Az egy éve elfogadott új Közbeszerzési törvény alapjai jók, de bizonyos részletszabályokban igazodni kell a realitásokhoz, a felhalmozódott tapasztalatokhoz, illetve a kormány által meghatározott...
A vártnál egy kicsit magasabb volt augusztusban az infláció az Egyesült Államokban, 1,1%-kal emelkedtek az árak az egy évvel korábbihoz képest. Ezzel egy újabb érvet kapott a kezébe a Fed a jövő...
Egy kissé szokatlan helyzet fogadja a munkáltatókat 2017-ben a juttatások területén - ismeri el Fata László cafeteriaszakértő. A HR Portálnak adott interjújában azonban kiemelte: érdemes a cafeteriarendszer tervezésére időt szánni és célokat, igényeket feltárni.
A Magyar Telekom és leányvállalatai 12,2 milliárd forint európai uniós forrást nyertek el vezetékes szélessávú hálózat fejlesztésére a digitális hálózatok országos fejlesztésére kiírt pályázaton – közölte a Telekom pénteken az MTI-vel. A pályázat eredményeként a Telekom 46 járásban építhet ki nagysebességű, másodpercenként legalább 30 megabites (Mbpt) vezetékes hálózatot. A tájékoztatás szerint a…
A visegrádi csoport (V4) az úgynevezett "rugalmas szolidaritást" javasolja Pozsonyban a migrációs válság kezelésére, eszerint a menekültbefogadási képesség megítélésében az uniós tagállamok gazdasági...
Pénteken átsúlyozásra kerül a CETOP, a BUX és a BUMIX index. Pénteken sor kerül a CETOP átsúlyozására, amely alapján az indexbe új papírként a Moneta Money Bank, az SNGN Romgaz, a Banca...
A kockázati tőkét bevonó vagy bevonni készülő hazai kis- és középvállalkozások számára a legfontosabb szempontok közé tartozik a tőkebefektetési folyamat átláthatósága és kiszámíthatósága, valamint a reális és teljesíthető hozamelvárások és feltételek biztosítása. A kkv-k többsége a cégben kisebbségi tulajdonban lévő, a működésbe inkább stratégiai szinten bevonódó befektetőt választana…
Az MNB szerint bár vannak túlfűtött szegmensek, még nem alakult ki buborék sem a lakás-, sem a lakáshitelpiacon. A kormány a lakáspiac további élénkülését várja a CSOK ma hatályba lépett...
Nem valószínű, hogy a besorolást a mai napon változtatni fogja az S&P, a pozitív szcenárió az, hogy a magyar adósságbesorolás kilátását javíthatja – mondta Szűcs Zoltán az Aegon Befektetési Alapkezelő Zrt. kötvény portfólió menedzsere. Magyarország adósság besorolása a három nagy hitelminősítő közül jelenleg egyedül a Fitch Ratingsnél szerepel a befektetésre ajánlott kategóriában, náluk is csak…
A versenyképesség javításához az egész világon az oktatás minőségének javítására van szükség. A szakértő azt javasolja Magyarországnak, továbbra is európai uniós keretek között gondolkodjunk.
Elsősorban a környezet minőségére illetve biztonságára figyelünk lakásvásárláskor, míg a lakás későbbi eladhatóságát jóval kevésbé vesszük figyelembe, annak ellenére, hogy a háztartások vagyonának...
Az ENSZ felügyelete alatt álló gyermekek több mint fele nem jár iskolába, ami később katasztrofális következményekkel járhat hazájuk fejlődése szempontjából. Miközben Németországban a menekültek fogadtatása már kevésbé pozitív, mint korábban, a menekült gyermekeken még többen szeretnének segíteni, mint tavaly. Akár személyesen is közreműködnének ebben.
Vélhetően ma van a szeptemberi nyár utolsó napja, így a nyár emlékeit felidézve érdemes lehet megnézni a vezető sörgyárak grafikonjait, hátha a melegnek hála izgalmas pontokra ittuk fel az árfolyamot...
A kőolaj világpiaci árának csökkenésével párhuzamosan veszteségben indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken, miközben a bankrészvények nyomás alá kerültek amiatt, hogy sajtóhírek szerint gigászi, 14 milliárd dolláros bírságot vetne ki a legnagyobb német pénzintézetre, a Deutsche Bankra az amerikai igazságügyi minisztérium. A nyitás után a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe percek alatt…
Az MNB szerint bár vannak túlfűtött szegmensek, még nem alakult ki buborék sem a lakás-, sem a lakáshitelpiacon. A kormány a lakáspiac további élénkülését várja a CSOK ma hatályba lépett...
