2018. január 18. csütörtök

jan. 18
0:00
Hogyan sürgethetem meg a nyugdíjemelésem? (HR Portál)
Megigényeltem és meg is kaptam az öregségi nyugdíjat, sajnos nagyon keveset és ezért igénybe szerettem volna venni a 2007.04.01. és 2011.12.31. közötti időszakra az un. félszázalékos nyugdíjnövelést. A megyei Kormányhivatal ügyintézője közölte is velem, hogy erről majd az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Központja hivatalból intézkedik. Az
jan. 18
0:18
Csökkent a hal ára az áfamérséklésnek köszönhetően (ProfitLine)
Az üzletek döntő többségében 10-15 százalékkal csökkent a hal fogyasztói az áfacsökkentésnek köszönhetően - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) ügyvezető igazgatója szerdán az MTI megkeresésére.
jan. 18
1:00
Stagnált a befektetési alapok vagyona decemberben (ProfitLine)
A befektetési alapok vagyona tavaly decemberben mindössze 0,1 százalékkal, 6 milliárd forinttal csökkent a tőkeáramlás és a hozamok eredőjeként - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) szerdán az MTI-vel. A szervezet tagjai 2017 december végén 6135 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban, egy é
jan. 18
1:30
Új határőrizeti szerződést köt Párizs és London (ProfitLine)
Emmanuel Macron francia elnök és Theresa May brit miniszterelnök egy új határőrizeti szerződést jelent be a Nagy-Britanniába átjutni próbáló migránsok kezelését hivatott Le Touquet-megállapodás kiegészítésére - közölte szerdán a francia elnöki hivatal.
jan. 18
2:00
Másfél milliárd forintos városfejlesztési program indul Komáromban (ProfitLine)
A komáromi önkormányzat több pályázaton másfél milliárd forintot meghaladó forrást nyert el városfejlesztési célokra, a beruházások megvalósulása arculatváltást jelent a település számára - ismertették sajtótájékoztatón kedden.
jan. 18
2:30
Nem nőtt az inflációs nyomás az Egyesült Államokban (ProfitLine)
Nem nőtt az inflációs nyomás az Egyesült Államokban az elmúlt bő másfél hónapban - áll az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán közzétett Bézs Könyv jelentésében.
jan. 18
3:00
A macedón elnök nem írta alá az albán nyelvet hivatalossá tevő törvényt (ProfitLine)
Gjorge Ivanov macedón elnök nem írta alá az albán nyelvet hivatalossá tevő törvényt, amelyet a szkopjei parlament múlt csütörtökön fogadott el - közölte a Vesti.mk macedón hírportál.
jan. 18
3:30
Az energiafogyasztás legalább 35 százalékát megújuló forrásokból kellene fedeznie 2030-ra az EU-nak (ProfitLine)
A teljes energiafogyasztás legalább 35 százalékát megújuló forrásokból kellene fedeznie 2030-ra az Európai Uniónak, s ezzel párhuzamosan az energiahatékonyságot is ugyanekkora mértékben kellene növelni az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén szerdán elfogadott tárgyalási mandátum értelmében.
jan. 18
4:06
Elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély (ProfitLine)
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése 7 százalékban határozta meg a hagyományos bioüzemanyag-előállítás használati mértékének szintjét, ezzel hosszú távon elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély - közölte Gyürk András, Hölvényi György és Erdős Norbert, a Fidesz-KDNP EP-képviselői közös nyilatkozatukban szerdán.
jan. 18
4:30
Hazánk is bemutatkozik Európa egyik legnagyobb turisztikai vásárán (ProfitLine)
Magyarország is bemutatkozik Európa egyik legnagyobb nemzetközi turisztikai vásárán, a FITUR-on, amelyet szerdán nyitott meg a spanyol királyi pár Madridban.
jan. 18
5:00
Ábrán mutatjuk a 2018-as téli olimpia műsorát (ProfitLine)
A 2018-as téli olimpia műsora, 2018. február 8-25.
jan. 18
5:06
Az EDF-nek vissza kell fizetnie 1,37 milliárd eurót (NRGreport)
Tiltott állami támogatás miatt Franciaország legnagyobb áramtermelőjének, az Électricité de France-nak (EDF) vissza kell fizetnie 1,37 milliárd eurót (nagyjából 424 milliárd forintot) a francia államnak - erősítette meg az Európai Bíróság keddi ítéletében.
