2015. január 10. szombat

jan. 10
7:12
Visszadobták a népszavazási kezdeményezést a zárva tartásról (HR Portál)
Megtagadta a Nemzeti Választási Bizottság az Összefogás Párt aláírásgyűjtő íveinek hitelesítését, mert szerintük nem volt elég egyértelmű a kérdés, amely így hangzott "Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden multi nyitva legyen?" Közben már kiskapu is akadt a vasárnapi kiszállítás tilalma ellen.
jan. 10
7:14
Két évi cafeteriával tartozik a kórház a dolgozóknak (HR Portál)
Az államosítás óta az egri Markhot Ferenc kórház nagyjából 200 millió forintnak megfelelő juttatást nem fizetett ki dolgozóinak, a bíróság most a szakszervezetek által indított eljárásban első fokon megítélte a jutattást, visszamenőleg is, írja a Világgazdaság Online.
jan. 10
7:16
Szombaton is dolgozunk (HR Portál)
A január másodikai pihenőnap ledolgozásával indul az első januári teljes hét. Január 10-e szombat munkanap.
jan. 10
7:18
Újra elindult a munka a Charlie Hebdónál (HR Portál)
Éppen véget ért az embervadászat és a túszdráma, a Charlie Hebdo életben maradt munkatársai már dolgoznak a következő, különleges lapszámon. Az újságírók ezzel is üzennek, hogy a Charlie Hebdót nem ölték meg. A szerkesztőségnek a Liberation napilap adott helyet, írja a VS.hu.
jan. 10
7:21
Orbán: néppárti kormányzás, néppárti költségvetés (ProfitLine)
Néppárti kormányzás lesz, hiszen a parlament néppárti költségvetést fogadott el - így jellemezte 2015-öt Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Az új autópályadíj-rendszerről azt mondta, hogy jelenleg a próbaüzem zajlik.
jan. 10
8:24
A befektetési ajánlású sáv alsó szélén Oroszország a Fitchnél (Infostart)
A befektetési ajánlású adósosztályzati sáv alsó szélére minősítette vissza Oroszországot pénteken a Fitch Ratings, elsősorban az orosz gazdasági kilátások meredek romlásával, az idei évre valószínűsíthető mély recesszióval indokolva a lépést.
jan. 10
8:24
Januárban indul az internetes nemzeti konzultáció honlapja (ProfitLine)
Január közepén, végén elindul az internetről szóló nemzeti konzultáció honlapja: az internetkon.hu - jelentette be Deutsch Tamás, az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos pénteken az M1 Ma reggel című műsorában.
jan. 10
8:51
Előzetes letartóztatásban a volt agrárállamtitkár (Portfolio)
Csúszópénz elfogadásával vádolják a romániai magyar politikust. ...
jan. 10
8:57
Párizsi vérengzés - Az FBI éberségre intette az amerikai rendőrségeket (ProfitLine)
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a belbiztonsági minisztérium pénteken belső közleményben szólította fel az Egyesült Államok rendőri szerveit, hogy mindenütt fordítsanak megkülönböztetett figyelmet a potenciális terroristák felderítő és más, esetleges támadást előkészítő tevékenységére.
jan. 10
9:30
A jó gazdasági teljesítmény áll a tervezettnél kisebb hiány mögött (ProfitLine)
A tervezettnél kisebb államháztartási hiány mögött mindenekelőtt a jó gazdasági teljesítmény áll - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke az M1 Ma reggel című műsorában pénteken.
jan. 10
9:45
Februártól 13 boltot zárhat be a Tesco Magyarországon! (Portfolio)
Febuár elejétől 13 veszteséges üzletét zárja be a Tesco Magyarországon - értesült a Magyar Nemzet. Az év során több másik üzletet szüntethetnek meg. Februártól 13 üzletet zár be a Tesco...
jan. 10
9:57
Magánügy-e a depresszió? (HR Portál)
A WHO előrejelzése szerint a depresszió 2020-ra a világ második leggyakoribb egészségügyi problémájává válik. Magyarországon az emberek egyharmadának volt már hosszabb-rövidebb depresszív időszaka. Miért fontos a depresszió felismerése a cégek vezetői és a HR szakemberek szempontjából?
