A december 23-i erősödését máig meg tudta őrizni a forint az euróval szemben, azaz őrzi egyhavi csúcsát 309 közelében a bankközi piacon. A dollár is jó erőben maradt a közös európai fizetőeszközzel...
Szinte már hagyomány, hogy a műtárgy.com minden évben elkészíti azt a listát, melyen azok a kiállítások szerepelnek, amelyeket nem érdemes kihagyni a két ünnep között vagy január elején. Sokaknak a...
Amerikában a vállalatok 75 százaléka fizet éves bónuszt a dolgozóinak. A Business Insider a Linkedln Salary eszköze segítségével állított össze egy listát arról, hogy 2016-ban melyek voltak azok a...
Visszafogott hangulatban telik a kereskedés az európai piacokon, a vezető indexek többsége szerény emelkedést produkált a nyitás óta.Emelkedik az olaj 2016.12.27 15:35Ahogy Európában, Amerikában is...
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) szerint elkerülhetetlen a harmadik országbeli munkavállalók behívása, különben visszaesik a gazdaság. Varga Mihály pártolja, Lázár János ellenzi a javaslatot. A hivatalos statisztikák szerint 2015-ben 33 ezren hagyták el az országot.
Az Apollo Tyres gyöngyöshalászi abroncsgyára 2017 elején kezdheti meg a termelést, a 475 millió eurós beruházás a terveknek megfelelően halad, ez jelenleg az egyik legnagyobb ilyen jellegű projekt...
A "csok" 2016 első hónapjaiban lázba hozta a fiatal házasokat, így a családi otthonteremtési kedvezmény rövidítése lett az év szava. 2016 antiszava a párváltás, az év ifjúsági szava a filterbuborék - közölte a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága.
Hatályba lépett az MNB pénzügyi szervezetek lakossági termékfelügyeleti tevékenységét szabályozó ajánlása, amelynek alkalmazását a jegybank jövő januártól várja el az érintett piaci szereplőktől -...
Január elsejétől nem kell külön kérelemben kérni az adóhatóságtól, hogy utalja át az önkéntes pénztárak javára a magánszemély által az adóbevallásában megjelölt összeget, miután az adózó megfizette az ezer forintot meghaladó adótartozását, hanem azt automatikusan a számlájára utalja a NAV – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A Molt az INA-ügyben számára hozott kedvező bírósági ítélet repíti, ezzel a BUX-ot is jócskán megemelve. Az európai indexek enyhén emelkednek, a görögök szárnyalnak a várhatóan folytatódó adósságkönnyítési tárgyalások miatt, az olaj és az arany is erősödik. A forint mellett a lengyel zloty is összeszedte magát a hónap közepi mélypontok után.
25 százalékos családipótlék-emelés nélkül csökkennek a legszegényebb gyerekek esélyei. A sportból jutna pénz a családi pótlék emelésére is, azonban a Gyerekesély Közhasznú Egyesület nem lát pozitív elemeket a 2017-es családtámogatási intézkedésekben - mondta Darvas Ágnes, a szervezet elnöke.
A munkáltató megteheti-e azt, hogy teljes mértékben elveszi a cafeteriát ha 5 napnál többet van valaki betegállományban. Megjegyzem megváltozott munkaképességű vagyok.
Az újév közeledtével sokat töprengünk azon, miként fejlődhetnénk életünkben, növekedhetnénk vállalkozásunkban. A túlzsúfolt mindennapok következtében azonban könnyen megfeledkezünk az apró részletekről.
Kérdésem lenne az özvegyi nyugdíjjal kapcsolatban. 1953-ban születtem. Én hivatalosan most mehetnék nyugdíjba, de megvolt a 40 éves munkaviszonyom, így már nyugdíjas vagyok. Olvastam a 10 és 15 éves özvegyi nyugdíj feléledéséről, de azt is olvastam, hogy ha az özvegy betölti a nyugdíjkorhatárt, akkor is lehet kéni az özvegyi nyugdíjat. A férjem 2000-ben halt meg és a halála után rokkantosították,…
Az Alkotóművészeti Közalapítvány állapított meg nyugdíjamat; 5 éve dolgozom a PKKB-n mint ülnök. Kaphatok-e 0,5 százalékos nyugdíjkiegészítést? Ha igen nekem kell elindítani a folyamatot vagy a munkahelynek?
