2016. augusztus 24. szerda

aug. 24
15:21
Húszmilliárdos forrás a mezőgazdaságnak, itt vannak a feltételek (Adózóna)
Összesen 19,68 milliárd forintos keretösszeggel indult el augusztusban a Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése című pályázat. A kiírás keretében maximum 50 százalékos támogatási intenzitás mellett juthatnak akár 100 millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz a mezőgazdasági vállalkozások.
aug. 24
15:33
Mégis eladnák a magyar Tescót - Megint cáfol a cég (Portfolio)
Az elmúlt napokban több hír is érkezett arról, hogy a brit kereskedelmi lánc eladná magyarországi, és azzal együtt esetleg más kelet-közép-európai érdekeltségét is, felröppent az is, hogy a magyar...
aug. 24
15:35
Nagyobb sebességre kapcsol az Arcadom felszámolása (Portfolio)
Az Arcadom felszámolásával megbízott, Cég-Controll Kft. a következő hetekben a cég több üzletrészét meghirdeti, ha pedig nem kelnek el az év végéig, akkor a végelszámolásukra kerül sor - írja a...
aug. 24
15:39
Kánikula és strandidő lesz a hétvégén (Privátbankár)
Igazi strandidő lesz a hétvégén, de azért nem árt odafigyelni, hogyha sokat tartózkodunk a napon.
aug. 24
15:45
A lehető legmodernebb eszközök biztosítják az ipari infrastruktúra védelmét (ProfitLine)
Az ipari vezérlő rendszerek és hálózati infrastruktúra fokozott biztonsági igényeit szem előtt tartva új, saját számítógép operációs rendszerrel rukkolt elő az orosz Kaspersky Lab kiberbiztonsági vállalat - számolt be kedden a The Register brit informatikai szakportál.
aug. 24
15:51
Durván ráugrottak a bankok az MNB eszközére a nagy lépés előtt (Portfolio)
Eddig soha nem látott mértékben vették igénybe a bankok az MNB három hónapos irányadó eszközét azt követően, hogy már csak havi egy aukciót tart a jegybank. Az igazi nagy dobás októbertől jön majd,...
aug. 24
15:53
Brókerügyek: visszafizette az MNB-kölcsönt az alap (Portfolio)
Az MNB közleménye szerint a Quaestor és a Hungária kötvényeseinek kárrendezését végző Kárrendezési Alap visszafizette az MNB-nek a májusban kapott 46 milliárd forintos keretösszegű likviditási...
aug. 24
16:09
Vége az esős időnek, de vajon visszatér az igazi nyári meleg? (Pénzcentrum)
Merjünk rövidnadrágot vagy szoknyát húzni reggel?...
aug. 24
16:15
Nem normális dolog azért megadóztatni valakit, mert nőnek született (Privátbankár)
Előbb-utóbb egész Amerikában adómentesen lehet majd tampont venni - nem fair valakit azért megadóztatni, mert nőnek született.
aug. 24
16:15
Már ezer községben működik falugondnoki szolgálat (ProfitLine)
Már ezer faluban működik falugondnoki és ötszáz tanyasi területen tanyagondnoki szolgálat - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden a Pest megyei Péteri környékén egy tanyán, sajtótájékoztatón.
aug. 24
16:24
Ismét csökken a bruttó államadósság, és jövőre is csökkenhet (Adózóna)
A feltételezett 2,0 százalékos GDP-arányos deficit-célnál kedvezőbb hiányráta alakulhat ki az idén. 2016. év végére 74,5 százalékra csökkenhet a GDP-arányos bruttó államadósság, 2017 végére pedig elérheti a 73,4 százalékot – többek között ez is kiderül az MNB költségvetési jelentéséből.
aug. 24
16:33
Éljen a luxus? Nem gondolnánk, hogy kik nyertek nagyot a Brexiten (Privátbankár)
A font alacsonyabb árfolyamának köszönhetően jelentősen nőtt a svájci óramárkák luxustermékeinek eladása az Egyesült Királyságban.
aug. 24
16:45
MNB az EU-pénzekről: drasztikus esés után csak kis felpattanás jön (Portfolio)
A 2015-ös 2794 milliárdról idén 1465 milliárd forintra zuhan az EU-támogatások kifizetési üteme, azaz csaknem lefeleződik, majd jövőre csak mérsékelten, 1678 milliárd forintra emelkedik vissza -...