jan. 10
9:59
Februárban 13 Tesco zárhat be (HR Portál)
Veszteséges üzleteit zárja be Magyarországon a Tesco, ez februárban 13 boltot érinthet, írja a Magyar Nemzet.
jan. 10
10:03
Párizsi vérengzés - A párizsi túszejtő halála előtt támadásokra buzdította ismerőseit (ProfitLine)
Célpontok megtámadására buzdította ismerőseit pénteken Amedy Coulibaly, a párizsi kóser boltban túszokat ejtő iszlamista, mielőtt megölték a túszok kiszabadítására támadást indító rendőri erők - közölték péntek este rendőrségi források.
jan. 10
10:03
Már februártól 13 boltot zárhat be a Tesco Magyarországon! (Portfolio)
Febuár elejétől 13 veszteséges üzletét zárja be a Tesco Magyarországon - értesült a Magyar Nemzet. Az év során több másik üzletet szüntethetnek meg. Februártól 13 üzletet zár be a Tesco...
jan. 10
10:05
Tavaly 0,4 százalékos volt az infláció Csehországban (ProfitLine)
Tavaly éves összehasonlításban 0,4 százalékos volt az infláció Csehországban, a decemberi infláció havi szinten 0,1 százalékot tett ki - közölte a cseh statisztikai hivatal pénteken Prágában.
jan. 10
10:05
Tavasszal jön a magáncsőd (Portfolio)
Tavasszal az igazságügyi Minisztérium kidolgozza a magáncsőd intézményére vonatkozó jogszabályokat - erről Trócsányi László beszélt a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában. A...
jan. 10
10:21
Perre készül a magyar botránycég (Portfolio)
A BTel felszólítja a SkillInvest Kft.-t, hogy emelje meg 950 millió forinttal a cég alaptőkéjét a korábban született határozatnak és megállapodásnak megfelelően, és a pénzt utalja át a társaság...
jan. 10
10:21
2015 a megnyugvás éve lesz minden adósnak (Pénzcentrum)
Még idén bevezethetik a magáncsődöt....
jan. 10
10:30
Leállították a ciprusi légitársaságot (HR Portál)
A ciprusi kormány azonnali hatállyal leállította a nemzeti légitársaság, a Cyprus Airways működését, mert az Európai Bizottság a döntően állami tulajdonban lévő légitársaságot a neki nyújtott állami támogatás visszafizetésére kötelezte.
jan. 10
10:32
Hamarosan indul a konzultáció az internetről (HR Portál)
Az internetről szóló nemzeti konzultáció honlapja: az internetkon.hu január közepén, végén indul, jelentette be a lebonyolításért felelős miniszterelnöki biztos, Deutsch Tamás. A 14 év feletti állampolgárok, szakmai szervezetek is ezen keresztül tehetnek javaslatot a felteendő kérdésekre.
jan. 10
10:34
Új vezető a Könyvtárellátó élén (HR Portál)
Tőczik Zsolt lesz a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello)ügyvezető igazgatója január 15-től Arany László Tamás helyett - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkársága.
jan. 10
11:09
KSH: ismét nőtt az exporttöbblet tavaly novemberben (ProfitLine)
Novemberben az export euróban számított értéke 3,2, az importé 2,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a kereskedelmi mérleg 832 millió eurós többlete 76 millióval volt több, mint egy évvel korábban - jelentette az első becslés alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jan. 10
11:15
Mohácsi gigavágóhíd: Csányi visszarendelte a Picket (Portfolio)
De szoros lesz az együttműködés a bankvezér és Nagy György között....
jan. 10
11:33
Van bankkártyád? - Ezeket az ábrákat látnod kell! (Portfolio)
A magyar bankkártya tulajdonosok az előző negyedévben is többször vették elő a plasztikot a boltokban, mint korábban bármikor. Ugyanakkor drámai változás nem látható az adatokban. Ezzel szemben az...