Amennyiben egészségi állapotom miatt nem tudom elfogadni a munkáltató által felajánlott új munkakört, abban az esetben a munkáltató köteles végkielégítést fizetni számomra?
Régi 50 százalékos vagyok, véglegesen. Mivel lassan nyugdíjas leszek, kérdésem, hogy mi után fogok kapni nyugdíjat? Közben van 6 év munkaidőm is, jelenleg nincs munkám.
Háborúk, humanitárius katasztrófák, olaj és egy kis kommunizmus - ezek azok a tényezők, amelyek az idén is nagy gazdasági visszaesésekhez vezettek. Miközben a világ egy részében (főként...
Eddig összesen 34 500 család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK) a tavaly júliusi bevezetés óta, ami összesen 81,5 milliárd forintos támogatást jelent - mondta Novák Katalin,...
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke szerint minden logikus érv amellett szól, hogy Budapest nyeri el jövőre a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogát.
Az idei 22 ezer forint körülről jövőre 32 ezer forint körülre, azaz 45%-kal nőtt a teljes munkaidőben dolgozó közfoglalkoztatottak nettó bére és a minimálbér nettója közötti különbség - hívja fel a...
Hatályba lépett a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a pénzügyi szervezetek lakossági termékfelügyeleti tevékenységét szabályozó ajánlása, amely a lakossági termékeket fejlesztő és forgalmazó pénzügyi intézmények, illetve közvetítők számára fogalmaz meg alkalmazandó elveket.
Az újév közeledtével sokat töprengünk azon, miként fejlődhetnénk életünkben, növekedhetnénk vállalkozásunkban. A túlzsúfolt mindennapok következtében azonban könnyen megfeledkezünk az apró részletekről. 2017-ben tartsd szem előtt az erősségeidet, ez fogja elhozni a hosszú távú sikert. Sherrie Campbell, az entrepreneur.com szerzője ehhez 7+1 tippet ajánl.
Eddig összesen 34 500 család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) a tavaly júliusi bevezetés óta, ami összesen 81,5 milliárd forintos támogatást jelent - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Sok szempontból a lehetetlen dolgok éve volt 2016: nem hittük, hogy Nagy-Britannia végül megszavazza a kilépést, végül azonban mégis búcsút intenek az Európai Uniónak. Döbbent szavazók, cserbenhagyott vállalatok, menekülő pénzintézetek – bár a kilépési folyamat még el sem indult, az már biztos, hogy a britek még sokáig emlegetni fogják 2016-ot. Összefoglaltuk a Brexit eddigi legfontosabb…
Karácsonyi örömhírként terjedt el a helyiek között a közép-olaszországi Tolentinóban, hogy a magyar kormány 150 millió forinttal járul hozzá az október 30-i földrengésben súlyosan megsérült Szent Szív templom helyreállításához. Az összegről a helyiek hétfőn értesültek a templom plébánosától.
Donald Trump sok mindenben különbözik a korábbi amerikai elnököktől, például abban is, hogy aktívan kezeli a Twitter-fiókját, amin keresztül nem csak külpolitikai kérdésekben küld üzeneteket több...
Az új adóévben a járandóságok adóelőlegénél a munkáltató/kifizető a családi kedvezményt már csak akkor veheti figyelembe, ha a jogosult a fizetendő összeg számfejtése előtt leadja a családi kedvezményre vonatkozó nyilatkozatát. Fontos változás, hogy 2017-ben a nyilatkozat csak akkor érvényes, ha azon az eltartottak adóazonosító jele is szerepel.
A következő években alapjaiban szabályozhatják újra az európai energiapiacot, a változások drámai sebességgel zajlanak, Magyarország viszont szépen kitaposta az utat, hogy egy gigaméretű, orosz...
A forint euróhoz képesti árfolyamával viszonylag sokat foglalkozunk, nem véletlenül: sokakat azért érdekel, mert külföldön dolgoznak, mások utazás előtt szeretnék kitalálni, mikor válthatnak jó áron, végül ugyancsak gyakori kérdés, hogy mekkora kockázatot vállal, aki más valutában fekteti be megtakarításait.
Bienerth Gusztáv, Hornyák Viktor és Tóth István került fel a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökjelöltjeinek listájára, ugyanakkor a korábbi elnök, Gyárfás Tamás nem indul a posztért.