Boszorkányságért fejezhettek le egy 22 éves belga állampolgárságú lányt Szíriában egy francia újságíró Twitter-üzenete szerint - adta hírül az RTBF belga közszolgálati televízió csütörtökön.
Az Uber szolgáltatásai több szempontból veszélyesek, azok gyakran nem felelnek meg a magyar jogszabályoknak - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Szerda után csütörtökön is elég változékony a hangulat a tengerentúli részvénytőzsdéken. A olaj árfolyamának tegnapi jelentős emelkedése átmenetileg ma is folytatódott, noha a késő délutáni órákban...
Március 20-i hatállyal felmondja a Mol Nyrt. a Magnolia Ltd-vel 2006. március 20-án megkötött swap szerződést, és a szerződés alapján meghatározott piaci áron él a 6 millió 7479, "A" sorozatú Mol törzsrészvényre vonatkozó vételi jogával - tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket csütörtökön este a Mol a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Kilencedik alkalommal rendezik meg Magyarországon a Házasság hete programsorozatot keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával, ezúttal "a szeretet: szenvedély és döntés" mottóval. A több mint kétszáz programot magában foglaló esemény vasárnap istentisztelettel kezdődik meg Budapesten.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett határozatában tizenhárommillió forintra bírságolta az OTP Bank Nyrt.-t. A hitelintézetnek a jegybanki kötelezés alapján legkésőbb 2016. március 31-ig meg kell szüntetnie az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket – olvasható az MNB honlapján.
A kínai gazdaság elkerülheti a nagy koppanást és egy alacsonyabb, fenntartható növekedési ütemre térhet át, ha a pekingi kormány végigviszi az állami kézben lévő vállalati szektorban szükséges...
Történelminek nevezte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára azt a mozzanatot, hogy elindult csütörtökön Szabadkán az a vajdasági gazdaságfejlesztési program, amelyet a magyar kormány 50 milliárd forinttal támogat.
Több mint 10 milliárd dollárt ajánlottak fel a szíriai menekültválság kezelésére a csütörtöki londoni donorkonferencia részvevői - jelentette be David Cameron brit miniszterelnök. Cameron szerint a...
Az ügyfelek anonim módon, saját azonosítójukkal kérdezhetik le értékpapírszámláik egyenlegét a Magyar Nemzeti Bank elektronikus felületén - hangsúlyozta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank...
Az ügyfelek elenyésző része maradt devizahitelében a gépjámű- és személyi hitelek forintosítása során, a többség törlesztőrészlete csökkent - tudta meg az MTI a bankoktól.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint a kormány folyamatosan kész a tárgyalásra a köznevelés ügyében, de azt kéri, hogy ne vigyék be a politikát az iskolákba. Lázár János csütörtökön közölte az is: a kormány pénteki ülésén tárgyal a tejágazat helyzetéről.
A kormány elindította nagyvállalati beruházási programját, amelynek keretében 2015-ben 3 milliárd, ebben az évben 15 milliárd forint támogatást ad költségvetési forrásból azoknak a társaságoknak, amelyek az uniós forráshoz nem juthatnak hozzá - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Kiskunfélegyházi Malom Kft. kapacitásbővítő beruházásának bemutatásán.
A Nagy-Britanniában dolgozó 55 ezer magyar többet fizet be a helyi adórendszerbe, mint amennyi szociális juttatásban részesülnek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter brit...
Szerda után csütörtökön is elég változékony volt a hangulat a tengerentúli részvénytőzsdéken. A olaj árfolyamának szerdai jelentős emelkedése átmenetileg csütörtökön is folytatódott, noha a késő...
Szabadon járkál Kijevben a Luhanszki Népköztársaság (LNR) korábbi vezetőjének jobbkeze, a kelet-ukrajnai terület szakadár fegyvereseinek egyik volt parancsnoka – közölte szerdán Szemen Kabakajev, az Ukrajna egységét támogató StopTerror ukrán civil szervezet aktivistája. Kabakajev egy Facebook-bejegyzésében számolt be erről, miután egy belvárosi kávézóban összetalálkozott Szerhij Korszunszkijjal, a…
Magyarországon kötelező lesz tervezőt alkalmaznia annak, aki házat épít, az építkezésért a tervező viseli a felelősséget - számolt be a Miniszterelnökséget vezető miniszter az építészkamarával folytatott tárgyalások eredményéről csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A Takata után egy újabb autóipari beszállító, a Continental Automotive jelentette be, hogy mintegy 5 millió, 2006 és 2010 között gyártott autót kell visszahívni a légyzsákok lehetséges meghibásodása...
Mind a belügyminiszter, mind az igazságügyi miniszter jelentős ingatlan- és értékpapírvagyonnal rendelkezik. A kormány tagjai közül mindössze ez a két tárcavezető nem országgyűlési képviselő, így vagyonnyilatkozatuk hétfőn a kormány honlapjára került fel.
Az Uber szolgáltatásai több szempontból veszélyesek, azok gyakran nem felelnek meg a magyar jogszabályoknak - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Már lehet jelentkezni az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázatára – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten.
Megfordulhat a trend: míg eddig inkább az agglomerációból a főváros irányába költözés volt jellemző, most az új CSOK-szabályok miatt többen dönthetnek úgy, hogy az "alvó településeken" vágnak bele...
Korábbi évek statisztikái alapján speciális felvételi rangsor kalkulátort készített a szamoldki.hu weboldal. A középiskolába felvételizők az írásbeli vizsgán elért eredményük alapján kiszámolhatják, hogy körülbelül hányadik legjobb eredményt érték el a képzeletbeli országos listán.