aug. 24
16:47
Úgy ki van tömve az állam, mint Dagobert bácsi páncélterme (Portfolio)
Felkavarta az állóvizet legfrissebb költségvetési elemzésével a Magyar Nemzeti Bank. Azt állítják, hogy számításaik szerint van mozgástér az idei költségvetésben, a 2017-es költségvetés viszont ki...
aug. 24
16:48
Megállapodás született a Volkswagen és a nem teljesítő beszállítók között (ProfitLine)
Rendeződött kedden a Volkswagen (VW) német autóipari csoport és két beszállító vitája, amely miatt a VW a Volkswagen márkájú autók gyártásának részleges leállítására kényszerült.
aug. 24
16:51
Aggódnak a franciák - az iskolákat támadják a terroristák? (Privátbankár)
A terrorfenyegetettség miatt megerősítik a francia közoktatási intézmények védelmét a jövő heti tanévkezdésre.
aug. 24
17:09
Úgy gyorsul, mint a rakéta - mégis elterjeszti a Tesla az elektromos autózást? (Privátbankár)
A Tesla igen erőteljes akkumulátort fejlesztett ki, ez arra utal, hogy mégiscsak reális lehet belátható időn belül tömegesen olyan akkumulátort gyártani, ami az elektromos autózást olyan egyszerűvé teszi, amilyen ma a belsőégésű járművek használata. Csak van oka, hogy a befektetők annyira hisznek a Teslában, noha egyelőre csak nyeli a pénzt a cég.
aug. 24
17:19
Brexit - Jelentős gazdasági veszteségekkel számol a skót kormány (ProfitLine)
Jelentős károkat okozhat Skócia gazdaságának az Egyesült Királyság várható kilépése az Európai Unióból a skót kormány kedden ismertetett elemzése szerint.
aug. 24
17:19
Megtépték az OTP-t (Portfolio)
Szerdán jelentős eséssel indult a kereskedés Nyugat-Európában, napközben viszont folyamatosan dolgozták le a hátrányukat a tőzsdék, így végül a magyar piac zárásának időpontjában az angol tőzsde...
aug. 24
17:36
Véget ért Pataky Attila kálváriája: meglepő kijelentést tett a zenész (Pénzcentrum)
Vége a devizahiteles korszaknak?...
aug. 24
17:51
A jegybanki alapkamat alakulása - ábra (ProfitLine)
A jegybanki alapkamat alakulása Magyarországon (2004. március 23-2016. május 24.).
aug. 24
18:03
Bólintott az EU: mehet a pluszpénz ebbe a bankba (Privátbankár)
Az EU előzetesen engedélyezte, hogy a portugál Caixa Geral de Depositos bank 4,6 milliárd eurós tőkeinjekciót kapjon.
aug. 24
18:05
Felkészültek a németek - így kell fellépni a terrorizmus ellen? (Privátbankár)
A német szövetségi kormány szerdai ülésén elfogadta a lakosság vészhelyzeti védelméről készített új koncepciót, amelyet 1995 óta először frissítettek.
aug. 24
18:12
Törökországban még nem álltak le a tisztogatások (Portfolio)
Törökországban a kormány ellenőrzése alatt álló legfelső bírói és ügyészi tanács szerdán bejelentette, hogy elbocsátják a bírói és ügyészi kar további 2847 tagját, mert közük lehetett a július 15-i...
aug. 24
18:12
Hiába a 300 ezres fizetés, mégsem az élelmiszerboltok adják a legtöbb pénzt (Pénzcentrum)
A sportszerárusok már nincsenek a rangsor elején....
aug. 24
18:21
Inkább a nők vevők a Diákhitelre (ProfitLine)
Az eddig megkeresett Diákhitel-ügyfelek közül csaknem minden ötödik vette igénybe a BNP Paribas Cardif Diákhitelbiztosítását a kedvező feltételeknek köszönhetően, ami telefonos értékesítési kampányok esetén kiemelkedően jó aránynak számít. A január óta elérhető biztosítás célja, hogy fedezze a bajba jutott ügyfelek Diákhitelének havi törlesztési kötelezettségét a munkanélküliség idejére.