jan. 18
5:30
Rendkívüli ülésszakra hívják össze a bukaresti parlamentet (ProfitLine)
Rendkívüli ülésszakra hívják össze a bukaresti parlamentet, hogy beiktassák Románia új kormányát - jelentette be szerdán Liviu Dragnea házelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, miután az államfő kormányalakítási megbízást adott a párt nőszervezete vezetőjének, Viorica Dancila EP-képviselőnek.
jan. 18
5:30
"Devizahiteles" katasztrófa fenyegeti már megint a magyarokat? (Portfolio)
A lakáshitelezés felfutását látva egyre többen szögezik nekünk a címben szereplő kérdést, hiszen túl frissek a 10 éve kezdődött pénzügyi válság emlékei. A kérdés mögötti félelem kettős: hitelfelvevőként a rekordalacsony kamatszint...
jan. 18
5:30
Döntenek az egyetemes szolgáltatókról (vg.hu)
A januári pályázatok után dőlhet el az, hogy mely távközlési cégek lesznek jogosultak egyetemes szolgáltatásra, és kötelezettek az ezzel járó feladatok elvégzésére.
jan. 18
5:32
Belefér az átalakítás ára a keretbe (vg.hu)
Már állnak az északi és déli oldalfalak a Duna Aréna lebontott ideiglenes lelátói helyén, hamarosan végeznek a Dagály korszerűsítésével is.
jan. 18
5:36
Senki nem adott be ajánlatot a Bálnára (hirado.hu)
Senki nem adott be ajánlatot a Bálna néven ismert Duna-parti épületre a múlt év végi határidőig.
jan. 18
5:38
Stagnál a budapesti albérletek ára (hirado.hu)
A budapesti albérleti árak stagnálnak a korábbi évek meredek emelkedése után.
jan. 18
5:42
Itt vegyél lakást, ha nagyot akarsz kaszálni: filléres kincsek a fővárosban (Pénzcentrum)
Ha tíz éven belül nem is fog mindenki e-autóval járni, az e-mobilitás térhódítása - még Magyarországon is - elkerülhetetlen. Az infrastruktúra masszív átalakulása pedig egyértelmű hatással lesz lakókörnyezetünk minőségére is...
jan. 18
5:48
Európa élmezőnyében a magyar tojás ára (AQUA)
Jelentős drágulás történt az utóbbi hónapokban a baromfi­piacon: a tojás drasztikus áremelkedése mellett a csirkehúsért is többet kell fizetniük a vásárlóknak.
jan. 18
6:00
Tavaly a Szigeté volt az év legjobb zenei felhozatala (ProfitLine)
A Line-up of the year, azaz a tavalyi év legjobb zenei felhozatalának díját vehették át a Sziget képviselői az European Festival Awards, a fesztiválok legnagyobb megmérettetésének díjátadó gáláján szerdán késő este a hollandiai Groningenben - közölte a Sziget sajtóiroda az MTI-vel.
jan. 18
6:06
10 ok, amiért a kriptovérfürdő bekövetkezett (Privátbankár)
Mi ez a tánc, fiatalok? Miért estek ekkorát a kriptodevizák? Valójában sokan várták már, az óriási emelkedések után igazán ideje volt egy nagy korrekciónak. De az okok sokrétűek, legalább három ország kormánya, műszaki buktatók, csőd, tömegpszichózis, remegő kezű kisbefektetők, tőzsdecápák és bálnák együtt okozhatták.
jan. 18
6:12
Paks: Megkapták a húst a legyek (444.hu)
Orbán Viktor már 2015-ben megmondta, hogy a nyugatiak megnyugszanak, ha rászállhatnak az új atomerőműre, mert "ahol hús van, ott légy is van". A számítása bejött, kedden egy amerikai - francia multi kapta a legnagyobb falatot. Klaus Mangold német üzletember pedig máris kétszer járt jól.
jan. 18
6:18
Vitorlázás közben megsérült Rupert Murdoch (444.hu)
Súlyos hátsérüléssel szállították kórházba a Wall Street Journal és a Fox tulajdonosát.
jan. 18
6:30
Mindenki rosszul főzi a kávét? (ProfitLine)
A kotyogóst mindenki ismeri, szinte minden háztartásban megtalálható és sokan használják nap, mint nap. Azt viszont már valószínűleg kevesen tudják, hogyan kell az eszközzel igazán jó kávét főzni. Pedig a titok nyitja egyszerű.
