2018. január 11. csütörtök

jan. 11
0:00
Hogyan járok jobban mint közalkalmazott vagy bejelentett dolgozó? (HR Portál)
9 évig vállalkozónál dolgoztam. Január 01-től közalkalmazotti állásba tennének át, de bejelentettem a terhességet, viszont azt mondták hogy maradjak a régi munkáltatómnál,mivel a mostaninál,nem nézik,hogy előzőleg hol dolgoztam és mennyi ideig. Rosszabbul járnék táppénzügyileg, ilyenkor mi a teendő?
jan. 11
0:12
4 százalék felett lehet az idei és jövő évi román GDP-növekedése (ProfitLine)
A Világbank jelentősen, 4 százalék fölé emelte az idei és jövő évi román bruttó hazai termék (GDP) növekedésére vonatkozó előrejelzését.
jan. 11
0:36
Elindult az ökoturisztikai minőségfejlesztési program a Bükkben (ProfitLine)
Január elején elindult a Bükki Nemzeti Park (BNP) komplex turisztikai minőségfejlesztési programja - közölte a park igazgatósága az MTI-vel szerdán.
jan. 11
1:06
Jelentősek a területi eltérések a hazai vásárlóerőben (ProfitLine)
Továbbra is jelentősek a területi eltérések a vásárlóerőben Magyarországon, az átlag feletti vásárlóerővel rendelkező települések elsősorban Észak-Dunántúlon, illetve Közép-Magyarországon találhatók, míg a szegényebbek Észak-Kelet-Magyarországon és Dél-Magyarországon - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. szerdán.
jan. 11
1:36
A Világbank javította Magyarország GDP-növekedésére vonatkozó előrejelzését (ProfitLine)
A Világbank javította Magyarország és világ idei GDP-növekedésére vonatkozó előrejelzését.
jan. 11
2:36
Az első cigarettát elszívók nagy része naponta rá fog gyújtani (ProfitLine)
Az első cigarettát elszívók kétharmada naponta rá fog gyújtani, ha csak ideiglenesen is - állapította meg egy új tanulmány.
jan. 11
2:57
Szófia már az euróra készül (Adózóna)
Konkrét intézkedések, így a roaming díjak csökkentésével próbálná a következő hat hónapban visszaadni a nyugat-balkáni országok európai integrációba vetett hitét az EU soros bolgár elnöksége, amely továbbra is konszenzuális döntést keres a menekültügyi szolidaritás kérdésében – közölte a BruxInfóval az ország állandó brüsszeli képviselője. Szófia közben csendben készül hivatalos felvételi kérelme…
jan. 11
3:06
Vona: Itthon a bevándorlás és a kivándorlás a két legsúlyosabb probléma (ProfitLine)
Két súlyos probléma van ma Magyarországon: a bevándorlás és a kivándorlás, de a jelenlegi kormány csak az előzővel foglalkozik - jelentette ki Vona Gábor szerdán Nagykanizsán.
jan. 11
3:36
Csúcson a brit termelőágazatok teljesítménye (ProfitLine)
Évtizedes csúcsra emelkedett 2017 végén a brit gazdaság termelőágazatainak teljesítménye.
jan. 11
4:06
Sokat finomodott az Öt Csillag Mozgalom retorikája (ProfitLine)
Luigi Di Maio az olasz Öt Csillag Mozgalom miniszterelnök jelöltje tegnap azt nyilatkozta, hogy szerinte már nem érdeke Olaszországnak az EU-ból való kilépés.
jan. 11
4:36
Kelet-Magyarországon is növekedhet az idegenforgalom (ProfitLine)
Fejlesztésekre van szükség, hogy a kelet-magyarországi települések is turisztikai célponttá válhassanak, így tovább növekedhet az idegenforgalom GDP-n belüli aránya - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Makón.
jan. 11
5:03
Több pénz jut a méhészetre (Adózóna)
A korábbi keret bővítésének köszönhetően évente 340 ezer euróval nagyobb keretösszeg, vagyis 5 millió 35 ezer euró áll a magyar méhészek rendelkezésére – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az Állatorvostudományi Egyetem Méhészeti és Méhegészségügyi továbbképző konferenciáján, Budapesten, olvasható a kormányportálon.