Noha már mindenben megállapodtunk, a számlákat is kiküldtük Brüsszelbe, sőt a tagországok is hozzájárultak ahhoz, hogy az Európai Bizottság feloldja a 2007-2013 közötti útépítésekhez nyújtott uniós...
A visegrádi csoport (V4) az úgynevezett "rugalmas szolidaritás" elvét javasolja Pozsonyban a migrációs válság kezelésére, eszerint a menekültbefogadási képesség megítélésében az uniós tagállamok...
Napok óta rendkívül stabil a forint árfolyama, nagy kilengéseket eddig semmi sem tudott okozni. Ebből a szempontból viszont ígéretesnek tűnik a pénteki kereskedés.Lejtőre került a forint 2016.09.16...
Tizennégy pontból álló tervet ismertetett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken Pozsonyban az európai uniós országok vezetőivel, az előterjesztés konkrét lépéseket tartalmaz a...
Nem javult, igaz, nem is romlott az amerikai fogyasztói bizalom szeptemberben az Egyesült Államokban – derült ki a Reuters hírügynökség és a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé. A fogyasztói hangulatindex szeptember hónapra 89,8 pont lett, ugyanannyi, mint augusztusban. Az elemzők enyhe javulást, 90,8 pontot vártak. Az alindexek közül a…
A Deloitte Ingatlan-tanácsadási üzletágának új igazgatójaként Lóska Erika fő feladata az iparághoz kapcsolódó szolgáltatási portfolió és tanácsadási megoldások bővítése, valamint az ezeket a projekteket a legmagasabb minőségben megvalósítani képes csapat továbbfejlesztése lesz. Emellett szakértőként aktívan bekapcsolódik majd a budapesti iroda ingatlanszektorra irányuló üzletfejlesztési…
Az EU-n belül egyértelműen a közép- és kelet-európai országokat sújtja leginkább a munkaerőhiány, ezt támasztotta alá az Eurostat pénteken megjelent második negyedéves munkaerőköltség-statisztikája...
Aszódi Attila szerint hamarosan várható a Paks II. beruházás végleges uniós jóváhagyása. A paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos az atomenergia használatát és...
Bizonytalanul indult a kereskedés az európai tőzsdéken, délután azonban jelentős esés bontakozott ki, elsősorban a bankszektor vezetésével. A BUX tartotta magát, minimális csökkenéssel búcsúztatta a...
Lökést adhat az újlakás-fejlesztéseknek és a lakáshitelezésnek a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) feltételeinek átalakítása. A lépés eredményeként 2017 végéig több mint 15-20 ezer új lakás kerülhet piacra, emellett a lakáshitelezésben is fokozottabb bővülés várható.
Meglepetésre BBB mínuszra javította a magyar besorolást a hitelminősítő, a hírre szárnyakat kapott a forint. Az S&P az új "BB mínusz" besorolás mellé stabil kilátást adott Magyarországnak,...
Napok óta rendkívül stabil a forint árfolyama, nagy kilengéseket eddig semmi sem tudott okozni. Ebből a szempontból viszont péntek este sikerült kitörni. Azonnal megvették a forintot a hírre 2016.09...
Több banknál már az új szabályok szerint igényelhető a családok otthonteremtési kedvezménye (csok), az OTP, az FHB és az Erste is felkészült a kormányrendelet csütörtökön kihirdetett módosítására. Az OTP Bank tájékoztatása szerint pénteken már a megváltozott szabályok szerint szolgálja ki az ügyfeleket. Számos új lakásprojekt indult a közelmúltban, ezek eredményeként tízezres nagyságrendben…
A civilszervezetek közül idén is a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány gyűjtötte a legnagyobb összeget, 175,1 millió forintot az 1 százalékos szja-felajánlásokból (személyi jövedelemadó), a második legtöbbet, 132,1 millió forintot a Szent Márton Gyermek Mentőszolgálat Közhasznú Alapítvány, a harmadik legtöbbet, 121,3 millió forintot pedig az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány…
A Bankmonitor.hu által a lakosság átlagos havi banki kiadásait számszerűsítő mutató értéke egy negyedév alatt 2,7%-kal csökkent, mely elsősorban az MNB kamatcsökkentésének, valamint a bankszámla szolgáltatások átlagköltségének mérséklődésével magyarázható. A Lakossági Banki Kiadás Mutató (LBKM) értéke, mely mind a hitelekkel kapcsolatos törlesztéseket, mind az egyéb banki szolgáltatásokkal…