A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három fúziót engedélyezett a gépjárműpiachoz kapcsolódóan nyolc napon belül a 2016. január 1-jével hatályba lépő közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosítás eredményeképpen.
Egyre durvább eséseket láthatunk a nemzetközi részvénypiacokon döntően annak hatására, hogy az olaj világpiaci ára gyakorlatilag megint zuhan. Így nem csoda, hogy a befektetők elsősorban az...
Januárban mintegy 60 ezer migráns haladt át Szerbián, ami a tavalyi egész éves adatok tíz százaléka, és tavasszal újabb erőteljes hullámra kell számítani – hangzott el a szerbiai parlament szociálisügyi bizottságának keddi ülésén Belgrádban. Milenko Bozovic, a szerb határőrség vezetője az adatokat ismertetve elmondta, hogy naponta körülbelül kétezren lépnek be az országba, ami jelentősen kevesebb…
Újra eladói nyomás alá került a nyersolaj, a Brent és a WTI jegyzések közel 6 százalékkal esnek a délutáni kereskedésben. Közel 6 százalékkal zuhan a Brent és a WTI árfolyama kedd délután. A...
Hivatalosan is a Google anyavállalata, az Alphabet lett a világ legnagyobb cége piaci kapitalizáció alapján. A jó negyedéves gyorsjelentése után lekörözte az Apple-t, amely már 2011 óta birtokolta a...
A kőolaj világpiaci árának ilyen mértékű beszakadására nem sokan számítottak, a Fidelity International szakembereinek mindenesetre van néhány okuk óvatosan bízni abban, hogy már közel az árak bizonyos mértékű konszolidálódása is. A kőolajipari beruházások mértéke világszerte drasztikusan csökken: a kitermelők visszafogják az új projekteket, és – ami talán a legfontosabb – az USA palaolaj-…
A most 20-35 éves generáció szinte alig törődik azzal, hogy lesz-e nyugdíja, vagy sem: a legtöbben még a rendszert sem látják át. A Privátbankár Foglalkoztatás és öngondoskodás konferenciáján Nagy Andrást, az Allianz Hungária Biztosító területi igazgatóját kérdeztük arról, hogyan lehet a fiatalok figyelmét felhívni a nyugdíjtakarékosságra, de kíváncsiak voltunk arra is, mit érdemes keresni a hazai…
Ha egy befektetéssel egybekötött biztosítást akarunk indítani (unit-linked), két gyakori költségmodellel találkozunk; az egyik szerint a biztosító a költségalapot az első néhány évben csökkenti...
A kormány az otthonteremtési programot azért tartja kiemelten fontos feladatnak, mert a gazdasági növekedés ösztönzésén túl olyan hosszú távú társadalompolitikai célkitűzések megvalósításához járulhat hozzá, mint a kedvezőtlen demográfiai trend megfordítása, illetve a szakképzett munkaerő itthon tartása - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfői, az MTI-hez eljuttatott…
A kőolaj világpiaci árának ilyen mértékű beszakadására nem sokan számítottak, a Fidelity International szakembereinek mindenesetre van néhány okuk óvatosan bízni abban, hogy már közel az árak bizonyos mértékű konszolidálódása is.
Stabil szabályozói és befektetési keret létrehozására sürgeti az uniós intézményeket az európai nukleáris ipar szócsöve az atomerőmű beruházások megkönnyítése érdekében. A Foratom a paksi atomerőmű...
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) Szolidaritás kész a többi vasutas szakszervezettel közös sztrájk meghirdetésére, amennyiben a MÁV-csoportnál a bértárgyalások nem vezetnek eredményre – közölte a VDSzSz Szolidaritás kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a MÁV-csoportnál kollektív munkaügyi vitában érintett VDSzSz Szolidaritás társasági választmányai együttes ülésükön…
Sokat változott a kamionsport, amióta 1987-ben először a Hungaroring aszfaltjára gördültek az akkor még min. 6 tonnás nyerges vontatók. Mostanra professzionális sporttá vált, amit tavaly szeptemberi...
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) Szolidaritás kész a többi vasutas szakszervezettel közös sztrájk meghirdetésére, amennyiben a MÁV-csoportnál a bértárgyalások nem vezetnek eredményre...