jan. 11
5:06
Duplájára nőtt a Miskolc Holding vagyona (ProfitLine)
Csaknem duplájára nőtt a miskolci önkormányzati cégeket tömörítő Miskolc Holding Zrt. vagyona az elmúlt hét évben: a 2010. évi 55 milliárd forintról 2017. végére 101 milliárd forintra gyarapodott - jelentette be Kiss János (Fidesz-KDNP), a város alpolgármestere szerdán sajtótájékoztatón, Miskolcon.
jan. 11
5:18
Már több mint kétmillió e-személyi van a lakosságnál (vg.hu)
Már a lakosság negyede rendelkezik a két éve igényelhető e-személyivel, s egyre bővülnek a hozzá kapcsolódó szolgáltatások is.
jan. 11
5:20
Tovább keresik a fejlesztési pénzeket (vg.hu)
Több cég került a nyomozó hatóság látókörébe a Vegoline-ügyben – tájékoztatta a Világgazdaságot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője. Az ügyeket azonban – bár azonos személyi kört érintenek – valamiért külön kezelik.
jan. 11
5:22
Jó sztorik vannak az orosz kötvénypiacon (vg.hu)
Alacsony az orosz infláció, az ország makrogazdasága stabil, és ez optimizmusra ad okot. Sok a jó sztori, különösen a kötvénypiacon.
jan. 11
5:36
Európa sorsdöntő évének nevezte 2018-at Orbán Viktor (ProfitLine)
Európa sorsdöntő évének nevezte 2018-at Orbán Viktor szerdán Berlinben, a legnagyobb német cégek vezetői előtt tartott előadásában. A kormányfő hangsúlyozta, hogy most kell megvédeni a schengeni rendszert, "ha meg akarjuk őrizni, sőt növelni akarjuk versenyképességünket".
jan. 11
5:48
Dühös embereket és átláthatatlan céghálót hagyhat maga mögött a magyar sikercég (Portfolio)
Gyakorlatilag beszüntette tevékenységét az Orangeways azt követően, hogy december végén a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) letiltotta a cég honlapját. Az évek óta nyilvánvaló volt, hogy bajban van a fapados busztársaság, mely egyre csak...
jan. 11
5:48
Így is elmehetsz táppénzre: egy forintot sem buksz a fizetésedből (Pénzcentrum)
Itt a tél, közeleg az influenzajárvány, így sokan fognak rákényszerülni, hogy táppénzre menjenek vagy betegszabadságot vegyenek ki. Amennyiben egészségpénztári tag valaki, akkor az egész tortúrát jóval olcsóbban megúszhatja, mint...
jan. 11
5:54
Kevesen dolgoznak ma már minimálbérért (AQUA)
Az év első hónapjában hivatalosan 303 ezer ember dolgozik minimálbérért, a bruttó 138 ezer forintra emelkedett legalacsonyabb fizetésért – tudta meg lapunk. A szakmához kötött garantált bérminimumot a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint 876 ezer munka­vállalónak kell kifizetni. A szakszervezetek örülnek, hogy a korábbinál jóval kevesebben v
jan. 11
6:06
Mikor jogellenes a márkanévhaszálat az online marketingben? (ProfitLine)
Az elmúlt években olyan formabontó online hirdetési lehetőségek jöttek létre, amelyek nemcsak a reklámszakembereket, hanem a jogászokat is új kihívások elé állították. Hogyan lesz hirdetőből védjegybitorló? Mit tehetünk, ha más a márkanevünkkel hirdet? Mik az AdWords buktatói a hirdetők és a védjegyjogosultak számára? Többek között ezeket a kérdése
jan. 11
6:06
Matolcsy további adócsökkentést javasol a kormánynak (Portfolio)
Átfogó versenyképességi reformokat szükséges indítani Magyarországon, aminek kulcseleme kell, hogy legyen a személyi jövedelemadó további csökkentése - mondta a Figyelőnek adott interjúban Matolcsy György. Az MNB elnöke kiemelte, hogy...
jan. 11
6:09
Jobb helyet találtak a pénznek - ezért nem emelkedik a közmunkások bére (Privátbankár)
Ebben az évben nem emelkedik a közmunkások bére, miközben a minimálbér 8 százalékkal növekszik. Továbbra is nyílik az olló a két dolgozói réteg keresete között, miközben vitathatatlanul növekszik a legszegényebb társadalmi réteg munkaerőpiaci aktivitása. A Policy Agenda elemzése szerint ugyanakkor ez a társadalmi egyenlőtlenség növekedését hozta.