aug. 24
18:36
Össze akarunk házasodni - hogyan kezdjünk hozzá? (Privátbankár)
Valami kék, valami új - egy esküvő rengeteg izgalommal és készülődéssel jár, aminek része a ceremónia hivatalos ügyeinek elintézése is. Hiába ugyanis a nagy szerelem, nem kelhetünk egybe azonnal a kiválasztottunkkal, ahogyan az sem mindegy, hogyan rendelkezünk a már meglévő vagyonunkról, ha mégsem sülnének el jól a dolgok. Mit enged a jogszabály? Ki viszi tovább a család nevét? Dr. Böröcz Helgát,…
aug. 24
18:38
Kirobbanó formában a bankok, tartósabban 310 alatt az euró (Privátbankár)
Az európai indexeket megint a bankok húzták, nálunk is az OTP teljesített nagyon jól, de a Richterrel a nyomában. Amerikából magas olaj- és benzinkészletekről jöttek adatok, az ár esik is rendesen. Az euró/forint eddig csak néha-néha esett 310 alá, most pedig alig volt képes efelett maradni.
aug. 24
18:54
Már hétfőtől érvényesek lesznek a szeptemberi helyközi bérletek (ProfitLine)
Hétfőtől már érvényesek lesznek a szeptemberi helyközi bérletek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel.
aug. 24
19:06
Működik az adósmentés? Évek óta nem volt ilyen kevés rossz hitel (Pénzcentrum)
20 százalék alatti a ráta....
aug. 24
19:24
Trump kitalálta, hogy Mr. Brexit akar lenni (Portfolio)
Donald Trumpnak annyira megtetszett a Brexit üzenete, hogy több ponton is szeretné hozzákötni magát. Ma várhatóan az oldalán tűnik majd fel Nigel Farage, a britek unióból való kilépésének fő...
aug. 24
19:27
Most érdemes BASF részvényt venni! (ProfitLine)
Emelkedő olajárfolyam, és kedvezően alakuló vegyipari árrések lehetnek az árfolyam emelkedésének fő hajtóerői. Több hónapos csúcsra emelkedett a napokban a BASF, így a 79,2 eurós lokális csúcsig már nem látható komoly akadály a papírban - olvasható az ERSTE elemzésében.
aug. 24
19:42
Nemzeti érdeket sértettek a pocsék görög számok? (Portfolio)
A görög statisztikai hivatal (Elstat) a szervezet korábbi vezetőjével szemben megfogalmazott vádakkal ellentétben teljes mértékben megbízható adatokat szolgáltatott 2010 és 2015 között - közölte ...
aug. 24
20:00
Felszámolások helyett kényszertörlések divatja (ProfitLine)
A gazdasági válság kezdete óta (2009. január 1-jétől számítva) ez év közepéig összesen 118 745 cég felszámolására került sor Magyarországon; a cégbíróságok évente átlagosan 15 385 társaságot vontak ki ezzel az eljárásformával az üzleti életből. A múlt év volt az első esztendő, amikor a felszámolt cégek száma (9549) nem érte el a tízezret. Ez a csökkenő tendencia az idén folytatódott: 2016 első fél…
aug. 24
20:18
Ki mer ma lakást venni a budapesti bulinegyedben? (Privátbankár)
Egy sétálóutca alapvetően mindig csendesebb vagy legalábbis emberközelibb, mint egy átlagos, autókkal teli, nagyvárosi utca. Adódik a kérdés, hogy a budapestiek szeretnek-e sétálóutcákban lakni? És ha igen, akkor mennyivel magasabbak ezekben az utcákban az ingatlanárak?
aug. 24
20:33
Samsung Pay, egy év alatt közel 100 millió tranzakció (ProfitLine)
A Samsung Electronics tegnap ünnepelte a legelterjedtebb mobil fizetési rendszer, a Samsung Pay egyéves évfordulóját – hét országban összesen majdnem 100 millió egyéni tranzakcióval.
aug. 24
20:35
Kap még valaki cafeteriát? (ProfitLine)
Alig néhány munkavállaló számíthat cafeteriára a következő egy év során: a kkv-k közel kétharmada nem tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit – derül ki a K&H kkv bizalmi index adataiból. Az adótörvények változása következtében a vállalkozások már most elkezdték újragondolni cafeteria rendszerüket: a pénzbeli jutalom máris a harmadik helyre lépett elő a juttatások között, amelyet…
aug. 24
20:36
Fegyveresek megtámadták Kabulban az Amerikai Egyetemet (Portfolio)
Fegyverropogás és robbanás hangja hallatszott az afgán fővárosban, Kabulban az Amerikai Egyetemen, írja a BBC a rendőrségre hivatkozva. A helyszín felett füst száll. A kabuli kórház vezetője,...
aug. 24
20:36
A Skandináv lottó nyerőszámai a 34. héten (Pénzcentrum)
170 millió volt a tét, mutatjuk, elvitték-e....
