A KSH adatai alapján az utóbbi öt évben folyamatosan csökkent a tankönyvek ára, azonban a tanévkezdés során a könyvbeszerzés mellett jelentkező, akár több tízezer forintot is elérő egyéb kiadás különösen a többgyermekes családok számára jelenthet óriási terhet. A Nézőpont Intézet kutatása szerint előfordul az is, hogy a szülők inkább más költségen spórolnak, csak hogy a gyermek(ek)nek minden…
Bár továbbra is gyatra a hitelezés, és nagy a szakadék az egyes bankok között, kezd értelmezhető szintre kerülni a szektor profitabilitása. Az MNB ma közzétett friss adatai szerint 78,1 milliárd...
Az állami földek egy részének, 300-380 ezer hektárnyi földterület értékesítésébe kezdhet a kormány - dőlt el a legutóbbi kormányülésen. A költségvetés több száz milliárd forintos bevétellel...
Idén több mint 100 ezer diák jelentkezett felsőoktatási intézménybe, közülük 33 ezer azonban nem jutott be egyetemre vagy főiskolára. Ők a fellebbezés és a pótfelvételi eredményeiben bízhattak egészen augusztus végéig, akiknek azonban így sem sikerült bebiztosítaniuk helyeiket az őszi félévre, még mindig beiratkozhatnak külföldi, de itthon végezhető főiskolai képzésekre.
Bár az ázsiai tőzsdéken ma is igen jó volt a hangulat, az elmúlt napok csapkodását követően a nyugat-európai tőzsdéken meglehetősen nyugodt hangulatban indult a kereskedés. Az irányadó indexek csupán...
Rövid távú hitelezési műveletek keretében a kínai jegybank 60 milliárd jüant pumpál a bankrendszerbe. A kínai jegybank pénteki közleménye szerint a hét napos hitel átlagos kamata 2,35%. A Reuters...
A forint az egyik legkevésbé sérülékeny fizetőeszköz a feltörekvő piaci devizák között, és a visegrádi négyek devizái a jövőben is felülteljesítők lehetnek – derül ki az ING MTI-hez eljuttatott elemzéséből, amely a hét eleji piaci esés hatásait járta körbe. Az ING elemzői négy makrogazdasági kockázat – a Fed kamatemelési ciklusának kezdete, az olajárak változása, a ...
A Fiat Chrysler Automobiles csoporthoz tartozó Ferrarinak hamarosan új vezérigazgatója lehet. A jelenleg 68 éves vezérigazgató nyugdíjazása miatt, a Fiat csoport vezére Sergio Marchionne veheti át a Ferrari vezetését is.
Hetvenegy holttest is lehet az Ausztriában talált magyar rendszámú teherautóban, amely sajtóértesülés szerint egy zűrös cégé volt. A Hvg.hu most azt írja, talán megvannak az embercsempészek, akik hagyták megfulladni a menekülteket.
A fogyó és elöregedő népesség a munkaerőpiacon és a nyugdíjrendszeren kívül a lakáspiacra is komoly hatással lehet hosszú távon. A népesség fogyás és a demográfiai folyamatok nem mindenhol fejtenek...
Sajtóértesülés szerint az adóhivatal államtitkársággá alakulhat. A Világgazdaság azt írja, kívánt szemléletváltozást könnyebben lehetne megvalósítani, ha az adóapparátus valamelyik minisztérium egyik egységeként működne a jövőben.
Nem nagyon, de átrendezheti a magyar kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacot is az Astra romániai fizetésképtelensége. Egy ábrán mutatjuk, kik uralják ezt a biztosítási szegmenst. 3,7% a...
Egy vállalkozás életében elengedhetetlenek a stratégiai partnerek, amelyekkel közös célcsoportért, egymást segítve dolgozhatnak. Sok cég azonban konkurenciaként tekint az ugyanabban a tevékenységi körben dolgozó vállalatokra, pedig léteznek helyzetek, amikor váratlan szövetségesekre lehet találni. Íme 5 példa a gyümölcsöző stratégiai partnerség kialakításához!
Vezetői megbízatásának visszavonását kérte a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatója, Szilágyi Gábor munkáltatójától, Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől 2015. augusztus 31-ei hatállyal - írta a Népszava pénteken.
Hiába esett rengeteget a SolarCity részvényárfolyama, a Morgan Stanley rendkívül optimista a papírokkal kapcsolatban, véleményük szerint a tegnapi záróárnak a dupláját, 93 dollárt érnek a papírok. ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 36,20 pontos nyitás után csökkent pénteken délelőtt. A BUX 11.40 órakor 21 243,28 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 267,87 pontos, 1,25 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál 304,07 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 2,6 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz ...
Nevet cserél a Tiszai Vegyi Kombinát. A cég a Mol 100 százalékos tulajdonú leányvállalata Mol Petrolkémia Zrt. néven folytatja működését - közölte az olajtársaság.
