Az MNB és a BISZ Zrt. elindítja a kis- és középvállalati hitelinformációs szolgáltatását. A bankok ennek segítségével információt kaphatnak a vállalati nemteljesítési valószínűségről, egy kizárólag az MNB számára elérhető, egyedülálló adatbázis alapján. A szolgáltatás így csökkenti az információs aszimmetriát, segíti a banki kockázatkezelést, támogatva ezzel a vállalati hitelezést.
Az elsőfokú ítélethez képest enyhítette a Telekom Austria ügyében hűtlen kezelés miatt elítélt két érintett büntetését a bécsi büntető törvényszék kedden.
Reggel még kismértékű gyengüléssel nyitott a forint az euróval szemben, azonban néhány óra után ismét beindult az erősödés, így megint a 310-es lélektani határ alá sikerült kapaszkodni. Tovább...
A devizahitelek elszámolása és a visszaírás miatt kissé torz a kép, de megint szépen alakul a bankok mérlege: 343 milliárd forint az első féléves adózott eredmény.
Új, mintegy 13 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport, az épületet a DHL Express használja majd.
Elon Musk újabb nagy dobással sokkolta a konkurenciát, bejelentette, hogy igény esetén a Model S és a Model X is rendelhető lesz nagyobb kapacitású akkumulátorral, amelynek köszönhetően...
A tanévkezdés könnyebb lesz a családok számára idén, mint korábban volt - közölte Novák Katalin, család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár szerdán, budapesti sajtótájékoztatón. Palkovics László oktatási államtitkár jelezte: a szeptemberi iskolakezdés feltételei adottak, minden esetleges akadály elhárult. A nemzeti tanévnyitó Érden lesz.
Lassan másfél hónapja, hogy az MNB bejelentette az önfinanszírozási program következő lépcsőjét, melynek keretében ősztől korlátozzák majd a három hónapos irányadó eszköz hozzáférhetőségét. Azóta...
A jegybanki előrejelzések feltételeinek teljesülése mellett az alapkamat aktuális szintje és a laza monetáris kondíciók tartós fenntartása összhangban van az inflációs cél középtávú elérésével és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzésével - olvasható a monetáris tanács keddi, a kamatdöntés után kiadott közleményében.
Európában a kezdeti esések után szépen lassan visszahúzódtak az előző napi záróértékük közelébe a főbb európai részvényindexek. A BUX továbbra is felülteljesítő, ami elsősorban az OTP...
Ha valaki igazán ismeri az elkötelezettség fogalmát, az az interim menedzser. Amikor megkezdi munkáját egy vállalatnál, azonnal elköteleződik: a feladathoz, a helyzethez, az ügyfélhez. Ez az elkötelezettség azonban elsősorban "business understandinget" jelent, és nem feltétlenül a piacon oly gyakran félreértelmezett hűségről szól.
Egyezségre jutott a Volkswagen és két beszállítója, így újra elindulhat a gyártás azokban az üzemekben, ahol kényszerszabadságra küldték a dolgozókat az alkatrészhiány miatt, írja a Világgazdaság.
Az Európai Unió tagállamai készek a jövőben mindent megtenni annak érdekében, hogy vissza tudják szorítani a növekvő radikalizmust és szélsőségességet - olvasható egyebek között abban a közös nyilatkozatban, amelyet az EU igazságügyi miniszterei fogadtak el kedden Pozsonyban.
A bankok már alig fizetnek kamatot, és még adót is vonnak pénzünk, befektetésünk csekélyke hozadékából. Eláruljuk a törvényes trükköt: a személyi jövedelemadóról szóló törvény megtakarítások ösztönzését célzó egyik kedvezménye a tartós befektetésből származó (TBSz) jövedelem általánosnál kedvezőbb adózása, illetve adómentessége. A részleteket olvassa el cikkünkben.
Ma elindult a Cafeteria túlélő túra, ahol a cél, hogy lehetőség szerint csak Erzsébet-utalvánnyal, SZÉP Kártyával hozzunk össze egy élménydús nyaralást, írja Fata László, cafeteria szakértő.
Tegnap még úgy tűnt, igen feszült Amerika és Törökország között a helyzet, bár már küszöbön állt az amerikai alelnök törökországi látogatása, ezt enyhítendő. Meglepő volt, hogy a törökök átlőttek Szíriába, de most már tudjuk, hogy ez amerikai engedéllyel történhetett. Ma már ugyanis együtt lőnek.
2016 végéig országszerte 50 új, készpénzbefizetésre alkalmas automatát állít hadrendbe a magyar Erste. Ezzel együtt országosan 60 "okos" ATM-mel fog rendelkezni a pénzintézet. A telepítés célja,...
Csaknem ötmilliárd fontot vontak ki a brit befektetési alapokból júliusban, az Egyesült Királyság európai uniós tagságáról tartott népszavazás után. Ez az utóbbi három évben mért legnagyobb veszteség - írta a Financial Times.
Uniós szintű keretszabályozást, az átlátható árképzés biztosítását és visszatartó erejű szankciókat javasol többek között az Európai Parlament (EP) a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal foglalkozó állásfoglalásában. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az élelmiszertermelők és feldolgozók védelme érdekében tett jelentős lépésként értékeli a kezdeményezést.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. a közeljövőben elindítja a kis- és középvállalati hitelinformációs szolgáltatását, a bankok ennek segítségével információt kaphatnak arról, hogy a kis cégek mennyire képesek fizetni hiteltartozásukat - mondta Banai Ádám, az MNB főosztályvezetője.
Az ipari alma feldolgozása alacsony felvásárlási árral indult a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei léüzemekben, az étkezési almáért azonban a tavalyinál akár 40 százalékkal is többet adnak egyelőre a felvásárlók - közölte az alma terméktanács elnöke kedden az MTI érdeklődésére.
Három és fél éve nem volt olyan alacsony a nem teljesítő lakossági hitelek aránya a bankrendszerben, mint most. Az MNB ma közzétett adatai szerint ugyanis június végén 17,3% volt a lakossági NPL-ráta...
Édesanyám 27 éve közalkalmazottként dolgozik. Szeretne nyugdíjba vonulni és élni a nők 40 éves kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőséggel. Szolgálati idejét NYUFI-val összeszámoltattuk (határozat van róla). 1973 januártól dolgozik, már meg van 40 év szolgálati ideje, de az előírt 32 év tényleges munkában töltött ideje 2017. Július 31-én lesz meg (ezt az információt a NYUFI-nál személyes…
Visszamentem dolgozni, amikor a gyermekem betöltötte a 2 évet, és egy évig az édesanyám gondozta otthon a fiamat. Nem kérvényezte a gyed-et, mivel rokkantsági ellátáson volt és kb. ugyanannyi pénzt kapott kézhez. Azonban később elvették tőle az 50%-ot és akkor tudta meg, hogy a rokkantsági nem számít bele a 40 év szolgálati időbe, de ha gyed-en lett volna, az igen. Én utólag tudok igazolást…
Az Ausztriában hivatalosan dolgozó magyar állampolgárok létszámának új csúcsa 82 ezer fő, ez 1808 fővel több az egy hónappal korábbinál és több mint 6300 fős növekedés egy év alatt. Kevesebben lettek a románok és a törökök, többen a jugoszláv utódállamok polgárai, valamint a szlovákok és a lengyelek. De alighanem a menekültek is.