jan. 10
12:00
Oroszország idő előtti visszafizetést kérhet (Infostart)
Oroszország nagy valószínűséggel hamarosan azt fogja kérni Ukrajnától, hogy idő előtt fizesse vissza a két éve decemberben kibocsátott és Moszkva által lejegyzett 3 milliárd dolláros kötvény ellenértékét - közölte egy orosz kormányzati forrás.
jan. 10
12:09
200 új munkahely Szegeden (HR Portál)
Jelentős létszámfejlesztést indított el a szegedi székhelyű, elsősorban ruházati termékeket előállító SZEFO Zrt., az állami tulajdonú cég a csongrádi megyeszékhelyen és Hódmezővásárhelyen összesen mintegy kétszáz főt szeretne felvenni telephelyeire – mondta a cég vezérigazgatója.
jan. 10
12:09
Megszólalt a BKK az 1-es villamos meghosszabbításáról (Portfolio)
A fővárosban az 1-es villamos felújítása és meghosszabbítása már több mint egy éve folyamatban van, a szerződésben a műszaki átadás-átvételre január végi határidőt állapítottak meg. Mint azt a...
jan. 10
12:15
Több mint 1600 kárbejelentés érkezett a januári földrengések után (ProfitLine)
A január elejei földrengéseket követően 1626 kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz, a károk becsült összege eléri a 190 millió forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken az MTI-vel.
jan. 10
12:27
Már februártól 13 boltot zárhat be a Tesco Magyarországon! (2.) (Portfolio)
Febuár elejétől 13 veszteséges üzletét zárja be a Tesco Magyarországon - értesült a Magyar Nemzet. Az év során több másik üzletet szüntethetnek meg. A Portfolio megkeresésére a társaság közölte: "a...
jan. 10
13:21
Elemzők: a kedvező ipari teljesítmény tükröződik az exportban is (ProfitLine)
A kedvező ipari teljesítmény tükröződik a tavaly novemberi exporttöbbletben is az MTI által pénteken megkérdezett elemzők szerint.
jan. 10
13:21
Bíróság előtt a magyar szexceleb: az adózással lehetnek gondok (Pénzcentrum)
Kérdés, valósak-e a pikáns történetek....
jan. 10
13:48
Szlovákia 5,1 milliárd euróért bocsát ki államkötvényt (Infostart)
Szlovákia 5,1 milliárd euró értékű állampapírt tervez piacra dobni idén - jelentette be a szlovák adósságkezelő ügynökség (ARDAL).
jan. 10
13:57
Ezektől az épületektől esik majd le az állunk 2015-ben (Portfolio)
A világ második legmagasabb épülete, 89 emeletes luxuslakótorony, stadionnak is elmenő múzeum, kőbányai szálloda víz alatti szobákkal - elképesztő épületek fognak elkészülni az idén a világban. 2015...
jan. 10
14:15
Lista a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményekről (Adózóna)
Magyarországon 2015. január 1-jétől három új, kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény válik alkalmazhatóvá – közölte a NAV. Az adóhatóság tájékoztatójában szerepel a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények teljes listája.
jan. 10
14:27
Vádemelési javaslat Petraeus volt CIA-igazgató ellen (ProfitLine)
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az igazságügyi minisztérium ügyészei azt javasolják, hogy emeljenek vádat David Petraeus nyugállományú tábornok ellen, aki titkos információkat szolgáltatott ki a szeretőjének, amikor a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója volt - írta pénteken internetes kiadásában a The New York Times.
jan. 10
14:33
Vidéki boltokat zár be a Tesco februárban (Pénzcentrum)
13 veszteséges üzlet zárhat be jövő hónaptól....
jan. 10
15:27
Hétfőtől újra lehet kereskedni a Btellel (Portfolio)
A BÉT tájékoztatása szerint hétfőn újra elindítják a kereskedést a Btel részvényeivel és kötvényeivel. A Magyar Nemzeti Bank a 2015. január 10. napján kelt határozatának megküldésével arról...