aug. 24
21:06
A presszókávé a magyar autósok kedvence (ProfitLine)
A magyar autósok legkedveltebb kávéja a presszó, a magyarországi OMV-benzinkutakon elfogyasztott 2,5 millió csésze több mint felét ilyen formában kérik a vásárlók – derül ki az OMV Hungária adataiból. Az olajtársaság mostantól kizárólag méltányos kereskedelemből származó, FAIRTRADE minősítéssel rendelkező kávét kínál 101, VIVA kávézóval rendelkező töltőállomásán.
aug. 24
21:12
Esnek a tőzsdeindexek Amerikában (Portfolio)
Szerdán jelentős eséssel indult a kereskedés Nyugat-Európában, napközben viszont folyamatosan dolgozták le a hátrányukat a tőzsdék, így végül az angol tőzsde kivételével pluszban zártak a főbb...
aug. 24
21:30
Gyászosan teljesít a világgazdaság (Portfolio)
Az első negyedéves stagnálás után a második negyedévben a 0,8%-kal zsugorodhatott a világkereskedelem a holland Gazdaságpolitikai Elemzési Hivatal (CPB) szerdán kiadott kereskedelmi adatai szerint. ...
aug. 24
21:39
Ellopták a videómat! 4 tipp, hogy hogyan védekezzen a freebooting ellen (ProfitLine)
Az online marketing fontos részét képezik a videók, amelyekkel a vállalkozások saját termékeiket, szolgáltatásaikat népszerűsíthetik az interneten, egyszerre rengeteg embert elérve ezzel. Az online marketinggel ugyanaz a tartalom sokkal költséghatékonyabban juttatható el tömegekhez, mint például egy drága televíziós reklámmal, vagy szórólappal. Különösen igaz ez a marketing célból készült…
aug. 24
22:12
1,7 billió dollárnyi kárt okoztak a természeti katasztrófák közel 10 év alatt (ProfitLine)
Évről évre nő a viharkárokkal kapcsolatos kárbejelentések száma a Generali adatai szerint, így közvetve emiatt is fontos szót ejteni a Föld jövőjét egyre inkább veszélyeztető tendenciákról. A klímaváltozás nagyban érinti a biztosítási szektort: a természeti katasztrófák az elmúlt közel 10 évben, 2000 és 2012 között világszerte összesen 1,7 billió dollár kárt okoztak, 2,9 millárd embert érintettek,…
aug. 24
22:22
Lenullázta a heti nyerőt Amerika (Portfolio)
Szerdán jelentős eséssel indult a kereskedés Nyugat-Európában, napközben viszont folyamatosan dolgozták le a hátrányukat a tőzsdék, így végül az angol tőzsde kivételével pluszban zártak a főbb...
aug. 24
22:42
Ez a fű, nem az a fű, mégis 4 millió forintba került (Adózóna)
A hétfői adatok szerint másfél millió hektár parlagfűvel fertőzött területet derítettek fel eddig, és 1500 hektáron kellett hatósági eljárást indítani, a kiszabott bírság összege mintegy 4 millió forint – közölte Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezető-helyettese szerdán Dunakeszin sajtótájékoztatón.
aug. 24
22:45
A tankönyvárak változása - ábra (ProfitLine)
fogyasztói árindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
aug. 24
23:15
Nőtt a cseh gazdaságba vetett bizalom (ProfitLine)
Tovább emelkedett a cseh gazdaságba vetett bizalom augusztusban, a vállalkozói és fogyasztói bizalmi index együttesen elérte a 96,8 százalékot - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) szerdán Prágában.
aug. 24
23:48
Hetvenötezer alkalmazottjától kért bocsánatot a Lloyds Bank (ProfitLine)
Hetvenötezer alkalmazottjától kért bocsánatot szerdán a viszonyáról szóló hírek miatt a Lloyds Bank vezérigazgatója.

2016. augusztus 25. csütörtök

aug. 25
0:18
Lezárul a a magyar szőlő-bor ágazati stratégia társadalmi vitája (ProfitLine)
A magyar szőlő-bor ágazati stratégia széles körű társadalmi vitája szeptember 1-jén zárul, az egyeztetésnek már több kézzelfogható eredménye is van, a legtöbb hozzászóló az ágazati oktatás korszerűsítését és megreformálását, a gyakorlatorientált képzés erősítését szorgalmazta - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke, Légli Ottó szerdán Budapesten egy nyilvános szakmai egyeztetésen.

Keresés