jan. 18
6:30
Új pályázat energiahatékonyság növelésére (NRGreport)
A Miniszterelnökség a forrásátcsoportosítás lehetőségével élve, elsősorban megújuló energia felhasználásával történő, energiahatékonyság javítását szolgáló új, 35 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett a Vidékfejlesztési programban.
jan. 18
6:36
Hamarosan belép a lakossági vezetékespiacra a magyar Vodafone (vg.hu)
A lakosságnak is nyújtana vezetékes szolgáltatást a Vodafone, amely 2020 táján indulna el az 5G-technológiával – közölte a Világgazdaságnak adott interjújában Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vezérigaz­gató-helyettese.
jan. 18
7:00
Jóváhagyták a brit EU-tagságról szóló törvény visszavonási tervezetét (ProfitLine)
Jóváhagyta szerda este a londoni alsóház a brit EU-tagságot rögzítő törvény visszavonását célzó törvénytervezetet. A tervezet most a felső kamara, a Lordok Háza elé kerül, és a végleges parlamenti döntésig további többhavi vita várható.
jan. 18
7:09
Ilyen járművek után számolhatók el a költségek 2018-tól (Adózóna)
2018. január 1-jétől változott a saját tulajdonúnak minősülő jármű fogalma a költségelszámolás szempontjából. Ismertetjük, mit jelent ez a gyakorlatban.
jan. 18
7:09
Beállt az eddig felfelé tartó albérleti piac (vg.hu)
A budapesti albérleti piacon az átlagár a tavalyi 130 ezer forintról ez év januárjára 140 ezer forintra emelkedett.
jan. 18
7:11
Alig szabnak ki bírságot dohányzásért (vg.hu)
Lehetetlennek tűnik annak a törvénynek a betartatása, amely hat éve tiltja a dohányzást a tömegközlekedési eszközök megállóiban; Budapesten a tisztiorvosi szolgálat, majd 2017 áprilisától a szervezet feladatait részben ellátó Fővárosi Kormányhivatal ellenőrei öt év alatt csupán ötszáz alkalommal bírságoltak dohányzás miatt – írja csütörtöki számába
jan. 18
7:24
Gyengült a forint kora reggel (GazdaságPortál)
Csökkent a forint árfolyama szerda este óta a főbb devizákhoz képest csütörtök kora reggelig a bankközi piacon. Reggel fél hétkor 308,60 forintra erősödött az euró a szerda esti 308,53 forintról. A svájci frank árfolyama 262,20 forintról 262,39 forintra nőtt, a dolláré pedig 252,11 forintról 252,96 forintra emelkedett. Gyengült az euró a dollárral
jan. 18
7:30
Baj van az euróövezettel? Reformokat sürgetnek a németek és a franciák (Privátbankár)
Komoly szakmai tekintélyek állítják, hogy lenne mit javítani az euróövezet biztonságán.
jan. 18
7:30
Világíts rá! címmel hirdetett pályázatot a Világítástechnikai Társaság (ProfitLine)
Világíts rá! címmel hirdetett pályázatot a Világítástechnikai Társaság, hogy felhívja a figyelmet a lámpák és világító testek (izzók, fénycsövek) szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának fontosságára - jelentette be Nagy János, a társaság elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
jan. 18
7:36
Brutális árak az albérletpiacon: most mintha történt volna valami (Privátbankár)
Elkezdtek stagnálni az árak a fővárosi albérletpiacon, de ez csak átmeneti?
jan. 18
7:36
Csak most jön a lakásépítések java (AQUA)
Szép lassan beérnek a kormányzat lakásépítéseket ösztönző intézkedései, hiszen míg tavaly valószínűleg 15 ezer körüli lakás készülhetett el, idén még látványosabb lehet a felfutás, és akár 25 ezerrel nőhet a lakásszám. Hosszabb távon attól függ az építkezések mennyisége, hogy fennmarad-e a kedvezményes forgalmi adó.
jan. 18
7:42
Lehet még erő az európai bankszektorban (vg.hu)
Az egyik legfontosabb kockázatnak gondolja a piac most a kötvényhozamok emelkedését, az infláció gyorsulását vagy a vártnál szigorúbb monetáris politikai pályát.
jan. 18
7:44
Rex Tillerson: Észak-Korea tárgyalni fog az USA-val (vg.hu)
Észak-Korea végül tárgyal majd az Egyesült Államokkal, mert Kína együttműködése a washingtoni nyomásgyakorló kampánnyal kezdi éreztetni már hatását az Egyesült Államok külügyminisztere szerint.