jan. 10
15:33
Mitt Romney mégis fontolóra veszi, hogy elindul a 2016-os elnökválasztáson is (ProfitLine)
Mitt Romney, az amerikai Republikánus Párt volt hivatalos elnökjelöltje politikai támogatókkal New Yorkban közölte: gondolkodik azon, hogy versenybe száll a jövő évi amerikai elnökválasztáson - közölte pénteken internetes kiadásában a The Wall Street Journal.
jan. 10
16:03
Ezeket a köröket kell lefutni a devizahitelek forintosításankor (Pénzcentrum)
A nyomás kihathat a mi életünkre is, akkor is, ha nem vagyunk devizahitelesek....
jan. 10
16:06
Szembement Obamával az amerikai képviselőház a Keystone XL ügyben (ProfitLine)
Dacolva a Barack Obama elnök által kilátásba helyezett vétóval, az amerikai képviselőház, ezúttal 266-153 arányban, pénteken ismét megszavazta a Keystone XL kőolajvezeték északi szakaszának megépítését.
jan. 10
16:57
Nagyobb a baj, mint a dotcom-lufi idején (Portfolio)
Egy nagy medve piac kialakulásának veszélye nagyobb most a részvénypiacokon, mint korábban a dotcom-lufi kialakulásakor volt - véli Mark Hulbert, a jellemzően szentiment alapú kereskedést folytató...
jan. 10
17:12
A befektetési ajánlású sáv alsó szélére minősítette le Oroszországot a Fitch (ProfitLine)
A befektetési ajánlású adósosztályzati sáv alsó szélére minősítette vissza Oroszországot pénteken a Fitch Ratings, elsősorban az orosz gazdasági kilátások meredek romlásával, az idei évre valószínűsíthető mély recesszióval indokolva a lépést.
jan. 10
17:24
Nincs pénz a cégben – hogyan finanszírozható a járulék? (Adózóna)
Befizetheti-e a társas vállalkozás tagja az előírt járulékok összegét a cégbe? Kell-e járulékot fizetni a végelszámolás időszaka alatt? Olvasónk kérdéseire Pölöskei Pálné okleveles adószakértőnk válaszolt.
jan. 10
17:33
Ismét volt magyar öttalálatos szelvény az Euro Jackpoton (Pénzcentrum)
Nettó 86 millió forintot vihet haza egy szerencsés nyertes Magyarországról....
jan. 10
17:51
Az oroszok idő előtt visszakövetelhetik az ukránoknak adott hitelt (Portfolio)
Moszkvának minden alapja megvan arra, hogy követelje a Kijevnek nyújtott 3 milliárd dolláros hitel idő előtti törlesztését. Döntés azonban még nem született erről - közölte Anton Sziluanov orosz...
jan. 10
17:53
Megint szállítjuk a gázt Ukrajnának (Portfolio)
Több mint három havi szünet után Magyarország felújította az Ukrajnába irányuló földgázszállítást szombat délelőtt - közölte az Ukrtransgaz ukrán gázforgalmazó vállalat. Az Ukrtransgaz tájékoztatása...
jan. 10
18:18
Párizsi vérengzés - Orbán Viktor részt vesz a vasárnapi franciaországi megemlékezésen (ProfitLine)
Orbán Viktor miniszterelnök köszönettel és tisztelettel elfogadta a francia kormány meghívását arra a megemlékezésre, melyet vasárnap délután rendeznek Párizsban az elmúlt napok merényleteiben elhunyt áldozatok emlékére - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.
jan. 10
19:03
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 2. héten (Pénzcentrum)
A várható főnyeremény 1 848 millió forint volt....
jan. 10
19:12
Magyarország ismét szállít gázt Ukrajnába (Infostart)
Több mint három havi szünet után Magyarország felújította az Ukrajnába irányuló földgázszállítást szombat délelőtt - közölte az Ukrtransgaz ukrán gázforgalmazó vállalat.

Keresés