Bár az ázsiai tőzsdéken ma is igen jó volt a hangulat, az elmúlt napok csapkodását követően a nyugat-európai tőzsdéken a tegnapi zárószintek körül folyik a kereskedés. A hazai piacon ugyanakkor adják...
Szeptember elsején megkezdődik a vadászati főidény Somogyban, egyúttal az erdőkben részleges látogatási tilalmat vezetnek be - közölte Ihárosi Péter, a SEFAG Erdészeti és Faipari (SEFAG) Zrt. szóvivője.
Több hullámban, nagy mértékű monetáris lazítást hajtott végre a kínai jegybank, így a piacok a hét második felére kezdtek kilábalni a pánikhangulatból. Az EUR/USD árfolyamában hullámvasutat láthattunk, hétfőn 1,17-nél, mostanra már az 1,12-es szinteknél kereskednek vele.
Egy vállalkozás életében elengedhetetlenek a stratégiai partnerek, amelyekkel közös célcsoportért, egymást segítve dolgozhatnak. Sok cég azonban konkurenciaként tekint az ugyanabban a tevékenységi körben dolgozó vállalatokra, pedig léteznek helyzetek, amikor váratlan szövetségesekre lehet találni. A portálunkhoz eljuttatott anyag 5 példát mutat be a gyümölcsöző stratégiai partnerség…
Az elmúlt öt évben 41 százalékkal nőtt a brit milliomosok száma, és ma már minden 65 felnőttből egynek hétszámjegyű - azaz legalább 430,5 millió forintos - vagyona van, elsősorban az erős ingatlanpiacnak és a tőzsdei nyereségeknek köszönhetően.
Ne csak a Quaestor-cégcsoport befektetőit kártalanítsa a kormány, hanem a Hungária és a Kun-Mediátor több tízezer befektetőjét is – mondta a Jobbik alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Volner János közölte, pártja napirenden fogja tartani a brókerbotrány ügyét és minden törvényes eszközzel és politikai nyomásgyakorlással élni fognak azért, hogy a többi károsult is megkapja a pénzét.…
A célunkhoz vezető úton az öröm és letörtség két véglete között ingadozik az ember hangulata, amely természetes. Rúzsa Dóra a HR Blogon azt írja, a nyomorultság-érzéstől menekülni nem lehet, ilyenkor időt kell adni magunknak, hogy ez az érzés kitisztulhasson a szervezetünkből.
A svájci frank az utóbbi hónapokban szinte észrevétlenül ledolgozta annak az árfolyam-növekedésnek egy részét, amit a januári hirtelen, pánikszerű megerősödése során összehozott. A gazdaság az erős frank ellenére meglepően jól teljesített, a várakozásokkal ellentétben elkerülte a recessziót.
Viszonylag gyorsan kiheverte hajnali gyengélkedését a forint. A hazai fizetőeszköz azonban nem tud elszakadni a 315-ös szinttől.314-nél a kurzus 2015.08.28 12:37Teljesen kiheverte a hajnali...
A forint az egyik legkevésbé sérülékeny fizetőeszköz a feltörekvő piaci devizák között, és a visegrádi négyek devizái a jövőben is felülteljesítők lehetnek - derül ki az ING MTI-hez eljuttatott elemzéséből, amely a hét eleji piaci esés hatásait járta körbe.
Csorbultak a munkavállalói jogok, nőttek a munkaviszonyból fakadó kockázataik, jogellenes munkáltatói gyakorlat esetén szűkültek kártérítési esélyeik. A Kúria is változtatna a munkajogi kódexen.
Az utolsó pillanatban kimentette magát Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, és nem ment el a kedden megtartott kormányzati konferenciára - tudta meg az Index. Az MNB elnöke tartotta volna...
A második negyedévben 0,2%-os növekedést produkált Svájc gazdasága, meghaladva a 0,1%-os zsugorodásról szóló várakozásokat. Az eredmény azért örvendetes, mert az elemzők a gyenge első negyedéves...
Idén több mint 100 000 diák jelentkezett felsőoktatási intézménybe, közülük 33 ezer azonban nem jutott be egyetemre vagy főiskolára. Ők a fellebbezés és a pótfelvételi eredményeiben bízhattak egészen augusztus végéig, akiknek azonban így sem sikerült bebiztosítaniuk helyeiket az őszi félévre, még mindig beiratkozhatnak külföldi, de itthon végezhető főiskolai képzésekre.
Több fürdőző érkezett a Dunakanyar strandjaira és újabb szabad strandok létesülhetnek a hamarosan záruló egységes vízminőség ellenőrzési mintaprojektnek köszönhetően, amelyben hét Duna-menti település vett részt a Coca-Cola Magyarország támogatásával. A programhoz kapcsolódó „I love Duna” Instagram fotópályázat legjobb munkáiból digitális fotókiállítás nyílt a margitszigeti Holdudvarban.