Éves és megyei útdíj-matricából fogyott a legtöbb az év első hónapjában - mondta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivője, aki azt is elmondta, az autósoknak csak 2-3 százaléka kockáztatja meg azt, hogy matrica nélkül hajt fel a fizetős utakra.
Megkezdődhet az aláírásgyűjtés az állami cégeknél bevezetendő kétmillió forintos bérplafonról szóló népszavazási kezdeményezéshez, miután kedden jogerőre emelkedett a kérdés hitelesítéséről hozott választási bizottsági határozat. Kész Zoltán független országgyűlési képviselő tavaly december 21-én nyújtott be tizenhárom, a korrupció visszaszorításával, valamint a kétmillió forintos bérplafonnal…
A válság előtt, 2007-ben még 116 eurón is járt a Deutsche Bank részvényeinek árfolyama, mostanra ennél száz euróval kevesebbet sem adnak a legnagyobb német bank papírjaiért. A bank rendbetételére...
A beruházások visszafogását tervezi a Mol, sőt a vállalat a jövőben a Magyarországhoz közelebb fekvő, az olajár csökkenése ellenére készpénzt termelő projektekre kíván fókuszálni - mondta a...
A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint ha Orbán Viktor a brit uniós reformigényekkel kapcsolatos javaslatcsomag közzététele után nem lép, akkor végleg lemond az Európai Unió (EU) más országaiban boldogulást kereső magyarok érdekeinek képviseletéről, és ezzel miniszterelnöki esküjét is megszegi.
Az Oktatási Hivatal közzétette honlapján az egyszerűsített és csökkentett adminisztrációt tartalmazó, idei tanfelügyeletet és önértékelési feladatokat is szabályozó, módosított tanfelügyeleti és önértékelési kézikönyveket.
Megkezdődhet az aláírásgyűjtés az állami cégeknél bevezetendő kétmillió forintos bérplafonról szóló népszavazási kezdeményezéshez, miután kedden jogerőre emelkedett a kérdés hitelesítéséről hozott...
Gyalogost gázolt el egy személyautó vasárnapra virradóra az M0-ás autóúton Gyál külterületén, az elhunyt férfi azonosításához a lakosság segítségét kérik – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel. Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy az M0-s gyáli szakaszán az úttesten gyalogló férfit tisztázatlan körülmények között ütötte el egy személyautó. A helyszíni és a…
Most már minden uniós nyelven elérhető az Európai Bizottság "Útmutató közbeszerzési szakemberek számára az európai strukturális és beruházási alapok által finanszírozott projektek közbeszerzési...
Sok kritikát kapott a TEK, hogy miért nagyon drága Audi Q7-esekkel vonulnak ki egy-egy bevetésre, de való igaz, a kommandósok teljes felszerelésükbe öltözve kisebb autóban nem nagyon férnének el. De...
A Trading Day keretében valós, élő körülmények között nyerhet betekintést egy tőzsdei kereskedő stratégiáiba, döntéseibe a DAX-indexen és a devizapiacon keresztül. Így akár saját számláján is...
Egy szombathelyi cég is felkerült azon 185 kis- és középvállalkozás közé, amelyek összesen 26 országból pénzt nyertek a Horizont 2020 keretprogram kkv-támogató eszközének most nyilvánosságra hozott...
Magyarország és Horvátország érdeke nem az ellenségeskedés, hanem a barátság és a stratégiai együttműködés, ahogyan az korábban is jellemző volt a kapcsolataikra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután horvát kollégájával egyeztetett kedden, Budapesten.
Megbénította kedden a forgalmat a Görögországból Macedóniába vezető legfontosabb főúton több száz, Görögország északi részén rekedt migráns. A zömmel szíriai menekültek serege az úttesten ülve követeli, hogy Macedóniába juthasson. A forgalmat ugyanis akadályozzák macedón taxisok és görög földművesek. Az utóbbiak a határ görög oldalán traktorokkal állják el az utat tiltakozásul a görög kormány…
Az Európai Bizottság kedden elfogadta a Görögországra vonatkozó schengeni értékelési jelentés tervezetét, amelyben felhívják a figyelmet, hogy Athén elhanyagolta kötelezettségeit a schengeni külső...
