra, 1,35 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén.
A Portfolio konszenzusában jelzett 10 helyett 15 bázisponttal csökkentette irányadó rátáját a Magyar Nemzeti Bank. Holnaptól így már 1,35 százalékon áll az alapkamat, ami természetesen új történelmi...
Kedden hirtelen erősödött a forint, miután kiderült, hogy a mai jegybanki kamatdöntést követően Matolcsy György is színre lép. A reakció hátterében az állhat, hogy egyes kereskedők a kamatcsökkentési...
A befektetők egyre inkább a gyorsjelentésekre koncentrálnak, így a görög sztori kezd háttérbe szorulni. Egységes irány viszont nem látható, a vezető nyugati részvényindexek a tegnapi záróértékeik...
Sajtótájékoztatót tart Matolcsy György jegybankelnök, hogy iránymutatást adjon az MNB kamatpolitikájáról. Miután a várakozásoknál nagyobbat vágott a jegybank, a fő kérdés az, hogy hol lesz a vége a...
Júniusban 312 milliárd forintos deficittel zárt a költségvetés - erősítette meg az NGM az előzetes adatokat kedd délutáni részletes tájékoztatójában. Az előzetes adatokról itt írtunk: 2015.07...
Javában tombol a negyedéves jelentési szezon az Egyesült Államokban. A hét egyik legnagyobb figyelemmel követett eseménye az Apple gyorsjelentése lehet, amire ma, a piacok zárása után kerül sor. De...
Népszavazáson akarják elutasítani a csallóközi Bős lakói, hogy a szlovák kormány újranyissa a 2009-ben bezárt menekülttábort, és ott helyezze el azt az 500 illegális bevándorlót, akinek ideiglenes befogadásáról kedden írt alá megállapodást a szlovák és az osztrák belügyminiszter.
Kedden hirtelen erősödött a forint, miután kiderült, hogy a mai jegybanki kamatdöntést követően Matolcsy György is színre lép. A reakció hátterében az állhat, hogy egyes kereskedők a kamatcsökkentési...
Véget ért a jegybank második kamatcsökkentési ciklusa is - jelentette be Matolcsy György jegybankelnök a döntést követő sajtótájékoztatón. Ezzel tehát a korábbi 24 után további 5 vágással, 1,35...
Délután három órakor kezdődik a Kormányinfo tizennyolcadik epizódja, melyet szokás szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős...
Folytatódik a csőd szélére került Hypo Alpe Adria körüli hercehurca Ausztriában: a Reuters most azt írja, hogy egyre jobban nő a befektetői nyomás a bank rossz eszközeiből létrehozott Heta nevű...
Kedden hirtelen erősödött a forint, miután kiderült, hogy a mai jegybanki kamatdöntést követően Matolcsy György is színre lép. A piac ebből azt feltételezte, hogy a kamatcsökkentési ciklus...
Hatalmas elvárások nehezednek a vállalatokra, hogy maximalizálni tudják az ingatlanukból származó értéket. A JLL új globális felmérése szerint a vállalatok ingatlan szakértői csapatait egyre...
Könnyen leváló apró díszítések miatt fulladásveszélyes csecsemő- és kisgyermek ruhákat és cipőket talált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), a vizsgált 34 féle termék közül 29 megbukott a teszten - közölte a hatóság.
Az amerikai Boeing repülőgépgyártó szerint a következő húsz évben 1,2 millió új pilótára és karbantartó technikusra lesz szüksége a légügyi szektornak.
A görög kormány fejlesztési beruházások finanszírozására szánt privatizációs javaslatával szemben a hitelezők a törlesztéseket finanszírozó privatizációs megoldást kényszerítettek Görögországra - fejti ki Jánisz Varufakisz leköszönt görög pénzügyminiszter az FXstreet.com pénzügyi hírportálon megjelent cikkében.
A Monetáris Tanács lezárta a második alapkamat-csökkentési ciklust - jelentette be Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Monetáris Tanács ülése után, ahol a testület 15 bázispontos kamatcsökkentésről döntött. Az új alapkamat 1,35 százalék. A jövőben hosszan tartó tartás következik – erről is döntött a tanács, ezzel megbízható környezetet lehet teremteni – mondta a jegybankelnök. Az…
Akár adócsalásnak is minősülhet a Penny Market "cash back", azaz pénztári készpénzfelvételi szolgáltatása - írja a VG. Hiszen az éppen használt kártyát kibocsátó bank csak egy egyösszegű kártyás...