jan. 11
6:12
Kevesen dolgoznak ma már minimálbérért (hirado.hu)
Az év első hónapjában hivatalosan 303 ezer ember dolgozik minimálbérért, a bruttó 138 ezer forintra emelkedett legalacsonyabb fizetésért.
jan. 11
6:15
Magyarország tömegméretű társadalmi problémája (Infostart)
Még 2017 elején is tízezer devizahiteles ügy érkezett az ország bíróságaira, de most már több eljárást fejeznek be, mint amennyit elkezdenek - mondta a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője az InfoRádió Paragrafus című adásában. Wellmann György arról is beszélt, hogy három jelentős kérdésben várható európai uniós bírósági döntés a devizahiteles ügyc
jan. 11
6:24
Tovább keresik a fejlesztési pénzeket (vg.hu)
Több cég került a nyomozó hatóság látókörébe a Vegoline-ügyben – tájékoztatta a Világgazdaságot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője. Az ügyeket azonban – bár azonos személyi kört érintenek – valamiért külön kezelik.
jan. 11
6:36
Trump: Korrektebb megállapodás esetén Washington visszatérhet a párizsi klímaegyezményhez (ProfitLine)
Donald Trump amerikai elnök úgy gondolja, hogy ha a párizsi klímaegyezmény egy, a mostaninál korrektebb változatát sikerül kidolgozni, akkor az visszacsábíthatja Washingtont.
jan. 11
6:39
A béka segge alatt van Magyarország ebben a mutatóban (Menedzsment Fórum)
Észtországban kutatta a digitális jövőt a magyar kormánydelegáció.
jan. 11
6:58
Már több mint kétmillió e-személyi van a lakosságnál (vg.hu)
Már a lakosság negyede rendelkezik a két éve igényelhető e-személyivel, s egyre bővülnek hozzá kapcsolódó szolgáltatások is.
jan. 11
7:06
Mutatjuk Magyarország nemzetközi tartalékait (ProfitLine)
Magyarország nemzetközi tartalékai összesen, millió euró, 2010-2017
jan. 11
7:09
Munkáltatói adatkezelés: ezekre figyeljen! (Adózóna)
Tavasszal hatályba lép az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete, mely szigorú szabályokhoz köti a vállalkozások adatkezeléseit. A vállalkozások kivétel nélkül kezelnek személyes adatokat, például munkavállalói, ügyfél vagy a szerződéses partnerek személyes adatait. Ezúttal a munkáltatói adatkezelés szempontjait ismertetjük.
jan. 11
7:12
Nincs vége a "minimálbér plusz zsebbe fizetés" világának (Portfolio)
Az év első hónapjában hivatalosan 303 ezer ember dolgozik minimálbérért, a bruttó 138 ezer forintra emelkedett legalacsonyabb fizetésért. A szakmához kötött garantált bérminimumot, 181 ezer forintot a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai...
jan. 11
7:18
Több millió embernek megszűnik a TAJ-kártyája (Portfolio)
Eddig több mint 2,6 millió e-személyit kérelmeztek az állampolgárok. Bár az emberek többsége még csak személyazonosításra használja, már az okmányhoz kapcsolódó utazási funkció is elérhető, és az év első negyedében már a tajkártyát...
jan. 11
7:30
Tizenhétszer módosították az elmúlt négy költségvetést (vg.hu)
A korán elfogadott javaslat időt ad a gazdasági szereplőknek a tervezésre, a makropálya azonban könnyen elavulhat hat-kilenc hónap alatt.
jan. 11
7:32
Nyáron kezdődhet az euró erősödése (vg.hu)
A globális növekedés lendülete várhatóan kitart 2018-ban is, azt követően, hogy 2017-ben tíz év után ismét szinkronban bővültek a világ vezető gazdaságai, amire 2017 előtt az elmúlt ötven évben csupán két periódusban volt példa.
jan. 11
7:36
Három társelnöke van Putyin választási stábjának (ProfitLine)
Bemutatkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök választási stábjának három társelnöke a testület szerda esti moszkvai alakuló tanácskozásán.
jan. 11
7:42
50 százalékos béremelésre lenne szükség az egészségügyben (HR Portál)
A Független Egészségügyi Szakszervezet továbbra is súlyosnak tartja az egészségügyi helyzetet, így egyeztetésre hívta a politikai pártokat. A megbeszélésre nem mentek el a Fidesz és a KDNP képviselői, az ellenzéki pártok viszont egyetértenek abban, hogy eszközfejlesztésre és béremelésre is szükség lenne az ágazatban - számol be róla a HírTV.