Egyre durvább eséseket láthatunk a nemzetközi részvénypiacokon döntően annak hatására, hogy az olaj világpiaci ára gyakorlatilag megint zuhan. Így nem csoda, hogy a befektetők elsősorban az...
A Volán-társaságok munkavállalóit képviselő szakszervezetek által követelt, 2016. évi 7,5 százalékos, illetve egyes érdekképviseletek ezt is meghaladó bérfejlesztési igényét irreálisnak tartja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., amely az MTI érdeklődésére azt is közölte, hogy a munkáltatói ajánlat kialakítása folyamatban van.
Az amerikai elnökjelölt-aspiránsokat a nagyvállalatok és bankok mellett módos magánemberek is támogatják, ez mind a republikánus, mind pedig a demokrata párti politikusok elsöprő többségére igaz. A Szövetségi Választási Bizottság most nyilvánosságra hozott legújabb adatsora szerint például Soros György több millió dolláros adománnyal támogatta Hillary Clinton kampányát.
Rossz a hangulat az amerikai tőzsdéken, miután az olaj megint jelentős eladói nyomás alá került. Az olaj árfolyamának zuhanása mellett vállalati gyorsjelentések teszik izgalmasabbá a kereskedést. ...
Cselekvési tervet mutatott be az Európai Bizottság a terrorizmus finanszírozásának nyomon követése és felszámolása érdekében az Európai Parlament négynapos plenáris ülésnek keddi napján Strasbourgban. A bizottsági tájékoztatás szerint az akcióterv értelmében a felszámolják a tiltott készpénzforgalmat, befagyasztják a terrorista csoportokhoz köthető számlákat és hatékonyabbá teszik a hírszerző…
Szakad a Ferrari részvényárfolyama, miután a menedzsment 2016-os prognózisa elmaradt az elemzők által várttól. A részvények a mai mintegy 13 százalékos zuhanással új mélypontot ütöttek a New York-i...
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint nem csupán korrigálni kell az oktatási rendszert, hanem teljesen új alapokra kell helyezni. Tóbiás József kedden Budapesten támogatásáról biztosította az oktatás helyzete, a kormány oktatáspolitikája miatt szerdán az ország több pontján tartandó demonstrációkat.
Londoni pénzügyi elemzők szerint rövid távon erősen negatív, hosszú távon enyhébb gazdasági hatásokkal járna a Brexit, vagyis Nagy-Britannia esetleges távozása az Európai Unióból. Vicky Redwood, az...
Az Európai Bizottság az Európai Parlament keddi plenáris ülésén ismertette az adóelkerülések visszaszorítására kidolgozott csomagját, amely több új javaslatot is tartalmaz - közölte az Európai...
Kísérleti jelleggel testszkennert tesztelnek keddtől néhány hétig az Országgyűlés XVII. kapujánál, ez a fajta átvizsgálás önkéntes jellegű, és a berendezés fantomképet készít a belépőről – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája az MTI kérdésére. A nap folyamán Vadai Ágnes, a DK alelnöke az MTI-hez eljuttatott közleményben érdeklődött arról, hogy kiket és miért ellenőriznének így. A sajtóiroda…
A Turisztikai Világszervezet jelentése szerint 2015-ben Japán turizmusa nőtt a világon a 4. leggyorsabb ütemben, 47,5 százalékkal. Az ázsiai szigetország iránti érdeklődés növekedése Magyarországon is tapasztalható: a Japánspecialista jelentése szerint nemcsak árbevételük nőtt, de a nagy kereslet miatt öt új tematikus utat is szerveznek 2016-ra.
Ismét 3-5 százalékos mínuszba csúszott a kőolaj ára, ami felerősítette a világgazdaság helyzetével kapcsolatos aggodalmakat. Így jelentős mínuszban voltak a tőzsdeindexek Európában és Észak-Amerikában. Óriásit száguldott a Ferrari részvénye – lefelé a lejtőn. Nálunk is estek a részvények, kissé a forint is gyengült.