Azt hinnénk, hogy a tálibok és a részben belőlük kinőtt Iszlám Állam egy célért küzd, hisz az általuk megszállt területeken létrehozott rendszerek majdnem azonosak. A helyzet mégsem ez, úgy tűnik, hogy a Talibán az afgánok nyűgje marad, az Iszlám Állam az araboké.
A Mol tegnap bejelentette, hogy felmondja a Magnoliával még 2006-ban megkötött swap szerződést és él a mintegy 6 millió darab Mol részvényre vonatkozó vételi jogával. A Magnolia pedig úgy döntött,...
Mindig aktuális tisztázni a civil szervezet, a közhasznú jogállás, közhasznú tevékenység, közcélú tevékenység, valamint a gazdasági-vállalkozási tevékenység körüli félreértéseket, az szja 1 százalékáról való döntés idején pedig különösen fontos megtudni meddig tart az egyik és hol kezdődik a másik.
A Magyar Államkincstár közlése szerint minden mentődolgozó kapott fizetést, ők elvégezték a januári számfejtést, és kedden eljuttatták a bérjegyzékeket és az utalási állományokat az Országos Mentőszolgálathoz (OMSZ).
A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint a kormány folyamatosan kész a tárgyalásra a köznevelés ügyében, de azt kéri, hogy ne vigyék be a politikát az iskolákba.
Már 357 szakorvos részesül abban a támogatásban, amelynek lényege, hogy a szakvizsga megszerzését követően a frissen szakvizsgázott orvosok legfeljebb 5 évig bruttó 151 ezer forint támogatásban részesülhetnek.
Lázár János bejelentette, a 2017-es költségvetés 15 százalékos létszámkorrekcióval készülhet a központi államigazgatási szerveket érintően. A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz nem a bürokráciát, csak a munkahelyek számát csökkenti.
Január közepétől hazai pénzügyi szektorban 20 éves tapasztalattal rendelkező Deák Katalin látja el a Budapest Bank pénzügyi vezetői pozícióját - tájékoztatta a cég portálunkat.
A román adóhatóság ezentúl nyilvánosságra hozza a magán- és jogi személyek nevét, akik tartoznak az államnak - olvasható abban a határozatban, amely csütörtökön jelent meg a román közlönyben.
A Mol tegnap bejelentette, hogy felmondja a Magnoliával még 2006-ban megkötött swap szerződést és él a mintegy 6 millió darab Mol részvényre vonatkozó vételi jogával. A Magnolia pedig úgy döntött,...
Alig pár fillérrel mozdult el a forint árfolyama péntek kora reggel a nemzetközi devizakereskedelemben csütörtök késő délutánhoz képest. Az euró jegyzése a csütörtök késő délutáni 310,65 forintról 310,62 forintra, a dolláré 277,55 forintról 277,57 forintra, a frank árfolyama pedig 279,45 forintról 279,28 forintra változott. Az euró a csütörtök késő délutáni 1,1198 dollárról péntek kora reggelre…
Iskolánkban a konyhai dolgozók külsős szervezethez tartoznak közalkalmazotti munkaviszonyban. Egyik dolgozó idén megy nyugdíjba, és érdeklődne, hogy van-e mód arra, hogy nyugdíj mellett is tovább dolgozhasson a konyhán ugyanazokkal a feltételekkel, mint jelenleg, aktív keresőként.
Március 20-i hatállyal felmondja a Mol Nyrt. a Magnolia Ltd-vel 2006. március 20-án megkötött swap szerződést, és a szerződés alapján meghatározott piaci áron él a 6 millió 7479, "A" sorozatú Mol törzsrészvényre vonatkozó vételi jogával - tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket csütörtökön este a Mol a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az iskoláinktól azt várjuk, hogy segítsenek abban, hogy gyermekeink jó fizikai állapotban lévő, erős akaraterővel és versenyképes tudással rendelkezzenek - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban...
2016. január elsejétől jelentős változások léptek életbe a családok otthonteremtési kedvezménye esetében. Az összegek növekedtek, életbe lépett a 10+10 millió forintos lehetőség, a feltételek...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 160,78 pontos, 0,69 százalékos emelkedéssel, 23 556,51 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Horváth István, a Raiffeisen Bank kötvénykereskedője az M1 aktuális csatornának elmondta, a délelőtti lendület elfogyott a nap második felére, de…
Hiába zuhan Angela Merkel népszerűsége a menekültek befogadása miatt, nincs valódi alternatívája a német kancellárnak a politikai porondon - mondta Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője csütörtök este az M1 aktuális csatorna műsorában.
Hatalmas esést produkált a LinkedIn árfolyama az amerikai tőzsdén, annak ellenére, hogy a társaság a tavalyi negyedik negyedévre várt feletti bevételi és profit számokat közölt. A menedzsment...
A kontinens versenyképességi tartaléka a közép-európai régióban van, ezért Magyarországon mind a bürokratikus intézmények és hivatalnokok, mind az egy-egy területet érintő jogszabályok számát...
Brüsszel tervei szerint a tagállamok regionális csoportokban segítenének egymáson energiaválság esetén. Eközben viszont régi lengyel geopolitikai félelmek lobbantak be a tervezett Északi Áramlat II. projekt kapcsán. De miről hallgatott a Századvég 2013-ban, a kormányzati megrendelésre készített energiapolitikai stratégiájában?