jan. 18
7:54
Tőzsde – Vegyes mozgás az ázsiai piacokon (GazdaságPortál)
Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, és a még nyitva tartó néhány piacon sincs egyértelmű trend. A már bezárt tőzsdék közül a tokiói értéktőzsde irányadó Nikkei225 indexe 0,48 százalékkal, 23 753 pontra süllyedt, a részvények szélesebb körét felölelő Topix index pedig 0,74 százalék csökkenéssel fejezte be a napot. A már szintén bezá
jan. 18
7:54
Irány a jövő! 2030-ra radikálisan megváltozik a gépjárműpiac (NRGreport)
Az önvezető autókat jogosítvány nélkül is lehet majd használni. A gépkocsik száma az új megosztási módok elterjedése miatt drámaian csökkenhet, miközben a közúti forgalom az eddiginél is nagyobb lesz.
jan. 18
8:00
Az EP szerint az orosz befolyásolás komoly veszély az EU számára (ProfitLine)
A Moszkva által támogatott hamis hírek és a különböző médiahadjáratok általi befolyásolás komoly veszélyt jelent az Európai Unió egységére - jelentették ki ez Európai Parlament (EP) képviselői strasbourgi plenáris ülésükön szerdán. Az ülésen az orosz propagandának a tagállamokra gyakorolt hatását és feltételezett befolyásolását vitatták meg.
jan. 18
8:00
Hiány van a villamosenergia-hálózatot karbantartó szakemberekből (Portfolio)
A Mavir és az egész iparág tapasztalja a szakemberhiányt, és nemcsak mérnökből van kevés, hanem azokból a szakemberekből is, akik el tudják végezni a hálózati karbantartásokat. Ezért a társaság az utánpótlás biztosítása érdekében...
jan. 18
8:02
Nem lesz háború? Amerika szerint Kim Dzsong Un tárgyalni fog velük (Portfolio)
Észak-Korea végül tárgyal majd az Egyesült Államokkal, mert Kína együttműködése a washingtoni nyomásgyakorló kampánnyal kezdi éreztetni már hatását - jelentette ki Rex Tillerson szerdán a kaliforniai Stanford Egyetemen tartott beszédében....
jan. 18
8:06
Hiába szabadulnának tőle, senkinek sem kell a Bálna (Portfolio)
Senki nem adott be ajánlatot a Bálna néven ismert Duna-parti épületre a múlt év végi határidőig, így az értékesítésére kiírt nyílt pályázat eredménytelenül zárult - közölte a Magyar Nemzet megkeresésére Barts J. Balázs, a Budapest...
jan. 18
8:06
Izgalmas évnek ígérkezik 2018 (TőzsdeFórum)
A magyar növekedés szerkezete átalakult a tavalyi évben, a motor a lakossági fogyasztás és a beruházások növekedése volt, ennek köszönhetően akár a 4 százalékot is elérhette a növekedés mértéke.
jan. 18
8:12
Lejár a politikai hirdetések árjegyzékének bejelentési határideje (Adózóna)
Ma jár le a hirdetési szolgáltatások bejelentésének határideje, az a sajtóorgánum, amely nem küldi el árjegyzékét az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ), nem közölhet politikai hirdetést a február 17-én kezdődő választási kampányban.
jan. 18
8:15
Belefér az átalakítás ára a keretbe (vg.hu)
Már állnak az északi és déli oldalfalak a Duna Aréna lebontott ideiglenes lelátói helyén, hamarosan végeznek a Dagály korszerűsítésével is.
jan. 18
8:17
Tovább drágultak a kínai lakások (vg.hu)
A kormányzati intézkedések ellenére Kínában havi és éves összevetésben egyaránt gyorsult a lakóingatlanok áremelkedése decemberben.
jan. 18
8:18
Jó hír az albérletet keresőknek (Infostart)
A budapesti albérleti árak stagnálnak a korábbi évek meredek emelkedése után - írta a Világgazdaság.
jan. 18
8:18
A vártnál gyorsabban nőtt a kínai gazdaság (Portfolio)
A tavalyi év utolsó negyedévében 6,8%-kal bővült a kínai GDP, szemben a 6,7%-os elemzői konszenzussal. 2017 negyedik negyedévében 6,8% volt a gazdasági növekedés üteme Kínában az egy évvel korábbi adatokkal összevetve. A Bloomberg...

Keresés