jan. 11
7:42
Elfolyó vizek, elszivárgó jövedelmek (AQUA)
Törvénymódosítási kényszer és tőkehiány között vergődik a székelyföldi ásványvizek hasznosításának ügye. A semmibe elfolyó vizekkel ugyanakkor a kitermelésből származó jövedelem is távozik a régióból.
jan. 11
7:54
Florida nem adja az olajért a tengerpartját - megfúrták Trump tervét (NRGreport)
Öt nappal azután, hogy a Trump-adminisztráció bejelentette, ismét megnyitnák az Egyesült Államok tengeri területeit az olajbányászat előtt, máris visszavonulót fújt a Fehér Ház és közölték: a floridai vizek megnyitásának kérdése lekerült az asztalról.
jan. 11
8:03
Az ENSZ üdvözli a két Korea közeledését (vg.hu)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa üdvözölte, hogy a két Korea ismét felvette egymással a magas szintű kapcsolatot, de nem változtat a szankciókon, amelyeket Észak-Korea ellen hozott.
jan. 11
8:05
Egyre kevesebben dolgoznak minimálbérért (vg.hu)
Az év első hónapjában hivatalosan 303 ezer ember dolgozik minimálbérért, a bruttó 138 ezer forintra emelkedett legalacsonyabb fizetésért. A szakmához kötött garantált bérminimumot, 181 ezer forintot a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint 876 ezer munkavállalónak kell kifizetni – írja a Magyar Idők csütörtöki száma.
jan. 11
8:06
Rekordszintű volt az infláció Venezuelában (ProfitLine)
Venezuelában globálisan is rekordszintű, 2616 százalék volt a tavalyi infláció, miközben az ország legfőbb bevételi forrását jelentő kőolajból egyre kevesebbet termelnek.
jan. 11
8:06
Bemutatták a hat óra alatt felépíthető lakóházat (Portfolio)
Az előregyártott elemekből történő építkezésben semmi újdonság nincs, már a panellakások felépítésekor is használták a technológiát. A legújabb megoldások viszont ennél is hatékonyabb építkezést tesznek lehetővé olyan családi...
jan. 11
8:07
Négyszázmilliós városfejlesztés Gyulán (vg.hu)
Megkezdődött a belvíz- és csapadékvíz-elvezető művek felújítása és kiépítése Gyulán. A város uniós forrásból csaknem négyszázmillió forintot nyert el a projektre.
jan. 11
8:09
Bedobtak egy furcsa számot: nem is lenne szükség minimálbérre? (Privátbankár)
A Magyar Idők szerint kevesen dolgoznak ma már ennyiért.
jan. 11
8:12
Életminőségben már kettészakadt az ország (TőzsdeFórum)
2016-ban az egy főre jutó vásárlóerő 1,2 millió forint volt átlagosan Magyarország településein. Azonban a falvak, városok, megyei jogú városok és a kerületek között nagy eltérések voltak - derül ki a GKI összesítéséből.
jan. 11
8:18
Új terveket jelentett be a CIB anyabankja (Portfolio)
Azt fontolgatja az Intesa Sanpaolo, hogy eladja követeléskezelési tevékenységét és egyik rosszhitel-portfólióját, de ez nem fogja érinteni a társaság osztalékkifizetési tervét. A Reuters idézi a bank közleményét, miszerint új üzleti...
jan. 11
8:36
Felvételizők hétvégéje az interneten (ProfitLine)
A felvételi eljárásról, a pályaválasztás dilemmáiról és a felsőoktatási tanulmányok finanszírozási lehetőségeiről is szó lesz a felvételizők hétvégéjén, január 13-14-én - közölte a programot szervező Diákhitel Központ az MTI-vel.
jan. 11
8:36
Ennyi volt a korrekció? (Portfolio)
Tegnap már úgy tűnt, hogy megtorpantak a világ tőzsdéi, azonban ma a határidős indexek állása alapján ugyan mérsékelten, de folytatódhat az emelkedés.Ennyi volt a korrekció? 2018.01.11 08:24Tegnap már némileg megtorpantak a tőzsdék...
jan. 11
8:36
Felpörgött a műtárgy-kereskedelem (vg.hu)
Az elmúlt év során végig érezhető volt a műtárgypiac erősödése, az élénkülés az év második felére felgyorsult, és a decemberi aukciók a várakozásokat meghaladó eredményeket hoztak.

Keresés